Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-09 / 75. szám
A Szatmár, 1910. október 9. Vásárnap. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. „SZATMÁR-NEIKETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. 75. szán. ELŐFIZETÉSI ÁR: égést évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: felelős szerkesztő i Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. DUSZIK LAJOS. ===== Teleíon -szám 80.== Mindennemű dijak Szatmáron, ^kiadóhivatalban fizeten dók. Quo vadis? Szatmár, 1910. okt. 7. (D.) Mozog a föld, a nyugalmasnak látszó, türelmesnek hitt — föld. »Portugáliában kitört a forradalom« — ezt rikoltozzák a rikkancsok, ezt nyomják vastag gyász-fekete betűkkel az újságok homlokára, igy nevezik a hires és veszedelmes (!) Galilei-féle elméletnek reális beigazolódását. Mégis mozog a föld. Ez a türelmes föld, melynek hátába barázdákat szántanak a levágó- ágyukerekek, ránehezednek a hatalmas dinasztiák bűntől és aranytól terhes trónjai, óriás kaszárnyái. Mozog a föld. Felébredtek a milliók, a szegény ördögök, kiknek nincs más hivatásuk, mint hordani a követ a Faraok pyramisaihoz, ontani a verejtékei és igavonójává süllyedni minden, leikétől távol álló törekvésnek, mely szemét bekötni és vállait igába szorítani tudja. Sokkal távolabb állunk a tüztől, mintsem az ott izzó szenvedelmek hőfokát legyezhetnők, s az egymással viaskodó, vagy szövetkező áramlatok természetét megállapíthatnék. Az emberi megítélés nem tud függetlenülni az egyéntől s a fölcsapó szenvedélyek hatása befolyásolja az ítéletet: épp ezért mi magyarok e forradalomról nem mondhatunk absztrakt Ítéletet. Mi befolyása alá kerülünk az összecsapásból keletkező hőáramlásnak s együtt melegedünk az elnyomott, megvakitott, kizsákmányolt föld-fiaival. Mi nem birkózhatjuk le j azt az ellenállhatatlanul lelkünkre nehezedő ( szimpátiát — különösen ma nem ! — melyet egy eszméletre ébredt szerencsétlen nép elkeseredése támaszt lelkűnkben. A forradalom nem egyéb, mint az állam gépezetének fölrobbanása. Az expansiv erők felszabadulnak és — rombolnak egyebeket is és önmagukat is megsemmisítve, — mert az egyszerre felszabadult energia sokkal hirtelenebből érvényesül, semhogy egy állandó s jótékony teremtő erő alakjában az ellentéteket kiegyenlítő s az elégedetlen elemeket kibékitő hatás alakjában érvényesülne. Épp ezért a forradalmat nem a nép csinálja : a kazán felrobbanása a gépész bűne, mert vagy túlfűtötté, hogy annál több munkaenergiát zsákmányoljon ki belőle, vagy nem figyelt szerkezetére s egyes szorító szelepek meglazultak. Mindegy ! A forradalom ezen analógia szerint is, de a történelem tanúsága szerint is — veszedelmes. De csak aktiv és passzív szereplőire. A szemlélőkre igen tanulságos. Kivált a — gépészekre. Mert minden forradalom egy nagy kérdés : quo vadis? Hová mégy? Hová rohansz? Az az elvakult portugál nép sem tudja hova rohan ? A legellenlétesebb aspiránsok, egymásnak halálos ellenségei szövetkeztek, hogy I a szegény nép fellázadó és talán mesterségesen j fellázított önérzete a nyomában támadó zavarI ban felszínre hozta érdekeiket. Amint innen a ( távolból kivehetjük, 3 erő áll egymással szemben, hogy mint malomkövek, összemorzsoljanak egy dinasztiát és agyonsajtoljanak egy népet. A republikánusok a dinasztiában látják minden baj forrását, azt okolják az állami bankrótért s a köznyomorért. Horribile diclu ! — ezek szövetkeztek a klerikálisokkal, kiknek csak egy ismeretes politikájuk van, az északi sarktól le a déliig s az első délkörtől a 360-ig : a sötétség. A liberálisok, kiknek modern egyházpolitikai törekvéseit a dinasztia elismerte s részben teljesítette, most a dinasztiával együtt az ellenség harcvonalába kényszerültek felvonulni. Hogy ez a forradalom mennyire hazug és mennyire táplálja azt a föltevést, hogy ott is az előtérbe tolt ellenfelek nagy és mindkét félre veszedelmes párviadalából egy harmadik érdekei fognak győztesen kikerülni: azt a fejlemények fogják igazolni. Mert ez a forradalom nem fog elvezetni egy szabad köztársasághoz. Legalább ez nem. Legvalószínűbb, hogy a tulajdonképpeni cél: a nyugodt társadalmi elhelyezkedés csak a folytatások hosszú katasztrófái — talán akasztófái — után fog bekövetkezni. Mert minden forradalom — bár a legjobb és legnemesebb műtrágyával: embervérrel fokozza a föld termőképességét, először jó sűrűn egy csomó akaszlófát szokott termelni. Ez az első termés. A tulajdonképpeni gyümölcs későbben érik. * * * T,&RCA._ Az éjszakai árus. Irta: Halász Sándor. Füst glória kóválygott a nevetgélő fejek körül. A szürke massza betemette a goromba vonásokat. Húsos ember foltokra következtetni engedett csupán. A villany csillárok fáradt fényesőt permeteztek a lomha úszó füst tömegbe s a nagy misztikum alól tört cigányzene hangok, kényszeredett kacaj-vihanások, álmatag vita forgácsok zúgtak össze lanyha, unalmas harmóniába. Csoportba verődve a kávéház sarkába húzódtak a füstszagu alakok, a többi részen lomos asztalok, feldöntött székek szanaszétsága díszelgett, a másik sarokban a cigány hegedűje hallatott valami bus, banális bécsi keringőt. Fütyültek rá, meg nem is. Kacagó, harsány feljajdulás csapódott a lágy melódia közé, egy-egy feljajduló asszony-sikoly, dörmögő bariton rá a válasz, majd hübri csacskaságok gyorsan pergő tenorja töri át a nagy zugás fáradt egykedvűségét. Éjjel egy óra. A villanyos vonitó áramdrót horzsolása is megszűnt, egy-egy konflis baktat a hosszú utcán messze hangzó gördüléssel, aztán az sem. Az éjszaka holdja virraszt csupán. A füstös sarokban kedves kompánia kerüli össze. Festők, színészek, egy-egy irodalmár, köztük modell fejek kandikálnak, félve a mesterüktől, ki irigyli a jelenvalóktól még az arcvonalakat is. Hátha lelopják. Bolondos, nagy tervek gunyolása hallszik. Egyik a másikét sárbarántani vágyjs. Csak letörni mindenkit, kicsinyelni, lebecsülni! Látni a kínját, mint fáj a gunyoros csüggeszfés, látni, mint alszik ki a szemnek még tegnap zsarátlő fénye, mint porhadt el az akarás, a rendíthetetlennek hitt, egy szürke kávéházi márvány asztal mellett. Aztán sírjon bele a lelkünk, könnyezzen a mefistó, mindegy, mindegy, csak menjen más is oda, ahova a bohém sors nyavalyája elviszi mindany- nyijukat a füstös, narkotikus világba, a züllés márvány asztala mellé. Egy hosszú arcú, sápadt képű legény kandikált be a színes üvegen át. A szeptemberi éjszaka frissítő hidegsége végigcsókolta ványadt orcáját. Látta, hogy vannak mulatozók, van üzlet anyag; belépett. A torkába csapódott a sok füstös lehetett. Visszatántorodott tőle: de beljebb kergette a muszáj, a megélni akarás. Bátortalan félszegséggel mérte végig a márvány imitációs oszlopokat. Kis táskáját görcsösen magához szorította, fájvalmas, hosszú lélegzetet vett, remélve, hogy talál a füstben szeptemberi, holdas esti levegőt. Fáradt volt az éjjel fia, ki éjről-éjre kávéházat barangolt, hitvány portékáját árusítva, hogy megéljen. Minden éjjeli zugban ismerték, szerették, a sajnálat szánalma lefogta a keményszivüeket s vettek tőle soksok apró hitványságot. Odacsoszogott most is a mulatozó asztalhoz. A pezsgőslé vak, mámoros tüzet gyújtott az ott ülőkben. Duhaj lárma pattog, repked a sok szó, kocintás danája : Bachus szent oltárának részegen dülöngőző lángja, csókos tobzódássá fajult. A leányok is mámoros ajakkal szürcsölgetik a nedűt, nincsen már bennük sem mélységes asszonyi könyörület, csak nemtörődöm- ségi vadság tör ki belőlük harsány rianással. Poharak, szűknyagu, színtelen, duhaj serlegek szilánkjai szerte, kacér bokák fedeilen gömbölyüsége vigatja a sok férfit s nevetve, vihogva fogadják az éjszaka fiát, a némát, a süketet, hogy vegyenek tőle, hogy odaszórják pénzük, játszi dévaskodásból, hogy feledjenek ők is pénztszóró, könnyelmüsködő, mámoros önfeledésben. >Gyere, gyere pajtás éppen téged várunk!« dör- mögi egy basszus akadozó nyelvvel. Pezsgős poharát odanyujtja a néma árulónak, biztatja, elborult, mámor- hályogos szemmel, hogy igyék, mulasson, locsolja meg garatját az úri toroknak aszusodott, pezsgős itallal. A néma szabadkozik. Resteli, hogy igyék, úri társaságban, köszönő szót sem mondva, de valami belső, édeskés hangon duruzsló démon biztatja, hogy fogadja el az italt, ízlelje meg azt mit néma óhajtással már oly sokszor óhajtott, részegedjen meg, feledjen el mindent, mámorát fojtsa bele a pillanat örökkévalóságába. Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. r kézimunka Meisten Szatmár, Kazinczy-utca.
