Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-09 / 75. szám
2 ik oldal SZATM ÁR-NÉMETI. S:: at már, 1910. október 9. Mig részvéttel és aggódással fordulunk a szerencsétlen, forradalomba kergetett portugál nemzet felé, bizonyos szorongással vetünk egy pillantást a mi állami életünk jelenlegi megnyilatkozásaira. Ezek sem biztatók. A forradalom gyászos lángjainak világánál itthon is széjjel nézünk egy kissé. S a helyzet legkevésbé sem kedvező. Itt is ugyanazok a hibák, az a felületes, elvakult kezelése az állami gépezetnek. A túlterhelés itt is megvan minden kétségbeejtő sziraptomáival. Akik a biborszékekben ülnek, kik villamos csillárok mellett arról tanácskoznak, hogy a szegény, amúgy is sötétségben élő népet még a petroleum drágítással is nagyobb sötétségbe borítsák, akik a népet csak pénzsajtónak tekintik, hogy milliókat és katonákat szerezzenek egy határozottan nemzet- ellenes hadsereg számára, tekintsenek bele a portugál forradalom lángjatba 1 . . . Mig Lisszabonban a nemzeti hadsereg neki fordította ágyúit a királyi palotának, addig Bécsben a magyar miniszterek példás fejbőlint- gatással veszik tudomásul a magyar nemzet minden jogos katonai követelésének chlopyi parancs szelleméhez következetes visszautasítását. Urak! Ne játszanak a tűzzel! Okf. 6-án ugyan nagyon stylszerü volt Bécsben hajlon- gani. Tisza István úgyis porral hintette be a szemeket addig. Vigyázzanak! A portugál forradalom megkérdezi a kőnigsbergi szónokot épp úgy, mint Önöket, akik a nemzet és nép számára csak terheket, visszautasított követeléseket, kegyetlen arculcsapásokat szállítanak a milliókért. Nem hallják a nagy — Quo vadis ?-t ?. . . A drágaság. Az aktuális gazdasági problémák legaktuálisab- bika, mely ma úgyszólván mindenkit élénken foglalkoztat, a drágaság kérdése. A közgazda érdekes jelenséget lát benne, a szegény aggódással néz a jövőbe, a középosztály korlátozza igényeit, a gazdaság politikai ellenfelei pedig fegyvert kovácsolnak belőle a másik leküzdésére vagy meggyanusitására, — közben pedig az árjegyzések folyton emelkedő irányzatáról számolnak be. A drágaság kérdése olyan csomó, melyet sokan akarnának megoldani s a legtöbben még csak jobban összebogozzák. Mert a drágaság nem egy és nem két ok szüleménye, a drágaság problémája a legkomplikáltabb rejtvény, melynek megfejtéséhez mindenekelőtt — objektivitás szükséges. Az objektivitás pedig ritka erény. Nemcsak nálunk, hanem egyebütt is. Agráriusok és merkantilisták, munkások és munkaadók mind a maguk szemüvegén nézik az áremelkedés fejlődését s egyedül az ellenfélben keresik a ható okot. Az agráriusok a közvetítő kereskedelmet okolják a drágaságért. Sok kézen fut át az áru, mig a termelőiül a fogyasztóig jut. íme, a drágasága oka! Rövidítsük meg ezt az utat s nem lesz drágaság. Az iparos már nem a kereskedőben látja a baj okát, hanem elsősorban az agrár vámok hatásában. Ez a meggyőződés különösen Németországban általános és a német statisztikusok megcáfolhatatlan módon mutatják ki, hogy az iparos Németország mekkora áldozatot kényíe en hozni azért, hogy a német földbirtokos magasabb földjáradékot húzhasson. Kimutatják, hogy egy hat tagból álló család a szabad-kereskedő Hollandiában 21 márkáért vásárolhat annyit, mint a Ruhr- kerületben, Németországnak e speciálisan iparos vidékén, 28 márkáért, s hogy Enschéde (Hollandiában) és Gronau (Németország) piaci árjegyzései között, dacára annak, hogy csak öt mérföldnyire vannak egymástól, a fontosabb élelmicikkekben a következő eltérések tapasztalhatók. Enschéde Gronau Rozskenyér . . . (0 5 kg.) 4 5 cents 6.5 cents Buzakenyér . . (0 5 kg.) 5.— » 9.— » Vaj .... . (0.5 kg.) 65.— » 81.— » Marhahús . . . (0.5 kg) 45.— » A 1 CO Se rtéshús . . . (0.5 kg.) 42.5 » 00 1 V Te j .... (1 liter) 7.— » 9.— » Hogy ezek 'az árkülönbözetek milyen fontos tényezői az olcsó termelésnek, az a körülmény igazolja legjobban, hogy számos német iparos közvetlenül a holland határ mellett létesített vállalatot s munkásainak holland területen épített lakásokat. Franciaországban is éget a kérdés; a franciák egyik legnevesebb közgazdásza, a »bourgeois« Leroy- Beauliu Paul, vezércikkekben foglalkozik a kérdéssel. Szerinte az a legfontosabb kérdés, hogy vájjon állandó avagy csupán átmeneti jelenséggel állunk-e szemben s adatokkal bizonyítja, hogy a mai drágaság — legalább a legtöbb cikkben — az utolsó évek termésviszonyaiból folyó és múló jellegű áralakulás. Azok, akik az utolsó harminc év áralakulását teszik megfigyeléseik tárgyává, többnyire megfeledkeznek róla, hogy 1880-tól 1900-ig az előző évtizedekhez képest jelentékeny árcsökkenés volt észlelhető. Emile Levasseur nagyszabású ankétban tanulmányozta a kérdést és odakonkludál, hogy dacára annak, hogy az élelmiszerek árai 1906. óta rohamosan emelkedtek 1908-ban mégis alacsonyabban álltak, mint 188J—85- től 1902-ig és 1905 ig esett, majd 1905-től 1908 ig emelkedett, amit az index számok következőkben juttatnak kifejezésre: 1880-ban 111.9, 1602-ben 99.8, 1905-ben 98 és 1908-ban 106.5. 1902-től 1908-ig 8.5 százalékkal emelkedtek, 1908-ban mégis 5.4 százalékkal alacsonyabbak, mint 1880-ban. A drágulás főleg 1905-b-'n vált érezhetőbbé Megitla fenékig. Bolondos bizsergés járja át a gyomrát. A pezsgő édeskés, üdítő zamatja, a sohasem izleltnek furcsa, szűzi használása megvillantja révedező, nagy szemét, tüzet gyújt benne, fáradt tagjaiban szilánkol a vér, erő tobzódik csonka inu karjában s vágyik tovább inni, bogy feledjen mindent, a tegnapot, a mát, sötét, ételszagos odúját, világcsalását, néma tettetését, mit fájva hazudik az ember szemébe; mert muszáj, muszáj . . . Hiszen az Éhség másképpen ványadt arcáról leszedné kis bőrét, éhen halna anyja, siró húga, öccse, nyomoruk tűrhetetlen nyomorrá válna. Inni, inni, feledni mindent, hogy nyomorult az Ember, hogy hazug az élete, hogy gazember; mert csalja a világot . . . Töltenek s ő — issza. Mohó, szomjas ajkán csak úgy reszket a mámor, forró, lázas rózsát terem az arca, a feje megszédül, a lábai gyengülnek, az urak nevetnek. Pokoli zajba fül a lárma. A vad keringő vére jzgatón tombol, a fiaskók durrogása harcra tüzelő hatású, az elmék elborult, részeg lomhasága ocsmány ötletet termel. Eleinte halkan, félős téfovasággal hallszik a vád, majg merészebben, büszkébben, dacosabban terjed a lüz, végre vad harag, szitok, fenyegető gyanú lángol: „ez a fiú nem néma. Meg kell szólaltaim.“ Beszélnek hozzá, zavaros kérdések egész raját dúlják, a fiú mesterként szinészkedése ám tökéletes. és az utolso négy évben 8 5 százalékkal emelkedtek az árak. Amig 1908-ban a búza ára még ab?, emelkedett túl az utolsó 20 év árainak átlagán, 1910-ben hirtelen 28.25 frankja szökött, vagyis Franciaországban ezidőszerint teljesen érvényességre jut a 7 frankos gabonavám (hektoiiterenkint). A búza árának emelkedése a kenyérdrágu’ását vonta maga után, amennyiben a 3306 párisi péküzlet közül 1909. augusztusában a négyfontos kenyeret 53 üzletben 85 cm times-ért, 1593-ban 80 crnt. ért, 709-ben pedig 75 cn. t.-ért adták, mig 1908 ban ugyanezen időben csak egy pék mérte 85 cent.-éri, 1434 ben 80 cent.-ért, 801-ben 75 cent.-ért és 734-ben 70 cent.-ért ugyanazt a meny- nyiséget. Leroy Beaulieu az aggódó tömegeket azzal vigasztalja, bogy a második császárság idejél >n a kenyér ára szintén 80 cent. volt és hogy a hivatalos »pékmester« (Caisse de la Baulangerie) ezidűben éppen azért létesült, hogy legalább ezt az árnivót ne haladják túl. Franciaországban a liszt mellett fontos a bornak, ezen úgyszólván, általános élvezeti cikknek — oly nagyfokú drágulása, amilyen csak a filloxera pusztításának idején volt észrevehető. Természetesen ez is csak átmeneti jelenség, mert hiszen nemrégen még túltermelésről panaszkodtak a délvidéki szőllős-gazdák s féltek, hogy a hihetetlenül alacsony árak mellett sem tudnak túl adni boraikon. Az egyetlen cikk, melynek drágulása, Leroy- Beaulieu szerint, nem múló, hanem állandó jellegű, a hús. Ennek oka, hogy a munkások életmódja, standardja a bérek javulása következtében emelkedett, s hogy ezáltal a húsfogyasztás sokkal általánosabbá vált. Egyben a vágott állatok inferiosabb húsa iránt megcsappant az érdeklődés, aminek következtében a vágás kevésbé gazdaságos és a jobbrészek megfelelően drágábbak lettek. íme a drágaság problémája francia megvilágításban! Látjuk tehát, hogy e baj nem speciálisan magyar, hanem nemzetközi s mindenütt egyforma erővel üti fel a fejét. Ami speciálisan magyar jelenség, az nem a drágaság, hanem a kereset hiánya, ami a drágaságot érezhetőbbé teszi. Az állam által eltartottak nagy száma erősen sínyli a drágaságot, s ugyancsak nehezen viselik el azok, akik vállalkozási hajlam és alkalom hijján nem játszanak aktiv részt a termelésben. Ha az uralkodó drágaság nagyobb munkásságra ösztönözné azokat, akik régi jövedelmükből a megváltozott viszonyok között nem tudnak megélni, ha kereső pályákra szorítaná azokat, akik ma lenézik a nem »uri« munkát, ha termelésünk megélénkitését eredményezné, akkor csakhamar nem vennők észre a drágaságot, sőt akkor áldás lenne a rettegett baj. Nem veszik észre a lelki változást, hogy mint hül ki arcán a pezsgő melegtől kifestett rózsa, hogy igyekszik, mámorának bódiíóságát ketté törni, hogy e! ne árulja magát, hogy ne beszéljen, hogy . . . Egy százas az asztalon. Egy bankó, mi övé, ha megszólal. Rajta, rajta ! A társaság vihog, balga részegségüket kielégítő ötletük tetszik. Részeg állatok, kik kíméletlen hangon szinte követelik, hogy megszólaljon a néma. A fiú is szédül. A sok pezsgő, meg a sok pénz, csak növeli kínját. Fojtogató bizonytalanság tépdesi mellét. A démona súgja : szólaljon meg bátran, szabadul a csalfa, hazug, tettetésből, a pénz is az övé, az üzlete sem csappan, hiszen megértik csalárd kétszínűségének okát, hiszen van még szánalom az emberek szivében, hiszen tudják még, hogy mi a könyö- rület s ha nem tudják, az övé a százas, kapjon utána, köszönje meg szóval s rohanjon bele a vad, sötét, titkos éjszakába . . . A fiú úgy tett. Megszólalt. A részeg állatok fejébe tódult a vér. A hazug, tolvaj büntetését kívánja a vérük. Az öklök emelkednek, a butelliák súlyos csapódása nyomán fájdalmas jajba fül a lárma. Tolongás, gomolygó, ingó nagy tömeg . . . A fiú törött esonttal, vérbe fulva, görcsös, dermedt ujjakkal szorítja a — százast. De proíundis. A börtön. A szenvedések háza ez a ház, Benne a kin, a káidiozat tanyáz, Örök gyalázat, szégyen, megvetés, Köny és sóhaj, vád, átok, szenvedés, Itt még nem adtak csókot soha sem, Innét a részvét elfut hidegen. A szeretet idáig el nem ér, Itten örökre meghalt a remény. Lakója mind, mind halvány, bús halott S a szivünk mégis vérzik, táj, sajog. Temetők lakóinak sorsa más, Innét már többé nincs íeltámadás. A poklok mása ez az épület, Páthmosz látója irt ily rémeset, Elkárhozottak sötét otthona, Minőt Dante sem álmodott soha. Itt nincsen ma . . . Itt nincsen ma és nem volt tegnap, Itt soha, soha nem lesz holnap, Itten meghalt — az idő. Múlás, változás soha nincsen, Örök, egyforma mindig, minden Csak fájdalom, csak szenvedés. ¥ T ŐZ legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felültök egolcsóbb áron ELLETT SZEREZHETŐK B E.
