Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-08-17 / 60. szám

XIV. évfolyam.

Szatmár, 1910. augusztus 17. Szerda.

60. izém.

Á „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZL&ÁYE.

MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér.

FŐSZERKESZTŐ:

THURNER ALBERT.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

felelős szerkesztő i Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca lf.

DUSZIK LAJOS. ==r Telelon-szám 80. —

Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzetendik.

A felkelő nap országa.

(D.) Az utolsó tiz évben a vén Európa figyelmét egy csodás kis ország bámulatos nagysága bilincselte le.

Ázsia keleti részén, a kulik hazájának szomszédságában, a hírhedt kinai falakon túl, amelyeken belül milliárdnyi embert törekszenek légmentesen elzárni az európai kultúra szem- nyitogatő varázslatos világosságától, ott távol keleten, bent a tengerben — egy mese! éli tündérország él, virágzik.

Ez Japán, a legifjabb nagyhalalmasság.

A bűnös, pervez vén Európa ez kicsinyben, megifjodva, megnemesitve !. . . Mintha az életerő, mely innen elszáll, ott felraktároződnék : vívmányaink, legyenek azok technikaiak, szociológiaiak, köz- és magánjogiak, tudományosak, ott egy tisztább, termékenyebb légkörben megerősödve, de ugyanakkor assimilálődva emelőül szolgálnak e bámulatosan fejlődő, emelkedő nagy nemzet számára. Fiai, a hős fiák, kik leleményes ügyességgel, fanatikus vakmerőséggel és — szaporasággal leverték a nagy »északi Kolosszust«, itt vannak, itt járnak közöttünk. A modern Európa nagy Metropolisainak boulevardjain, a hires egyetemeken, a klinikákon, az arzenálokban, a kórházakban, ott vannak ezek a sárgás, sápadt arcú — kémek. Megrabolják az európai kultúrát. Kikém- j lelik erősségeinket — a szellemi haladás terén,

és zsákmányukkal sietnek haza. Bámulatosan tudják értékesíteni ezt a kultura-zsákmányt. A miért nekünk, a hosszú kísérletezések útvesztőin s a nagy krízisek kátyúin annyi erőnk forgácsolódik szét, ők azt készen kapják s átültetik abba a csodás termékeny társadalomba, melynek talajában ezek, a nekik legkevésbé sem »exotikus« vívmányok gyönyörűen tovább fejlődnek.

Nincs nemzet, mely ennek az összehordott kultura-zsákmánynak birtokában olyan haladást tett, mint a sápadt japánok nemzete !

S ha a tatárjárás pusztulást hozott Európára, de önpusztulást magára, ez a japán-járás életet, fejlődést visz haza a szigetek országába s hogy Európára is élet- és erőforrás legyen ez az invázió : az csak rajta áll. A kicserélődés haszonnal jár mindkét félre. Az az eleven, — szinte szüzerő, melylyel e faj felszökkent a számottevő, nagy államok sorába, beoltva a nyugati népek szellemébe, uj, erőteljesebb lendületet adhat állami és társadalmi, sőt tudományi életük nagy vajúdásainak.

Most egy magyar ember könyve jelent meg az európai könyvpiacon: Palotay Ödön japáni császári konzulé, ki a sok-sok Japánról szóló s állami berendezkedésének egy-egy részletét felölelő mü mellett erősen gazdagította a Nipponirodalmat e hős nép csodálatosan fejlett közgazdaságának ismertetésével.

Végtelenül érdekes világot tár fel az a

könyv. De ... de végtelenül szomorú világot vet reánk. Nekünk szól ez a könyv. Nekünk van ajánlva 1

Egy szédületes eszmét dob bele a most leigázott, Iefegyverzett, de el nem aludt köz- gazdasági nagy tusánkba: a Japánnal leendő gazdasági érintkezés merész, nagy gondolatát.

Egész elhibázott nemzeti politikánk meddő kapaszkodása világosul meg e mű hatása alatt. Egész történelmünket az István által kezdeményezett, Mátyás által folytatott nyugathoz simu- lás törekvése jellemzi az itt-ott felszínre került, de akkor is igen halovány keleti politikával.

Ez a Nyugat lenyugtatta a mi nemzeti nagyságunkat. Felemésztette s elszívta életünket. Annyira, hogy ma, midőn ilyen mü hangja megüti fülünket, hihetetlennek tűnik fel csábitó gondolata, bántja szemünket a vakító világosság, — a felkelő nap dicsó' országának világossága. Szemeink gyöngék ... A napfény megvakit.

Szabadon, magasan szárnyaló sas hívása ez a kalicka rabmadarához. Előbb legyünk szabadok ! Legyen gazdasági és pénzügyi viszonyunk kiragadva a sorvasztó közösségből, akkor — mint szabad nemzet — odafordithatjuk világhírű búzánkkal, hasonlóan világhírű gépeinkkel, borunkkal, lisztünkkel és más cikkeinkkel megrakott kereskedelmünk szekerének rudját a szabad Japán nemzet piaca felé s nem kell zörgetnünk a Nyugat leeresztett soTáEG A.

Nyaralás

Irta: Barry Pain.

Jó reggeli, Mr. Green — mondja Socrates, mikor a törvényszék előtti téren találkoztak.

Mr. Green megdörzsölle a szemét.

— Ön bizonyára Socrates. Megismerem a kis bronz alak után, mely az ebédló'mben áll. De azt hittem, hogy ön egy másik korszakhoz tartozik.

— Csak nem akarja ezzel mondani, hogy az ember tartozik a korszakhoz és nem pedig a korszak az emberhez. Ha én itt vagyok, akkor ez az én korszakom, de nem olyképpen, hogy önnek, avagy a hordárnak és a többieknek ne lenne megengedve, hogy szintén ehhez tartozzanak.

— Úgy van — mondá Mr. Green egy kissé határozatlanul.

— Ami önt meglephette az az, hogy úgy látszom mintha a halottaimból keltem volna fel; és itt igazán egy nagy titok forog fenn, de a bennem lakó démon nem engedi meg, hogy ezt bőven megmagyarázzam. Annyit mondhatok, hogy az erős egyéniség sohasem hal ki egészen és abban, hogy a mi tanácstermeinkben, a törvényszékeinken a mi mai bölcseink oly meglepően zavaros kérdéseket intéznek a vádlotthoz, hogy az illetőt bolondnak és hazugnak tüntetik fel a hallgatóság előtt — ebben nyilvánul a Socrates szelleme ; önnek tehát nem szabad csodálkoznia, hogy épp itt, ezen a helyen jelenek meg testben is ön előtt.

— És közönséges polgári öltözékben — mondá Mr. Green. Ezt nem tudom megérteni.

— Nem tudja ? Miért ne hordanék én közönséges polgéri ruhát? Hisz ha én a régi áthéniak öltözékében jelennék meg, egy csomó gyerek futna utánam és a törvény és a rendőr szeme akadna meg rajtam.

Ezekkel pedig nem szeretek kikezdeni. A bölcs első kötelesége, hogy tisztelje a törvényt és a rendőrt.

ügy látszik, igaza van — mondja Mr. Green. — Jöjjön igyunk egyet.

Socrates mosolygott. — Köszönöm, az utolsó ital, amelyben részem volt, elvette örökre a szomjúságomat. Beszéljünk inkább önről és arról, a mit tenni szándékszik, hogy lássuk bölcsen fog-e cselekedni és cselekedete tüzetes vizsgálat után, nem fog e helytelennek bizonyulni.

— Holnap tengeri fürdőbe akarunk utazni. Elviszem a feleségemet és a gyermekeimet is egy hónapra Ugye okosan cselekszem?

— Ezt a választ vártam. Mert ma reggel már sokszor intéztem ugyan ezt a kérdést és a legnagyobb része azt felelte, hogy elutazik. Sőt az a hordár is, aki ugyan mondta, hogy itt marad, hozzátette, hogy szívesen utazna el ő is, Isten látja lelkét! De hogy rendjén van-e ez a távozás és ez a távozási vágy, ezt szeretném megtudni és talán tanulhatok valamit öntől. Mondja meg kérem, mindenek előtt, hogy miért utazik el?

— Jó, hisz az ember végre nem dolgozhat egész éven át. Ezt az egészsége ki nem bírná. Én mindig egy havi szabadságot veszek magamnak és ez nagyon jót tesz nekem.

— Ezzel csak azt magyarázta meg, hogy miért hagyja az ember időnként abba a munkát. Nem akarjuk a kérdést feszegetni, hogy helyes-e ez a dolog, vagy sem, mert az bennünket jelenleg nem érdekel. De módja meg az okát annak, hogy miért megy el innen ?

— Hisz a két kérdésre egyben feleltem.

— Oh nem, mert bizonyára van olyan is, aki itt marad a fővárosban és nem jár hivatalba.

— Olyan is van. És itt elpenészedik.

— Ha tehát megegyezünk abban, hogy a munkától távol maradni és innen elmenni két különféle