Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-08-14 / 59. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. augusztus 14. Vasárnap. 59. szám. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor, Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ: DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám Jánoa-utea 10. == Telelon-Bzám 80.-= Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzeteadik. Elég lalán annyit említeni, hogy Horvát- j országnak meg van a teljes autonómiája saját | belügyeiben , az összes országos bevételeik őket illetik; mig a háztartásuk hiányait — talán j 40%-ig — mi viseljük. Mig az Ausztriával szemben fennálló közös költségből is kisebb arányban részesedik, mint mi, az anyaország. A magyar országgyűlésbe 40 tagot delegál, kiknek jogukban áll abban a testületben horvátul beszélni, hol talán alig egy pár ember érti nyelvüket. És egyáltalán nem kötelességük magyarul tudni. Sem jogtudós, sem nagy nemzetgazda nem vagyok ; de kérdem azoktól, kik többet tudnak nálam, mondják meg, hogy mi előnyünk van nekünk abból, hogy Horvátország hozzánk tartozik és mi kitartjuk őket ? Mi azt hisszük, hogy a térkép szerint hazánkhoz tartoznak. Tessék csak őket megkérdezni ? A paritásban éppen úgy, mint Ausztriával, mi huzzuk a rövidebbet mindenben. A magyar állam a saját költségvetéséből építtette és épiti az összes horvát vasutakat. Az államvasut az államnak egy magánüzeme, melynek hivatalnokai nem állami tisztviselők. A horvátok ellenben megkövetelik a Máv. hivatalnokaitól a horvát nyelvnek a perfekt tudását, a hovát vonalrészeken. Tehát a Máv. alkalmazottait olybá tekintik, mintha az ő közigazgatásuk hivatalnokai volnának. Ezzel szemben az általunk fenntartott magyar iskolákat egy nivőra sülyesztették a. juag’áu-iskolákkal s nemcsak azt követelik, hogy a szerb és horvát-nyelv mint kötelező tárgy tanittassék, de minden ilyen iskolánál alkalmazott tanítótól a horvát, nyelv teljes bírását kívánják meg. Mi ez, ha nem a magyar állampolgárok ottlakó részének elhorvátositása ? ! Most már rátérhetek Khuen urra, erre a megtestesült csapásra, magyar átokra. A horvát koalíció felbomlott éppen úgy, mint a magyar. S most éppen úgy, — mint minálunk cselekvé Khuen ur — ott is uj választást rendez, valőszinüleg azon becsületes balkáni eszközökkel, melyekkel itt remekelt. Tehát nem kell ahhoz semmi jóstehetség, hogy előre megmondhassuk, hogy Khuennek ott is meg lesz a többsége. Hogy milyen többség ? Olyan, amelyik vakon engedelmeskedik ugyan, de már előre megmondta jómagaviseletének az árát. Ez az ár : a teljes ellenállás a horvát—magyar kiegyezésnek eddigi — szerintük — teljesen egyoldalú értelmezésével. Ennek első hirnöke a bánhelyettes által már kiadott tanítókra vonatkozó rendelet, mely szerint minden magán — s ide sorolja a magyar iskolákat is — tanintézet tanítója köteles a horvát, vagy szerb nyelvet teljesen birni. Ezután következik a náluk futó Máv. vonatok teljes elhorvátositása. Azután Horvátország gazdasági életének fejlesztése — természetesen a mi rovásunkra. Nem lényegtelen talán az a nyilt követelés Hon A munka-párt horvát politikája. Irta: Thurner Albert. Van-e a hazában valaki, ki Deák Ferencet ne tartaná nagynak, a »haza bölcsének ?« De viszont van-e, aki azt tarthatná felőle, vagy bárki másról, hogy csalhatatlan vala ? Más nemzeteket is megáldott a Gondviselés igazán nagy vezető férfiakkal s azok sem valának csalhatatlanok. Sőt, amint újabb időben látjuk, a római pápa infallibilitása is sokat szenvedett a különböző bullák kiadása által, melyeket utóbb módosítani, vagy egészen visszaszivni kellett 1 Az 1867-iki kiegyezés nagy munkájából, ami igazán értékes, a mi valóban a nemzet érdekeit volna hivatva szolgálni: az örökbecsű 48-as alkotásokból van véve. Ellenben a mi azokból hiányzott, amit a fejlődő kor később szült és növelt, vagy, amit 48-ban — az idő rövidsége miatt, — akkor rendezni nem tudtak: nagy mértékben magával hozta az eredendő bűnt, amit teljesen reparálni talán soha sem lesz módunkban. Nem volt-e gyarlóság, nem volt-e könnyelműség 1867-ben a horvátoknak lehérlapot adni; fehérlapot, amelyen ők diktálhassák nekünk a megegyezés feltételeit ? ! Egy hírlapi cikk kerete szűk volna arra, hogy Horvátországnak, mint társországnak, kimutassuk azokat az előnyöket, melyeket kapott s viszont azokat a hátrányokat mérlegeljük, melyeket mi nagylelkűen vállaltunk. TÁR C A. Ecce Homo. Irta: Jávor Bella. Palesztinában történt, a »Názárethi« meg Mózes lakhelyén . . . Ámde a dolog ugyanígy, vagy még ugyanabbul megtörténhetne minálunk, vagy Rómában is mint, ahogy megtörtént őnáluk . . . Szóval: egy másik Mózeshitü, aki gazdag volt, előkelő és bölcs, meg jószivü; de ráfogta magára, sőt kikiáltotta, hogy ő csodadolgokat mivelhet, ha — akar. És akart. Fölállott az asztal tetejére és onnan kiabálta, szónokolta, vagy harsogta a néphez: — Én vagyok az igazság, a szent ut, az élet, egy apostol . . . rajtam keresztül történik minden jó és minden rossz. Féljetek engem, szeressetek engem s jöjjetek hozzám mind; vakon bizalommal .. . Jöjjetek, jöjjetek. És a nép ment. Seregestől. A jámbor hiszékeny, sosecsalódott, boldog nép .. . — Frajem, a gazdag és közietek a legjámborabb és a leggazdagabb Frajem sose volt még énnálam tanácsért — mondta egy napon a bölcs híveinek. — Sáent Atyánk — zúgták kórusban a hivek — itt vagyunk mi tenéked, mind valahány. Ne gondolj te őreá. — Nem, — akarafoskodotf. a Messiás, ősz fejét rázogatva — én őt is akarom. Nem vagytok elegen, mig ő nincs köztetek. Akarom, hogy elhozzátok nekem. A hivek ijedten néztek össze, de azért elszaladtak Frajemért. — Nem megyek — jelentette ki Frajrem szelíden, de határozottan. — Ó, Frajem — kapacitált a nép — jöjj el Ha azt akarod, hogy reggelre szinarany legyen a turbánod, ezüstből a sarud, az is meglesz, ha eljössz velünk. — És mit tegyek, ha már elmegyek? Mi lesz a dolgom ? — Ó, Frajem, le nagyeszű, semmi dolgod nem lesz. Bejössz, kezet esókolsz... aztán mindenre, amit az »apostol« mond, ráhagyod, hogy úgy van, megdi cséred, éljent üvöltsz, megint megcsókolod a kezét és hazajössz. Az Ur vezet majd békességgel ... Frajemnek a sok-sok pénzéhez esze is volt meg józansága is. A szivét azt eldugta valahová s minden hosszú napkor csak egyszer vette elő ... Józanul szólt hát most is a néphez: — És most se megyek... Most már csakugyan nem megyek. Hisz annyi a pénzem, hogy se szeri se száma... A fiaim nem költhetnek el annyit évente amennyi az én egy napi jövedelmem... Maradok Vezéreljen beneteket az Ur... Azok — szegények — busán ballagtak vissza. És remegve sírták el a bölcsnek Frajem válaszát. — Úgy ? — mondta rengeteg fölénnyel a bölcs — oszoljatok, menjen kiki a hajlékába éji pihenőre, mire eljön a regg, Frajem nem lesz a régi, sőt. Nem kérkedik azzal többé, hogy neki elég van a jóból. — Ez rejtelmesen hangzott. De a nép, amely sosem csalódott, megelégedve távozott. Eljött az éj, az ő megszokott ezüstös fátylával minden ködével és sejtelmesen álmos levegőjével . . . A Frajem erős, kefeszerü szempillái is lezárultak tőle.. . Aludott, álmodott és furcsákat látott. Előbb csak sziklás vidéket, aztán egyes alakokat, majd mikor jobban megerőltette kicsit öreges szemét, hát mindent látott. Egy egész consistorium csupa lengő szakállu bölcsekből... Előttük egy fapadon ő, Frajem. A szentek dörgedelmes hangon beszélnek hozzá; de csodálatos: neki mindez jól esik; nem fél a hangjuktól. És azok mondják neki: — Mondd utánunk: »Hiszem az egy Istent, amely mégis három ...« És ő mondja. Szóról-szóra. — A Mózes szent könyve? — kérdik összeráncolt homlokkal a szakállosak. — Az nem az enyém — ujjong a Mózeshitü Frajem, aztán áhítattal lehajtott fejjel mondja: — »Jézus szent tanait a szivembe zárom...« Tüllre aplicált félfüggöny' (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. kézimunka iizletéh Szatmár, Kazinczy-utca.
