Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-06-22 / 44. szám

XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. junius 22. Szerda. 44. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ: DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSEK ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.-------Tzlelon-szám 80. ___ Mi ndennemű dijak Szaimáron, a kiadóhivatalban flzateadók. Megkezdődik a manka. (0.) Alig pár hét s a még ringó-kalá- szos rónákon keresztekbe rakják az »életet*. A sok szűk esztendő siralmas aratásai után jön egy biztatóbb. A sok elemi csapás ugyan, mely ez évben különösen végig sújtott egyes vidékeken, a reményeket itt-ott megtépdesle, de az ország egészében a legszebb biztatással integetnek a szellő ölében hajladozó kalászok .. . Hát megkezdődik a munka. Verejték fogja öntözni ismét a jó magyar földet. Felzendül ismét az aratók dala ... A kiürült csűrök, magtárak, hombárok éhesen várják az acélos búzát. . . De hajh, hová tűnt az aratás igazi vidám­sága ez istenáldotta földről ? . . . Hová lett az az erős bizakodás, mely megacélozta az aratók izmos karjait, megtüzesitette a markotszedő leányzók dalát ? . .. Hová lett a bő aratás előtt különös teljességében fellépő faji büszke­ség, mely éreztette az arató gazdával, hogy e föld kalászos barázdái az ő védbástyái, melye­ken megvetheti lábait büszkén, törhetlenül ?. . . Ki tud örülni a napsugárnak, midőn sötét, komor fellegek elnyelni készülnek ? ... Meg- állhat-e a gazda sárguló kalászokkal teli földje fölött igaz örömmel, midőn sejti, tudja, hogy a sok millió, melyre a buzaszemek átvarázsolód- j nak, nem nemzete kiáltó, siró szükségét fogja ‘ elnémítani, hanem oda gurul valamennyi, I ahonnan reánk csak láncok gurultak eddig, kemény, szorító, sorvasztó láncok, ahol egy nagy Moloch . . . torokban annyi milliónk ésmil- liárdunk tűnt már el — túl a Lajtára. Mert oda fog gurulni ! Ah, hisz’ olyan éhes az a gyomor, az a mindig telhetetlen s most már türelmetlenül korgó gyomor, melyet mi egy Pelikán önfeláldozását megszégyenítő önodaadással, életünkkel, vérünkkel, fiatalsá­gunk munkás erejével és annyi Ínséges és bő esztendő termésével tömünk meg és mégsem lakik jól soha. Ez aa átkozott gyomor korog bele a mi aratási reménykedésünkbe s a mijnapbarnitotta, arató legényeink esti dalába. Ennek aratunk mi akár bő — akár szük- esztendőben egyaránt. Ez emészti meg bő ter­mésünket úgy, hogy nekünk a bő aratás is ínségessé válik. De csodálalos szertelen játéka a sorsnak I A mezei munkával szinte egyidőben és — mondhatnék — egyenlő animozitással in­dul meg egy más munka — a nevében is ha­zug — nemzeti munka. A nagy Magyarország nyakas »kurucai«, kik, mint megannyi izmos, erős buzaszál ál­lottak büszkén, öntudatosan nagy, örökölt tö­rekvéseik közepette, most végre meghajolva, letörve, (a szó fizikai értelmében is !) várják — az aratást. Végre megért hát a »zöld* magyar nem­zet, ez a Rákóczi és Kossuth Lajos leikétől élesztgetetett, az igába behajolni nem akaró j nemzet, mint az érett búza megsárgult, hajh, j meg feketesárgult!. . . Addig érlelgették felülről alá sugárzó mo- solylyal, vagy alávillámló fenyegetéssel, addig hintette reá aranyesőjét az uj világalakulást intéző Titán (ki volna más, mint Khuen ?), mig végre megérett. Megérett — az aratásra. Úgy aratás táján a gazda végigjárja ha­tárát, megnézegeti, szemügyre v«szi termény­nemeit és számitgat, tervezget, összead és kivon. A nagy »aratás* előtt lejön hozzánk is az aratásra érett Magyarország ura, felkent, koro­nás királya. A babonás tisztelet és hódolat, melylyel e nemzet urát és királyát minden időben üdvö­zölte, talán soha sem esett jobban az agg ural­kodónak, mint éppen a mostani, a junius 22. Ha az előzményeket és különösen az u. n. »rejtett rugókat«, nem ismernők, azt mondhat­nék, hogy egy uj korszak derűs hajnalán ölel­kezik egybe az uralkodó és nemzet érdeke.., A megértés és béke uj kiegyezéséhez ér­tünk ... De 1 .. . Minő sziajaték ez ! A hódoló tisztelet hová törpül, a pestvármegyei közgyű­lés perspektívájában ?. . . A nemzeti munka hová erkölcstelenül, egy kijátszott, kierőszakolt nemzeti Ítélet tudatában? ... A megértés an­gyala minő festett szépséggé aljasul a forrongó, elégtételre váró »kisebbség« fellázadó jog-, és igazságérzete, feltámadó küzdelme és zugó elé- ' gedetlensége mellett? ... A csillogó diszma­TÁRCA. A főispán titka. Irta: Marosán János. X. vármegye székhelyén megüresedett egy jól jövedelmező, magas állami hivatal. Talán mondanom sem kell, hogy a mai viszonyokat tekintve, az állás — miután pályázat alá került, konkurrens nélkül nem maradt. Dehogy maradt, sőt annyi volt a pályázó, hogy válogatni lehetett köztük bőven. A pályázat lejártával, sőt annak előtte megin­dult a protekció-keresés, hajhászat. Ment nagyban az ajtókilincseiés mindenütt, ahol a pályázó urak a ma­guk részére egy-egy kis támogatást véltek lelni. Re- mélkedve ment be az egyik ide, amonnan örömteljes arccal jön ki a másik. Persze a levelek gyártásában sem volt hiány; az egyszerű, ajánlott és express levelek csakúgy özönlöttek a protektorokhoz. Hogy aztán azok a jó urak olvassák-e, vagy ha elolvassák is, tesznek-e valamit a kérő érdekében : az már az­tán más kérdés. Telt-mult az idő. A közvélemény, mint ilyenkor szokás, hol az egyik pályázó melleit, hol a másik mellett foglal állást. Maguk az illetékes körök s egyé­nek is ilyenformán voltak a dologgal. Péternek azért voltak szép .kilátásai, mert már régibb tisztviselő, Pálnak meg azért, mert szakember, kiválóan érti re­szortját; a kettő felett emelkedik ki egy harmadik, kinek pályáján kiváló érdemei vannak. Tehát talán mégis ő volna a legkompefensebb a magas állás be- öltésére. De jön egy negyedik, sőt ötödik is kiváló jó tulajdonságokkal, érdemekkel, most meg már ezer felé hajlik az esély. És igy váltakozik a 32 pályázó közt a vélemény és szimpátia. Mind derék ember, mind érdemes volna az állásra, csak az az egyedüli hiba, hogy nem harminckét állás van üresedésben, csak — egy; tehát ezen állásra C3ak egy pályázó nevezhető ki. A sok járás-kelésnek, kérésnek és protegálásnak végre is a lett a vége, hogy a hivatalfönök ur meg­állapodott az egyik pályázó személyében s a legme­legebb jóindulatú támogatással azt ajánlotta a kor­mánynak kinevezés végett. Hogy ki volt az a szeren­csés pályázó, azt hiszem, a kedves olvasóra nézve nagyon mindegy; mondjuk, hogy Péter volt, vagy Pál; hát bizony én magam sem tudom, hogy ki volt... Elég az hozzá, hogy az ajánlati tanácskozást hét zárt ajtó mögött tartották meg, cerberusok álltak minden ajtó előtt. A felterjesztést hét akkora pecsét­tel pecsételték le, a minő csak jeruzsálemi II. Endre arany bulláján csüngött. A felterjesztéssel egyidejűleg az összes pályázók kérvényeit is felterjesztették. Most már megkezdődött a protekciókeresés II. felvonása. »Szorisd* ez volt a jelszó és csakugyan minden pá­lyázó újból ugyancsak szoritotta az ügyét, sőt, ahol csak lehetett. A legszigorúbb hivatalos titok dacára, hogy-hogy nem, azt már nem tudom, a jelölt meg­tudta azt a kedvező fordulatot, hogy az első helyre van ajánlva a már említett állásbetöltésére. Normális körülmények közt azt is szokták kinevezni, ki első helyen van ajánlva, de hát semmi sem biztos a nap alatt. így gondolkozott, a mi jelöltünk is, különösen akkor, amikor látta, hogy a többiek egyedüli célja — őt nyeregből kiütni. Jól tudva tehát, hogy — mint mondani szokás — minden követ meg kell mozgatni az ügy biztos sikere érdekében, azt is jól tudta, hogy a vármegye főispánja, mint a kormány exponense, sokat tehet és tesz ez ügyben annnak érdekében, ki az ő jóindulatát megnyeri ő (már t. i. a jelöltünk) annál könnyebben kivihetőnek találta a protegálást, mert hiszen az állásra ő volt a »hivatalos« jelölt, Nem sokat aggódot tehát, hanem felvette szalonját, belevágta magát egy kocsiba és felhajtatott a főis­pánhoz A főispán a hivatalában volt. Amint a főispáni hivatal lépcsőzetén haladt fel-felé, szemben találkozik egy szintén >káiser*-ben öltözött úrral, kit nem is­mert, eddig sohasem látott. — Ez aligha hozott valamit a főispánnak — gondolta magában — hanem alighanem kért valamit, KLEIN és TÁRSA Hám János-utcai gyapjuszövet- áruháza S35ATMAR. ----------­Női cöst ümökre igen alkalmas szövetek nagy váías^tékbana Vajay-utca 30. számú sarok telek eladó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom