Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1909-04-14 / 30. szám

2-ik oldal.

SZATMÁR-NÉMET1.

Szatmár, 1909. ápril 14.

ütközésbe nem jön. Vagy tessék tehát belépni a függetlenségi pártba és ennek törekvéseivel összhangban érvényesíteni a szabadelvüség eszméjét vagy tessék elfoglalni helyüket az ellenzéken. A függetlenségi párt évtizedeken át teljesítette azt a hivatását, hogy a mindenkori kormányokat a szabadelvüség irányában való előhaiadásra ösztönözte. Ez a kötelesség-teljesítés várt a szabadelvüpártra is, mint kisebbségi pártra. Duzzogva félrevonulni, ez nem férfias dolog. Aki pedig arra számit, hogy hadd romoljanak meg a közélet viszonyai, az ő szerepe majd csak a romlás után kezdődik, az csak a személyés hatalomra tör és elveit sohasem szerette igazán. Az ilyen ember lehet jó diplomata, de nem jó hazafi. (Zajos tetszés és helyeslés)

Ám, t. barátaim, nem szándékom szemet hunyni önmagunk hibái elől sem. Megválthatjuk egész őszintén, hogy amikor hatalomra jutottunk, egy kissé elfogott bennünket a hatalom mámora, ügy viselkedtünk, mint akik már mindent elértek, holott csak olyan helyzetbe jutottunk, melyből kedvezőbb feltételek mellett vívhattuk meg a további küzdelmet. Hasonlatosak voltunk ahhoz az emberhez, aki váratlan örökséghez jut. Azzal kezdi, hogy előbb lenézi azokat, akik a szegénységben szomszédai voltak; igy tettünk a munkásokkal és a politikailag jogosulatlanokkal. Azután kissé pöffeszkedik a régi urakkal szemben; igy tettünk a szabadelvű párttal. Végül azon töpren- kedik, hogy miért kell neki megosztani az örökségét másokkal és perbe kezd az osztályos társakkal. így tettünk az alkotmány-párttal. Pedig én jól emlékszem arra a szigetvári ostromra, amely az alkotmányellenes unióm alatt folyt. Sok „Zrinyi Miklós-11 látok, aki ma igen hangos, de akkor óvatosan visszavonult — várőrségre és biztonságba helyezte a kincseit. De And- rássy Gyula akkor is a küzdők élén volt és habozás nélkül vitte magával harcba az udvari kegynek minden kincsét. Erre nálunk nem szokás emlékezni, de magyar embernek erről megfeledkezni talán mégsem egészen illő dolog (ügy van ! Úgy van !)

így történt, hogy most, barom év eltelte után, dacára a nemzet érdekében tett nagyjelentőségű törvény-alkotásainknak, olyan politikai helyzet állott eiő, hogy a néppárttal való szövetkezésünk folytán kiújultak a felekezeti ellentétek és aggodalmak; a nemzetisegekkel feszültebb a viszony, mint valaha. Horvátországgal teljesen felbomlott a béke; a szocialistákkal úgy állunk szemben, mint halálos ellenségek; a volt szabadelvüpárttal nem kerestük és nem találtuk meg az érintkező pontokat; a koalíció többi pártjaival pedig — farkasszemet nézünk. És ebben a helyzetben szakadt ránk — a bank kérdés.

A bank kérdés.

T. barátaim 1 A függetlenségi pártnak régi prog- rammja az önálló bank. Minden függetlenségi embernek kötelessége e programm-pont megvalósítására törekedni. Pártunknak ez a törekvése idézte föl a szemrehányást, hogy mi a bank-kérdést csak politikai kérdésnek, sót pusztán jelszónak tekintjük.

Két év óla ismételten hangoztattam önök előtt, hogy az önálló bank kérdése gazdasági és pénzügyi, de egyszersmind pofitikai kérdés is. Politikai kérdéssé azonban, nem mi, vagy legalább íöképen nem mi tettük; azzá tették, azt az osztrák körök, ahol az önálló bankra való minden törekvésünkkel szemben évtizedek óta és most megistételten azt az ellenvetést szegzik, hogy ez az Ausztriával váló politikai közösségnek lazítására vezet, sőt bekapcsolták ezt a kérdést a hadügyi kérdésekbe is, azt mondván hogy a hadviselés szempontjából ép úgy van szükség katonákra, mint szilárd pénzviszonyokra. Ez igaz is, de hasonló címen a közegészségügyet és a testi nevelést is közös ügygyé lehetne tenni. Látni való ebből, hogy a kérdést részben saját természete teszi politikaivá, részben Aszlriaban élezték ki azzá.

A másik és szinte közkeletű ellenvetés, hogy mi az oka hát annak, hogy az összes gyakorlati szakemberek hosszú idők óta mindig áz önálló bank ellen és a közös bank szabadalmának fenntartása mellett foglaltak állást.

Kérem ne ijessze meg Önöket ez az ellenvetés sem. Azok a gyakorlati szakemberek évtizedek óta olyan pénzügyi viszonyok között működnek, amelyeket a közös bank teremtett meg. — Ebben a pénzügyi helyzetben ők már teljes biztonsággal eligazodnak; kitanulták annak nemcsak nyílt dolgait, ha nem összes rejtekeit, hogy úgy mondjam: megszerezték már a benne való teljes kézügyességet. Semmi esetben sem áll tehát érdekükben a kitanult és jól kiismert viszonyosnak megbolygatása.

Önök például teljes biztonsággal eligazodnak saját házukban akár éjjel is. De próbáljanak csak lényegtelen átalakítást eszközö'ni, teszem fel uj lépcsőzetet elhelyezni és megtörténhetik, hogy nappal is megtalálnak benne botlani. Sőt ha szobájukban pusztán a bútorok elrendezését változtatják meg, az alkonyat óráiban könnyen beléjők botlanak, holott azelőtt behunyt szemmel is biztosan igazodtak el közöttük.

Már pedig a pénzügyi viszonyoknak egén is nem egyszer van alkonyat. Érthető tehát, hogy a pénzügyi emberek irtóznak a megszokott állapotok változtatásától, habár a változtatás végeredményében üdvös újításnak mutatkozik is. (Élénk tetszés és helyeslés.) Méltóztassanak elhinni —a történelem tanúskodik mellettem — a nagy politikai, közgazdasági es társadalmi újítók még sohasem kerültek ki a bankárok közzül. (Úgy van ! ügy van !;

Felhozzak még ellenvetésül azt is, hogy az önálló banknak megvalósítása áldozatokkal van egybekötve. Mi okunk van tehát arra, kérdik, hogy amikor a közös bank lényegében kifogástalanul teljesiti hivatását, a nemzetre újabb áldozatokat rójjunk.

Azt tartom, hogy nagy közgazdasági és pénzügyi intézkedéseknek kihatását számszerűen aprólékos részletekig előre kiszámítani nem lehet. A

pénzügyi téren az ország első tekintélyeinek egyike, aki különösen a bank-kérdéssel évtizedeken át foglalkozott, Hertzka Tivadar például nem rég is azt bizonyította, hogy önálló bank esetén a kamatláb nem emelkedni, hanem csökkenni fog. Ha mi a bankot megfelelő tőkével látjuk el, ha hozzávesszük azt az arany-készletet, amely nekünk szétválasztás esetén a törvény szerint a közös banktól jár, úgy hisszük a kettővel együttvéve a magyar hiteligényeket, sokkal olcsóbban leszünk képesek kielégíteni, mint azt eddig a közös bank tette. Egyik képviselőtársam viszont, aki e kérdéseknek szintén alapos ismerője, Éber Antal kiszámította, hogy a legrosszabb esetben is, az e címen bekövetkezhető áldozat, ha jól emlékezem, évenként 12—14 millió koronát tehet.

A nézetek tehát szemmel láthatólag eltérők, de olyan pénzügyi szaktudós még nem volt, aki azt állította és állíthatta volna, hogy e címen súlyos és elviselhetetlen áldozatok hárulnának az országra. Már pedig, amikor esetleges áldozatok hozataláról van szó, nem csupán az áldozatok pillanatnyi nagyságát kell figyelembe venni, hanem annak a jövőre való kihatását iá. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Mindnyájan t. polgártársaim, neveltetjük a gyermekeinket, áldozunk éretlök és nem abban a tudatban, hogy e ránk súlyosan nehezedő kiadás holnap, holnapután, egy ér múlva is, már meg fog térülni. Tudjuk, hogy ez csak hosszú évek után következhetik be, a gyermeknek ifjúvá serdülésekor és férfivá való fejlődésében. De azért ezeket a kiadásokat senki sem vallja fölösleges- seknek.

Sohasem hallottam, hogy egy anya ne választotta volna el az anya-tejtől a gyermekét csa k azért, mert ez pillanatnyilag a gyermek szervezetére rázkódtatassal jár, hanem teszi ezt azért, mert tudja, hogy erre a gyermek önállóvá, erőssé válása szempontjából van szükség; már pedig az állam is élő fejlődésnek — vagy hanyatlásának — alávetett szervezet; áldozataink meghozatalánál tehát nemcsak azok pillanatnyi súlyát kell ligyelembe venni, hanem azt a hatast, amelyet azok a jövő fejlődés szempontjából jelentenek (Zajos tetszés és helyeslés.)

De nem hunyok szemet azon nehézségek elöl sem, amelyek a kérdést eltorlaszolják. A politikai nehézség abban áll, hogy minden ilyen, az osztrák érdekeket is érintő kérdés: hatalmi kérdés, jórészt az erőmérközésnek és küzdelmünk szívósságának a dolga, amelynek halálos sebe az ország belső szakadozott- sága és meghasonlása. Ezen segíteni a magunk dolga.

A másik, pénzügyi jellegű nehézségnek elhárítása azonban nem mindig all egészen a mi hatalmunkban. A pénzügyi nehézség normális körülmények között abban az aggodalomban áll, hogy a külföld bizalma átmenetileg megcsökken a magyar értékek iránt és azokat nagyobb mértékben dobja vissza, ami az árfolyamok csökkenésében és egyéb bajokon kivül, amelyeknek részletezésébe most nem bocsátkozom, a nemzeti vagyonnak csökkentésében áll.

Jól tudjuk hogy efele pénzügyi válságok sajnos máskor is előfordulnak, könnyebben vagy erősebben söprik a nemzeti életnek felületét és ellenértékét sem hoznak magukkal; mig most tudjuk, hogy az ellenérték egy kulcs, mely a gazdasági önállóság kapujának egyik zárát nyitja.

Meggyőződésem különben, hogy ezeket a nehézségeket teljes mértékben leküzdhetjük gondos előrelátó pénzügyi politikával és különösen azzal, hogy a létesítendő bankot erős alapókra helyezzük, hogy annak megbízhatósága iránt sehol alapos aggodalmak ne keletkezhessenek.

Természetes azonban, hogy ez a pénzügyi nehézség súlyosabb akkor, mikor nem csupán arről van szó, hogy eddig elhelyezett értékpapírjaink árfolyamait biztosítsuk, hanem annak a váratlan szüksége is felmerül, hogy uj hiteligényekkel kell a piacra lépnünk. Ez a helyzet most, amikor azokat a száz milliókat, amelyeket csak napokkal ezelőtt lejárt hadi készülődésekre kellett áldoznunk, hitelműveletek utján szükséges pótolnunk. A helyzetnek ez a fokozott élessége, fokozott előrelátásra is int és arra kötelez, hogy mindaddig mig a tárgyalások teljesen lezárva nincsenek, a türelemnek, de egyszersmind a teljes btzodalomnak alapján kell állanunk, pártunk elnökének és vezérének, Kossuth Ferencnek személye iránt. (Zajos éljenzés es helyeslés.) Ez az oka annak, hogy bármilyen telkemből fakadó meggyőződéssel vagyok hive a bank önállóságnak, nem^helyeselhetem mindenben azt a taktikát, amelyet a legtisztább hazafias aggodalomból ugyan, de nem egészen helyes érzékkel választottak egyesek a függetlenségi párton.

A bankbizottság még a tárgyalások folyamán hozta meg ismert határozatát, amelyről jól tudjuk, hogy egyhangúsága úgy volt elérhető, hogy a másik két pártnak tagjai a szavazás elő) Kivonultak. Nem látom be, mi szükség volt e szakadozottságnak feltárására Ausztria előtt, holott tárgyalásaink egyetértő alapon indultak meg. De más nehézségeket is idézett elő ez a magatartás. Kossuth Ferenc csak akkor léphet fel az illetékes tényezők előtt döntő sulylyal, ha nemcsak ő tudja, hanem oda fenn is tudjak azt, hogy mögötte all .az egész függetlenségi párt és az egész nemzet. Tudni kell különösen az illetékes tényezőknek, hogy a függetlenségi part bontatlanul áll Kossuth Ferenc mellett es egységesen, vele megy addig a határig, amig ö azt szükségesnek látja es* vele együ't fog visszavonulni, amikor ő arra a jelszót kiadja. Amint azonban azt a látszatot keltjük föl, hogy a vezetés kisiklott Kossuth Ferenc kezéből, hivatkozását a nemzet akaratara magunk fosztjuk meg erejétől és viszálykodásunkkal magunk tesszük kockára az elérhető sikereket és előnyöket. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps'.) Elvégre nem vagyunk már gyermekek és Kossuth Ferenc nem báb, hogy minden pillanatban feltöredezzük és a bizalmatlansággal határos kíváncsisággal kutassuk, hogy mi van benne.

Semmi kényszer nincs arra hogy ha olyan megoldást kínálnak, amely meg nem felelő, azt elfogadjuk. Ha az a megoldás, amelyet Kossuth Ferenc hoz —- és csak ő képes hozni — olyan lesz, amelyet a függetlenségi eszmével összhangba lehet hozni, akkor elfogadjuk, ba olyan megoldást kínálnak, amely ezzel meg nem egyezhető, visszautasítjuk. (Egy hang: Mint a kvótaemelésnél!) Ha a közbeszóló a kvótát emlegeti, teljes joggal hivatkozom arra, hogy akkor épen úgy, mint most, olyan időben nyilatkoztam, amikor a nehézségek feltorlódtak és nem vártam be azt a kényelmes időpontot, amikor a teljesen kész helyzethez lehet alkalmazkodni. A kvóta emelést nyíltan vállaltam akkor és vállalom felelősségét ma is. Kiszámíthatatlan a romlás, amely az akkori viszonyok között Magyar- országon bekövetkezett volna, ha egy teljes közgazdasági bomlásnak engedjük át az országot. Minden képviselőt kiseprüztek votna egy év múltán a választó kerületéből, aki lelkiismeretével összeegyeztet belőnek tartotta volna azt, hogy — száz és százezer egzisztenciát dobjon oda a gazdasági bizonytalanság veszedelmének és hosszú időre megbénítsa ebben az országban a gazdasági fejlődésnek lehetőségét. (Zajos éljenzés és helyeslés.) Akinek nincs abhoz bátorsága, hogy az áldozatok meghozatalának szükségét nyíltan és becsületen bevallja, az ne legyen képviselő, inert a bizalmat és megbízatást nem érdemli* meg. Aki pedig belátja annak szükségét, merje azt hangoztatni és megokolni is nyíltan, őszintén; ne bajhássza csak a pillanatnyi népszerűséget, hanem álljon meg a választói előtt rendületlenül és mondja meg: Áldozat, amit igényelnek tőlünk, de meg kell tennünk, mert ez a nemzet érdeke, szükség van rá, nem szabad másként tennünk! (Zajos éljenzés és tetszés.)

T. Polgártársaim 1 (Halljuk I Halljuk !) A politikai helyzet visszásságaihoz tartozik az, hogy a bankkérdéssel nálunk csudálatosán összekapcsolódott a választói jognak kérdésé is. Én, t. uraim, nem olvastam meg könyvet, sohasem hallottam még olyan gyakorlati államférfiul, aki azt mondotta volna, hogy a bank ügyének és a választói jog kérdésének egymással valamelyes logikai összeköttetése van,

A csoda mégis megtörtént. Én t.. polgártársaim, már régebben, amikor a pluralitásnak gondolata először jött szóba, már kifejeztem, hogy a választói jog problémájának ezt a megoldását aggodalmasnak tartom. Őszintén megvallom, hogy ezek az aggodalmaim ma sem oszlottak el. Tudjuk, hogy 1848 óta, amióta az addig jogosulatlan néptömegek felszabadultak és az alkotmány sáncaiba vétettek, a politikai jogok ki- terjesztésének terén semmi sem történt. A gyűrűk, amelyek a jogot nem élvezőket körül szorítják, ma is olyan szükek, amilyenek 60 esztendővel ezelőll voltak. Hogy a fejlődéssel ezen a téren is számolnunk kell, gondolom, nem lehet vitás. A fejlődés helyesen csak a 48-as alkotások szellemében történhetik. A 48-as jog-fejlődés megszüntette a rendiséget és lerombolta a közjogi kiváltságokat. Nem zárkózhatunk el á benyomás élői, hogy egyik embernek több politikai joggal, tehát kiváltságokkal való felruházása a 48-as szellemmel nehezen egyeztethető össze. Az állam, amikor ilyen módon az egyik kezével jogokat ad a jogosulatlanoknak, a másik kezével az adott jogoknak egy részét elveszi, mert hiszen az eddigi osztályoknak nagy részét kettős, sőt hármas szavazattal ruházza fel. A választói törvényjavaslat helyesen hivatkozik arra, hogy a választói jog kiterjesztésének nagy nevelő hatása lesz a népre. Ezt, t. uraim, teljes mértékben vallom én is. De kérdés, bekövetkezhetik-e ez a többes szavazati jog mellett? Amikor a választók látják, hogy számszerű többségűk dacára nem érvényesülhetnek, mert a többes szavazatok rajok nehezednek, vagy közömbösek lesznek az alkotmány iránt, amely megadja nekik a jogot annak ereje nélkül, vagy megtelik a leikök keserűséggel és gyülöltséggel az ilyen alkotmányos rend ellen. Egy további aggodalmam a többes szavazatjoggal szemben a kormányhatalomtól való az a nagy függés, melyet a nyilvánossággal kombinált pluralitás képvisel, amely rendszer különben sehol fenn nem áll. Teljes mértékben méltányolom a veszedelmet, amely akkor áll elő, ha a nemzetnek életében nem azoic vezetnek, akiknél a hozzáértés megvan.

De nem kisebb a veszedelem, ha túlsúlyt biztosítunk azoknak, akiket szavazati joguk gyakorlásában érdekkörök tartanak fogva, vagy hatalmi nyomás terel el meggyőződésüktől

Ha tehát megadjuk az intelligenciának az Őt tanulságánál fogva megillető túlsúlyt, gondoskodnunk kell arról az ellensúlyról is, hogy a több jogot ő teijes szabadsággal, tehát teljes egyéni függetlenséggel gyakorolhassa. Ezért tartom azt a minimális kívánalomnak, hogy töröltessék a javaslatból legalább a hármas szavazat joga, amely kiélesitett, túlfokozott megkülönböztetésnek nincs helye; kombináltassék a választói jog gyakorlása a titkos választással olyképpen, hogy hozzuk azt be legalább a többes szavazatokra jogosítottaknál esetleg úgy, mint három évvel ezelőtt önöknek kifejtettem, a varosokba ; végül szükségesnek tartom, hogy a varosok képviselő küldési joga szaporittassék, mert a magyar jognak és intelligentiának túlsúlyát igy biztosíthatjuk a legtermészetesebb módon (Zajos tetzsés és helyeslés.)

Nemzetsiégi kérdésA választói jog dolgába játszik bele a nemzetiségi kérdés is, amelyet beszédem elején vetettem fel Tudjuk, és az a minden esetben nagyon jelentékeny államférfiu, aki a választói jogról szóló törvényjavaslatot tervezte, bizonyosan tisztában van azzal, hogy a nemzetiségi kérdést, amelyre való utalással a többes szavazati jog behozatalát szükségesnek látják, pusztán választói törvényjavaslattal meg oldani nem lehet. Lehetetlen helyzet az, t. polgártársaim, hogy mi Magyarország lakosságának kö-