Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-05-13 / 39. szám
XII. évfolyam. Szatmár, 1908. május 13. Szerda. 39. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Városi közgyűlés. (F. J.) Szatmár-Németi sz. kir. város törvényhatósága május 11-én, délután 3 órakor dr. Falussy Árpád főispán elnöklésével tartotta meg havi rendes közgyűlését, melyen a bizottsági tagok, hihetőleg az esős idő miatt, nem túlságos nagy számban jelentek meg. A közgyűlés első tárgya volt a polgármesteri jelentés. Ez első helyen a honvéd-zenekar áthelyezésével foglalkozik. A polgármester fölkérte dr. Kclemtn Samu orsz. képviselőt, hogy járjon közben a honvédelmi minisztériumban s tudja meg ezen intézkedés tulajdonképeni okát és amennyiben rajtunk áll, hárítsuk el a fölmerült akadályokat. A képviselő személyesen tárgyalt Jekelfa- lussy Lajos honvédelmi miniszterrel, akitől azt a fölvilágositást nyerte, hogy a kassai III. honvédkerületi zenekarnak a kerület székhelyén kívül való elhelyezése kivételes állapot, mely annak köszöni létrejöttét, hogy e zenekarnak fölállítása idején Kassán a házi ezred zenekarán kívül még az ottani vadász zászlóalj zenekara is állomásozott, tehát egy harmadik zenekarnak Kassán való megélhetése kétséges volt. Most azonban a viszonyok változtak s Kassáról a vadász zászlóaljat zenekarostól együtt elhelyezték; igy ma Kassán a honvéd zenekarnak nemcsak jobb megélhetés kínálkozik, hanem az oda helyezéssel a fennforgó kivételes állapot is megszüntethető. A miniszter különben megjegyezte, hogy a kezdeményezés a kerületi parancsnokság részéről indult meg s a szakreferens jelentése szeriut tény az is, hogy a honvéd-zenekar Szatmáron ritkán van igénybe véve, minélfogva kereseti viszonyai kevésbé kedvezők. Minthogy azonban Szatmár-Németi város a zenekar oda helyezéséért építkezésekben 64,000 korona, a Kassán üresen hagyott férőhelyek bérében pedig két éven át fizetett 2408 korona készpénz áldozatot hozott, a miniszter elismeri, hogy a várossal az anyagi kérdés előzetesen tisztába hozandó volt volna s kilátásba helyezte, hogy a város közönségének erre vonatkozó fölterjesztése esetén hajlandó a kassai honvédkerületi parancsnokságot az ügv szabályszerű tárgyalására utasítani. Ehhez képest a városi tanács fölirt a miniszterhez, hangsúlyozván azt, hogy a csapatok békeidőben való elhelyezése Ö felségének személyes jogai közé tartozik s az Ö legfelIiAPVEZéH: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. FUPENCY JÁNOS. sőbb elhatározásából nyert ez a zenekar, habár kivételesen, itt elhelyezést. Kérte továbbá a tanács a minisztert, hogy sérelmes rendeletének a végrehajtását az ügy előzetes letárgya- lásáig függessze föl, mert reményű a város, hogy kölcsönös egyetértéssel megszüntelhe- tők azok az okok, melyek a zenekar áthelyezését ez idő szerint szükségessé teszik. Kiemelte a tanács továbbá azt is, hogy a város ebben a kérdésben egyszersmind szerződő félként jelentkezik s már azért sem nyugod- hatik bele a szerződés egyoldalú fölbontásába, mielőtt az okokról fölvilágositást s az anyagi kérdésekben kellő biztosítékot nem kap. Bízunk a miniszter jóindulatában s reméljük a kérdés méltányos és reánk nézve kedvező megoldását. A városunkban fölállítani tervezel t polgári fiúiskola ügyében most érkezeit le a vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata, melyszerint a polgári iskolák állami költségvetési fedezete kimerült s a város kérelmét ezúttal nem teljesítheti; mindazonáltal azt előj-, gvzésbe vette. A szatmár—mátészalkai vasút építése nap- ról-napra közeledik a befejezés felé. A pálya már csaknem teljesen kész; mindössze némely megálló helyek kibővítésén s a magas építményeken dolgoznak még. Előreláthatólag julius hó első napjaiban lesz a megnyitás. Az építési vállalat a város által előlegezett építési költségeket igénybe vette. A vasút üzletére megalakult részvénytársaság pénzügyeit lebonyolító budapesti Merkur-bank pedig már legközelebb ki is bocsátja a törzsrészvényeket. Megemlékezik aztán a jelentés arról, hogy a főkapitány május hóban közegészségi, köz- bizlonsági és tűzrendészed szempontokból általános összeírást tart; végül indítványozza, hogy a junius havi rendes közgyűlés határidejét ezen hónap 11-ik napjára tűzzék ki, miután junius 8-ika, a közgyűlés szabály szerinti napja, pün- köst másodnapiára esik. A terjedelmes polgármesteri jelentést, miután ahhoz dr. Kelemen Samu orsz. képviselő a zenekar dolgában még nehány felvilágositó megjegyzést fűzött, egyhangúlag tudomásul vették. Az elnöklő főispán, valamint a képviselő, kijelentették, hogy a zenekar ügyében továbbra nézve is közbenjárnak. Miniszteri leiratok. A kereskedelemügyi miniszter azon leiratát, hogy a szatmár—mátészalkai vasútra SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Teleíon^szám 80. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. az építési engedélyt megadta, tudomásul vették. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter, Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, Popovics Sándor, Mezőssy Béla és Szterényi Béla államtitkárok köszönőiratát, melyet legfelsőbb kitüntetésük alkalmából való üdvözletre a törvényhatósághoz intéztek, tudomásul vették. A róm. kalh segédlelkészek fizetésrendezésének belügyminiszteri jóváhagyását, valamint a tanács azon bejelentését, hogy a javadalmat már utalta is, szintén tudomásul vették. Tanácsi előterjesztések. Novak Lajos főszámvevő előadta a közpénztár, Lehóizky árvaházi alap, árvatartalékalap, a hét éven felüli elhagyott gyermekek segélyalapja, a feloszlott orvos-gyógyszerész egylet, Wallon-alap, iparkiállitási alap, gyámpénztári alap, nyugdíj alap és a közkórház 1897. évi számadását, melyeket mind elfogadtak s a számadóknak a fölmentést megadták. Ugyancsak elfogadták a közkórbáznak 1909. évi költségelőirányzatát is s a napi ápolási dijat 1 K 50 fillérben állapították meg. A közkórházi bizottságnak azon javaslatát, hogy az igazgató főorvos fizetését 2000 K-ról 3200 K-ra, a rendelő orvos fizetését 1600 K-rol 2600 K-ra és a gondnok fizetését 1600 K-ról 2200 K-ra emeljék, pár- tolólag terjesztik föl, A cselekvő hátralékból 2051 K-t, melyek vagy bevehetetlenek vagy az előírásban tévedésből kétszer fordulnak elő, töröltek. A március hóról elő- és leirt államadó után a a községi adót elő- és leírták. Az első évnegyedi pénztárvizsgálatról szóió jelentést tudomásul vették, valamint azt is, hogy a polgármester az utbiztosnak megszavazott, drágasági pótlékot az útadó alapból kiutalta. Az izr. hitfelekezetek évi 2800 K segélyét a városunkban levő két felekezet közt egyenlő részben osztolták meg. Gazdasági és jogügyek. A délutáni hivatalos órákat úgy állapították meg) hogy azok ezentúl, tekintet nélkül a téli és nyári időszakra, 2—5 óráig tartsanak. A rendőrszolgáknak drágasági pótlék engedélyezése iránt benyújtott kérelmét szavazás utján elutasították, mert e szolgák korpótlékot élveznek s a részükre 1905 ben adott drágasági pótlékot törzsfizetésükbe beolvasztották. Az avasi erdei termékek elhelyezésére szolgáló raktárt ujonan vásárlandó ingatlannal kibővítik s ez ügyet a jövő havi rendes közgyűlés elé kitűzendő rendkívüli közgyűlésen fogják törvény szerint tárgyalni. A mü- és kőgyalogjáróknak 1908. évben való tovább építésére Erdélyi István főmérnöknek a következő javaslatát fogadták el : I. Aszfalt gyalogjáró cement beton szegéllyel: t. A Perényi-utea végén levő sorompótól kifelé a tiszaujlaki ut keleti oldalán a volt Keresztes-féle major telekből alakult telkek előtt l-30m szélességgel. Rendkívüli szép újdonságok f ' i: p]i-:inniEiE, SAMUEL IGNACZ Kiváló szép és finom--------po sztó-üzletében ff HÖl COStÜlBG elyek meglepő eleső árért kapható J) SZATMÁR, Deák-tér. (Fehér-ház.) szövetek nagy választékban. + + + + + Elegáns férfi öltönyök felelőség: mellett elkészíttetnek. ♦♦♦♦♦