Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-03-01 / 18. szám
XII. évfolyam. Szatmár, 1908. március I. Vasárnap. 18. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁI LAP. A „SZATMÁR-NEKSETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSIÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. ItAPVKZÉK: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. I FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.-------Telelon-szám 80. ——=Min dennemű dijak Szatmársn, a kiadéhlvaiaüsan fizatendík. Az általános választói jogról. — Részletek dr. Katona Sándornak a szatmári keresk. és gazd. Csarnok-ban tartott felolvasásából. — Meg vagyok győződve, tisztelt hallgatóim, hogy önök között sokan vannak, akik az általános választói jognak nem hívei. Nemcsak nemzetiségi és hazafias szempontból táplálnak aggodalmakat azzal szemben, nemcsak az alsóbb néposztályok uralomra jutását tartják veszedelmesnek a mai társadalmi rendre, de általában nem tartják jogosultnak, hogy választói joggal minden ember felruháztassék s ezt nem tartják indokoltnak azon elemek szempontjából sem, akik ma kivül állanak a magyar alkotmány sáncain. Bátor leszek tehát röviden vázolni azon eszmemenetet, amely igénytelen nézetem szerint a választói jog általánosságának szükségességét indokolja. Miért szükséges az, hogy minden embernek legyen szava a politikában, hogy minden ember beleszólhasson az ország közügyeinek intézésébe ? Erre nagyon egyszerű a felelet. Azért, mert minden ember közvetve, vagy közvetlenül érdekelve van abban, ami a politikában történik. Bármily korú, vagy nemű valamely ember, bármily foglalkozást üz, bármily anyagi viszonyok között él, nem lehet rá közömbös, hogy hogyan kormányozzák, hogy milyen törvények uralma alatt áll. Minden embert a legközelebbről érint, hogy milyen az országban a közigazgatás, milyen a közegészség- ügy, a közbiztonság ? Senkire sem lehet közömbös, hogy milyen adórendszer van érvényben, van-e kötelező és ingyenes népoktatás, hogy vájjon vámközösségben élünk Ausztriával, vagy, hogy az ország határait vámsorompó veszi körül stb., stb. Az ország minden polgárának tehát vitális érdeke, hogy beleszólhasson a politikába, hogy róla nélküle törvényt hozni, őt saját érdekei ellenére kormányozni ne lehessen, Ezért szükséges, hogy minden embernek — a természetes korlátok között — adjuk meg a politikai jogokat. Igaz, hogy a politika minden embernek az elevenébe vág — fogják önök közül sokan mondani — de, ebből még nem következik, hogy minden embernek adjunk választói jogot, tekintet nélkül intelligenciájára, vagy vagyoni viszonyaira. A műveletlen nagy tömegeket nem okos dolog belevonni a politikába, mert hiszen azok amúgy sem képesek megítélni, mi célszerű, mi nem, melyik a helyes politika, sőt még azt sem tudják, hogy mi felel meg legjobban az ő érdekeiknek? Az a célszerű, hogy a politikát a legokosabbak, a legintelligensebbek intézzék, politikai jogokkal csak ezeket kel! felruházni, a parlamentbe a legkiválóbbakat kell küldeni (bár amint látjuk, a mai keskeny választói jog mellett ennek éppen az ellenkező történik) olyanokat, akik a legokosabb politikát fogják csinálni, nemeslelkü és önzetlen férfiakat, akik, nemcsak közvetlen megbízóik, nem egyéni — vagy osztályérdekeket, hanem az igazi közérdeket fogják szolgálni. Elméiéiben mindez nagyon szépen hangzik és elvileg igaz is. Tényleg az volna a leghelyesebb, — amint azt a szocializmus első, utópista úttörői is képzelték, hogy a kormányzást és törvényhozást a szellemi arisztokrácia ragadja magához, amiből aztán nem a választói jognak kiterjesztése, hanem annak megszorítása következnék. Csakhogy ennek a szép theőriának egy elvi hibája van. Figyelmen kivül hagyja ugyanis az ember alaptermészetét, melynek önző voltát nemcsak a modern psichofizika igazolta tudományos bizonyossággal, hanem igazolják azt azon szembeötlő tények, melyeket a mindennapi élet oly bőségesen tár elénk. Az ember, önző természete folytán csak olyan cselekvésre képes, amely a saját érdekeit, a saját jólétét és boldogságát mozdítja elő. Az altruizmusnak, a mások érdekei átérzésé- nek csak igen jelentéktelen szerep jut az emberi lélekben. Ez igy van és igy van jól, evvel számolnunk keli, ebbe bele kell törődnünk, annál is inkább, mert semmi reményünk sem lehet arra, hogy az ember természetét megváltoztathassuk. Az ember önző természetéből következik, hogy senki mások ügyeinek hivatott képviselője nem lehet, hogy minden ember, illetve az egyenlő körülmények között élők csoportja — az osztályok, maguk kell, hogy a saját érdekeikért helyt álljanak. A létért való küzdelemben egyik ember sem bizhatja a másikra a saját dolgát, sőt minden embernek védekeznie kell saját embertársaival szemben. Lehet, tisztelt hallgatóim, hogy önök nagyon pesszimisztikus- nak fogják találni az itt elmondottakal, de azt kérdem, hogy van-e önök közölt valaki, aki a mindennapi életben az emberi önzésnek számos jelével ne találkoznék ? Van-e valaki, hogy egy szociális példával éljek, aki embertársaiban csak annyi altruizmust is feltételezne, hogy elképzelje, hogy például egy estélyen a szép háziasszony egyszerűen öltözködve jelenjék T A R O A. A nyolcadik pokol. J. L. Perec. (Vége.) De ma már más idők járnak ... A lelkek is lázonganak . . . Sőt nyílt lázadásban is kitörnek . . . A lelkek harcbaszálltak az angyalokkal az égben; szembeszállnak minden jó szokással, mindennel, ami eddig teremtve lett . . . Mindent, mindent meg akarnak változtatni; mindent át akarnak csinálni . . . Tövestől akarnak kiszakiíani mindent, ami régi, ho y fejjel lefelé megfordítsák. Nem a test vétkezik most — hanem a lélek ... A megváltást akarjátok hozni, a véget akarjátok látni — nincs elég időtök a várakozásra! . . . ügy toporzékol- tok — a szemetek majd kiugrik a türelmetlenségtől . . . Éppen, mintha az egész világ a tietek lenne. Vagy mintha mind az emberek, a fi rabszolgáitok volnának, akik kötelesek benneteket követni. Az ilyen vétkező, bűnös lelkek számára, nincsen hely a pokol hét fokozatában. Minden poklokon kivül ezért alkotá az Ur a nyolcadikat. * * * — A nyolcadik tisztítóban, eszerint hát nem vár reánk süstörgő szurok, ugye ? — Nem. — És sem tűz, sem viz ? — Az sem. — És talán nem is korbácsolnak? — Nem is tudják, mi az. — És enni, inni, aludni is lehet ottan ? — Még olvasni, sőt írni is lehet könyveket, ha úgy tetszik. — Mivel büntetnek hát akkor ? — Várj csak, mingyárt meghallod, hálod amott északon a fölfelé emelkedő sötét, fekete felhőtömeget ? Ez a hold felé vonul s mikorára egészen elborítja majd, nekem vissza kell térnem ... Es bár a felhő nagyon lomhán, lassan mozog, mégsem akarok időt vesztegetni s elbeszélem neked talán egy ezredrészét mindannak, a mi ottan történik. Figyelj ide: * * * Elővezetnek például egy embert, Olyant mint te Türelmetlent, akinek a várakozásra nincs ideje — mint neked . . . Pőrére vetkőztetve egy óriási heggyé fagyott hótömeg elé állítják . . . Megáll — és amint megállott, agyán rögtön átcikkázik egy gondolat: e havat szét kell olvasztani, hogy viz váljék belőle . . . És amint az agyába ötlik, abban a pillanatban már legyőzhetetlen szenvedélylyé fajul nála az akarat, hogy a hóból vizet csináljon ... És ha az ember Ind valamit akarni — egész természetes — hogy meg is muszáj lenni. És ha muszáj — meg is teszi. Hiszen nemhiába a nagyhírű hősöknek egyike ő . . . Testével melegíti a havat . . . Átöleli, hozzásimul, belebuvik egészen s a lélekzetét rálehelli . . . Mert hátha mégis megolvad — majd ezeregv év múlva Teste forróságát egészen ráveszíegeti, lelkét, erejét mind a hóba emészti — csakhogy felolvadjon az idomlalan hótömeg. — Bizonyára ördögök és fúriák állanak a háta mögött, akik tüzes vesszőkkel kényszerítik rá. — Eszükben sincs! . . . Mondtam már neked, a nyolcadik pokolban nem ismerik a vesszőt ... Az akarat, az ösztön, ez az emberek legjobb korbácsa . . A havat már mint életét szereti — megválni többé nem tudna tőle ... A hó: ez minden élvezete, gyönyörűsége, reménye. Ez célja . . . Jól tudja, hogy a hó úgy a mint most van, ebben az állapotában szerencsétlen. S boldog csak akkor lesz, ha elolvad és vízzé válik . . . Mert a viz, ez a boldogság, a gyönyör . . . Mint minden, ami elolvad, kiárad . . . Igen, — Hát még ? — Mingyárt, azt is meghallod. * * * Majd egy másikat hoznak elő. Ezt, egy nagy puszta mezőség közepén állítják le, A föld se föld itt — csak agyag és mocsár. Felül, feje fölött, csodálatosan szép az ég. Egy könnyű felhőcskét sem látni 35°lo engedmény, PUT* óriási választékban! — csakis akkor érhető el, ha iSMtös*s®a!&f árában Szatmár, a színházzal ssersiisesi szerzi be : háló-, ebédlő- és irodai berendezését, tükrök, képek, kárpitozott és vasbutorok Modern kivitelben szilárd munka! — Rendkívüli tartósság ! SCrámer Jeremiás
