Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-05 / 18.szám
Szatmár, 1903. SZATMAR-NEMETI. Május 5. több mint 5 kát. holdas telepből elvetetnék utcza nyitási czélra, annál kevésbbé lenne megérezhető a Zárdatelep által, mert hiszen alig pár száz méterre van Zárdánknak a Dinnyéskertben egy szép nagy lankája, mely úgy konyha mint ha kell tanulmányi kertnek is kitünően használható. Tessék az itt röviden elmondottakat megingathatlan érvekkel megczáfolni a nyilvánosság terén és akkor készséggel leszerelünk, de mindaddig a mig ez meg nem történik nemcsak napi renden tartjuk István-tér- nek a Verbőczy-utczával tervezett összeköttetési ügyet, hanam megfogunk tenni mindent, hogy az önös és téves elfogultság szülte ellenkezés többéi akadályul ne szolgáljon és az 52/1897. évi, miniszterileg is jóváhagyott közgyűlési határozat valahára végrehajtassák. A jó ügy szolgálatában szólalt fel legújabban a „Szatmár“ is. Engedje meg azonban ismeretlen irótársam, hogy kifogásoljak czikkében két dolgot. Bizonyára tolihiba folytán, Istvántér helyett Mátyás-király-utcza főtere van említve, már pedig ez téves, mint az István-tér és Mátyás-király- utcza összefüggnek ugyan, de különálló utczák és igy egy kalap alá nem vonhatók. Nem oszthatom másodszor czikkiró azon véleményét, mely szerint a termény (gabona) piacz jobb forgalmú őszi vásáraink alkalmával nem lenne elhelyezhető Németiben, mert ha elő is fordulna az, hogy az lstván-tér ezen czélra szűk lenne, ott van folytatása a Mátyás-király-utcza, mely különösen 1902-ig szép széles volta folytán bízvást felhasználható. Kisegítő gabona piacz- czélra és minden tekintetben meg is fog felelni. Ezúttal csupán ezen néhány pontban kívántunk a németi polgárok régi és igazságos kérdése mellett síkra szállni, lesz azonban még alkalmunk, hogy érveink meggyőző igazságát egyebekben is nyilvánosságra hozzuk. Elcsüggedni és lankadni nem szabad Németinek, a miért Szatmár eddig mostohán bánt velünk, hanem szóval és tettel hassunk és al- kotsunk, s bizonyára fog jutni Szatmár fényéből a sötét Németinek is. rr . ... o. HÍREK. — Meszíényi Gyula !5 éves püspöksége. Meszlé- nyi Gyula püspök, v. b. t. t. április 29-én töltötte be püspökségének 15-ik esztendejét, a mely alkalomból a székesegyházban isteni tiszteletet tartottak. A főpásztort többen üdvözölték. Külön szoba ! Szemben a maszkommal . .. Szép, gyönyörű termet. .. Iszunk, pezsgőzünk . . . Még a feleségemet is elfeledtem . . . Odaültem szép maszkom hullámzó mellére ... Szerelemitassan a mámortól szédülten kértem, vesse le álarczát . .. Kis kezével utána nyúlt. . . Boldogságtól reszketve vátram egy szép szőke angyalt, ragyogó két szemekkel, mosolygó ajkakkal — és az anyósom volt 1 Párbaj nyársra. A szabadságharcz után, mint tudjuk országszerte elkobozták a fegyvereket. A bányászakadémiai ifjúságnak is sok bosszúságot okoztak a. fegyver után szimatoló zsandárok, akiken emiatt minden áron bős >zut akartak állani. Egy alkatommal Uj-Aknán mulatott nehány bányászakadémikus, kik közül kettő borozgatás közben összeveszett. Az egyik arczul is legyintette a másikat. Természetesen párbaj lett a dologból. A segédek azonban sehogysem tudtak szert tenni kardra, elhatározták tehát, hogy a két ellenfél hegyes vasnyárssal álljon szembe egymással. Úgy is történt. A párbaj a puskaporos torony mellett folyt le még pedig nagy közönség szemelát- tára, mert éppen hetivásár volt és a vásárosoknak ott vezetett el az utjok. Nem csoda tehát, ha a városban hamarosan elterjedt a párbaj hire, mely annál nagyobb rémületet okozott, mert az egyik ifjú a nyárssal meg- szurta a másikat. A sebesültet, akit egyszerre elöntött a vér, lepedőbe takarva vitték hazafelé a segédek. De útközben találkoztak a csendőrökkel, akik lóhalálában igyekeztek a puskaporos torony felé, hogy meg— A fenntartó-testület gyűlése. A szatmár-németi ev. ref. főgimn. fenníartó-testülete f. hó 29-én délelőtt tartott gyűlést a gimn. tanácstermében, melyen Hegedűs Sándor val. belső titkos tanácsos elnökölt. A gyűlés tárgysorozatát miután a gyűlés elintézte, Hegedűs Sándor mint elnök, megható és szép beszéd kíséretében adott kifejezése megelégedésének, úgy a főgimn. szellemi haladása, mint anyagi viszonyai felett és a gyűlést bezárta. — Hegedűs Sándor volt kereskedelemügyi miniszter neje Jókai Róza úrnő 50 koronával a Szatmár- vármegyei Lorántffy Zsuzsánna egyesület tagjai közé belépett. — Kinevezés. Gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke Szűcs Gyulát, városunk fiát, aki eddig helyettes terembiztos volt, terembiztossá nevezte ki. — Nagy razziát fog tartatni e hónap közepén a főkapitány. Figyelmeztetjük a háztulajdonosokat tehát, hogy lakóikat bejelentsék, udvarukat rendbe hozzák, s a szemetet a város külterületére hordassák ki, mert különben ellenök a kihágási eljárást a legnagyobb szigorúsággal fogja megindítani a főkapitány. — Vármegyei párt. Több vármegyei bizottsági tag, politikai szinezetmentes vármegyei pártot akar alakítani, amely a közigazgatás és megyei ügyek ellenőrzésére volna hivatva. Az alakuló közgyűlésre a következő felhívást bocsátották ki: Tisztelt megye-bizittsági tag ur! Bármennyire takargatott dolog, de mégis közismert tény, hogy a szatmármegyei közigazgatás nagy mértékben javításra szorul. Aki a dolgok folyását a a megyében figyelmesen szemléli, az tudja, hogy az ország előtt elhangzott panaszok — sajnos — nagy része alappal bir. Mindnyájan közvetlen tudomás alapján mondhatjuk, hogy a közigazgatás mai menete a törvény által kitűzött nagy czéloknak, a megye gazdasági, kulturális és társadalmi igényeinek meg nem felel, magasabb követelményeket pedig egyáltalán ki ném elégít. A megye minden jó fiának kötelessége, hegy igyekezzék a megye jó hírnevét ápolni s. a bajok elhárítását nem mástól várni, hanem maga-magának saját körében közrehatni, hogy a sérelmek orvoslást nyeljenek, hogy az adminisztratió a méltán megkívántaié niveaura emeltesssék. LE kötelesség a törvényhatósági bizottság tagjaira nézve, az önzormányzat fogalmából is következik és habár eddig annak teljesítése elhanyagoltatok a mostani korban, midőn már a megyei ön- kormányzat létjogosultsága van annak lanyhasága miatt késégbevonva: -ítél.--tiSfeS^^ükséges és fontos a nem hivatalnok elem activ közreműködése a megyei kormányzat ügyeiben. E czéltól vezéreltetve, minden pártállás nélkül, tisztán a megyei bajok mégszüntetése, a közigazgatás helyes alapokra való fektetése és fejlesztése czéljából, anélkül, hogy klikk-érdekek szolgálatába szegődnénk, egy párt alakítását határoztuk el. Felkérjük az igen tisztelt megye-bizottsági tag urat, hogy bennünket e hazafias és nemes czél érdekében támogatni, az alábbi aláírási ivet aláírni, esetleg más megyebizottsági tagokkal is aláíratni és e czimre: dr. Böszörményi Emil, Szatmúr — beküldeni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel dr. Böszörményi Emil, Buday József, Domaakadályozzák a párbajt. Mikor látták, hogy már elkéstek, beérték azzal, hogy a sebesültet vivő kocsit megállították és ott a helyszínén részletes jegyzőkönyvet vettek fel az esetről. A segédek nehány óra múlva elhíresztelték, hogy felük belehalt sebébe. Az ifjút, akit aztán ravatalra helyeztek, mindenki sajnálta. A csendőrök megdühös- ködtek, hogy nem tudták megakadályozni a bárbajt. Russegger József, a bányászakadémia akkori igazgatója könyes szemmel sietett a ravatalhoz, mely mellett nagy bámulatára, a két diszőr vigan sörözött és kár- táyzott. Az igazgatónak egyszerre különös ötlete támadt. Rákiáltott a halotti a: — Na. most már elég legyen ám a tréfából. Bújj ki onnan, le kópé! A halott erre, csodák csodája ki is bujt a koporsóból és az volt az első szava: — Adjatok egy kis sört, nagyon meleg volt a pokolban. Kiderült azután, hogy az egész párbaj csak a csendőrök bosszantására rendezett komédia volt s a nyársakkal csak a fegyver-elkobzást akarták kigunyolni. Vér ugyan folyt a párbajnál, de' csak abból a marhavérrel telt hólyagból, amelyet az egyik ifjú a kabátja alá rejtett. A csendőrök, akik egész halmaz, papirost írtak már tele ebben az ügyben, természetesen még jobban boszankodtak és az akadémia igazgatóságát felszólították a csinytevők megbüntetésére. Az igazgató maga elé idézte a két párbajozót és a r.égy párbajsegédeket s kegyetlenül megdorgálta őket. Mikor azonban befejezte a dorgálást, közelebb lépett hozzájuk és halkan megjegyezte : — Semmirekellők vagytok, de azért jó tréfa volt. hidy Viktor, Ferenczy Imre, Kossuth István, Luby Béla, Luby Géza, Madarassy Dezső, Mándy Zoltán, Moldo- ván László, dr. Nemestóthi Szabó Albert, dr. Papp József, Km. Papp Sándor, Szeőke Bálint, Szeőke Sándor, gróf Teleki Géza, ifj. dr. Vetzák Ede. — A szatmári és németi ev. ref. egyházak ápril 26-án közös tanácsülést tartottak a szatmári egyháztanácstermében, melynek tárgya volt a helybeli ev, ref. felsőbb leányiskolával kapcsolatosan tervezett ev. ref. tanítónő képző felállítása. — Biki Károly esperes tette meg erre vonatkozó előterjesztését, a mi elfogadtatván, elhatároztatott, miszerint már a f. évi szeptember hó elsejével, úgynevezett felmenő rendszerrel a tanítónő' képző első osztálya megnyittatik. Ez ügyben a tiszántúli egyházkerülethez leendő sürgős kérvény beterjesztésével megbizatott az igazgató tanács. — Fényesen sikerült műkedvelői előadás. A szatmári áll. isk. tanitó-testíilet a szegény tanulókat felruházó „Halász-Alap“ javára fényesen sikerült műkedvelői előadást rendezett április 28-án este a városi színházban. A közönség a legutolsó helyig megtöltötte a színházat, úgy, hogy régen nem emlékszünk ilyen zsúfolásig megtelt estélyit előadásra. Maga a műsor is olyan volt, mely végig lekötötte a közönség figyelmét és érdeklődését. Kótai Mariska k. a. és Krüzsélyi Barna által előadott két dialog nagyon tetszett, nemkülönben hatalmas tapsra ragadta a közönséget a két dialog között előadott vonós-négyes. Kanizsay Imre hatásos szavalata után előadott magyar tánezot többször meg kellett ismételni. „A nyolezadik pont“ czimü vígjátékot pedig professionatusokat megillető dicsérettel és művésziességgel adták elő. Hérmán Margit k. a. és Kőrösmezey Ella k. a. annyi bájjal és kedvességgel ruházták fel szerepeiket, amit műkedvelőktől alig kívánhatunk, Dr. Lénárd István dubrielje kitűnő kabinet alakítás volt, nemkülönben Csomay Győző elegáns G > rardja kifogástalan. Ami ezután a közönség szemei elé tárult, azt már tollal alig lehetne leírni. Az a rengeteg, édes, mosolygó gyerek-arcz, mely a függöny felgördültekor a közönség szemébe kaczagott, olyan látványt nyújtott, melyet soha sem lehet elfelejteni. Annyi ügyességgel, annyi ártatlan bájjal játszottak és énekeltek a gyermekek, hogy szinte hihetetlennek gondoltuk őket ilyen összhangzatos és bátor fellépésre, amely mindenesetre az őket betanító lelkes és fáradhatatlan rendezőket dicséri. Az előadás után a Társaskör helyiségében összejövetel volt, mely a legjobb kedvben a hajnali órákig tartott. — Az előadás tiszta jövedelme 588 kor. 12 fillér volt. — Lelkest változás Nagy Dániel vámosoroszi ref. lelkész a biharmegyei Feketetótra elválasztatvár, állását el is foglalta, s igy a vámosoroszi egyhá/.ba választás fog lenni, melyre az előkészületek már folyamatba tétettek. — Dalegyesületünk szombaton este 8 órakor tartotta szokásos dalestélyét a Társaskör termeiben. A többi lapok egyhangúan azt írják, hogy „díszes számú közönség“ előtt. Mi a magunk részéről a valót akarjuk referálni, nem tagadva el bizony azt a szomorú tényt, hogy — a dalegyesület estélyén nagyon hamar még lehetett számolni azokat, akik ugyan élvezték a dalárda által kifogástalanul alőadott darabokat, de szomorúan tapasztalták mégis azt a részvétlenséget amit a közönség a dalestély iránt tanúsított. Mi sem tudjuk még most e részvétlenség valódi okait, nem tudjuk, hogy már annyira közönségessé váltak-e, a dalárda ez estélyei, vagy magában a közönségben van-e a hiba, hogy nem akar érdeklődni, mindenesetre azonban úgy látszik, hogy bármilyen okból is de az estélyek fényes sikerei letünőben vannak. —■ Gyászhir. Gróf Károlyi Istvánnét súlyos c-a- ládi gyász érte. — Édes anyja, özv. Gróf Csekonits Jánosné szül. Liptay Leona bárónő, április 27-én sziv- szélhüdésben Zsombolyán elhunyt. — Gróf Csekoniís Endre, a Magyar Vöröskereszt-Egylet elnöke is édes anyját vesztette el benne. A megboldogult ritka műveltségű, jószivü úrnő volt, akinek szalonja fiatal éveiben a provizórium alatt, gyülheiye volt a nemzeti ellenállás bajnokainak. Temetése április 29-én ment végbe nagy részvét mellett. — Műkedvelői operett-előadás lesz a felállítandó zenede javára a jövő hónap elején, amely iránt valószínűleg óriási érdeklődés fog mutatkozni, amennyiben ilyen műkedvelői előadásra még nem emlékszünk. — AZ operrette-betanulás próbái már megkezdődtek, — dr. Vajay Imre és ifj. Szentiványi Sándor vezetése mellett. — Szavazás. A Szilva Istvén eltávozásával megüresedett egyházmegyei lelkészi aljegyzői állásra a szavazatokat május hó végéig kell beadni az egyes ev. ref. egyházaknak. A szatmári egyház már a maga szavazatát Sipos József milotai lelkészre leadta, úgy látszik, hogy egyhangú választás lesz, aminek folytán az aljegyzői toll egy arra valóban érdemes ember kezébe lesz letéve. _________________________ ff igp* Folytatás a mellékleten.