Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-24 / 8.szám
Szatmár, 1903. február 24. 8. szám. VI!. mi 1/ ÁR-NÉMETI. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁR^EGYEI KÖZSÉG! ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁRNÉMETI! IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉS! ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre ! kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona‘-'-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában Veinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szalmáról!, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. ===== Teleíon-szárn 80. . ---------A franczia kiilturharcz tanulságai.* Épen a legközelebbi napokban zajlottak le a szajnamenti fővárosban a kultusztárcza igen izgatott tárgyalásai, amelynek elfogadásánál a mostani miniszterelnök Combes csakis 27 szótöbbséget volt képes kierőszakolni. Dehát mit nekünk Hecuba? Mit tartozik miránk a franczia kultuszbudget tárgyalása? Kérdi a magyar olvasó. Ne nézzük azonban félvállról kicsinyéivé ezt a kérdést. Az a harcz, amely most álllam és egyház közt Francziaországban folyik, világ- fontosságú esemény és hatalmas intőjel arra nézve, hogy nincsen annál drágább kincs, mintha az egyház, amaga független helyzetét, az állami mindenhatósággal szemben sértetlenül megőrzi. Mert ha a csata hevében összecsap e két hatalmas fél, ebből az -áldástalan küzdelemből, sebekkel megrakottan és letiporva csakis az egyház kerülhet ki A helyzet ugyanis Frankhonban ma következő : Az a radikális republikánus többség, amely felvette és ki is vivía a kongregátiók elleni har- czot, most már nem akar megállani félidőn, * Nem értünk egyet a czikkiróval, helyet adtunk azonban neki, hogy ellentétes felfogást is módjában legyen olvasni a közönségnek. Épen a mi lapunk volt az, a mely kimutatta, hogy menynyire előnyére van a varosnak az elemi iskolák államosítása. Szerk. mB8g3a8aeiaa!BaaBiaa^^tBmi3(s5arffi^aiaas5S8äiaBai»eiia6383Kaaig3ZiigEaHa^at!a£SM5ai hanem, a róm. kath. egyházzal szemben, tovább is folytatni akarja a megkezdett háborút. Követeli, hogy válaszszák el az egyházat az államtól, hogy itt is érvényesüljön az axióma: „szabad egyház, szabad államban“. És ha a szélső republikánusok ez eszméje győz, — ami pedig kizárottnak épen nem tekinthető, — akkor Francziaországban minden pap egyszerre elvesztené kenyerét, mert ott minden felekezet lelkészét az állam fizeti. A jó francziák, főként pedig a szociáiisták, akiknek számos képviselőjük van a parlamentben, még ezzel sem elégednének meg. Erősen követelőznek, hogy a vallástanitásból: a vallási eszmék teljesen k ik úszóból te ssenek, s csakis az erkölcstan tanittassék az ifjúságnak. Hogy aztán milyen erkölcstan fog lenni az, amely táplálódajkáját: a vallást magától elrúgta, azzal ők mitse törődnének. Ez eszevesztett zűrzavarban szinte jól esik az ember lelkének hallani, hogy a franczia kamarában akadt egy nemesebben gondolkodó fő, épen maga á miniszterelnök, aki nyiltan hangoztatta: „Nem hiszem — úgy mond, — hogy a francziák többsége megelégednék azokkal az erkölcsi eszmékkel, melyekre az iskola tanitja az embereket. A valláseszméi is szükségesek és nélkülözhetetlenek“. E lélekemelő nyilatkozatra a sociálista-párt vezére Breton nyiltan kimondta, hogy: „a népnek nincsen többé szüksége vallásra“, amely nyilatkozat az egész kamarában zajos tetszéssel találkozott. Állapodjunk meg csak nyájas olvasó — nehány röpke perezre — e megdöbbentő kijelentés mellett és fűzzünk ahhoz némi reflexiókat. Öngyilkosságot követ az az egyház el és jaj annak, ha, függetlenségét feláldozva, az állami omnipotencia védőkarjaiba dobta oda magát. A gyengébb fél csakis az egyház lévén, az esetleg beállott harezban, mégis csak ő lehet a vesztesfél. Az ő fegyverei különben is egészen más neműek, mint az államé. Épen azért sokkal drágábbnak kell előttünk lenni egyházunk függetlenségének, — mégha szorongató viszonyok közt is kellene megélni, — mintsem ezt a húsos fazekakért az államnak bármikor feláldozzuk. Az állam — nálunk — az egyházaknak semmitsem ad ingyen, az adott segélyt rendesen drága áron kell nekünk megfizetni. És ebből az én szeretett szülőföldem, Szat- már-Németire nézve is hatalmas tanulság vonható le. E derék város összes felekezetei, a róm. katholikusok kivételével, épen most adták át iskoláikat a mindenható államnak. A testvér róm. katholikus egyház nagyon is jól tudta mit cselekszik, mikor nem ment lépre. Jól tudta ez, hogy drágán kell majd megfizetni ez üzT A R C Z A. Halál. Tudom, hogy egykor én is sírba szállók, Miként előttem szálltak annyian, De álmodván ott lenn az örök álmot, Sosem tudom meg többé, fenn mi van. Tudom, hogy kín, nyomor a földi élet, Hogy nem születni jobb lett volna nékem, S mégis, fagyán a zord halál kezének, Egész valóm meg fog remegni, érzem. Tudom, hogy könyek árja hull utánam, Mikor elnyel a néma sirgödör S mégis, hogy feledés fakad nyomában, E gondolat úgy kínoz, úgy gyötör. Tudom, hogy mig megsemmisül a testem, Lelkem örök marad és halhatatlan, S hogy igy tovább kell élnem majd szünetlen S örök nyugalmat lelni nincs hatalmam : Ez a tudat legfájóbb seb szivemben . . . Szabados Ede. Falusi levelek. Kilenczedik levél. Kedves kom ám ! Meg ne haragudjál, el se busuld magad, hogy olyan régen nem zörgetett ablakodon levélvivő fecském. Más dolga volt az istenadtának. Annak a boldogtalan szász trónörökesnének a leveleit hordozta: a szerelmes, a bűnbánó, meg a bocsánatkérő leveleit, amelynek nagy részét meg sem irta talán, csak úgy reá sírta valami hervadt rózsa sziromra. Hervadó asszonyhoz úgy is az volt a legillőbb levélpapír: illatos volt régen, beszélő még most is iiás nélkül. A fecskémnek hát megbocsáss! De önmagamat se vádolj: A feloldozásra igyekezem mejd rá szolgálni. Különben is nagy mértékű önhittség volna azt gondolnunk, hogy nekünk kettőnknek semmi más okos feladatunk nem lenne kimérve e világon, minthogy ngymásnak leveleket irkáljunk. Akkor valami uj embertani múzeumot kellene megnyitni kettőnknek. Vegyüljünk csak belé a mindennapi élet forgatagjába. Onnan is gondolhatunk gyakorta egymásra. Ennyi előzmény után hadd farsangoljak egy kicsit! —- Jó előre kijelentem, hogy valamennyi kalen- dáriumcsinálót a bolondok házába csuktatnék, vagy a deresre nyujtóztatnék, ha még annyi józan eszük nincs, hogy két rongyos, esztendő után ne vezetnék be aharmadikat hét hetes farsanggal! Uram Isten, ötven napig vigadni micsoda vezeklés lehet, ha maga a Jézus Krisztus is csak negyven napra szabta a böjtöt! Már pedig böjtölni mégis csak kis dolog a szüntelen való vigadozás helyett. Először is, mivel a böjtöléshez csak szegénység kell, semmi egyébb; még az sem, hogy a kalendáriumcsinálók előírják : mikor van böjtölésre való idő? A farsangolás pedig pénzzel jár. Másodszor és főként pedig azért, mivel a böjtölésnél csak a test sanyargattatik; a sokáig tartó vigalomban pedig a lélek siralomra jut. El ne feledd ezt kedves komám, ha talán eddig a farsangot a böjtre is átvitted volna! mert esetleg belőled is kiüt a korhely humor, mint a füleki ispánból. Ez a jókekvü úri ember ugyanis — igy farsang idején nagyon bele mulatott a böjtbe többed magával s az ájtatos böjti, éjszakai csendet nagyon is huszáros dalással verték fel az utczán. A rend száz fülű őre legott meghallotta s alázatos instánciával járult a berúgott trupp elé az éjszaka kívánatos nyugalma, meg a böjti szentséges volta érdekében. S azt hiszed talán, hogy az elázott magyarokból kipattant az ősi virtus holmi rendőr elpáholás irányában? Dehogy! Nem csak eláztak, elis ernyedtek a jámborok. Olyan csendre vált nótájok, hogy a böjti hangulat szinte teljessé lett az éjszaka kívánatos nyugalmával együtt. Csak egyben, a füleki ispánban ébredt fel a korhely humor ilyen forma megnyilatkozásban: rendőr ur kérem, legyen jó, támasszon meg engem ehez a falhoz, ezeket a részeg disznókat pedig kisérje be. S a rendőr ur mosolyogva ment tovább. Hatalma fene módon inponált. Hja, hiába! Ilyen ma már a farsangi hangulat! Nem mondom, hogy hasonló jókat kivánok. Gondolom, hogy az én jó kívánságom nélkül is kedveskedik hasonlókkal a komámasszony ! ? A másik e fajta farsangi kép már a polgári házasság jegyében lett festve. Olyan zsidó keresztyén, vagy ha jobban tetszik, keresztyén zsidó házasság készült a faluban. A Kelemen Gáspár uram Lajos fiának a szive olvad fel a Grünstein Pepi szemeinek a csillogásától. Se szép szó, se ütleg; se áldás, se átok: se menydörgés, se földrengés nem tudta volna helyre állitani a Kelemen Lajos szivét eszét. Az esze elveszett, a szive beteggé lett a Pepi miatt. Utoljára még kilódult volna az árnyék világból, ha az apja meg nem könyörül rajta s el nem fogadja a Pepit menyének . . . r ■ a az egyediül elismert kellemes Szil természetes üiasihajiészer.
