Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-22 / 51.szám

/ f ft A'-* ' 1 *T I ivo A)> .J,,] VII. év. —>.t.. Szatmar, 1903. deczember 22. 51. szám. V ’ ,y.' - - v %, SZITIIAII-YEMETI. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYE1 KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYEÜSLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. == Teleíon-szám 80. ... -— Karácsouyi öröm. Egész XIX. századot.látott máraz emberi­ség letűnni, országokat alakulni és rombadől- ni, nemzeteket előjőni, felvirágozni és ismét el­enyészni, mióta már a világ Megváltója megje­lent és az idők teljessége eljött. És ekkor tölt be minden szentek reménysége is. A keresztény közt megelőző világ ugyan­is egy óriási erős vaskéz, a római birodalom nyomása alatt nyögött. Valóságos szolgai meg­hunyászkodó hódolat volt az amelyet ekkor a föld minden nemzete. Róma iránt kimutatott Csoda-e, ha nép zöme, a megalázkodó állapot­ban, sovárogva vágyakozott a Megváltó után aki szolgaságházából utat törjön és nyisson a szabadság dicső templomához?! A nép a római birodalom minden fénye és dicsősége mellett sem volt boldog. Hiszen hatalmát szabadsága árán váltotta meg; lelki bekeségéért pedig önállóságát és függetlenségét dobta oda. S épen azért kellett a Megváltónak megjelenni, hogy a hazugság és ámitás helyett igazságot hozzon a szegény, félrevezetett nép­nek. És: »a kiről jövendőt próféták mondottak; nyilván szólották; aki után a századok sóvá­rogtak, s a kit a nép jobb ösztöne is epedve várt: csakugyan megjelent. »Született a Meg­tartó, hi az Ur Krisztus a Dávid városában.« »Meglett a szabadulás és az erő!» Hang­zik mot szerteszejjel a kér. világban minden hivő ajkán a karácsonyi öröm ének. Mikor az emberi tudomány és bölcsesség minden mentőeszközt: megragadott a javításra de hiába; mikor a nemesebb lelkek minden erőt megfeszítettek a megszabadításra, de hiába; mi­kor halálos rettegés ragadta meg a sziveket és félni kellett egy általános és egyetemes világ ka­tasztrófától,— ime épen ekkor uj csillag tá­mad a kis Bethlehem fölött és ez a csillag fé­nyes ragyogása által bearanyozza az emberi­ség sötét egét és teremt világosságot a sötét­ségben és elűzi az éjszakának ijjesztő rémeit. Dicsőségtől sugárzó angyal végzi nemes és századokra kiható feladatát: örömöt hirdet és az örömkiáltásnak eme szava elhallatszik nemcsak a nemes Bethlehem csendes mezejére, az egy­szerű, igénytelen pásztorok körébe, hanem a római hatalmas imperátor fényes palotájába is az örömamorában dőzsölök seregebe is. Az egyszerű beecsületes pásztorok szivök melegével fogdják az angyali üzenetet, az öröm hirt. Ok ugyan nem tudnak ékes nyelveken szó­lam de van mély és nemes érzésök, van hitök és a kijelentett igazságok iránt fogékonyságok, mely képesekké tette őket az angyaltól hiretett örömnek befogadására. Római császári palotájában is meghallják az örömhírt, de egészen más érzések közt fogadják ott azt. Önkéntelenül is érzik a hatalom emberei, hogy ez az uj csillag feltámadása az ő halá­luk napja elérkeztének jelzőfénye. Tudniok kell már most, hogy a régi világrendnek örökre vé­ge van. Hiszen egy egészen uj, ismeretlen vi­lág támadt fél annak nyomain a Krisztus bol­dogító országa, melynek alapja nem a rabszol­ga önkény és meghunyászkodás, hanem a leg­rosszabb és legnemesebb szeretet. Hogy ne jött volna tehát összeütközésbe ez az újvilág ama régivel és annak társadalmi életével, amely csak gyűlölni tanította meg az embert és em­beriséget ? 1 Szálljon azért mostan is újból ami lelkünk a múltban és lássuk meg ez örömnek okát. Egy kisded fekszik a bethlehemi jászolba. Gyönge két kicsiny kar nyújtja ki kezeit az örömtől meglepett pásztorok felé akik ott állnak a sötétebb háttérben és szemök jóleső érzéssel pihen meg a kis Jézus fényes ábrázatan. És ime, az a picziny kéz lesz majd az. amely elég bátor és erős lesz arra is, hogy szétzúzza és összetörje millió és millió rabszolgának nehéz lánczait Egy szerény, kicsiny gyermek az, aki olt szegényes viszonyok közt, nyugszik a polá- ban de ez gyermek lesz majd az, akit később a lelkirabságban sinlődő népek riadó öröm hozsánnái fogadnak. A földnek hatalmasai, vi­lágos birtokló fejedelmek szállanak még majd le biboros trónjokról és omolnak porba Annak nevénekhailattára. ki :„Örömöt hoza Ádám ár­váira. Maradékira!” Oh vajha a mi sziveinkben is helyet foglal­na és örökké szállást venne ott ma a kisded Jé­zus ! vajha mi is az angyalokkal együtt zeng­hető ők el a a hit, remény és szeretet ama meg­nyilatkozását, mely a Megváltó születésekor az angyal ajkáról ellebbent, hogy lenne valóban jó akarat :,.mindenféle népnek és nemzetségnek!” Okány, 1903 deczember hó. dr. Márk Ferencz. SZÍNHÁZ. Az elmúlt színházi hétnek nagy külső sikere volt, igazi belső művész érzékkel, a mint a legnagyobb örömmel constatálunk. A mi fogyatékosság van az egyes előadásoknál, abban a reményben, hogy azon segitve lesz, elhalgatjuk. Az elmúlt héten „Járvány“ az vígjáték, „Drótostót“ operette, „Éjjeli menedékhely“ „Postás fiú és húga“ „Asszony regiment“ operette T Á R C Z A. Karácsony estéje Lágyan borulj ránk alkonyat homálya. Hints nyugodalmat az egész világra, Hadd ünnepeljünk sziveinkbe’ békén : „Krisztus Urunknak áldott születésén 1“ Bölcsek, királyok ma este, ma este, A pásztorokkalAboruljatok egybe. Árvát a boldog, fogván ma kezénél Engesztelje föl szive melegénél! A gazdagoknak jusson ma eszükbe, Hogy csupa testvér lép a küszöbökre. Legyen ma lelkűk felmagasztosodva, S a palotájuk zára elromolva! A legutolsó koldus a világon, Enyhelyet, jó szót még az is találjon. Hogy ne legyen ma el-szét seholottan: Hajlék hidegen, lélek elhagyottan ! Haragos szívben a bosszúra vágyás Helyén szülessen édes megbocsátás! Hadd ünnepeljünk szereteteibe’ békén „Krisztus Urunknak áldott születésén !“ Szabolcsira Mihály. Falusi levelek. Kilenczedik levél. Kedves komám ! Mikor utoljára küldtem hozzád — igy szépen egymás mellé rakva — a betűimet, rég volt, igaz; virágos tavaszkor, sőt még előbb, rügy pattanáskor. Azóta sok minden megesett, hiszen most már földanyó is téli nyugalmára téré. Jó magunk is itt-ott egy év­vel lettünk öregebbek. No igen, reád is szól a szentenczia kedves ko­mám ! Hiába hitetlenkedel, hiába erőlködöl fiatal ma radni. Szép lassacskán megüt az ősz dere nemcsak a fejeden, de a sziveden is. S egyszer csak rajta ka­pod magad, hogy ha elmégy a patyikusné ablaka alatt, nem töiöd a nyakad, hogy fölnézhess a máso­dik emeletre: csendes bandukolva, eldörmögöd a jó reggelt akár kapsz érte mosolyt attól a bóbitás fejű, szép asszonytól, akár csak a kapufélja fogadja. Otthon aztán, éjféli hazatakarodás után ha zsörtölődni kezd az asszony, szem lesütve vallód meg neki, de csak a gyertya eiíujása után, hogy nem a szived kivánja már a patyikusnét, csak a lábad. Annyira megszokta 16 éven át a két emeletes ház előtt való járást, hogy ha csak egy napra elmaradna, menten végig szántaná a köszvény a csontjait. t Hiába! Az ember a lábára is szokás állati. Kü­lönösen a nem egyenes utón való járás tekintetében. Valahogy azonban sértésedre ne essék a mondó­kám ! De el se feledd, hogy a tagadásoddal mit sem érnél el. Hiszen a gonosztevő, ha tagadja vétkét, lég­iói ebb azt éri el, hogy a törvény el nem Ítéli, de az vetek szenje lelkén szárad. így járnál te is öregedé­seddel. Már pedig inkább mondják rólunk százszor az emberek, hogy öregszünk, mint egyszer érezzük magunk. Egyébbként ebben a dologban nem vitatkozom veled, kedves komám! Igazitsd el a dolgodat a ko- mámasszonynyal. De előtte őszinte légy I Úgyis tudja már, hogy az őszi virágzás csak mutat, de termés nincs utána ! Nekem azonban a szememre ne vesd, hogy én is utánad öregszem, mert egy jó Istenem van, de an­nak a nevében egyenesitem ki a görbére teremtett bordáidat, ha a feleségem előtt tönkre silányitod a renomémat! .. A tanulság azonban mégis csak tanulság maradt Mikor a férfit a régi barátnői per maga helyett urazni kezdik, virágnyelven bár, de érthetően megmondják neki, hogy nem való többé házi barátnak. Fuj-fúj a tél elől szél s úgy meg-megborzongok tőle! Mintha fáznám! Hát te, kedves komám I? S hogyha már benne vagyunk az őszi hangulatban, hadd újságolok neked, kedves komám, egy kis szomorú­ságot, nem azért, hogy megpityeregd, hanem mer. feltételezem rólad, hogy érdekel a honi hir. A Kleimnitrigez Ábiné Ábrahám kebelébe tette át a kvártélyát. r an az egyedül elismert kellemes izü termé­szetes hashajtószer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom