Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-17 / 46.szám

Szatmár, 1903.

SZATMAR-NEM ETI.

November 17.

maguk saját országos pénztárából ezekben a katonai intézetekben alapítványokat tettek, a mely alapítványok folytán az illető ifjak teljesen ingyen oktatásban s ellátásban részesülnek Hozzákötötték ezekhez az alapítványokhoz azt, hogy pl. azokat az alapítványokat, amelyeket Csehország rendjei alapitottak, csak cseh fiuk használják ; azokat az alapítványokat, ame- ezeket Karinthia rendjei tettek, csak cseh fiuk használják s azokat, amelyeket Alsö-Ausztria alapított, csak alsó-ausztriai fiuk használják, s az akadémiákban ily módon fennálló ingyenes helyek 133-ra mennek; míg ellenben ugyanezen akadémiákban, magyar fiiuk számára egyes nagy urak, egyes főnemesek által tett alapitványnk csak 23-ra mennek. Itt az oka mindjárt, hogy miért nincs elegendő magyar tiszt. Mert hiszen a magyar akadémiákban a magyar ifjaknak a száma olyan csekély, hogy azáltal lehetetlen azt a hiányt, ami a hadseregben van, pótolni. Egy másik ok az, kérem hogy azokban az alsóbb katonai intézetekben, nevezetesen a katonai reáliskolákban, a katonai főreáliskolákban, a katonai hadapród-iskolákban, a Magyarország területén levő iskolákban is, némétül tanítottak úgy, hogy a magyar fiuknak, ha azokba bekerültek, |igen nagy nehézségük volt az előmenetelben. Hát t, uraim, az a programm, a melynek alapján az nj kormány megalakult, ezeken a bajokon alaposan segít. (Helyeslés.) Segít először azáltal, hogy a törvény- hozásnak és a kormányzásnak, minden faktornak hozzájárulásával ezentúl annyi alapítvány fog alakíttatni, hogy az akadémiákban is a magyar ifjaknak, az ingyen ellátásban levő ifjaknak a száma megfeleljen annak az aránynak; a melyben mi hozzájárulunk a közöshadsereghez. (Élénk helyeslés.) S akkor, meglássák az urak, hogy Magyarországon megfog szűnni az a panasz is, hogy az akadémiában nem jó a szellem. — Mert én jót állok, hogyha abba az akadámiába száz fiúra 42 magyar ffu jut, akkor annak a magyar akadémiának nem lesz többé osztrák, cseh a szelleme, hanem magyar lesz; mert a 100 közül a 42 magyar fiú az akadémiában is össze fog tartani, de veszekedni fog a cseh, a német, amint a közéletben is. (Helyeslés. Felkiáltás: Régen kellett volna csinálni! Zaj. Halljuk! halljuk!) Hát, kérem szépen én sohasem hallottam még, hogy, ha valami később történik, de jól történik, az baj volna. (Derültség. Helyeslés.) Az a baj, hogy ha sohse történik, (ügy van!) Hát t. polgártársak, az 1867-iki törvénybe bele van írva, hogy a magyar hadsereg a közös hadseregnek kiegészítő része. Hogyha a nevelés terén keresztül vitetnek ezek a reformok, akkor elérjük majd azt, hogy — ami az 1867. évi 12-ik törvényezikkben 35 esztendő óta meg van irva, hogy a magyar hadsereg a közös hadseregnek kiegészítő része. — ez a magyar hadsereg nemcsak a legénységében, hanem a tisztjeiben is magyar lesz. Mert hiszen világos, hogy egy néhány év múlva annyi magyar tiszt fog rendelkezésre állani, hogy az ottani hézagokat magyar tisztekkel ki lehet lesz pótolni. (Fölkiáltás: Olyan Ígéret, mint a fizetés-emelés!) Azt hallom t. uraim, hogy ez puszta ígéret. Hát, kérem alásan, az ellenzék részéről nem puszta izgatás ? És azt kérdezem, az országnak mi válik nagyobb hasznára, hogy ha az országnak törvényesen megalakított kormánya, koronás hirálya, mindazok a faktorok, akik ehhez hozzájárulnak, kilátásba helyezik egy reformnak az érvényesülését — hogy vájjon ez nem több-e, mint a puszta izgatás, a mely legalább eddig eredményre vezetett ? De t. uraim, más irányban is érvényesülni fog a magyar nyelv a hadseregben. Amennyiben, amint méltóztatnak tudni, ma a levelezés a katonaság s az országnak egyéb hatóságai között akkép van berendezve, hogy, ha a hatóság ir a katonai parancsnokoknak magyarul, azok magyarul felelnek, de hogyha a katonaság ir a hatóságnak, joga van németül írni: ez jövőre meg fog szűnni, s az egész vonalon mindenütt a katonaságnak az érintkezése a czivilhatóságokkal egyedül, s kizárólagosan magyar. (Éljenzés.) Mindazok a nyomtatványok, a melyek ma a katonaságnál vannak, ezentúl magyarok lesznek ; a kaszárnyák felírása magyar lesz. Egyszóval, kérem alásan, mindazokban az apróbb nyilvanuláxokban, amelyek nem a maguk lényegénél fogva, hanem szimptomatikus jelenségükben magyar szemponthói sértők voltak, ezek' tökéletesen meg fognak szűnni. (Helyeslés.)

Hát, t. Uraim, nem teljesedett az ellenzéknek egy kívánsága, t. i. a magyar vezényleti nyelv. Kérem, erre nézve méltóztassanak figyelembe venni, hogy ez az állapot, amely ma létezik, csaknem 200 év óta áll fönn tényleg. Nem tartom örvendetesnek, nem tartom kívánatosnak. Magam legjobban örülnék, hogyha be lehetne hozni. (Éljenzés.) Engedelmet kérek, hogyha valami 200 évig fennáll sőt 1867 óta 35 évig nem volt ellene panasz s azt nem tudjuk ma valamennyi faktornak hozzájárulásával békésen elintézni, hogy azért az országnak legdrágább érdekeit most feláldozzuk, folytassunk egyáltalánosan meddő harezot. hogy esetleg forradalom terére vigyük az országot, na már, engedelmet kérek, erre az én lelkiismeretlen nem tudna rávinni soha se. (Éljenzés.)

Mert kérem, méltóztassanak azt venni, hogy ennek az országnak mennyi mindenféle teendője van még, a nemzeti nyelv tekintetébeh is. Itt van, kérem, az iskola. Hiszen, annyi dolgunk van ebben a tekintetben, hogy a magyar iskolák mindenütt ennek az országnak minden részében ott is ahol nemzetiségek laknak, meghonositassarak, az bizony egy emberöltőre való feladat, hogy ezt megoldhassuk becsületesen. Éppen csak a hadseregre kell fektetni a nemzeti irányban való fejlődést? Hát kérem, t. Uraim, én azt mondom, hogyha ez az ország megerősödik, hogyha ez az ország vagyonban, kulturális tekintetben erős tényez^ tesz, akkor sok olyan dolog el fog érkezni magától, amire ma hiába törekszünk. (Úgy van. Úgy van.)

T. uram, én azt hiszem, hogy már eleget is beszéltem erről a katonai kérdésről, amelyre nézve, méltóztassanak elhinni, hogy teljes meggyőződésem szerint a legbölcsebb és a legokosabb dolog, amit az ország tehet az, hogy ezeket a kérdéseket félre téve

— hozzálásson olyan munkához, amely eredményes, amely gyümölcsöző, amely hasznot hajtó (Úgy van.) S kérem, erre hajlandó az a kabinet, amely gr. Tisza István elnöklete alatt megalakult. (Éljenzés.) Összes tagjai olyanok,akikről szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a munka emberei, hogy életüket munkásán töltötték el, hogy most is nem a hivatal díszéért vállalták állásaikat el, hanem magukra vettek egy nagy terhet, avval az eltökélt szándékkal, hogy legjobb erejüket, legjobb tehetségüket feláldozzák a haza oltárán egy hasznos, egy becsületes munkásságért. (Éljenzés.)

T. uraim (halljuk 1 halljuk!), a kormányelnök ur, “tekintettel azokra a nagyon nehéz feladatokra, amelyek az országgyűlésen ez idő szerint megoldandók s amelyekre ez a kormány vállalkozott, — azt hiszem, helyesen cselekedett., hogy kormányának programmját csak nagy általános vonásokban jellemezte. Tette azt azért, hogy na ő egy nagy jövőre való fényes hosszú programmot, a melyet nagyon könnyű elmondani, fejtett volna ki, nagyon könnyen azt mondhatták volna: mit fejteget ő egy nagyon hosszú életre való programmot, mikor nem biztos arról, hogy a mai közszükségletet megtudja-e szerezni az országnak. De jelezte a miniszterelnök ur, amire, azt hiszem, nem is szükséges sok szót vesztegetnem, hogy ez a kormány igazán mindig liberális irányban akar kormányozni. (Éljenzés.) Hogy ez a kormány nem fog soha semmiféle tényre tekinteni, sem polgári állásra, sem vallásfelekezetre, sem semmiféle más különbségre; hanem mindenkiben az egyéni tulajdonságokat, mindenkiben az egyéni törekvést fogja tisztelni s mindenkinek munkáságát — tehetsége szerint

— elő fogja mozdítani az által, hogy a korlátokat, amelyek esetleg azok elébe tornyosulnak, elhárítsa. (Tetszés!) Azt hiszem, ez az igazi liberalismus. (Úgy van!) Nem mehet, természetesen, ez a liberálizmus annyira, mint amennyire ment a 40-es évek elején, amikor még, kérem, azok az urak, — a kik a mai elv megteremtői voltak, abban a vélekedésben, voltak, hogy ha csak mindenkinek teljes egyéni szabadsága biztosítják, akkor ezen a világon a legszebb s a legteljesebb harmónia fog kifejlődni. Bizony sajnos, az életben nem igy van. Mert hiába biztosítjuk valakinek egyéni s polgári szabadságát, azért az ő érvényesülésének mindenkor más társadalmi, vagyon stb. akadályok fognak elébe tornyosodni s régen ott van a liberálizmus, hogy neki azokat a polgárokat akiknek existentiájok gyengébb, akármi oknál fogva

az erőseknek önző hatalma ellen védeni kell. Ezt a liberalizmust irtuk mi a zászlónkra. (Éljenzés!)

Abban a programúiban, kérem, amit a miniszter- elnök ur kifejtett, talán a legnagyobb feltűnést okozta az, amit ő a tisztviselők fizetésének rendezéséről mondott. (Halijuk ! Halljuk 1) Nagyon széles köröket érint ez a kérdés. S megengedjenek a t. polgártársak, hogy először is egy egészen egyéni, subjectiv nézetet mondjak el. Hát t. uraim én a magam részéről, éveimnek egy igen nagy részét, mint tisztviselő töltöttem el. Kezdtem a tisztviselői pályának azt mondhatni legalsó fokán s felküzdöttem magamat saját erőmből (éljenzés), protekció s segítség nélkül. Én tehát ismerem a tisztviselőknek a sorsát. S higyjék meg t. uraim, hogy teljes szivemből ma is a tisztviselővel együtt érzek. (Éljenzés.) S hogy nemcsak az én képzeletemben van ez igy, hanem mások is, koiábbi tisztviselő társaim közzül is ebben a vélekedésben vannak, annak kérem fényes bizonyítékát tapasztaltam akkor mikor mint a pénzügyi bizottságnak egyik szerény tagja, közreműködtem ennek a törvénynek a tárgyalásánál a bizottságban s mikor méitóztassék elhinni, úgy Írásban mint szóval az én t. tisztviselőtarsaimnak egész sokasága fordult hozzám teljes bizalommal, teljes szeio- ! eltel s én minden óhajtásnak is igyekeztem lei kémből megfelelni. (Éljenzés.) T. uraim, nem állok az éleinek küszöbén, az éveimnek jobb részéi már magam mögött hagytam, azt hiszem, az urak : hogy 6 hónap alatt az én nézetem megváltozzék, hogy én, aki 6 hónappal ezelőtt a pénzügyi bizottságban síkra szálltam, a tisztviselőknek minden jogosult érdeke mellett, most egyszerre azért, mert hivatalt vállaltam, más vélekedésben leszek, nem teszik föl rólam; és biztosíthatom Önöket, hogy avval a meleg szeretettel, a melylye! én viseltetem a tisztviselők sorsa iránt, viseltetik a miniszterelnök ur is. (Éljenzés.) Fényes kifejezést adott ő ennek az előtt a küldöttség előtt, a mely tegnap d. u. 5 órakor Vörös László államtitkár vezetésével nála tisztelgett, ahol ugyanennek a meleg szeretetnek, ugyanennek a rokonszenvnek a tisztviselők iránt igazán ékes szavakban adott kifejezést.

Hát, t. Uraim, mégis azt fogják kérdezni, miért lett hátra téve akkor, a miniszterelnök szavai szerint, a tisztviselők fizetésének rendezési kérdése ? Ugyanakkor, midőn a pénzügyi bizottságban tárgyaltuk ezt a kérdést, én ismételten s ismételten kifejezést adtam annak, hogy abban a legnagyobb igazságtalanságot látnám, hogy az államilag kinevezett tisztviselőknek fizelésrendezéze végrehajtatnék, anélkül, hogy a megyei tisztviselők fizetése hasonlóképen, rendezve ne volna. (Úgy van !) Méltóztassanak azt venni, hogy ma a törvényhatósági tisztviselők ép olyan állami fel '.Jutókat teljesítenek, mint az államilag kinevezett tisztviselők. (Fölkiállás: Sőt!) A törvényhatósági tisztviselők fizetősöket ugyanabból a pénztárból nyerik, mint az államilag kinevezett tisztviselők. A kettő közt a különbség csak az, hogy miy az egyiket kinevezi a központi kormány, a másikat megválasztja a megyegyü- lés. S abban csak nem lehet semmiféle kétség, hogy Magyarország polgárainak nagy többségét nagyon közeiről érdekli az, hogy azoknak a tisztviselőknek akik a mi polgártársaink millió sorsában hivatali befolyást gyakorolnak, egyéni érdekei is kielégit- tessenek. (Úgy van!) Ezt kívánja, Uraim, az osztó igazság. (Úgy van 1) T. uraim, én azért toglalkozom e kérdéssel hosszasabban, mert szeretném gyenge erőm szerint eloszlatni azokat a félreértéseket, a melyek e tekintetben felmerültek. Hát, kérem, ha az ujonezjuta- talékra vonatkozó törvényjavaslat, ha az indemniti- törvényjavaslat, ha a költségvetési javaslat mind le- tatgyaltatott volna még 1903 elején, akkor kétségtelenül az idén, őszön, a tisztviselők fizetésének rendezésére vonatkozó törvényjavaslat a képviselőháznak nepirend- jére lett volna tűzve. Hogy ez nem történ meg, annak csak nem a mostani kormány az oka? Annak az oka kérem az, hogy az országgyűlésnek az ideje el lett véve Ezeket a javaslatokat tárgyalni nem lehetett. (Úgy van!) Ezzel legyünk tisztában, hogy — ezt mondjuk: egy elemi baj okozta, hogy most nem jöhetett napirendre ez a törvényjavaslat. Nézzük már most, hogy ezen helyzetben miképpen áll ennek a törvénynek a sorsa. Akár lesz azon a törvényen változtatva, akár egy betű se legyen változtatva rajta. A dolog természete az ugy-e bár, hogy először le kell tárgyalni az ujonczjavaslatot, le kell tárgyalni az inden- miti-javaslatot, le kell tárgyalni a költségvetést, le kell tárgyalni az Ausztriával kötendő vámszövetséget, mert kérem, a körmünkre égtek a kereskedelmi szerződések; — akkor jöhet csak napirendre a fizetésrendezési javaslat. (Ügy van.) Tehát, mondjuk az legjobb 1904-nek augusztusában, de valószínűleg az őszi ülésszakra. Akár mit csinálunk; hogyha a miniszterelnök azon a javaslaton egy betűt sem változtat. Na már most, t. uraim, más ravaszabb miniszterelnök nem szólt volna a fizetésrendezésről egy szót sem, hanem hagyta volna a dolgot úgy, ahogy van és akkor őszszel — mert hiszen előbb, mint elmondtam, nem jöhet napirendre — módosította volna azt, behozta volna a me gyei tisztviselők fizetésére vonatkozó módosításokat pótlásokat s akkor czélt ért volna anélkül, hogy az ország egy igen nagy részének s a tisztviselők jogos igényeiben, most már aggodalmat keltő mozgalmat maga ellen íelidézte volna. De engedelmet kérek, az a becsületes őszinteség, amely a miniszterelnökben van (úgy van) aki fél kérem, nemcsak attól, hogy igazat ne mondjon, hanem mindig attól fél, hogy az egész igazat ne mondja, ami rá nézve sokszor talán kellemetlen, ez tálán senkiben nem támaszthat az ő jóakarata iránt kételyt s tessék elhinni, hogy nekem egy szókimondó, igazságszerető embernek a szava többet ér, akár mint sok másnak hosszú ígérete. (Helyeslés.) Én t. uraim, biztosíthatom arról az illető érdekelteket, hogy az, amit a miniszterelnök mondott s a mit ismételt tegnap délután, semmi egyéb, mint hogy ő szükségesnek tartja miszerint a megyei tisztviselők fizetésrendezése egyúttal történjék az állami tisztviselők fizetésrendezésével. Minthogy pedig azt a pénzösszeget, melybe a megyei tisztviselők fizetésrendezése jön, nem ismeri, ennélfogva azt fentartotta, hogy addig, amig ezt az összeget nem ismeri, véglegesen nem nyilatkozik. De biztosíthatnánk mindenkit, hogy semmi sem áll közelebb ehhez a kormányhoz, minthogy azokat a jogosult várakozásokat, melyeket a fizetésrendezési törvény eddig is keltett kielégítse. (Helyeslés.) Tessék elhinni, hogy az egész kormány a legmel gébben viseli szivén a tisztviselők sorsát s a legrövidebb idő alatt — t. i. amidőn lehetséges, mindenesetre az 1904. év folyamán — azt rendezni fogja

T. Uram 1 Még egyet akarok ehhez hozzáfűzni. Méltóztatnak tudni, hogy az 1903-iki költségvetésbe már egy bizonyos összeg felvétetett azon a czimen, hogy a fizetés felemelésből eredő több költségeket ebből fedezni lehessen. Minthogy 1903-nak már a végén vagyunk, a fizetésrendezési törvény) avaslat 1903-ban semmi esetre sem lesz már letárgyalható. (Halljuk! Halljuk!) A kormány elhatározta, hogy addig is, mig a fizetásrendezési törvényjavaslat életbe nem lép, ennek •— a már a költségvetésbe felvett — hitelnek terhére ideiglenesen segítsen a tiszviselőkön, hogy igy azok, kik már — készpénzük véve a fizetésfelemelés javaslatát —- arra előre költekeztek, az ebből származó kellemetlenségektől megmeneküljenek. (Tetszés. Helyeslés.) Azt hiszem, ennél jobban bebizonyítani a kormány jóakaratát teljes lehetetlen. (Úgy van.)

Hát t. Uram, talán áttérhetek most azokra a kérdésekre, amelyek közelebb, az én hatásköröm alá esnek. (Halljuk 1 Halljuk 1 Áttérhetek annak általános jelzésére, hogy micsoda irányt akarok én követni annak a tárczának a vezetésénél, amely reám bízatott. Méltóztatnak tudni, hogy az a tárcza, amelynek vezetésére én vállalkoztam, egy meglehetős nagyterje- delmü tárcza. (Úgy van !) Mert magában egyesíti először az összes ügyeket, amelyek a közlekedési vállalatokra vonatkoznak, másodszor azokat az ügyeket, — csak fő csoportokban akarom megnevezni, — amelyek az országnak kereskedelmi és vámpolitikájára vonatkoznak, s azokat, amelyek az országnak ipari ügyeit érintik.

Mielőtt az egyes dolgokra rátérnék, egy általános megjegyzést akarok tenni. (Halljuk 1 Halljuk 1) Én amennyire mint magán ember tapasztaltam, ami kormányzati rendszerünkbe beférkőzte magát egy meglehetős nagy bürokratikus formaság. Azt tapasztalom, kérem, hogy nagyon sok dolgot, amit lehetne végezni egyszerűen, pld. elkezdjük mi nagyon czigornyásan végezni, halmozzuk egymásra a hatóságokat, a fórumokat. Biztosítom az urakat arról, hogy az én tár- czám körében mindazokat a bürokratikus formaságokat amennyire csak lehet, kiakarom küszöbölni. (Helyeslés.) Mert nem látom át, hogy azt, amit egyszerűen meglehetne csinálni, miért komplikáljuk úgy, hogy sokszor még a müveit, tanult ember sem tudja, hová forduljon, azt sem tudja, micsoda hatóságtól függ, mit csináljon. Mármost a szegény köznép ? (Úgy van.)