Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-17 / 46.szám

Szatmár, 190S.

November 17.

Áttérve már most az egyes dolgokra, legelőször is ami közlekedési eszközeinkről akarod beszélni. (Halljuk! Halljuk 1) S itt, Uraim, annak a meggyőződésemnek adok ismételten kifejezést, — amit már más helyen sokszor mondtam, hogy. bár én magam is részt vettem abban, hogy az országban a vasúti hálózat lett elsősorban kiépítve, azt hiszem az országnak nagy hasznára, mégis most nagyon élénken érezzük azt, hogy ami közlekedési eszközeink nagyon egyoldalulag lettek fejlesztve ; mert az lehetetlen, hogy egy országban, amely azt óhajtja, hogy a kultúrának a közigazgatásnak, az ipari tevékenységnek egy bizonyos fokán álljon, ott a közutak úgy legyenek hanyagolva, mint a hogy el vannak hanyagolva tényleg az országnak igen nagy részén. (Úgy van!) Hát. t. Uram, már maga az ut-hálózat úgy amint meg van építve, semmi arányban sem áll a vasúthálózatunk hosszával. Hanem a legszomorubb az, kérem, hogy miután a törvény szerint a törvényhatóságoknak rendelkezésére adott összegek, ahhoz a feladathoz képest, amit a törvényhatóságoknak az utak építése tekintetében teljesíteni kellene, egészen elenyészők. Ennélfogva, ha a mai helyzet fennmarad, akkor talán egy század alatt kiépülnek ezek az utak. Mert a helyzet nemcsak amiatt rósz, hanem még azonkívül az utak felépítéséhez szánt összegek igen nagy részét igénybe vették a helyi érdekű vasutak. Nem kevesebb, mint 45—50 millió frtot fordítottak a törvényhatóságok a h. é. vasutak kiépítésére. T. polgártársak, ezeken a bajokon segíteni kell. Legelőször segíteni kell azáltal, hogy a törvényhatóságokat pénzügyileg abba a helyi zetbe hozzuk, hogy az utakat kiépítjük. (Helyeslés.) Én pedig vagy az által, hogy azokat a terheket, a melyet a h. é. vasutak építése érdekében egyes törvényhatóságok elvállaltak, a vállaikról levegyük, (Helyeslés) s ezáltal azt a pénzt a th.-ok a maguk útja építésére fordíthassák, vagy az által,- úgy, a mint az a beruházási törvény javaslatokban előirányozva van, — hogy a törvényhatóságokat az állam jelentékeny összegekkel segélyzi, hogy a magunk feladatának megfelelhessenek. (Helyeslés) Különösen szükséges ebben a tekintetben az, hogy az utakról, a vasútakra, s viszont, az utakról a hajókra, stb. az átszállítás megkönyittessék. Olyan állapotok vannak Magyar- ország egyes részeiben, hogy én saját szemeimmel láttam, mikor egy uradalom szállíttatta a maga gabona termését a hajó állomásra. Ez volt jun. végén, s minden szekérbe, amelyen 14—16 mm. teher volt, be volt fogva 6 ökör; de az ut olyan feneketlen volt, hogy egyes kátyúknál, azonkívül még bivajokat kellett tartani, zogy a 6 ökrös szekeret a 14 mm. teherrel kivontassa. így lehet Magyarországon a 20-ik században a gőzhajó állomásra jutni. Én ezeket az állapotokat olyanoknak tartom, melyek nemcsak szégyenitők, nemcsak károsak, hanem olyanok, a melyeket a legrövidebb idő alatt meg kell szüntetni. (Helyeslés).

A másik dolog t. uraim, hogy nekünk még sok, nagyon sok vasútra van szükségünk. Nem akarom t. polgártársaimat itt számításokkal terhelni; hanem t. uraim, ha Magyarországon még 10 ezer klméter vasút épül, azsem lesz sok. Csakhogy természetes, hogy ezeket a vasutakat nem szabad nagy költségekkel építeni, annál a csekély forgalomnál fogva, amely ezeken a vasutakon van. A dolog természete szerint ezeknek a forgalma ki nem fizetheti a tőkének a kamatát. Olcsó vasutakat kell tehát építeni, amelyekben a befektetési tőke a mainál sokkal csekélyebb s a melyek ennélfogva a maguk kamatozását fedezik. Erre nézve szándékozom mielőbb törvényjavaslatot terjeszteni a törvényhozás elé. (Helyeslés).

Aztán van még egy kérdés, amely az én személyemmel összenőtt. Ez a csatornák kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Hát t uraim, mi sokat panaszkodunk az amerikai versenyre. Természetes, hogy rosszul esik nekünk az, hogy egész a határainkig el tud az amerikai búza s az amerikai gabona jönni. Keressük is ennek az okait mindenféle dolgokban ; de sajnálatomra még nem lett általános meggyőhődése az, hogy a legfőbb oka ennek, a legfőbb tényező ebben a kérdésben a szállítás olcsósága. (Úgy van!) Mert, kérem, tessék elhinni, hogy egy szégyenletes dolog az, hogy Chikágóhól, amely Amerikának a szivében van, olcsób a szállítási költség, mint Mezőtúrról Prágába. A távolság 20-szor akkora s a szállítási költség mégis csekélyebb. S minden, ami a szállítási költségeken megtakarittatik, a termelőt gazdagítja. (Helyeslés.) Mert, kérem, ha én eladom a búzámat akárhol az országban, ugy-e bár pesti paritással adom el természetben.

A pesti árnál annyival kapok kevesebbet a birtokon, a mennyi a szállítási költség. Ha én leszálitom a szállítási kölséget, a pesti piaczi árat nem módosítom, de azt az árat, amelyet az uradalomban kapok. Én azt hiszem, hogy a vizi közlekedés kifejtése roppant fontot. Hiszen megáldotta Isten hazánkat, egy pár nagy folyóval, a Dunával, a Tiszával megáldotta azonkívül olyan folyókkal, amelyek könnyen tehetők hajózhatókká. A baj azonban ott van, hogy úgy a Dunának nagy része, valamint a Tiszának az egész folyása nem abban az irányhan van, amelyben nálunk az áruforgalom forog, t. i. nem keletről nyugatra, hanem északról délre. Csak a Dunának Pestről nyugatra menő része megy abba az irányba, amelyben a mi áruforgalmunk megkívánja. Mi tehát a mi feladatunk? Kézen fekvő: hogy a Tiszát összekössük a Dunával egy csatorna által, amely szintén keletről nyugati irányba folyik s amely ennélfogva ugyanabba a kedvező helyzetbe hozza azokat a termelőket, akik a Tisza s a Duna partján laknak, mint a mily kedvező helyzetben vannak azok, akik a Duna partján laknak. Azt hiszem uraim, hogy ez egy égető kérdés, amelyet mentül hamarább meg kell oldani. (Helyeslés.)

Én ezekről a dolgokról napokig beszélhetnék; mert hiszen velük együtt nőttem úgyszólván össze,

SZATMAR-NEMETI

második természetemmé váltak. Nem akarom ezekkel az urak figyelmét lárasztani, hanem áttérek a vám- és kereskedelmi ügyre. (Halljuk ! Halljuk !)

T. uraim, itt, természetesen előtérben lesz a mi vámpolitikánk. S kétségtelen, hogy egy magas vámügyi politika egy országot gazdaggá tehet, ha megvannak hozzá a feltételek; mig rósz vámpolitika az ország anyagi érdekeinek nagy károkat okozhat. S itt természetesen első sorban előtolul az a kérdés, hogy vájjon vámszövetséget kössünk Ausztriával vagy pedig külön vámterület legyen Magyarország. (Halljuk !)

Hát, t. uraim, én abban a meggyőződésben vagyok s a gazdasági életnek megfigyelése arra tanított, hogy az a kérdés, hogy vájjon micsoda vámügyi politikát kövessen egy ország, sohasem függ sem pártoknak, sem egyes embereknek nézetétől, meggyőződésétől, hanem azt az országnak a viszonyai diktálják parancsoló szóval. Kérem, azt mondják, Bismarch csinálta a német védvámokat. Hát tessék nekem elhinni, hogy nem Bismarch csinálta. Bár én a legnagyobb tisztelettel vagyok az ő óriási kiemelkedő tehetségei iránt. Addig, ameddig a német mezőgazdáknak Angliában, Hollandiában s Belgiumban kedvező s lucrativ kiviteli cik volt a gabona, vagyis addig, ameddig Németország szabad kereskedőállam volt. Abban az órában pedig amint megszűnt az a lehetőség, hogy az amerikai verseny folytán Németorszsg Angliában, Belgiumban s Hollandiában a maga jeles gabonáját eladhassa; — Németország védvámos állam lett. (Úgy van!) Bismarck oly zseni- ális emher volt, hogy hamarább látta abban az idő- hen ezt a jelenséget s felkarolta ezt a természetes mozgalmat.

T. uraim, addig, amig mi 200 millió mm. gabonát szállítunk ki, mint a múlt évben s azért 260 millió kor. értéket veszünk be; ameddig mi 937 ezer db. lovat viszünk ki s ezért 23 millió koronát veszünk be: addig mi védvárros politikát nem követelhetünk. Mert hogy ha mi fel fogunk állítani vámsorompókat a mi határainkon, akkor, tessék elhinni, azok is fel fognak állítani vámsorompókat s vámokat fognak szedni határaikon s mi lesz akkor a mezőgazdákból, akik a mostani viszonyok közt, amidőn kivihetik a búzát Ausztriába vámmentesen, ott vámolni fogják ; ami ma a leglükrativebb ága a mező- gazdaságnak: a marhahizlalást, amely az ő javukra szolgált, nem lesznek képesek folytatni, mert nem lesznek képesek kivinni. En nem tagadom, hogy igenis a védvámoknak az iparra s kézmüvekre ige n nagy, szerencsés befolyása van, csakhogy Magyarország lakosságának 85 százaléka ez idő szerint mezőgadákból áll, azokat nem tehetjük tönkre azáltal, hogy mi védvámos politikát kövessünk s retorzióval élve, megnehezítjük a mi nyers terményeinknek kivitelét. De továbbá az a hit általánosan, hogy önálló vámterület már annyittesz, mint az iparnak a fejlődése. Hát engedjék, t. uraim, hogy egy pár igen tanuságos példát hozzak föl. (Halljuk!) En nem tagadom, hiszen botor tagadás a lenne, hogy a védvámoknak az ipar-fej lesztésre semmiféle hatása ne lenne; ezt nem lehet mondani. De csak akkor van a védvámoknak kedvező hatása, ha meg vannak a kedvező feltételek, hogy a védvámok ipart fejlesszenek. Mert Spanyolországban kellene legfényesebb ipari viszonyoknak lenni, mert semmiféle más országban, mint Spanyolországban, olyan magas védvámok nincsenek. Már pedig Spanyol- ország az az ország, amely a maga gazdag érceit mind kiviszi s az utolsó rongyos szeget sem képes otthon csinálni, hanem idegenből hozza be. Spanyol- ország az az ország, annak daczára a védvámoknak tökéletesen szegény. Felhoztam egy példát. De kérem, vannak arra is példák, hogy mit lehet elérni a véd- vámokkal prosperáló országokban is s azokhoz tartozik kétségtelenül Észak-Amerika. Mert hiszen Észak- Amerika oly bámulatos haladást tett néhány évtized alatt, hogy az a legtanuságosabb példa mindenesetre, mert ott rövid évek s évtizedek alatt bonyolódik le az, a mi Európában évszázadokig tart. Tanuljunk Amerikától. Hát legelőször is, kérem, méltóztatnak azt tudni, hogy Észak-Amerika körülbelül 1825. óta mindig védvámos s hogy az utolsó 10 esztendő előtt az úgynevezett Mac Kinley-billel még a védvámokat nyugaton emelték. Mióta csak vámpolitika van Amerikában, minden kormánynak az volt a törekvése, hogy a kender-kötelek gyártását a maga védvám-poli- tikájával elősegítse. Irtóztató vám, talán 300 perczentes vám van a kender-kötelekre s mégis Észak-Amerika 1 mm. Kenderkötéllel sem termel többet.mint 1825-ben. Méltóztatnak látni, hogy véd-vámokkal nem lehet ipart fejleszteni, ha az előfeltételek nincsenek.

Van kérem egy másik példa. Amerika mindig a legnagyobb súlyt helyezte arra, hogy a gyapjú- ipart s a gyapjú-szövet, a posztó-ipart elősegitse. S arra rendkívül magas vámokat vetettek. Ellenben a gyapot-iparban a vászon-ipar, a relative, el volt hanyagolva, az arra vetett izmok nagyon csekélyek voltak. De minden áron akarta a gyapjú-ipart elősegitni. S mi történt ? Az, hogy a gyapju-ipar, amelyet nagyon magas vámokkal, védtek, alig tett némi haladást. Hosszú 50 esztendő kellett arra, hogy Amerika népessége egy részének a szükségleteit az ottani gyapju-ipar fedezze. Ellenben a gyapot-ipar, amely absolute nem részesült ilyen protekezióban, óriási lendületet vett s óriási exportot mutat fel. Méltóztatnak látni, hogy egyedül a magas vám nem nagy áldás. Azt is mondják, hogy addig, ameddig mi Ausztriával vám-szövetségben vagyunk, lehetetlen, hogy a mi iparunk fejlődjék. Hát kérem, aki ezt igy általánosságban állítja, az nem foglalkozott részletesen az ipar ügyeivel. Álért igenis van nekünk egy iparunk, amely a vám-szövetség daczára sokkal relativebben, sokkal nagyobb mértékben fejlődött, mint fejlődött Ausztriában s ez a vasipar. A vasiparnak a fejlődése Magyarországon a vám-szövetség daczára sokkal na- I gyobb, mint a velünk vám-szövetségben lévő Ausztriában. De kérem, méltóztatnak azt is tudni, hogy valamely ország ipari fejlődésére nézve rendesen a legfőbb kritériumok azok, hogy a textil ipar vagyis a szövőipar tekintetében egy ország micsoda haladást tesz. Hát kékem, olyan ipari temelési statisztikát egyéb ipari czik- kekre nagyon nehéz felállítani; hanem az olyan iparra, kérem, mint pl. éppen a gyapot-ipar, amely tisztán csak külföldről behozott czikkekből dolgozhat, — mert hiszen gyapotot itt az országban terrnelmi nem lehet — az tanúságot szolgáltat a mellett, hogy igenis, az ipari fejlődés jelentékeny; mert mig 1891-ben a pamut behozatala egy esztendőben 19 ezer mm.-t tett, addig 1902-ben ugyancsak ez a pamut behozatal 75 ezer mm.-t tett. Tehát több mint megháromszoro- sodott, csaknem megnégyszeresedett. S ez még nem is mutatja, kérem, ennek az iparnak a teljes fejlődését. Mert még az 1902.-iki eredményekben nincsenek benne azok a gyárak, amelyek most legújabban fellettek állítva s ha valaki megnézi Budapesten vagy sz. Lőrinczen azt a pamutszövő-gyára, ahol egy két- szer-háromszor nagyobb teremben ennél lát automa- tice működő Norden-féle szövőszékeket készíteni, az meg fog győződni, hogy lehetséges, dacára a vámszövetségnek, jóakarattal, utánjárással; támogatással Magyarországon is az ipart tetemesen fejleszteni. S én egyik főfeladatomnak fogom tartani erre nézve mindent megtenni. (Tetszés. Helyeslése.)

De egy volna kívánatos. (Halljuk!) Másutt mindenütt, mikor iparpártolásról, uj ipar teremtésről van szó, az országnak nagy birtokosai, mágnásai előljárnak. (Úgy van!) így keletkezett a ,cseh ipar. Tessék megnézni a gazdag cseh mágnásokat, alig van egy, akinek ne volna iparvállalata. • Az volna kívánatos, hogy amimágnásainak is abban leljék ambicióju- kat, hogy uj iparágakat teremtsenek, támogassanak- (Helyeslés.)

Hát, t. uraim, nem akarom fárasztani az urakat (Halljuk !), rendkívül fontos az, hogy Magyarország újra részt vegyen azokban a tárgyalásokban, amelyek vámszerződéseknek megkötésére s megújítására vonatkoznak. Én a tavaszszal Angliában voltam s május végén ott voltam az angol képviselőházban, mikor Chamberlain a maga nagy, uj vámügyi politikáját kifejtette. Es nekem akkor is az volt, most is az a meggyőződéssem, lehetséges, hogy Chamberlain abban a nagy programmjában vagy politikai evolúciójában, amelynek czélja az, hogy Angliát és az összes angol gyarmatokat egy nagy vámszövetséggé egyesítse, hogy Chamberlain ebbe belebukhat. De az is a meggyőződésem, hogy az ő politikája, habár az ő személye elbukik, okvetlenül érvényesülni fog. Látjuk, hogy Németország egy uj nagy protekeziós vámtarifát csinál, s mondhatjuk, hogy a németországi szövetségnek köszönhetjük csak, hogy azt a vámszerződést, amelyben ma állunk Németországgal s amely nekünk az ő autonom vámtarifájával szemben igen nagy előnyt biztosit, különösen árpa, gabona, hízott marha tekintetében, amelyben nekünk van nagy kivitelünk, hogy ő ezt a szerződést fel nem mondta. Künn voltám ugyanez időben Németországban, s az ottani kanczellártól, miniszterektől azt a biztosítást vettem, hogy Németország nem is fogja felmondani ezeket a szerződéseket, addig, amig reménye és hite van, hogy velünk tárgyalhat. Ez a hit és remény a mi belső zavarainkra vonatkozik, amely megakadályoz bennünket abban, hogy az uj vámtarifát életbeléptessük. Végtelenségig Németország sem várhat. S bekövetkezhetik az, ami reánk, magyarokra nézve káros hatással fog végződni, hogy Németország megkezdte a kereskedelmi tárgyalásokat Oroszországgal. Eddig mindig úgy volt, hogy Németország első sorban velünk tárgyalt, s azokat a vámtételi eredményeket, amelyek a mi viszonyaink és az ő viszonyaiknak öszzeegyeztetésével közösen meg- állapittattak, alkalmazta a többi szerződéses államokkal szemben, akikkel később kötött szerződéseket. Ha már most a mi belviszályáink folytán abban a helyzetben lesz Németország, hogy előbb fogja megkötni Oroszországgá, a szerződést, akkor az orosz érdeket fogja Németország kiegyeztetni a német érdekkel, s ránk applikál. Hát kivánatos-e ez? A kereskedelmi szerződések 10—12 évre köttetnek, s nem tudunk ezek megkötésére mielőbb eljutni. Az 1899-iki 30, t.-cz.

zárja el, hogy addig tárgyalásokat megkezdeni nem szabad, mig az autonom vámtarifa létre nem jött. S ennek létrejövését megakadályozza az ellenzék, amely obstruálja a katonai javaslatokat. Hát kérem ez politika ? A magyar nemzet annak a politikai érettségének, belátásának olyan fényes tanujeleit adta, hogy én lehetetlennek tartom, hogy a mai viszonyokban, mikor mindenki meggyőződhetik, hogy az ezután következő harcz csak meddő már, mert a megváltozhatatlan körülményeket akarja megtörni, legjobb erejét meg- kéne ezen karcz mellett s elhanyagolja a jövője való minden egyéb érdekét. (Ugyvan !)

T. uraim! hogy ennek a kormánynak, amely működését csak most kezdi meg, hogy minden irányban jellemezzen, arra az idő rövid. De azt hiszen, akár írott, akár elmondott programmunkba nincs oly okos ember, aki Magyarországot nagyon jól ismeri, azt mondta, hogy mikorra magyar ember valami dologhoz kezd s ebben a szervezetben aztán elvész az ut. Az angol, aki nagyon praktikus ember, azt mondja: Nem intézményeket, nem szervezeteket kérünk, hanem férfiakat! Hát kérem, t. uraim, programmokat elmondani, akár írásban, akár nyomtatásban előterjeszteni, ez nem nehéz. De t. uraim, én nem is hivatkozom a programra, amit most elmondok. En arra kérem önöket, Ítéljenek vagy engem az én múltam alapján, ami cskélységet eddig a közügy érdekében tehettem; ami az én működésemnek eddig vezérfonala volt. S ha t. uraim, az önök ítéletében én megütöm a mértéket s ha önök meg vannak arról győződve, hogy meg van bennem a becsületes jóakarat legjobb tehetségem szerint tenni minden melléktekintet nélkül azt, amit az ország ér-