Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-08 / 36.szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZAT$SÁRVÁRIViEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATÍVIÁR-NÉIViETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE jMe^elenitj minden kedden. I ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szálIodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szaímáron, a L adóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. ===== Telefon-szár» 80. —mitse dolgozik, sőt dolgozni nem is tud, de annál nagyobb arczátlansággal eltartást követel államtól, megyétől, várostól egyaránt. Az intelligens pályáknak ez az egészségtelen, abnormis elözönlése ma már oly mérveket öltött, bogy a közoktatásügyi kormány is kénytelen szelid presszióval, méltányos szigor kifejtésével védekezni ellene. Az a rendelet, melyet ez ügyben a közoktatásügyi kormány a tanári testületekhez kibocsátott, különösen arra figyelmezteti a tanárokat, hogy a középiskolák negyedik osztályánál nemcsak az a feladat háramlik reájuk, hogy Ítéletet mondjanak arról, vájjon a negyedik osztályt végző tanuló tud-e annyit amennyi az ötödik osztály tananyagának elsajátítására szükséges, hanem meg kell itelniök azt is, vajion nem előnyösebb-e a tanuló érdekében, ha oly korban, midőn még könnyebben cserélhet élethivatást, más iskolába megy át vagy más életpályára készül, hol a tudományos képzet föltételei szükebbkörüek vagy talán egészen d- külözhetők. Nem jelent mást e rendelet mint azt, hogy mindazon tamilokat, kiknek képességük, szorgalmuk és tudásuk nem üti meg azt a fokot, mely az intelligens életpályákhoz feltétlenül szükséges, könyörtelenül buktassák meg, még pedig akkor, mielőbb a felső gimnáziumi osztályba átlépve, könnyebben kereshetnek maguknak uj élethivatást. Örömmel üdvözölnénk minden oly megszorító intézkedést, mely az intelligens pályáknak Egy uj élet előtt. Helybeli lapjaink elszámolnak róla, hogy a kir. kath. főgimnáziumba az 1903—904-ik évre beiratkozott ennyi tanuló, az ev. ref. főgimnáziumba pedig ennyi, ezek szerint: az előbb említett intézet növendékeinek száma, a múlt esztendőhöz képest emelkedett ennyivel, az utóbbi intézett ifjúsága növekedett ennyivel stb. Tehát emelkedés — és évről-évre : emelkedés tapasztalható a gimnáziumi középiskolákba beiratkozok számadásait tekintve. Hogy ezen szám-arány, az egyes iskolai intézményeket hogyan érintik, szívesen veszik ? vagy nem? nem tudjuk nem is kutatjuk ; a mennyiben azonban ez a folytonos emelkedés, közvetlenül a társadalmat, a mindennapi életet érinti, annyiban kívánjuk tárgyilagosan néhány megjegyzéssel kisérni Ha városunkban, akár kereskedelmi, akár ipari szak-iskolák volnának — mely tárgyban lapunk évről-évre ismételten szót emelt — azt hisszük, hogy középiskoláink tuinépességén is, de meg ennek szellemi fokmérőjének fejlesztésén is: egy csapással nagyot lehetne segíteni. Ifjaink, különösen a városiak, hacsak nincsenek abban a kiváltságos jó anyagi helyzetben, hogy iskoláztatásukat a messze távolban is gyakorolhatják, teljesen arra vannak kényszerítve, hogy: tekintet nélkül aira vájjon szellemi képességüknek megfelel-e, a gimnáziumi pályára, erre kell menniök, mert ma már mesterséget nem tanul a legszegényebb iparos gyermeke sem. Hát ez nagy hiba. Nagy hiba először: hogy az ipari pályákat lenézik, szégyenük s Így mellőzik; nagy hiba másodszor: hogy a magát szellemileg is kepezni vágyó iljunak csupán a gimnáziumi osztályok állanak rendelkezésére. A sokszor már korán, vagy később megnyilatkozó kereskedelmi szellemek vagy az ipari tehetségnek nem nyújthatunk segédkezet, el kell bocsájtani őket idegenbe, vagy szellemö- ket le kell nyűgözni, más ismeretek elsajátításával, mely körülmény akár hányszor pályatévesztésre vezet. Régi, meg nem czáfolható igazság az is, hogy nemzeti' karakterünknek egyik nem a legutolsó s nem a legkissebb vonasa az urhatnárn- ság. Többnek látszani, mint a mi vagyunk s szemkápráztató csillogással leplezgetni énünk ürességét s vagyoni helyzetünk kétségbeejtő ziláltságát, ehez mesterileg értünk. A becsületes, verejtekes, de tisztességes kenyeret adó munka a közfelfogásban ma még mindig nem talál oly megbecsülésre, elismerésre, tiszteletre, minőt a legkisebb rendfokozatéi tisztviselői állás exisztencziája nyújt. Ez az eléggé nem ostorozható közfelfogás az okozója azután annak, hogy az úgynevezett intelligens pályákat valósággal elözönlik az oda nem való tehetségtelen elemek s félemeletes módon szaporítják az ország legléhább s leghaszontalanabb osztályát: a proletáriatust. Mely T Á R C Z A. Utazás egy frakk körűi. Soha emberfiát még nem kergettek úgy a házasság jármába, mint Bánfi Ármin lemezgyári hivatalnokot. Október elseje volt. Verőfény nem sütött, pacsirta danája nem hangzott a bozótban. Az örök természet nem volt szép. Elenkezőleg, nagyon komor volt minden. Bánfi Ármin levert hangulatban ült hónapos szobájában. Egy teljes óra óta vívott ádáz tusát zord hitelezőivel, kiknek hasztalan magyarázta azt a matematikai abszurdumot, hogy 80 írtból egyszerre lehetséges volna 150 irtot fizetni. Épen most lóditotta ki az utolsó pióczát egy szurtos iparos-tanoncz személyében, midőn belépett özvegy Holdfény Salamonné es minden elüljáró beszéd híján azt a kérdést vetette fel : — Van-e kedve nősülni, édes Bánfi ur? — Van! — felelte Bánfi sötéten — mennyi a hozomány ? — Becsületes négyezer! — Elég! Hol lakik az angyal? — Rombach-utcza 107., első emelet, balra. — Vasárnap ott leszek! * Október 8 án Bánfi Ármin tiszteletét tette Doboz Márkus családjánál. Ugyanaz nap este együtt voltak „Jámbó„-kávéházban. Igen vígan mulattak. Az öreg Markus kiváló szakértelemmel kisérte a czifraruhás taliánok éneket, akár csak egy született olasz. A fiatalok gyorsan barátkoztak ; „Vielliebchent“ is ettek és éjféltájban már karöltve indultak hazafelé. A bucsuzásnál Hajnalka valószínűleg nem ok nélkül súgta oda Bánfi Árminnak: „A viszontlátásra, maga hamis“ és Így meglehetősen természetes, hogy hősünk immár menthetetlenül veszve volt. Egy hétre reá csokoládés uzsonna volt Dobozéknál, mely alkalommal Ármin elhozta a „Vielliebchen“-ügy- letből vesztessé vált ajándékot, egy aranykarpereczet szerencse-disznócskákkal. Az uzsonnázó társaság egyéb beszédtárgy hiján találgatta, vajton mennyibe kerülhetett a szép ajándék ; Bánfi Ármin csökönyösen nem vallott. Hajnalkának támadt azután az az elmés ötlete, hogy minden forintért, a mennyivel többe került a karperecz, mint 10 forintba, kap az ajándékozó egy csókot. (Úgy mondják, hogy másnap 60 írtról hozott számlát a boldog férfiú.) A következő napok hasonló kedves évödésekkel múltak, miközben Bánfi Ármin irományainak rendbehozatalán fáradozott. Október végén megvolt az eljegyzés és deczember elején olyan lakodalmat csaptak a Barát-féle tánezteremben, a milyenre a legöregebb tánezmesterek sem emlékeznek. A látogatottság számarányára nézve tájékozást nyújthat azon hiteles adat, hogy az első négyesnél a „zenére“ összeczilin- dereztek 84 forintokat! * A menyegzői szertartást megelőzőleg a hozománykérdés hozatott rendbe. Doboz Márkus keblére ölehe vejét és a meghatottságtól vibráló hangon a következő szónoklatot tartotta : — Drága fiam ! Tagadhatatlanul igaz, hogy négyet ígértünk neked, de nincs, csak kettő. A másik kettőt hozom, hiszen azért hozomány, hogy hozza az ember 1 Máskülönben pedig nem a pénz a fő, hanem a boldogság és én tudom, hogy leányom nagyobb értékű kincset visz hozzád; be fogja aranyozni meg fogja édesíteni életedet és te nagyon, de nagyon boldog leszel vele !... Köny lopózott a Bánfi Ármin szemébe, bár nem értette teljesen, hogy miket beszél neki apósa; szörnyű mód szórakozott volt; csak átnézett a nyitott ajtón keresztül mirtuskoszorus menyassonyára, szivét mondhatlan sejtések fogták el, gépiesen nyúlt a ropogós két ezres után és szó nélkül dugta frakkjának belső zsebébe. * A lakodalmon javába folyt a mulatság. Az Erzsébetváros aranyifjusága vadul tánczolt és rekedten kurjongatott. Ármin és Hajnalka alig figyeltek oda. Ők a széles tükör alatt meghúzva magukat szerelemittason, kéz a kézben néztek egymás szemébe és csak akkor riadiak fel, mikor a jó mama csendes nógatással biztatta, hogy észrevétlenül távozhatnak. Kora reggel halk kopogtatás zavarta fel szender- géséből a fiatal férjét. Kábult fővel nyitott ajtót. A küszöbön egy czingár szabólegény állt: — Tisztelted a gazdám, hogy tessék visszaküldeni a frakkot, mert kell ! Bosszúsan fordul be a szobába Bánfi Ármin és átadta a kérdéses ruhadarabot, azt üzenve : „Mondja meg Majernik urnák, hogy várhatott volna legalább délutánig; ilyenkor nem szokás az embert háborgatni“. A legény vigyorgott egy sort, azután minden jókat kívánva, távozott. A következő három napon zavartalan mámorban töltötte idejét az ifjú pár. Alig mozdultak ki meghitt fészkükből. Egyiknek is, másiknak is annyi sok, sok beszélni valója volt legénykori és hajadoni élményeikből, hogy ki se fogytak belőle. Édes izgalmakkal teltek az órák és perczek. Negyednap délután azonban látogatást kaptak. Özvegy Holdfény Salamonné tisztelgett, hogy újból szerencsét kívánjon a sikerült frigyhez. Kedves vihogással kérdezte Ármint: „Nos, meg van velem elégedve?“ Bánfi Ármin rögtön elértette a ezélzást és odaszólt ifjú nejéhez: „Kérlek duduskám, hagyj magunkra egy pillanatra, valami elintézni valóm van az asszonysággal“. Főúri előkelőséggel nyúlt pénztárczájához, keresgélt benne, majd halálsápadtan roskadt a székre: „Teremtő atyám! —riadozott — hol a pénzem? hová let a két ezres?“ Szívjon ön egészsége érdekében P mely a -sy g;ycerinmentes szivarkahüvely. ^ ^ V C/JvvJíiA Dohányzás közben nem lesz sem zsiros, sem fekete. legjobb Minden johh üzletben kapható. Kitüntetve Párisban arany éremmel 1902. W Értéktelen utánzatoktól óvakodjunk I
