Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1902-09-23 / 39. szám
Szatmár, 1902. Szeptember 23. Spárta és Athene nagy elméjű törvényhozói távol hazájuktól haltak meg. A görög szabadsághősök hálátlanság, üldözés, számkivetés martyrjai voltak. A nagy elveknek, nemes eszméknek mindenkor közös sorsuk volt az, noyy életre kelésük áldozatot követelt, világba lépésük mar- tyrok vérével kereszteltetett meg. Maga a ke- resztyénység eszméje, mely egy uj szellemi világot volt hivatva teremteni, áldozatul követele magát a Krisztust, marryrokui az apostolokat és mennyi vérnek kellett kiontatni, mig az isteni eszme utat tört mngának az emberi telkekhez ! Ugyanez a sorsa volt a népszabadság eszméjének, mely a keresztyénség talaján sarjazott föl. A hány hőse vo't a szabadságnak, majdnem mindnyájan áldozatul estek a nemes eszmének. Börtön, bitó, vérpad, skámkivetés volt sorsuk a legnagyobb hősöknek. A hatalom mindig korlátlanságra törekedett s az ellene szegülőket, útjában állókat mindig megsemmisíteni igyekezett. Am de egy felsőbb hatalom őrt áll a nagy eszmék mellett. Elpusztíthatják az eszme martyrjait, megölhetik a hősöket, de az eszme él, az eszme örök, azt nem lehet börtönre vetni, vérpadra, bitóra hurczolni, meghalt az Ur Jézus a gyalázat keresztjen, de a keresztyénség eszméje meghódította a világot. Meghallak a szabadsághősök, de a szabadság eszméje él és lelkesíti a sziveket. Azt nem lehet eltemetni, mert kikel a sírból is és eget vív magának. A hősök kiontott véréből virágok fakadnak, mint a költő mondja: „Hol legtöbb honfi vér lepé a harczi síkokat. A nép- szabadság ott tenyészt legszebb virágokat.“ K. Gy! Az a nagy férfiú, kinek emlékét ma ünnepeljük, megszenvedett a népszabadság eszméjéért. Börtön es hontalanság volt jutalma magasztos honszerelmének. Távol a hazától, megaggott reszkető kezekkel, homályosuló szemekkel kereste mindennapi kenyerét élte alkonyán, s meg kellett érnie a napot, mikor saját honfiai tettek hontalanná! Bizony a leggyászosabb sors jutott neki osztályrészéül — és én mégis azt olv. stam föl szent könyvünkből beszédem alapjául, hogy örüljünk es vigadjunk e napon! Ki akrom magyarázni magamat K. H! és eszméimet e két pont körül csoportosítom: 1. Miért — és 2. Mikép örüljünk? I. Tehát miért örüljünk? Azért, mert adott Isten hazánknak, nemzetünknek egy századdal ezló'tt egy férfiút, ki szabadságra vágyó nemzetünket kivezette a szolgaságból a polgári szabadság földére, mint egykor Mózes kivezette népét Egyiptomból Kánán földére. Ezer éves történelmünk nem szűkölködik nagy férfiakban. Vezéreink, királyaink, nemzeti hőseink között számosán vannak, kik fényt derítettek hazánkra, kiknek nevét ragyogó betűkkel irta föl a történelem múzsája. De nem sértem meg nagyjaink emlékét s nem mondok vele sokat, ha állítom, hogy nagyobb hatással egyik sem volt nemzetére, mint az a férfiú, kinek emlékére ma ünnepelünk s a kit a haza atyjának méltán nevezünk. Áldásul adta őt nekünk az Isten! Nem született fejedelmi bíborban, nem főrangú palotában, nem támaszkodhatott fényre, hatalomra, földi dús kincsekre, egyetlen kincse volt a lángelme, amely egy nemzet élére áliitotta őt. Isten küldötte őt nekünk, hogy lenne e nemzetnek polgári szabaditója. Hazánk történelmének nagy részét véres- harezok, nemzeti csapások és szerencsétlenségek alkotják. Európa közepén, rokontalan nemzetünk folytonasan ki volt tve mint egy sziget a tenger közepén az ellenséges áramlatoknak, félelmes habok zajongták kőiül hazánkat és sokszor vérrel, könnyel borították azt el. Beszélő tanúi ennek Sajó, Mohács és annyi más, vérrel áztatott völgye, halma, síkja hazánknak. Ennyi küzdelem között megfeledkeztek őseink egy testté szervezni a népet, hogy az mint egy nemzetet annál erősebben álihasson eiien minden vésznek A nemzetnek aránylag kicsiny része kiváltságos ura volt a haza Ibidének, a nép nagy tömege csak verejtékét hullatta a barázdákra, de annak győmölcse nem az övé volt. A kiváltságos előjogok elválasztották az osztályokat egymástól, erősebben, mint a magas kőfalak. S ime ezek a kőfalak lecmlcttík ama nagy férfiú szellemi SZA T MAR-NÉMET í. ereje előtt, egy testté lesz a nemzet, nem volt többé szolga, szabadság, — az egyenlőség és testvériség nagy eséméje megvalósult — hazánkban. S amit más országokban fegyverrel, véres polgárháborúval vívtak ki, nálunk azt az igazság lelkesült erejével oldotta meg ama nagy férfiú. A kor szelleme érlelte meg ezt a kérdést, mondjátok talán. Lehet vitatni ezt a kérdést hogy vájjon az eszmények árja veti-e fői a nagy embereket, vagy a nagy szellemek irányozzák az eszmények áramlatát, de a tény az, hogy a szolgai jobbágyság eltörlését hazánkban ahoz a férfiúhoz köti a köztudat, akinek nevét ma milliók hordják ajkukon, eltörölni csakugyan Istennek tetsző munka volt, mert az evangélium tanítja, hogy ne kötelezzétek magatokat a szolgálatnak igájával; ne legyetek embereknek szolgái sőt a szabadságban melylyel Krisztus minket megszabadított, álljatok meg. zabadság egyenlőség, testvériség, ezek voltak jeliigéi ama nagy időknek. És ezek a Krisztus tanításaiban gyökereznek, az evangélium forrásából táplálkoznak. Hiszen Isten szabadnak teremtette az embert, midőn saját képét lehelte reá, egyenlőknek testvéreknek teremtett benün- nünket, hiszen mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. Elnyomni a szegényt, szolgaságba sülyeszteni az alacsony sorsut, uralkodni a szegény néptömeg fölött, ez mindig vétkes szenvedélye volt a kiváltságoknak, a hatalmasoknak. De visszaadni az elnyomott népnek a szabadságot, helyreállítani az emberen az Isten képét, leontani a választó falakat ember és ember között, fölszabadítani a lelkiismeretet a gondo- dolat vallásszabadságát, törvénybe írni egy nemzet jogait és mindent egyedül az igazság erejével, a toll, a szó hatalmával. Mindez Istennek tetsző munka volt, melynek véghezvitelére egy második Mózest küldött Istent egy századdal ezelőtt, hogy lenne hazánk népének szabaditója. Ezért kell örülnünk e napon K. Gy. I. De mikép örüljünk ? Csak röviden igyekezem e kérdésre megfelelni K. Gy. A szív igaz öröme külsőségekben is szokott megnyilatkozni, az arcz derűjében, a szemek élenkebb sugaraiban, az ajkak mosolyában, és ez természetes. Épen olyan természetes, ha egy nemzet öröme külsőképen is nyilvánul, fényben, díszben, lelkes szónoklatokban. Ennek a mi ünneplésünknek azonban nemcsak külsőségekben kell megnyilatkozni, hanem komoly belső tartalmat is kell annak adnunk. Az öröm lángok kialusznak, a szónoklatok elhangzanak, de megmarad a súlyos honfiúi kötelesség, mely nem szavakban, de tettekben áll. Azok a nagy eszmék, miket a haza atyja hirdetett, ma is lelkesitnek minden igaz magyart De ezek az eszmék csak részben nyertek való- sulást. Tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát. Be kell vésnünk azokat az emlékeket hétköznapi munkáinkbon, ne csak díszruhák legyenek azok, melyeket ünnepnapokon fölöltünk, majd ismét levetkezünk. Azokban az eszmékben s az azokat napokban foglaló törvényekben csak a fundamentuma van letéve nemzeti létünknek, nekünk kell azt tovább építenünk. A jelen nemzedék felelőséggel tartozik az utána következő nemzedéknek, a történelem ítélő széke előtt. Kérdezzük meg ma önmagunktól, hogy mennyire teljesítettük honfiúi kötelességünket s magunkba szállva tartsunk ítéletet cselekedeteink fölött. Nekem úgy tetszik, mintha ez a mai nemzedék a bevillongások, felekezeti és nemzetiségi izgalmak, a társadalmi kasztok kiképződésének szerencsétlen torz eszméit akarná bevinni a nemzet életébe, hegy a lassú sorvadásnak, a vissza- ; fejlődésnek tegye ki a nemzetet. Úgy tetszik, hogy még ezen az ünnepen sem vagyunk egy- gyek nemzeti ideálunk kultuszában s az evangélium fonásából merített nagy eszmék fölíogá sában. Bla igy van akkor vonjuk be lobogóinkat, oltsuk ei az örömtüzeket, akkor nem öröm hanem vezeklés a mi tisztünk. Nem ! az nem lehet! Káprzázat az én sö- j tét látcmánycm. Ennek a nemzetnek, mely a második ezredévet éli e hazában, mely tűéit j annyi nagy csapást, élni kell és haladni mindig ' előre! E mostani ünneplés mutatja, hogy e nem- j zet fiai tudnak még lelkesedni a nagy eszmé- i kert. Van még erő e nemzetben, hegy föl tud J emelkedni a kicsinyes köznapi izgalmak alacsony ; párázatából a nagy eszmék magaslatára s le tud ! sújtani azokra, kik a nemzet boldogságának útjában állanak. Ez a tudat adja meg nekünk a jogot arra, hogy e napon örüljünk, ez ad hatalmat ünneplésünknek! Necsak külsőleg ünnepeljünk hát K. Gy., hanem a mai nap eszményei teremjék meg szivünkben a gyümölcsöket, hazánk javára és dicsőségére ! És Te világnak Ura! népeknek hatalmas Istene ! áldd meg a magyart, tedd boldoggá e haza földén, hogy virágozzék itt a nemzet időknek végéiglen. Amen. * * * A hálaadó istentisztelet után a városházára ment a közönség, a hol a törv. hatóság díszközgyűlést tartott. A rendkívüli közgyűlésen Pap Géza polgár- mester elnökölt, a ki a következő lelkes beszéddel nyitotta meg az ülést. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Nagy idők, nagy férfiakat nevelnek. Hazánk történetében sok a példa rá. Sohasem bizonyult azonban ez be jobban, mint az 1848—49-iki időben. Tudjuk Tek. Törvényhatósági Bizottság, hogy a jeleztem nagy idők Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyart, Deák Ferenczet a haza bölcsét, Batthyány Lajost a hazáért martir halált szenvedett hőst s a nagyok legnagyobbját Kossuth Lajost adta a hazának. Nem lehet Tek. Törvényhatósági bizottság ez alkalommal nekem feladatom, hogy azon nagy idők eseményeit és azon nagyjaink működését, a kik a nagy eseményeket irányították, méltassam: hanem egyszerűen rá kívánok mutatni arra, hogy Kossuth Lajos az újkori Magyarországnak mint egységes jogállamnak megteremtője a magyar haza körül oly hervadhatatlan érdemeket szerzett, hogy dicső emléke, a mig magyar él e földön minden igaz honfi kebelben örökre bevésve marad. Ez a honfiúi lelkesedés és dicső emléke iránt érzett határtalan tisztelet hozott össze bennünket is Tek. Törvényhatósági bizottság a mai napra összehívott díszközgyűlésre, hogy Kossuth Lajos születése 100-ik évfordulója alkalmából leróvjuk hálánkat az Isteni gondviselés előtt, hogy nekünk adta őt s felújítsuk lelki szemeink előtt a dicső múltat s az ő működéséből tanuljuk a hazát lángoló szeretettel önzetlenül szolgálni. Nekem jutott a szerencse a törvényhatóság elhatározásából a mai napra összehívott díszközgyűlésen az elnöki tisztet betölteni s épen azért a midőn törvényes jogomból és kötelességemből kifolyólag azt ezennel megnyitom: szeretett hazánkra és koronás királyunkra Isten áldását kérem. Éljen a haza! Éljen a király! * * * Erre Dr. Fechtel János, mint a törv. hatóság disz szónoka állott föl és a következőképen szólott : Mélyen tiszteli díszközgyűlés ! A nagy emberek lángelmék történelmi korszakokat alkotnak. Magasan szárnyaló szellemük, teremtő erővel nyúl bele a népek és nemzetek sokszor századokon át hullámzás nélkül tova futó élet folyamába, — s miként az ihletett népvezér, Mózes vesszejének érintésére a tenger vize ketté szakadt s magasra dagadt — a csendes habok hirtelen feltornyosulnak, a régi gátakon tulhágnak s uj mederben most már hirtelen folynak tova. — Ezek a nagy emberek, ezek a lángelmek ritkák, mint a fénylő üstökösök, de mégis feltűnnek, előlépnek mindig, a mikor az idők teljességében a nagy dolgokra készülődő munkás emberiség, szabaditó, zászlótartó, rettenthetetlen vezért keres. Kik ők ? Honnan jönnek, hogyan teremnek ? A népek sorsát intéző örök Istenség követei Ők a földön, hogy az előre törekvő, boldogulását kereső, a művelődés tisztább forrásai felé siető, az emberi jogok, a szabadság, egyenlőség végtelen rónaságára iparkodó gyámoltalan, rabságban sínylődő nemzeteknek inspirált prófétái, lángszavu tanácsadói, győzhetetlen karú vezérei legyenek, a kik megmozdítják a lomha tömeget, alkotó lelkűk fényes szövetnekével megvilágítják a keresett utat, az Ígéret földjét, a sóvárgott boldogság birodalmát. Ezek a férfiak méltók honfitársaik, sőt az egész emberiség hálájára. Nyomorult nép az, mely nagyjait elfeledi, dicső emlékezetük őrök tüzét szive oltárán váltig nem égeti. Megérdemli, hogy a sors villámló haragja zúzza izzé porrá a feltámadt zivataros idők földrengéseiben, mert gyáván megfeledkezett a vett jótéteményekről, mert hálátlan lett, mert lealacsonyította önmagában az Isten képmását. Ám a magyar nemzet nem volt hálátlan soha. Szeretete, becsülése az idő változandóságainak soha Folytatása a mellékleten
