Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-12 / 7. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. T Á R C Z A. Katona dalok.*) I. Kaszárnyába levél jött egy bakának A levélre a könnyei hullának, Az volt írva a levélbe: Hej a szive majd megreped Ma nap volt az esküvője Másnak lett a szeretője Rég elhagyott tégedet. Kaszárnyából levél ment egy leánynak, A levélre a könnyei hullának, Az volt Írva a levélbe, Hej ! a szive majd meg hasadt, Tegnap volt a temetése Elkísértük temetőbe Ott nyugszik a hant alatt. II. Hej jól megyen dolga a katonának Kivált képen a tiroli vadásznak Ha fel teszi kakas tollas csinos kalapját. *) Gerber Jenőnek (lakik Szinérváralján) ezen két, csinos hangulatú verse, saját szerezményü zenei kompozitió- ban, a napokban jelent meg, Mayer Emilné úrnőnek (Debrec?en) ajánlva. Ajánljuk a tehetséges zene-szerzőt közönségünk becses figyelmébe. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. A leányok meg meg állnak És utána csókot hánynak így megy dolga a tiroli vadásznak. Hej! leányok ne nézzetek én reám Van már nekem oda haza eg/ babám Kökény szemű debreczeni csinos barna lány. Én Istenem be szeretem Haza megyek el is veszem, Hogy ha ezt a rövid évet leéltem. Gerber Jenő A kapukulcs. Régen volt, abban az időben, mikor még azt költöttük, amit az édes apánk szerzett. Hárman laktunk egy szobában Én, a termetes Feri és Liptói, akit mindenki Liptáknak nevezett. Lipták barátunk kisded termetű, szeplővel tarkított arczu gyerek volt, de azért nagyon hiú s mindég abban a véleményben volt, hogy a hölgyek őt imádják, szeretik, rajongják. Mikor hárman összekerültünk és a mi hónapos szobánkban elhelyezkedtünk, háziasszonyunk egy hatalmas nagy kapukulcsot adott át. — Ez itt a kapukulcs, mert ebben a házban nincs házmester. Abban az időben Debreczenben olyan ritka volt a házmester, mint a milyen sűrűn találhatni ma. De azért rend volt a házban, ha nem is volt, aki a rendre felügyeljen. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. _________Telefon-szám 80. •-$-__________ ju bileuma alkalmából tett 200 kor. alapítvány alapitó levelének kiállítása elrendeltetett, a parancsnokságnak az alapítványt megköszönő átiratát a közgyűlés tudomásul vette. Az ev. ref. főgymnásium igazgató tanácsába a város, mint segélyező , hatóság képviselőjéül Dr. Vajay Károly megválasztatott. A nov. és decz. havi eló'- és leírásokról szóló jelentést tárgyalta ezután a közgyűlés. Feltűnést keltett azon körülmény, hogy a törölt állami adók után novemberről 2023 korona, deczemberről 15607 korona községi pótadót kellett törlésbe hozni. A heti és országos vásárok alkalmával a városi állatorvos mellé egy kisegítő orvos adatik, dijaztatni a regiák jövedelméből fog. Tudomásul vette a közgyűlés főerdésznek az erdőség állapotáról szóló jelentését. A népszámlálásnál felmerült 93 kor. 90 fillér tulkiadás, melyet a polgármester már utalt is, utaltatott, illetve polgármester intézkedése jóváhagyólag tudomásul vétetett. A népszámlálási biztosoknak, napi di- jok felemelése tárgyában beadott kérelmére azt határozta a közgyűlés, hogy napi dijukat nem emeli, mert nem napi díjért, hanem átalány összegért vállalták el a megbízatást. Hanem tekintettel az általuk végzett nagy munkára, utal fejenkint részökre 10—10 koronát, a 28 biztosnak összesen 280 koronát A népszámlálási munkálatok revidiálá- sát teljesített felülvizsgálóknak napidij felemelése tárgyában beadott kérelmét a közgyűlés, bár méltányolja az általuk végzett nagy munkát, a pénztár állapotára való tekintettel figyelembe nem vehette. Amint a kapukulcsot, ezt a kulcs szörnyeteget átvettük, Liptákot azonnal kineveztük főkamarás mesternek s ünnepélyesen átadtuk neki a kulcsot, hogy had őrizze ő ; végre is ő hármónk között a legkisebb, illő, hogy nála legyen a kulcs. Meghatároztuk azután a korcsmát, ahol találkozunk, — ha esetleg künn lennénk. Az első este mindjárt künn maradtunk, de mind a hárman, még pedig jó sokáig. Nagyot mulattunk, sokat ittunk. Be voltunk|csípve mind, különösen pedig Lipták volt oda. Két felől karonfogtuk Liptákot s úgy czipel- tük hazáig. A kapu előtt egyszerre megszólal Feri : — Hol a kulcs ? — Liptáknál szóltam én. De Lipták magával is tehetetlen volt. Össze kerestük minden zsebét, de a kulcsot seho 1 sem találtuk. Végre nagy nehezen rábukkantunk. Ott lógott hátul a kabátja alatt, a nadrágszijjára felfűzve. Próbáltuk levenni de nem sikerült. Mit tegyünk ? Künn csak nem maradhatunk. Még mi csak hagyján, de mi lett volna Liptákkal. Töprengésünk közben kitűnő ötletünk támadt. Egy kis habozás után felkaptuk a magával tehetetlen kis Liptákot, a hozzá erősített kulcsot a zárba tettük és Liptákkal együtt kétszer egymásután megfordítottuk. A kapu kinyílt. Otthon voltunk. Azzal hogy a kaput bezárjuk, már nem törődtünk. Így volt. Rég volt, de igaz volt. Városi közgyűlés. 1901. febr. II. A február havi törvényhatósági bizottsági közgyűlés a főispán elnöklete alatt tartatott. A gyűlésen a város-atyák nagyon kevés számmal jelentek meg, a minek oka talán a farsangi mulatságok utáni bágyadtság- ban és abban is keresendő, hogy a különben is rövid tárgysorozatban fontosabb ügyek elő nem fordultak. A hitelesítésre vonatkozó intézkedések megtétele után a polgármester olvasta fel szokott gonddal szerkesztett jelentését a törvényhatóság múlt havi állapotáról, a nevezetesebb mozzanatokról, a tett intézkedésekről. Megemlékezett a jelentés a népszámlálás eredményéről s konstatálta, hogy városunk lakossága a lefolyt 10 év alatt 28'75 °/0-al szaporodott. Lakott lakás volt: 5785. üres lakás: 395. Összes lakosság: 26695 katonaságon kivül. Tíz év előtt volt: 20736, szaporodás tehát: 5959. Ebből születés utáni szaporodás: 2000, 3959 pedig beköltözés utján. Szatmár növekedett: 2904 fővel. Németi növekedett: 1949 fővel. Sz.-Hegy: 249 fővel. Külterületek: 1580 fővel. Számláláskor vendég volt a városban: 339. Távol volt városunkból: 769 személy. Visszatekintve « múltra: 1850-ben volt a város lakossága: 12.874. 1869-ben: 18353. 1880-ban: 19.708. 1890-ben: 20.736. 1900-ban 26.695. Ezután Kováts Leó biz. tag indítványa tárgyaltatott, hogy t. i. a törv.-hatóság az önálló vámterület életbe léptetése iránt az országgyűléshez Írjon fel. Indítványát beadta múlt hó 8-án. jan. 13-án érkezett a törvényhatósághoz Heves vármegye átirata a közös vámterület megszüntetése tárgyában. Az előadó a két hasontárgyu beadványt együtt akarta előadni, ez ellen azonban Kováts Leó kifogást tevén, főispán felhívta indítványa megtételére, megindokolására. Kováts Leó erre előadja, hogy Bécs politikája a lefolyt 300 éven keresztül az volt, mint ezt Kollonics nyíltan kifejezte, hogy Magyarországot koldussá tegyék. 300 éven keresztül egy nem veres, hanem véres fonal húzódik keresztül hazánk történelmén. Ha Bécs nem birt velünk, ennek az az oka, mert válságos perczekben talpon állott az ország és a szomszédnak körmére koppintott. A közös vámterület az oka, hogy nálunk az iparos nem boldogul. Hogy boldogulna, mikor nálunk is alig van egy pár bolt, hol nem bécsi portékát árulnak. Persze azért, mert az olcsóbb, s az ottani fejlett gyár iparral a mi kezdetleges kis iparunk versenyezni nem képes. Ezen az állapoton csakis az önálló vámterület életbe léptetésével lehet segíteni-. «Erre nézve egyetért mindenki politikai párt különbség nélkül azon kivétellel, hogy a kormány pártnak mindég van az életbe léptetés ellen egy »de«-je. Azt mondják, t. i. nincs még itt az ideje. Majd akkor akarják megcsinálni, a mikor mindnyájan koldusokká lettünk. Akadályokat emel ez ellen az osztrák is. Úgy va gyünk vele, mint a balek a hamis kártyással, akárhogy keverje, emelje a kártyát, mindég csak ő vészit. Ezután a két indítvány tárgyalás alá vétetvén, közgyűlés mindkét indítványt egyhangúlag elfogadta cs elhatározta hogy hason szellemben az országgyűléshez maga is felír. A cs. és kir. 5-ik gyalogezred 50 éves tX.