Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-12 / 7. szám

Szatmár, 1901. Február 12. Kimondotta a közgyűlés, hogy a hegyi vágó-hidat a régi szárazmalom tájékán el­vonuló köztérre építteti. Valkovics Sámuel, a Kossuth-kert bérlője 16000 kor. kártérítésért folyamo­dott azon a czimen, hogy a gőzfürdő neki át nem adatott, a kert sem adatott át idejében, az utak nem voltak járható állapotban. Az előadói javaslat a kérelem eluta­sítását tartalmazta. Kováts Leó szólalt 'fel először, pár­tolva a kérelemnek legalább részbeni tel­jesítését. Hivatkozott arra, hogy egyebek­től eltekintve, az utak rosszasága, a hegyi vasút megnyílta miatt a bérlő csakugyan sok kárt szenvedett. A közgyűlés a tiszti főügyész felszólalása után az előadói ja­vaslatot elfogadta. Főügyész azon állásponton volt, hogy e kérdést akkor kell alaposan letárgyalni, ha a gőzfürdő is megnyílt és a bérletből több idő eltelik, nem mint eddig, csak 7 hónap. A husvágási ^szabályrendelet módosí­tása tárgyában tett gazd. szakbizottsági véleményt tárgyalta ezután a közgyűlés. Uray Géza indítványára a munkálat kiadatik a jogügyi szakosztálynak, hogy a statútumok szeiint véleményét e fontos kérdésben szintén adja meg. A németi gör. kalh. hitközségnek 230 korona segély utaltatott. Több se­gély jelenleg azért nem adható, mert a költségvetésben több fedezet nincs. A kér­vény azonban kiadatott főszámvevőnek azzal, hogy a költségvetések évenkénti összeállításakor a kérelmet mindig vegye figyelembe s a megfelelő segélynek a költ­ségvetésbe beállításáról gondoskodjék. A folyó évi kisebb munkaiatok és ja­vítások részint vállalkozóknak adatnak, részint egyes mesterember^: által házilag készíttetnek el. Megállapította a közgyűlés az erdei és körlvélyesi legelőkön a legeltetési dija­kat. A körtvétyesi legelő dijak, tekintettel a legelő kitűnőségére, felemeltettek. Vidéki gazdák ezen felül még 25 százalék pót dijat is fizetnek. A legelő bér emelése ellen szót emelt Seres István biz. tag, kifogásolván hogy az évek óta 8 K. összegű bér 10 k.-ra emeltetett. Gazdasági tanácsos felvilágosításai után Lengyel Endre szólott fél, ezt ajánl­ván, hogy ha már felemeltetett a legelő bér, határozza meg a közgyűlés az oda bocsátható állatok számát, ha igy a drá­gább legelő bérért megfelelő legelő álljon rendelkezésre. Közgyűlés az iditványt el­fogadta. Végül a m.-szalka-f.-gyarmati, Penyige- beregszászi h. é. vasút engedményesei ne­vében Kende Zsigmond kérelme tárgyalta­tott. Az engedményesek, kiknek kérelme már forgott a közgyűlés előtt, 1600 K. se­gélyt kérnek az előmunkálati költségekre és kérik egyszersmind, hogy a város is lépjen az engedményesek közé. A vasutügyi bizottság, tekintettel arra, hogy városunk javára szolgál az, ha ez mi­nél több irányba elágazó vasútnak a köz­pontja, javasolja a kérvény támogatását s egyszersmind előterjeszti, hogy: városunk piaczára nagy fontosságú és elsőrendű kér­dés lévén, az u. n. lápi területeknek váro­sunkkal való vasúti egybekapcsolása, ennek tárgyában illetékes helyen a város, mint en­gedményes, tegye meg a kellő lépéseket. Közgyűlés a vasutügyi bizottság javas­latát egyhangúan megszavazta. »Ssaimár-üémeii-i Ipari HtieÜszöveikezet« közleményei* Tűzifa-kedvezmény. Tagjainknak a szatmár- erdödi helyi érdekű vasút tüzifa-szállitásánál kedvezményt eszközöltünk ki és pedig hasáb­fánál 47o, dorongfánál 57o engedményt. SZATMAR - NÉMETI. Tagjaink tehát hasáb fát 5 kor. helyett 4 kor. 80 fill, dorongfát 4 kor. helyett 3 kor. 80 fill, árért rendelhetik a fa köbméterjét az ismert farendelő helyeken. HIRE k. — Kinevezés. Dr. Török Istvánt a főispán a közkórh ;; orvosává kinevezte. Az egész közvé­lemény helyeslésével találkozik a kinevezés. — Áthelyezés. Lendvay Vilmost, az első magy. alt. biztositó társaság helybeli főügynök­ségének czégjegyzőjet az igazgatóság Eszékre helyezte át. — Diploma áztatás. Bagossy Bertalan lan. képz. tanár azon alkalomból, hogy a közép isk. tanári vizsgát közelebb a budapesti egyetemen kitűnő sikerrel letette, barátait és tanártársait szombat estere vacsorára hívta meg a kath. ka­szinóba. A kedélyes vacsora, melyet számtalan felköszöntő fűszerezett, aí éjfél, utáni órákban ért végett. Kívánjuk, hogy a nagy szorgalommal szerzett kitűnő diploma mielőbb hozza meg tu­lajdonosának az őt megillető előhaladást. — A szatmári izr. nő-egylet szombaton meg­tartott hangverseny nyel egybekötött táncz-estélye fényesen sikerült. A hangverseny Dr. Fejes Ist­ván ügyes felolvasásával kezdődött, melyben a felolvasó a nőemanczipáczióval par század múlva előálló érdekességekkel foglalkozót!. A különben nem uj, de mindig érdekes tárgyat felolvasó a tőle megszokott humorral fűszerezve oly von­zóan tudta előadni, hogy a haligatóság élénk tapssal jutalmazta a sikerült felolvasást. Ezután Kovács Leó es Wodianer Olga k. a. léptek a pódiumra es játsztak el Mendelsohn „Ruy Blas“ nyitányát, úgy az ezredes ur, mint bajos kis part íere élénk tapsvihart es éljenzést aialtak, a választott classzikus darab ritka praecis és elbűvölő mttrpraetáiásával, melyet Wodianer kisasszony elénk újrázasra még egy másik clas- sicus darabbal is megpóioll. Végűt színtársula­tunk két tagja Mafkovtts Margit k. a. és Kathry Ferencz ur a „Mezes hetek“ íövid kis dialógját adták elő, kellemes hangulatot keltve az ügye­sen megírt vigjátékocska bűbájos előadásával, mely utóbbi jelzővel a társulat kedves művész­nőjét az est lolyaman még sokszor és sokan apostrofálták. A táhczmulatság minden részében sikerült és ha a szellemi sikerhez az anyagit is hozzászámítjuk, dicsérettel kell adóznunk a mu- atság rendezősége es elnöknője különös buzgó aradozásának, melylyel a farsangi mulatságok s zámát egy szépén sikerült estelylyel szaporítot­ták és közel 6U0 kor. jövedelmével a szenvedők könnyeit felszántották. — A szatmári ev. ref. egyház tanács uj tag­jai a vasárnap d. e. tartott egyház tanács gyűlé­sén a hivatali esküt letették. Ugyan e gyűlés tárgyalta az egyház község számos hölgy tagja áltat alá irt azon kérelmet, hogy a vasárnap délelőtti isteni tisztelet 9 óráról 10 órára tétessék át. Az egyház tanács a kérelemnek helyt adott s már f hó 24-én d. e. 3/410 órakor fognak ha­rangozni. Helyeseljük az indézkedést. Ez által inkább megadatik a lehetőség arra, hogy az is­tenitiszteleten az intelligenczia és a hivatalnoki kar is megjelenhessék. — Lovas ka8Zánrya. Nem lesz Németinek lo­vas kaszárnyája a mint ezt a tegnapi közgyűlésen hallottuk, miutánezügyben felsőbb helyen úgy lát­szik mást gondoltak. Pedig nagyon reánk férne egy kis : adózó képességünket általában emelő forrás. — Előléptetés, Orosz Antal m. kir. főer­dészt, néhai Ruprecht Antal fiát a földmiv. mi­niszter a bustyaházi erdő-hivatalnál ellenőrködő főerdészszé léptette elő. — Áthelyezés. Dr. Vida Sándor helybeli kir. kath. íőgymn. h. tanárt a vall. és közokt. mini­szter saját kérelmére a zala-egerszegi áll. főgym- násiumhoz áthelyezte. — Áthelyezés. Kereskedő László zala-eger­szegi áll. gyimn. r. tanárt a vall. és közokt. miniszter a hehlyheli kir. kath. főgyimnásiumhoz saját kérelmére ádielyezte. — Gyászhir. Juhász Károly m. kir honvéd százados f. hó. 3-án életének 42 ik éveben Buda­pesten, hová ápolás és gyógykezelés végett fel­szántották elhunyt. Részvéttel közöljük az általá­nosan szeretett és becsült férfiú szomorú halálát. Nyugodjék csendesen. — Gyászhir. Fehér Gábor, az ev. ref. főgym- násium volt kitűnő növendéke, Iil-ad éves tanár jelölt, ki mint összes tanulmányait kitűnő siker­rel végzett ifjú, közelebb „Sub auspiciis regis“ lett volna tanárrá avatandó, í. hó 7-én hosszú betegség után elhunyt. A szép tehetségű ifjú egy méhteleki egyszerű gazdálkodó embernek, Fehér Gábornak volt gyermeke, a ki széptehetségü gyermeke neveltetésére kis vagyona nagy részét örömmel áldozta fel, képzelhetni most a lesújtott szülők bánatát. — Gyászhir. Városunk egjik általánosan is­mert és tisztelt polgára, a belybeli sajtó régi munkása, a „Szatmár“ czimü lap kiadója, Nagy Lajos nyomdász közelebb, hosszas szenvedés után elhunyt. Régóta gyöngélkedet már s való­ban megváltás volt reá a halál. Temetése vasár­nap délután történt. Legyen nyugalma csendes. A család a következő gyászjelentést adta ki. Alul­írottak a legmélyebb fájdalomtól vérző szívvel tudatják a szeretett lérjnek, feledhetetlen atya, testvér és rokonnak Sassi Nagy Lajos könyv- nyomdásznak folyó hó 8-án d. u. 2 órakor hosszas szenvedés után, életének 62 ik és boldog házasságának 22-ik évében történt gyászos el­hunytat. A megboldogultnak hűlt teteme folyó hó 10 én d. u. 3 órakor fog a Vörösmam - utcza 5-ik számú háztól az ev. ref. egyház szer­tartása szerint a szatmári sirkertbe örök nyugt- lotnra helyeztetni. Béke lengjen porai felett. Szal­mái- 1901. február 8. Fájdalomtól sújtott özve­gye : Nagy Lajosné szül. Orosz Terézia. Etelka, Lajos, Ilona, Béla, gyermekei. Gábor. Zsuzsanna, András, testvéri és ezek családja. Orosz Zsu- zsánna férj Széles Károlyné és gyermekei. Orosz Endre és családja. Orosz Árpád és neje. Szap- lonczay Imre és^ gyermekei, mint sógorai, cs rokonai. — Az l-sö temetkezési társulat vasárnap d. e. 11 órakor tartotta rendkívüli közgyűlését a Vigadó nagy termében, a temetési 160 K. segély­nek 200 K. ra felemeltetése tárgyában. A tagok szép számmal gyűltek össze, a tanácskozást R.tcz István elnök vezette. A gyűlés egyedüli tárgya volt a belügyminiszterhez intézendő felterjesztés a kérdéses ügyben. Kiemeljük belőle a követke­zőket: A társulat 1864-ben alakult 601 tagg 4 úgy, hogy hogy a 12 kr.-os befizetések melleit legfellebb 30 Irt b fizetése ellen, a bármikor be­következhető halálesetkor 50 frt segélyt fizetett ki. 1877-ben a 30 frt befizetés 40 írtra, 1888-ban a tagok száma 701-re, a segély 60 írtra, 1892 ben a tagok száma 1000-re, a segély 80 frera emelte­tett tel. Ekkor az a'aptőke már 27106 frt volt. — Ezóta az alaptőke majdnem megkétszere­ződött, 1900. év végén 51199 frt 99 kr.-t tett ki. Ezek mellett indokolt és lehetséges a segélynek 200 K.-ra felemelése, mert a társulatnak nem czélja a tőkegyűjtés s alaptőkéje évenkint mint­egy 6000 K. vai emelkedik. Ugyanis e társulat­nak van legnagyobb alaptőkéje, igy ebbe l'pnek be legtömegesebben a tagok s tekintve, hogy a város lakossága is évről-évre szaporodik, nem képzelhető olyan idő, hogy az 1000 tagot össze ne lehetne hozni. Mig pedig 1000 fizető tag lesz, a felemelést a társulat megbirja. Mert 1000 'tag befizet minden halálesetkor 240 koronát, melyből 200 K. segély kifizetése mellett is meg marad kezelési költségekre 40 K. Évenkint 45 halálesetet véve, a társulat évi bevétele 10800 K. 104 ezer K. alaptőkéjének 67o évi kamata 6240 K., össze­sen 1740 K., melyből kifizettetik 45 haláleset után per 200 K. 9000 K. kezelési költségekre s egyebekre 4000 K., összesen 13 ezer K. s igy is lesz évenkint 4040 K. bevételi fölöslege a társu­latnak. S ha a társulat, mint meg nem csonkít­ható alaptőkét 100 ezer K.-át külön kezeltet, ez 5% mellett. 50 év alatt a kamatok kamatjával majdnem 1 millió' koronára emelkedik. Többek hozzászólása ntán a segély felemelése egyhangú­lag elfogadtatott s a kérvény a kormányhoz íel- terjesztetni elhatároztatott. — Ritka életkor. Tegnap temették özv. Szabó Sándorné, fodrász-üzlet tulajdonos édesanyját, özv. Szabó Józsefnét. A megboldogult 98 évet élt. Nyugodjék csendesen. — Gyászhir. Katona Ágostonná szül. Major Ilona úrnő e hó 2-án Csengerben elhunyt. Halá­ról a család a következő gyász jelentést adta ki: Katona Ágoston úgy maga, mint ieánya Ilonn, testvérei és sógorai nevében fájdalomtelt szívvel jelenti feleség, anya, testvér és sógornőnek Ka­tona Agostnné szül. Majer Ilonának, hosszas szenvedés után élete 31 - ik, boldog házasságának 9 ik évében, január hó 31-ikén d. u. 1 órakor, a halotti* szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. Csenger 1901. január 31. — Ál­dás és béke hamvaira. — Feliilfizeiések a szinérváraljai ev. ref. egy­házi tánczestélyen. Kavássy Sándor 8 kor. Szabó István Tóth Mór 7-7 kor. Szilágyi Tihamér, Jakó Kálmán, Székely Sándor, Boros Zoltán, N. N. 5-5 kor. Szuhányi Géza 4 kor. Bencsik Andor, Czech Aladár 3-3 kor. Vasvári Emil, Sólyom Zsigmod, özv. Félegybázy Béláné 2 2 kor. Stefin Sándor, Gerber Ödön, Dr. Ember Félemér, Jakab!! Ferencz, Kleinberger József 1-1 kor. Jegyeiket megváltották : Koroknay Károly, Fényes Béla, 5—5 kor. özv. Tegze Ferenczné, özv. Felegyházi Béláné 2-2 kor. Nagy Bertalan kir. közjegyző 5 kor Teljes bevétel : 340 kor. Kiadás : 178 kor. 12 fill. Tiszta jövedelem : 166 kor. 88 (ill. — Köszönet nyilvánítás. A szinérváraljai ev. ref. egyház javára f. évi január hó ó6-án hang­versenynyel egybekötve tartott tánczestély fényes erkölcsi sikerét kivívott Nagy Dezsőné, Gerber Irén, Gerber Jenő, Bányász Zsigmond, Jenei Fe­rencz, Fábián István úrnők és uraknak —, to­vábbá : az egyház javát anyagi áldozattal támo­gatott felülfizető és résztvett közönségnek —, vé­gül : Boér Károly kereskedő és Kelemen Dezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom