Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-06 / 6. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HEILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. A honi ipar pártolása. Minden kornak meg van a maga jel- modata, a mi nagyon sokszor csak hangzatos szó marad minden eredmény, siker nélkül. A mi korunkban is ilyen jelmondat a honi ipar pártolása, fellendítése, s az eszmény: a honi ipar virágzásra juttatása. Elfogadom ezt a jelmondatot, a czélt, az eszményt en is; de én a magam részéiül nem tartom helyesnek a puszta beszédet, hanem szükségesnek vélem a cselekvést is; mivel tapasztalatból tudom hogy nem elég a papnak csak prédikálni, ha azt akarja, hogy hívei istenfélők, s az isteni tanitást megtartók legyenek, hanem kell, hogy maga a pap a saját példájával járjon elől, mutasson híveinek példát az istenes életre. Ha azt akarjuk ennélfogva, hogy az ige testé váljék, nem elég csak szépen szónokolni a honi ipar érdekében, s mást szóval igyekezni meggyőzni annak helyes, a közgazdaságban nagy horderejű voltáról, hanm nekünk magunknak, a kik a honi ipar fellendülésének szükségét belátjuk, a magyar ipar fejlesztésének szükséges, sőt elodázhatlan voltáról megvagyunk győződve, kell a magyar ipar érdekében tetlel is sorompóba lépni, annál is inkább kell azt tennünk, mivel a dolog annyira körmünkre égett, hogy már most is a nemzet nagyon számba vehető részének a legnagyobb ön megtagadást támasztania, ha azt akarjuk, hogy a magyar, a honi ipar fellendüljön, virágzásra jusson, de biztosan. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Én természetesen csak a magam véleményét, nézetét, mondhatom el, de ennek megtestestesitése rendkívül akadályokba ütközik, sőt lehet mondani; a legtöbb helyen az emberi hiúságok miatt le- győzhetetlenek ezek az akadályok a mi kezdetleges ipari productumaink folytán. Rendkívüli önuralom, ernyedetlen kitartás mellett azonban az akadályok teljesen megszűnnek. Az én véleményem pedig az, hogy minden egyes tagja a nagy nemzet testnek még ha lenézésnek, kigúnyolásnak lenne is kitéve, ne használjon semmit, a mi nem honi!!! Nagyon sokan nevetségesnek, kivihetetlennek fogják ezt tartani. Tekintetbe kel! vennünk, hogy a mi iparunk elnyomása, tönkretétele végett s igy a mi hazánk örökös leigázása, kiszipolyozása s meghódítása végett folyt az ipar terén a háború nagy tökével, nagy és teljesen kiképzett munkaerővel a mi szerény kölcsön tőkénk, gyarló munka erőinkkel szemben. Ez'azonban -ne ejtsen kétségbe senkit, mert ez hasonló a kis Dávid és a Góliáth között folyt harczczal, mely a kis Dávid eszélyessége, ügyessége következtében az ő győzelmével végződött. A Dávid eszélyesséze, ügyessége, parittyája legyen a mi példánk, s helyettesítsük azt, ami önuralmunkkal, a mi kitartásunkkal, a mi czinismusunkkal. Olyat és azt viseljük, használjuk, hordjuk, a mi kizárólag magyar productum, mondjunk le mind arról, a mi igen; ne nézzük azt, hogy mi nem tudunk olyan szépet, olyan jót előállítani még, mint a milyet a külföldön készítenek és olyan olcsón, mert ha az ipar fejlődni fog a tőke gyarapszik, a munkások gyakorlottak lesznek, jobb keresete lesz a munkásoknak, a valóban tehetségesek özönleni fognak a biztos existentiát adó ipari pályákra. De ez csak akkor történik meg, ha a nemzet egész tömege egy szívvel, lélekkel elhatározza magát az idegen iparczikk mellőzésére és ezen határozata mellett ki tart mind végig. Hiszen mindenki tudja, hogy napjainkban a pénz hatalom, annak a hatalomnak a megtartása csak úgy lehetséges, ha a pénzt magunknál megtartjuk, ez pedig úgy eszközölhető, ha idegennek idegen áruért nem dobjuk azt ki, a mi ugyan szépnek, csinosnak látszik, de a legtöbb esetben rossz anyagon rossz munka van. Őseink életüket, vérüket áldozták fel, midőn elfoglalták, ezernyi ellenseg ellenség ellen is megtartották. Nekünk kötelességünk az őseink vére által megszentelt hantokat utódaink, számára megtartani, megőrizni, áldozatul hozni, csupán hiúságaink egyrészéről kell lemondani, magunkat megtartóztatni, de azonal hozzá kell kezdenünk es kitartóan küzdenünk, mert csak igy remélhetjük, hogy megmenthetjük, megőrizhetjük a hazát utódaink számára A hatvanas években minden jó hazafi legszentebb kötelességének tartotta a magyar ruha viselését, bár ha a czivilizált nemzetek nem fogadták is el ami viseletűnket s arra mit sem adott senki, hogy viselete miatt T Á R C Z A. Piros vad lóhere. Virágos kertemben ha járok, Mosolyognak rám a virágok. Kinyilanak tiszta kelyheik, Illatával kínál mindenik. Enyhadó, nyugalmas sátorul A rózsa csendesen rám borul. Fehér virágot nyújt előtnbe, Hogy szakasszak egyet belőle. Odébb a rozmaring csalogat: Hagyjam ott a rózsabokrokat; Mert bár neki nicsen virága, Illatot szór minden kis ága. Majd a liliomok intenek, Mindmeganyi hivó kis kezek: Bárha nincs is bűvös illatuk. Királyi öltözék van rajtuk. így csalogat tovább mindenik, Egytől egyig maguk kelletik. Valamennyi mind-mind csapodár, Épen úgy, miként a lányoknál. Egynek sem hajlok a szavára; Nem vágyom én ilyen virágra! Az én virágom nem kertben nő: Magától termeli a mező. Nem ülteti senki soha se! Nincsen annak talán honja se! Arok-parton poros útfélén, Futó patak|partján megterem. Kipattan harmatos reggelre! Hármas levelet hoz egyszerre. Majd ékesitni zöld köntösét, Felemeli piros kis fejét. Melyen a füveknek ezre nőtt, Kitarkázza szépen a mezőt. Amerre csak zöld volt ruhája, Hímes prémet varr ki reája. Még a kikelet jól meg se jött, Lépten-nyomon fakad mindenütt, Egész nyáron virut, virágzik. De fetünni soha nem vágyik. Nagy szerényen szépen meglapul-; Fejére az útnak pora hull. Még sem panaszkodik, csak hallgat, Hiszen lecsókolja a harmat! Majd ha a hervadás megjelen, Lehajtja kis tejét csendesen. Kebele lassanként bezárul, S álmodozni kezd a szép nyárrul. Álma édes, boldog, nyugtató; Az ősz szellője oly altató 1 Súgva, suttogva száll feléje: Elringatja bűvös meséje. Szabad természetnek ölében, Csillagsugáros est csendjében Megüti végre az ősz dere: Úgy hervad el a vad lóhere ! Megindul a szivem, ha látom; O az én választott virágom. Régente, kis gyermekkoromban, Már akkor is becsben tartottam. Tavasszal, mikor még alig nőtt, Bejártam érte a sik mezőt. Sirva tértem haza estvére, Ha hiába vártam jöttére ! Ha meg a nyár fénylett fölöttem, Belőle bokrétát kötöttem. S amig kötözgettem hajnalon, El-elmondtam neki panaszom. S ha hervadás borult a tájra, Hogy kemény ne legyen párnája, Könyemet hullattam tövéhez, Az volt a búcsúszóm szegényhez. S ha majd én hervadok egykor el, S arczomra borul a szemfeeél ; Ha majd temetőben porladok, Mivel elmúlandó por vagyok ; Ha nem lenne is majd egykoron, Ki virágot ültet síromon : Gondjába veszi a sors keze, Nő rajta piros vad lóhere. Szilva István Temetésen. — Irta: Marosán János. — Megszólalt a falu vén tornyában a nagy harang. Bus, siralmas hangja elhallatszik az egész környéken. 'Hétköznap e harang hangja szomorú esetet jelent: halált, temetést... A harang megszólal . . . mindenkinek lelkét szomorúság, bánat, eszét terhes gondok foglalkoztatják. Önkénytelenül is visszapillant múltjára, azonnal megszólal az emberben a lelkiismeret s megjelen, mint a lelki világunk tetteinek felügyelője rovancsolás végett. Számon kéri tetteinket legyenek azok jók, vagy rosszak. Jó tetteinket nyugalommal jutalmazza, a rosszakért pedig lelkifurdalással sújt s tovább megyen, de végleg nem vesz búcsút tőlünk.
