Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-06 / 6. szám

Szafemár, 1900

SZATMAR-NEMETI

Február 6.

lenézik, mert a haza iránti szeretet a legnagyobb bajok között keblükben oly .erő. sen lobogott fel, hogy a hazaszeretet pajzsáról lepattogtak a lenézésnek, a gúnynak nyilai, lassan-lassan azonban a hazaszeretettől duzzadó keblek lelohadtak, s mily csodás irónija a sorsnak, a honi ipart a hazafiatlansággal vádolt dákorománok és tót pán szlávok pártolják ma már, a mi szerényebb vagyonú, s alsóbb osztályú polgártársainkon kívül, mi pedig nehogy abba a szégyenletes helyzetbe jussunk, hogy azt higyjék rólunk, miként mi is olyan szerény anyagi viszonyok közt tengődő földmivesektől, iparosoktól vagy azokhoz hasonlóktól származunk, külföldi rongyokba öltözködünk, hogy igy többnek látszassunk, mint a mik tulajdonképen vagyunk, s ez és más eféle hiúságunk kielégítése czél- jából eldobjuk azt, a mi honi, aminek a jóságáról, hasznosságáról megvagyunk győződve, keressük az ismeretlen idegen pro- duktomot, amit nem ismerünk, a minek előnyös tulajdonait épen azért feldicsérhetik, felmagasztalhatják, mig a hátrányait szemeink elől elfedik. Hol van mai napság az a ruha, a mi csak egy évig is eltart ? Egykor őseink évtizedekig hordták a magyar kézműves által készített ruhád, rabokat, nem egyszer apáról-fiuról maradtak a szebb példányok. De őseink megelégedtek a szolid honi készitménynyel, nem mentek idegenbe rongyot venni méreg drága pénzen. Egykor Berzsenyi a jéles magyar költő, „rutsibarita váznak“ mondotta az idegenbe bujt küllöldieskedőket, ma már nincs senki, aki ostorozza a hazát könnyelműsége, idegen után való rajongása következteben veszedelambe döntő elfajult korcsokat. A haza, a mi szeretett hazánk,a mi tápláló édes anyánk vérzik fiai elfa- jultsága miatt, fájdalmat okozunk neki csupán azért, hogy idegen majmolási hajlamunkat kielégítsük, nem gondolva azzal, hogy az által polgártársaink, közül épen gonosz hajlamunk kielégítésével nagyon sokszor nehézzé, majdnem lehetetlenné teszszük a megélhetést, családjának fentar- tását. Hát a mi polgártársaiák, ami testvéreinkért annyit sem tudnánk meg tenni, hogy átkos hiúságunkról, káros majmolási hajlandóságunkról lemondjunk ? Hiszen emberek vagyunk, a kik indulataink felett tudunk uralkodni! vagy talán nem csak a hazafiságunk, hanem még emberi volA harang még mindig szól. Mit jelent ma a harang kondulása? Gyülekezőt. Mindenki, férfi, nő, gyermek siet a halottas házhoz az elhunyt iránt szivükben táplált tisztesség s becsület vég- kifelyezése végett. Gyászol mindenki, az általános részvét szépen nyilvánul külsőleg is. Az udvaron elhelyezett keporsót nagy néptömeg veszi körül, ott van a falu apraja-nagyja. Valamennyinek ar czáról az igazi részvét az igazi bánat és fájdalom olvasható le, mit fokoz az elhunyt családtagjainak, rokonainak zokogása, sírása s borzasztó lelki fájdalmuknak szomorú nyilvánulása is. S újra megjelen a lelkiismeret és kérdi tőlünk, ha te elhunysz, halálod fakaszt-e ennyi könnyet, méltósá- gos komolyságba öltöztet e ennyi arczot. százaknak és százaknak ajka mondja-e : Isten nyugtassa s ezzel tovább megy, de végleg nem búcsúzik el tőlünk.

Megszólal a halottas ének, hogy lerójja az elhunyt iránt érzett kötelességét, a sirók visszafojtják magukba zokogásukat. Feláll a tisztes lelkész, minden szem a lelkész felé irányul. S megnyílnak az Isten szolgájának ajkai, lassan, méltóságteljesen kezdi meg szomorú, halattas beszédét. Siri csend uralkodik a környéken, fojtott lélek- zettel hallgatja mindenki a szónokló papot, ki mindenek előtt megnyugtatóig nyilatkozik a részvét nyilvánulásról, hisz ezt várta is, mert az elhunyt oly ember volt, ki megérdemelte, kivívta magának azt, hogy elhunyta felett nemcsak hozzátartozói, hanem a falu és környék, az egyház s mindenki igazi bánatának és fájdalmának adjon kifejezést. A lelkiismeret újra kérdi tőlünk: ha az Ur ez órában szólítana magához, ha ez órában volnál kénytelen itt hagyni ez árnyék-világot megérdemled-e a legszebb végtisztesség kifejezését? S tovább megy, de nem véglegesen.

Az elhunyt idős ember volt. Száz évnek hátunk tudata, s az emberi önuralom is kihalt volna már belőlünk? Én nem hiszem! Mi akarjuk, hogy legyen felvirágzott magyar ipar, épen azét egyenkint és összesen legszentebb hazafiui köteletes- ségünknek tartjuk mert hazafiságunkre különben is büszkék vagyunk, hogy csak azt használjuk a mi honi, ha még nincs is olyan szép, ha még drágább is az idegen gyártmánynál. Czélunk szent, eszközeink nemesek ! Isten, a magyarok hatalmas Istene, velünk lesz és segíteni fog nehéz küzdelmünkben és megáld lelki erővel, kitartáásal, hogy győzedelmeskedjünk, hogy megtestesüljön az ige : :»Ma- gyarország nem volt, hanem lesz!«

Dr. Törseök Károly.

Színészet.

Hétfőn, jan. 20. Az idei színházi szezonsláger : „Szulamith« ismételt szinrehozatala zsúfolt házat vonzott. Az előadás olyan volt, mint más alkalmakkor, hanem ha már egy darabot többször adnak : unott és elhányt-vetett, pedig ez nincs rendjén, illetőleg visszaélés a közönség jóhiszeműségével.

Kedden, jan. 30. a nagyon kedves zenéjü »Madarász« sem tudott közönséget vonzani. A közönség rávár a »félhelyáras napokra« és igaza is van. Az igazgatónak is meg a közönségnek is csak javára lesz, ha a helyárak felére lesznek leszálliva, kivéve a vendég előadásokat.

Szerdán, jan. 31. az „Arany kakas“ czimü bohózat ismételt előadása volt, szép számú közönség előtt.

Csütörtökön, febr. 1. Teydean »Utazás a a válás körül“ czimü és bohózatnak minősített uj darabja került bemutatóra, de nem igen nézte senki. Kellemetlenül érezte magát az a nehány néző, épen úgy mint a szereplő személyek, mindnyájan szívesebben mentek volna haza, miután a darab előadása közben a szereplők lelkesedést szoktak meríteni a közönség nagy számától — s ez hiányzott — a közönséget pedig a darab szokta lelkesíteni, de ezt megint hiába keressük a fenti darabban, e szerint: kárba- veszett az este mindkét részről. Nem óhajtjuk a darab másodszori előadását, mert arra talán még a jegyszedők sem fognak elmenni.

Pénteken, febr. 2-án, a helybeli ev. ref. felsőbb leányiskola hangversenye volt, melyről lapunk hírrovatában emlékezünk meg.

Szombaton-, febr. 3. „A notre-damei templom harangozója, vagv Eszmeralda a szép czigány leány“ régi, romantikus színmüvet elevenítette föl az igazgató. Az előadást nagy érdeklődéssel nézte a közönség s gyakori tapsaival tüntette ki : Rakodczayt, Arday Idát, a ki az Eszmeralda szerepében volt igen rokonszenves, Simont és Palugyait.

Vasárnap, f. h. 4-én két előadás volt: d. u. Rónaszéki: »Méltóságos csizmadiája“, este peromnegyedrésze nyomta vállait, mely korral mai nap nagyon kevesen dicsekedhetnek, tiszta, jelle- mes 75 éves múlttal azonban még kevesebben. Ezen ritka egyének között volt az elhunyt is. Gyermekkorában a mikor az ember a sötét és beláthatatlan jövővel áll szemben ártatlan játékaiban is mindig engedelmes volt szeretett szülői iránt. Majd erőteljes ifjúvá növekedett, karjai nem voltak többé gyengék, tehetetlenek, hanem erősek, edzettek s becsületes munkák elvégzésére alkalmasak. Az ifjú az eléje szabott munkát híven, minden zúgolódás nélkül végezte.

Egyszerié csak vészterhes felhők tornyosultak széretett hazánk egén. Sötét felhők borfiák az eget minden oldalról. Kívülről ellenség támadta a hazát, bent pedig saját gyermekei esküdtek ellene az anya-országnak. Széjjel akarták szakítani, megakarták semmisíteni, elakarták pusztítani. Ilyen harezok dúltak anya kebelén, szóval a haza veszélyben volt. Hála az Égnek, a közös agyának voltak édes gyermekei is, kik késedelem nélkül siettek a megtámadott anya védelmére. Ekkor mondá az elhunyt a'yja »Fiam köss kardot és Isten és a haza nevében menj oda, ahol legnagyobb a veszély.« S ha oly körülmények közé kerülsz, hol a haza szent oltárára életedet is felkeli áldoznod, egy pcrcv.ig se habozz, hanem tégy meg mindent a haza megmentésére. Egyetlen gyermekem vagy fiam, de ha becsületes har- ezot nem harczolsz a hazáért, ott legyen életednek vége, vagy én hunyjam be örök álomra szemem idehaza, de egymást viszontlátnunk nem szabad. És az ifjú minden késedelem nélkül kardot kötött, egész szivét-lelkét a harcz, küzdelem és győzelem mámora tölté be, búcsút véve övéitől szeretett szülüi háztól, rohant a csatába. Hrrczol- tak, küzdöttek hőseink és győztek.

Elnémult a harcz moraja, lecsendesült a haza

dig Kövesi: „Primadonnája“ ment. Mindkét e'ő- adáson kevesen voltak s az előadás farsangi komédia számba ment.

A »Szatmár-Németi-i Ipari Hitelszövetkezet« közleményei.

Elárusító csarnokunk helye. A városnál magán utón biztatást nyertünk az iránt, hogy a régi törvényszéki épületnek egyik földszinjét elárusító csarnokunk számára ingyen megkapjuk Több tagunk kívánságára a csarnokba nemcsak eladni való darabokat veszünk be, hanem mulo- gatónak szánt, úgyszólván kiállítási tárgyakat is. A csarnok neve ehhez képest „elárusító és minta-csarnok“ lenne. A tárgyak helyét a jelentkezés sorrendjében fogjuk kiosztani, azért a jelentkezni kívánók jól teszik, ha nem várnak sokáig a jelentkezéssel. Ez a jelentkezés semmiféle kötelezettséget sem von maga után, csakis tájékozásul szolgál. Jelentkezni a pénzbeszedőnéi is akár élőszóval lehet. Az újabb tagok kedvéért ismételjük, hogy a csarnokba elhelyezett áru ra 7%-os olcsó előleg is lesz kapható. Az elárusi- tásért egyelőre az elért vételár 5%-át fogja a szövetkezet visszatartani, ami el nem kél, azért mi sem fizetendő. A csarnokban levő árut a tulajdonos is eladhatja, ha tán az ő lakásán jelentkezik vevő, azt akár a csarnokba is elhozhatja, ott alkudhatik meg vele. A tagok maguk állapítják meg, hogy mi az ára a készítményüknek s hogy mit lehet belőle engedni. Legjobb volna talán szabott árakkal dolgozni. Az iparos a csarnokból bármikor el is viheti az áruját, pl. a piaczra vagy vásárra, persze csak úgy, ha nincs előleg rajta. A piacz vagy vásár után akármikor vissza is hozhatja, az pénzbe egyáltalán nem kerül. Sok időveszteséget, gondot remélünk igy megtakarítani tagjainknak s ami fő, lehetővé akarjuk tenni, hogy akinek boltja vagy nyilt üzlete nincs is- pénzt lásson a munkája után máskor is, nemcsak akkor, amidőn p’aczol- hat. Egyszóval akik egymagukban boltot nem tarthatnak, azok együttesen használhatják ezt a közös boltot s élvezhetik a (nyitott üzlet minden előnyét úgyszólván ingyen.

Alapszabályaink kiosztása. Hivatalos lapunk mai számával veszik tagjaink alapszabályunkat: olvassák figyelemmel s lehetőleg széles körben terjesszék az alapszabályokban kiszabott s eddig is végzett működésűnk hírét.

Adóperselyünk életbe lépése. Az eddig jelentkezett tagoknál megkezdjük az adóperselybe való gyűjtögetést is. Tudvalevőleg ez arra való. hogy a tagok apránkint akár heti, akár havi részletekben gyűjtögethessék az adójukat, pénzbeszedőnk elmegy a legkisebb összegért is. Az adófizetés idejében azután szövetkezetünk fizeti be az igy öszzegyült adót, a tagnak oda se kell menni az adóhivatalba, szövetkezetünk rendezi az adóügyet, utána néz a kivetésnek, elvégzi a fölszólamlásokat (reclamatiókat). s mind ez a tagnak nem kerül egyébbe, mint megmondani a pénzbeszedőnek, hogy adójátigy apránkint gyüjtetni kívánja, a pénzbeszedő mindjárt könyvecskét ád s beszedi a részleteket.

bensejében dúló vész, a rend a nyugalom helyre állt. Hazajött az ifjú is felkötött karral és bekötözött fővel, de övezte azt a győzelem, a küzdelem, myrtus koszorúja is. Apja, anyja megölelte, megcsókolta, a falu apraja-nagyja pedig csodálni jött a vitézt, a hőst. Szülői ezután nemsokára nyugodt lélekkel hajtották fejüket örök nyugalomra.

Az ifjú megnősült és azután családot alapi-, tott. Békében, egyetértésben élt, küzdve a sorssal, az élet nehézségeivel a mai napig, a midőn 75 éves korában követé elődeit. A nagy idő alatt az maradt mindig a ki vott, ifjú korától fogva: az egyháza hive, a hon derék fia, a társadalomban is mindig az első, mit bizonyít a nevét hirdető egyházi, hazai és közügyi nemes cselekedetei is, nemkülönben most elhunyta felett nyilvánuló óriási részvét. S a lelkész befejezi beszédét. A lelkiismeret megint kérdi: Hát te viv- tál-e e becsületes harezot, küzdöttél-e az egyház, a haza, a társadalom megtámadói ellen? Távozik a lelkiismeret, de csak a viszontlátásra.

Vége van a halotti imának is. Az elhunyt jó barátai ismerősei a koporsót viszik, viszik a hőst utolsó útjára . . . Kint vannak a temetőben már, készen áll a sir, hogy befogadja a derek elhunyt küzdőt az anya-földbe, hogy váljék azzá, a miből megalkottatott. Megáldják a koporsót, lee-äsztik a gödör mélyébe s hull reá a föld . . . Borzalmas jelenete az életnek . . . Zokog, sir mindenki, még a legkőszivübb ember is. Néhány perez s az elhunyt eltűnt a föld színéről örökre.. örökre. A lelkiismeret újból kérdi: Látod a bűbájos és varázsos átalakulást, az ember e perez- ben e világon, a másik perezben a túl világon lehet? Vigyázz, jól vigyázz e perezre I . . .