Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-10-03 / 40. szám
III. év. Szatmár, 1899. október 3. y us I 'V-ívijCj, 40 ?VV ATHAR-MIETI TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Ménjeienil^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Kyona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szózat a nemzethez. Az aradi gyászos esemény ötvenedik évfordulója alkalmából közzéteszi az országos függetlenségi és 48-asxpát*fe: Még csak három nap választ el bennünket október hatodikétól, attól a naptól, melynek fordulója alkalmából gyászt fog ölteni az egész ország. Ha nem lesz is ez a gyász országszerte hivatalos jellegű, de szivből jövő és szent-igaz értelmű leszen az, aminőnek különben lennie is kell, azon napnak, melyet a magyar nemzet az aradi vértanuknak és az 1848—49. szabadságharcz mártírjainak szentel. Meg vagyunk róla győződve, hogy minden felhívás, minden figyelmeztetés nélkül, tudja, érzi minden hü magyarja e honnak, hogy e napot, a múltak nagy emlékein elmerengve, a kegyelet szent érzetének kell szentelnie, mégis hazafias kötelességet velünk teljesíteni, midőn az országos függetlenségi párt nevében, Kossuth Ferencznek, az egész magyar nemzethez stzóló felhívásának helyet adunk. A szózat a következőképen hangzik : „Hazánk történetében van egy örök- emlékü nap, melyet a honfiul kegyelet a vértanuk emlékének szentelt. E nap október hatodika. A szabadságharcznak nagyon sok volt a vértanúja s bár ezek nem mindegyike október hatodikén szenvedte át a mártírhalált, de a nemzeti fájdalomnak mégis ez a »mindenszentek napja,« mert ez a nap a legszomorubb, a leggyászosabb. Ekkor lettek kivégezve Aradon a tizenhárom hős tábornok és Budapesten gróf Batthyány Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke. Ötven év előtt a temetőnek síri csendje nehezedett hazánkra. A kétsegbeejtő némaság fedte be a sziveket, vissza lett fojtva akkor még a fájdalom sóhaja is. A hősi csaták zaja csak tiltott emlék volt, oltáraink lerombolva, hőseink kivégezve, mindenütt rom, vér, halál s nyomában a vigasztalan gyász, reménytelen szenvedés. Győzött a túlnyomó erő, győzelmét siettette az ármány. Elvoltak tiporva jogaink s az erőszak uralma lett mindenhatóvá. Őrjöngve csapkodott szét a zsarnokság s a hová nem ért cl a hóhér gyilkoló keze, ott a penészes börtön négy fala között rablánczát csörgette a honfiúi hűség. Halál, börtön, vagy hontalanság, ez volt osztályrésze jobbjainknak, a kik hazánk alkotmányát, törvényeit, szabadságát függetlenségét, jelenét, jövőjét, egész életét védelmezték. Azóta egy félszázad került a hátunk mögé. Időközben a letiport nemzet feléledt. A bosszú szomjától mámoros zsarnokságot elsöpörte az örökbiró s a gondviselés áldott keze enyhítette fájdalminkat, sorsunkat. Igaz, a magyar haza még nem független, de a mi majdan azzá teszi, a gondolat, a szó, a sajtó már szabad. És szabad a honfiúi érzelmek megnyilatkozása, szabad a visszaemlékezés. * Emlékezzünk tehát vissza, ezen minden szentek napján, fi mi halottainkra, a nemzet megdicsőült hőseire, a magyar szabadság kiszenvedett vértanúira. És imádkozzunk mindannyian a mi halottjainkért, imádkozzunk a vértanukért országszerte. Az emlékezés fájdalmától s a hálának szent érzetétől dobbanjon meg szive minden magyar embernek, dobbanjon meg szive az egész nemzetnek. Mutassuk meg, hogy idő múltával is, a viszonyok változtával is s az önzés és haszonlesésnek e rideg korszakában mi még tudunk emlékezni, tudunk * hálásak lenni. Mert a kiszenvedett vértanuk mindannyian, és az a sok névtelen hős, a magyar szabadságért, édes hazánkért, a nemzet jövőjéért,—mi érettünk haltak meg. Ne legyen oly város vagy község széles e hazában, a melynek összes templomaiban ima ne hangozzék el október hatodikán. A kegyelet szent érzetének szavai szánjanak fel az egek Urához, papjaival együtt imádkozzanak a hívők ezrei a haza már-* tirjaiért. Minden vallásfelekezet adott hősöket, vértanukat e nemzetnek. A csatatéren ott volt mindegyik, életét áldozva a hazáért. Imádkozhat tehát és imádkozzék is minden vallásfelekezet saját elveszett hiveiért, de az egész nemzet osztatlan kegyletétől környezett vértanúiért. Lépjen elő a vértanuk szent emléke a múlt idő szenvedéseinek homályából, hadd T Á R C Z A, Egy fortélyos csók. Tessék elgondolni, hogy : a legszebb fekete szemei vannak, igen kedves fitos orrocskája, piros, csókra termett ajkai, — tizennyolez éves és egy háziúrnak a leánya. Két szó'ke barátnéja van, akikkel együtt jár a zenedébe és amint az a három édes leány az utczán elhalad, a járókelők akaratlanul is utánok fordulnak, nem csábos, ingerlékeny ez ? A napokban, a fekete szemű, sírástól kidagadt arczczal, zavartan, reszketve jött haza. A papa előtt, aki a leányát igen szerette, feltűnt ez a különös dolog és okát kutatta. A kis leány azonban megtagadott minden felvilágosítást és csak hosszas rábeszélés után mondotta el, hogy ma is, mint rendesen, két barátnőjével jött haza a zenedéből. Egy ezukrászda előtt haladva, az egyik barátnéjának nagy étvágya támadt egy kis csokoládés tortára és hosszas gondolkozás után mindhárman betértek a ezuk- rászdába, hogy nyalánkoskodjanak. A ezukrász- dába csak egy fiatal, elegáns ur volt, aki — látszólag — épp akkor akart távozni. Czilinderjét kezében tartva, amint őt meglátta, hirtelen megállt és . . . — Villámgyorsasággal . . . papa . . . felém sietett . . . kezei közé fogta fejemet ... és .. . és . . . megcsókolt. Én és bárátnéim felkiáltottunk, az egyik ezukrászleány leejtett egy tányért, az az elegáns ur pedig, mintha semmisem történt volna, mosolyogva köszönt és elment. Weisz Gyula A papa, mialatt a leánya beszélt, összerán- czolta homlokát, aztán kalapját, botját fogta és azt kérdezte leányától, hogy nem sejti-e, ki volt azon ur. Ezt sem a ieány, sem barátnői nem tudták és igy csak a ezukrászda czimét jegyezte fel magának. — Megcsípem azt az embert, ha mindjárt . . . így kiáltott és elsietett. A ezukrászdába érve, szinte udvariatlanul kért közelebbi -felvilágosítást az esetről és a sok mentegetőzésből csak annyit tudott meg, hogy a czukrászleáiy ismeri az illető fiatal embert, sőt hosszas habozás után azt is elmondta, hogy a fiatal ur igen vagyonos házból származó, előkelő hivatalnok, akinek azonban néha bolondos kedvtelései vannak. — No, hát azokból a kedvtelésekből én majd kigyógyitom ! — kiáltott az öreg ur és a csókrablóhoz sietett, hogy őt felelősségre vonja. A gavallér épen távozni készült hazulról. — En X. vagyok. — Mivel szolgálhatok ? — Ön ezelőtt két órával a legszemtelenebb módon megcsókolta a leányomat. — Ah, vagy úgy? Ön a papája annak a kisasszonynak ? Igen örvendek ! És mintha ezzel a dolgot elintézte volna, mosolyogva nyújtotta kezét az öreg urnák. — Ügy látszik, hogy ön az egész dolgot tréfának veszi. No de én majd megtanítom! — De, kedves uram, ön helytelenül fogja fogja fel az esetet. Az ön leánya igazán hóditóan szép és nem tehetek róla. — Itt a közelben lakik az ügyvédem és és egyenesen hozzá megyek — többet nem mondok, majd megtudja 1 Ajánlom magamat ! — De kérem, várjon egy pillanatig. És akár tetszett az öregnek, akár nem, a fiatal ember tovább kísérte, le a lépcsőkön, ki az utczára. Izgatottan értek végre az öreg apa háza elé és a fiatal ember ott sem tágított. — Ha ő nagysága igazán haragszik, bocsánatot fogok tőle kérni. Az öreg ur határozottan tiltakozott az ellen, hogy a fiatal ember belépjen a házába, de hasztalan ellenkezett. Pár perez alatt felértek a lakásba ; midőn a »meglopott« kisasszony megpillantotta a fiatal embert, a szomszéd szobába akart futni, de a merész tolakodó ifjú útját állta. — Igazán haragszik? — kérdezte és megragadta kezecskéjét, melyet az elrántott tőle. Igazán nem tehetetek róla, nagysád, oly hirtelen támadt bennem a vágy — hiszen ön oly nagyon szép . . . Erre heves vita támadt, melynek folyamán az öreg ur játszotta a megbotránkozott fél szerepét, a fiatalok azonban lenem vették a szemüket egymásról. Belépett a szobaleány és jelentette, hogy a barátnőik szeretnének a kisasszonnyal beszélni, mire ez azt üzente nekik, hogy nem ér rá, pár perez múlva azonban mégis kiment. A szőke barátnők égtek a kíváncsiságtól. — Nos, megcsípte már, a papád megtette már a feljelentést a büntető törvényszéknél ? — A »meglopott« leányka pedig elpirult, mig barátnői nagyot néztek, mikor azt jelentette nekik : Nem tette meg, mert épen most kérte meg a kezemet. D. B. üzletébe az őszi- és téli idényre a legjobb posztó és szövetek a legszebb kivitelben megérkeztek. A télikabát kelmék is nagy figyelemmel vannak megválasztva úgy, hogy ezeknek minden faja a leghosszabb ideig is eredeti színében marad.
