Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-09-26 / 39. szám
Szatmár, 1899. SZATMAR-NEMETj Szeptember 26. Terményárak Szenzácziós újdonságok! mivelésügyi ni. kir. miniszter ur által folyó évi 71704. szám alatt a nmltsgu földmivelésügyi miniszteri táfcza javadalmának terhére engedélyezett lótenyésztési-jutalomdij- osztás folyó évi október hó lö-én d. e. 10 órakor Nagy- Károlyban a „Nagy Piacz-tér“-en megtarttatni, mely alkalommal a következő államdíjak lesznek kitűzve : I Sikerült, ez évben ellett csikóval bemutatott anyakanczák számára, melyek jól ápolt, egészséges és erőteljes állapotban vannak, öröklő hibáktól mentek s jó tenyészkanczák kellékeivel bírnak : Első díj 40 ezüst forint. Második díj 30 ezüst forint. Harmadik díj 20 ezüst forint Negyedik díj 10 ezüst forint Ötödik díj 9 ezüst forint. Hatodik díj 8 ezüst forint. Hetedik díj 7 ezüst forint. Nyolczadik díj 6 ezüst forint. II. Három éves, egészséges, jól táplált és ápolt öröklő hibáktól ment kanczacsikók számára, melyek kitűnő tenyészképességet igéinek: Első díj 30 ezüst forint. Második díj 20 ezüst forint. Hkrmadík díj 10 ezüst forint. Negyedik díj 5 ezüst forint. Ötödik díj 5 ezüst ferint. Pályázhat minden Szatmár vármegyei tenyésztő, ha községelöljárói bizonyitványnyal igazolni tudja azt, hogy az ez évben ellett csikóval bemutatott anyakancza már az ellés előtt sajátja volt, vagy pedig, hogy a kiállítót három éves kanczacsikó egy az ellés idejekor birtokában volt anyaállattól származik és általa neveltetett. Megjegyeztetik azonban, hogy pénzjutalomdíjban csak földmives tenyésztők (kisgazdák) részesülhetnek. A pályázatból csak angol telivér lovak vannak kizárva A bemutatott lovak megbirálása, valamint az odaítélt díjak kiosztása is, egy e vigre alakult vegyes szakbizottság által azonnal a helyszínén fog eszkö- zöltettni Hogy díjosztó-bizottság kellő időben megtudhassa valamennyi pályázó ottlétét, köteles minden pályázó a kijelölt nap reggelén, Nagy-Károlyban a rendőrkapitányi hi- vatlnál jelentkezni, hol további utasítást uyerend Svaiczer Cábor, vármegyei lótenyésztési bizottsági elnök. Nagy László, alispán. Felelős szerkesztő : Mátray Lajos. Főmunkatárs : Nagy Károly. a legutóbb megtartott hetivásáron. TERMÉNYEK Nlétermázsánként frt í kr. frt kr. Tiszta búza .... 7 30 7 60 Kétszeres.............. 5 60 5 90 Rozs ........ 5 20 5 40 Árpa ................... 4 4 20 Zab ...................... 4 20 4 3 0 Tengeri................ 5 60 6 — K ása................... 10 — 1 1 — Fehér-paszuly . . . 5 50 — Tarka „ ... 4 30 _ — Sz ilva................... 15 — 1 7 — „ füstölt . . . — . -— Repcze ................ — — 1 _ — Kr umpli zsákja 1 20 1 40 Teljesen uj rdfös és divatáru üzleti berendezés (i7 folyóméter), esetleg darabonkint is eladó. Értekezhetni Báthory-utcza 12 sz. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy az Őszi és téli idényre női divatáru raktáramat szenzácziós újdonságokkal láttam el. A legelőkelőbb gyárosokkal évek óta levő előnyös összeköttetéseim folytán nagy választékot tartok a legújabb párisi és bécsi modelek, a legszebb sport- és tram- way-kalapok, a legfessebb női bársony párisi modelek, elegáns gyermek-kalapok és kapisonokból, melyeket feltűnő olcsó árban árositok. Egy óra alatt — megrendelésre — készítek legelegánsabb gyászkalapokat. Kaphatók nálam egész finom hajparókák és hajfonatok. Szives látogatását — saját érdekében is — kérve, vagyok . tisztelettel Lövenberg E. divatár snö. WEINBERGER TESTVEREK két gyorssajtőval, különféle segédgépekkel és a legdivatosabb betüfajok- kal, modern igényeknek megfelelően berendezett ONTVNYOMDAJA Szatmáron, a »Korona«-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában, ajánlkozik mindennemű könyvnyomdái munkának, u. m.: hírlapok, folyóiratok, táblázatok, levélpapírok és levélboritékok, számlák, évi zárszámadások, bárczakönyvek perforirozva, (lyukasztva), eljegyzési, Tak odaírni és tánczvigalmi meghívók, stb. stb., ízléses, gyors, pontos és jutápyos árban való elkészítésére. Mindennemű nyomtatványhoz szükséges papírok raktáron tartatnak. névjegyek a legnagyobb választékban, Nagy raktár mindenféle községi, körjegyzői, ügyvédi és kereskedői nyomtatvá nyokból, melyek itt olcsóbban kaphatók, mint bárhol. Előfizetésre és hirdetések közlésére a legalkalmasabb helyi lap a „SZATMÁR-NÉMET1" SZATMÁRVÁKMEGYÉNEK LEGOLCSÓBB HETILAPJA. Előfizetési ára : Egy évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Hirdetések jutányos árban közöltéinek. Nyomatott a kiadótulajdonosok, Weinberger Testvérek könyvnyomdájában Szatmáron. i m—*••*••••—* ••BHH—— Vasúti menetrend. Érvényes 1899. május hó 1-től. ? Ill I Állomások Sz. v Gy. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v. j 3 M.-Sziget—Budapest. | M.-Sziget ind. 6. 00 4.50 10.30 3.50 | Királyháza érk. 7.47 6.03 12.18 . I Sz. v. I Királyháza ind. 7 .57 e.08 l-22 ^.49 í Szatmár érk. 9.1° 6.58 2.42 í Szatmár ind. 9.18 6.59 2.47 /.09 4 .00 N.-Károly érk. 10.14 7.39 3.57 8.07 5. 18 Debreczen érk. 12.H 8.56 6. 45 10.12 7.01 Budapest érk. 8. 10 1.50 — Teher Budapest—M.-Sziget. Sz. v. Sz. v. Gy. v ™naí I Budapest ind. 7.05 9.15 1.55 ^lli[ Debreczen érk. 2.33 3.36 6.26 _ Debreczen ind. 3.o o 3.56 6.46 0.2- 8.20 ll N.-Károly ind. 2.14 6. 11 8.08 8.30 n.2o Szatmár' érk. 6.“ 7.Ő8 8.50 9.50 12.46 j Szatmár ind. 6.23 7.18 8.52 11.49 Királyháza érk. 7.36 8.27 9. 44 l.io Gy V. K irályháza ind. 7.48 8.49í 9 .51 4.52 M.-Sziget érk. 9.50 10 öOM-l.^ 6-50| Királyháza—Batyu. oy. v. v. v , Királyháza ind. 8. 02 8.43; 12.39 2.02 [ N.-Szőllős ind. 8.17 8.58 12 .54 2.221 í T.-Újlak ind. 8.41 9.£Í 1.151 2. 59 j; Beregszász ind. 9.14 9.51 1.461 34 9 Bátyú érk. 9.52 10 .28 2.24 442' j Batyu—Királyháza. v. v. Sz. v. Bátyú ind. 5.30 10 2 8 2.57 055 Beregszász ind. 6.1. 6 11.32 3.40 T.-Újlak ind. 6.49 12.17 4.07 g“ N.-Szőllős ind. 7.14 12.54 4. 29 g'^ Királyháza érk. 7.30 1.15 44 4 g'j; Szatmár—N.-Bánya. v. v. v. v Szatmár ind. 7.02 7.30 N.-Bánya érk. 10. 22 10.44 N.-Bánya ind. 5.501 3.25 Szatmár érk. 9.00, 6.38 Szatmár—F.-Gyarmat. ^zerd Szatmár ind. 9.55 7.23 1.50 1 F.-Gyarmat érk. 11.41 9 .22 3.50 I F.-Gyarmat ind. 5.4i 4.10 I Szatmár érk. 7.5o| 6.14 t. Az éjjeli idő (esti 600-tól reggel 5^9-ig) a J; perczeket jelző számok aláhúzásával van kitün- j tetve. %