Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-09-26 / 39. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni^ minden kedden. lií. év. Szatmár, 1899. szeptember 26. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissz«. A jövő évi költségelőirányzatról. A napokban hányta-vetette meg a városi tisztikar bizalmas tanácskozmányban, hogy hogyan nézzen ki a jövő 1900-ik évi költségvetés, mely tételek a föltétlenül szükségesek, melyikből esetleg mit lehet lefaragni -és igy egymás között bizalmasan megbeszélve a dolgot, került a jövő 1900. év költségelőirányzata f. hó 21-én a gazdasági szakosztály elé, mely e fölötte fontos tárgygyal egész délután, sőt a késő estébe is messze bemerülve, foglalkozott. Tanúja lévén annak a lelkiismeretes nagy és nehéz munkának, melyet ez alkalommal a gazdasági szakosztály végzett s nemkülönben annak az őszinte jóakaratnak és szakavatottságnak, melylyel megmagyarázta a bonyolult tételeket az ülést vezető elnöklő v. főjegyző: bizonyos megdöbbenéssel tekintünk mégis a gazdasági szakosztály bevégzett munkája után a költségelőirányzatra, mint olyanra, mely a jövő 1900-ik évtől a közterhet megint emelni fogja és kérdjük, hogy ily lelkiismeretes előmunkálatok után, mégis, hol a hiba? Mi lehet az oka annak, hogy a pótadót még csak a magas 88%-nál sem volt lehetséges meghagyni, hanem emelni kellett az előirányzatban 98— 103%-ra? Láttuk a főszámvevő alapos kimutatását, mely mellett, a számok megdönthetetlenül bizonyítanak, hogy 103% föltétlenül szükséges a tervbe vett előirányzat szerint. Erősen érveltek kimutatása ellen Pap Géza és Dr. Keresztszeghy Lajos, hogy 98% mellett is biztos alapon áll a számadás. Dehát a 98% véve is, nagy dolog az* hogy most újra 10%-al emeltessék a pótadó!. Hová fog az vezetni, ha pótadónk ily rohamosan nő és évről évre csak nő ? . . És tényleg olyan a jövő évi költség- előirányzatban ma minden tétel, hogy ok- vetetlenül meg kell tartanunk ? Ám majd lássa a közgyűlés, mely hivatva lesz a jövő 1900-ik évi költségvetést elfogadni, mert megismerkedhetik azzal a bizottsági tagok mindenike. Mi, a magunk részéről, ismerve a költségelőirányzatot teljességében, sajnos, azt kell hogy mondjuk, hogy ma oly helyzetben vagyunk, hogy a közgyűlés elé bemutatandó költségelőirányzaton változtatnunk, még nagyobb bajok felidézése nélkül, nem lehet. Nem lehet pedig egyszerűen azért, mert ha ily nagy fontosságú dolgot javítani akar a város közönsége, azt már évekkel előbb elő kell készíteni, mert igy hirtelenébe neki menve, csak összegabalyítanánk az egész adminisztráczionális mű-, ködést és csak a bajt jajjal tetéznénk. Ilyenkor, mikor a körmünkre ég a baj, beszélünk nagyon — egy darabig — azután megint fizetünk, rendelgetünk, honorálunk, gavalléroskodunk, építtetünk, már t. i. a hivatalos város, mint azt ezelőtt tettük, s igy jutottunk el a 98—103 százalékos pótadóhoz 1 Bizony hibás maga a közgyűlés is, mert igen könnyen szavazgatja meg a javasolt folytonos sok kiadást. Ilyenkor kellene a dolgok végére is figyelemmel lenni, hogy az a sok 100—200—500—1000 stb. frt bizony együtt sok az! és csak az egyes adózó polgároknak kell azt kiteremteni! Nagy hiba volt az eddigi közgyülésjUPgy megengedte azt a ferde és végtelen pénzpazarló állapotot, hogy a város igás jószágait pénzen vett takarmánynyal tartották, holott a városnak van elég földje, melyen megtermelhették volna a szükséges szénát és zabot! Nem kisebb hiba, hogy most, mikor szak-gazda a városi gazdasági tanácsos, a város jószágai megint hasonló módon vannak a kitartásra javasolva! Hát okszerű gazdálkodás ez? Bizony nem az ez és ezt tűrni a város közönségének nem szabad! Utasítsa a városi közgyűlés a tanácsot, hogy már legközelebb a város gazdája annyi takarmány-félét termeljen, a mennyit a város járó jószágai igénylenek és meg fogjuk látni, hogy e tételnél szép megtakarított összeget nyerünk. A város birtokainak tetemes részét az erdőségek tették; azt nem sok szóval kell emlegetnünk, hogy a jelenlegi nehéz helyzetbe a rossz és hanyag erdő-gazdálkodásnak nem kis része van! Messze kellene visszamenni, hogy a hibákra rámutassunk és mostanság igen sokat kellene költeni, hogy a bajt legalább a jövőben elkerüljük; most már van a városnak szak-erdész embere, adjon neki tért, mert ha nem vetünk — nem is fogunk aratni! Nota bene: aratás! nagy baj az is, hogy a letarolt erdőség drága helyéért potom egypár száz forintot kap csupán a város, holott ha e földek, gazdaságilag munkába vehetők volnának, mily szép bérösszeget kapna érte a város! Igaz, hogy erre vonatkozólag, épen a legutóbbi gazd. szakosztályon, azt a kijelentést tette az elnöklő főjegyző, hogy T Á R C Z A. Dalok. i Szivem minden kincsét Tartogatom néked: Csak is egy-egy dallal Lesz olykor szegényebb! De lásd a szivemből Ez is érted vész el: Hozzád irogatam S küldőm szerte-széjjell II Hogyha olykor enyelegva Tréfálódzva dalolok: Oh ne hidd, hogy tőled távol Vígan telnek a napok. De lásd édes! — a köznség Jobb szereti a vigatl Pedig az én vig dalaim Nem hirdetnek igazat! Baka Elek. Weisz Gyula Vándorfelhő. Vándorfelhő száll nyugatra sebesen, Ott nyugaton lakik az én kedvesem. Állj meg nála vándorfelhő, mondd neki: Hogy babája most is híven szereti. Vándorfelhő állj meg — állj meg felette, Kérdd meg tőle, ha még most is szeret-e ? Ha nem szeret, hullasd reá könyedet S mondd meg neki : én is sokat könyezek. Ha látnád, hogy a galambom mást ölel, Ne szólj semmit, bus sötéten gyere el; Viharoddal forgasd fel a világot, Csak őt kíméld, azt a gyönge virágot. Borsodi László. Egy levél. — Emlékezés a múltakra. — Pereg az orsó, de csak csendesen, forog a kerék, de csak lassú tempóban. Hajh, nem bírja már keze vigan pergetni, nem bírja már a lába gyorsan hajtani. De azért munkálkodik, ritkán, de egyre nő a szál; vastagabb mint régen, nem olyan, mint a selyem-szál, de azért csak szaporodik, .. szaporodik... Munka-közben meg-meg- törüli pápaszemét, megtörüli a két szemét és sóhajtozik, mig újra munkába kezd. Hej, Istenem ! ezelőtt 50 évvel be nem igy ment az a munka. Vigan, nótázva, fiatalosan, deli legények között sok szép leánnyal. Régen volt az nagyon, ma már »j e g é n y« a »legén y,“ nem is lopják az őrsöt, hogyha elejti, magának kell ültő helyéből feltápászkodni, amúgy óregesen s eltipegni az elgurult orsó után, huzva a szálat, miközben a gyengén sodort szál nem egy helyen elszakad. Nagyot sóhajt, visszaül a helyére s újra csak elkezdi fonni, pergetni az orsót, forgatni a kereket. Ép’ mikor javába sóhajtozik, lép be a szobába asszony-leánya, karján kis gyermekével. Odamegy az öregasszonyhoz, kiveszi kezéből szeretettel az orsót, oda ülteti az öreg asszony lába mellé a zsámolyzsékre azt az aranyos kis jószágot, maga meg oda térdel mellé, megsimogatja az öreg asz- szony homlokát, a kezét s forró csókot lahel rája. Megédemli az a két összeaszott kéz, hiszen egész életén át mindig munkában voltak, sohasem pihentek, meg aztán azt a kezet csókolta meg Petőfi SándorlAz öreg asszonynak a nagy szeretet láttára megerednek a könyei és sir, sir. Az a kis gyermek ott a lábánál látja, hogy az öreganyja sir, s a gyermek és öreg ember megértik egymást, s elkezd ő is sírni, s a két gyermek sir, zokog. Egyik sem tudja miért, de mert a másikat sírni látja, ő is csak sir és zokog mind a kettő. A fiatal asszony egy levelet mutat az öreg asszonynak. Nagy levél, kedves levél, messziről jön, a fővárosból, onnan, abból a nagy városból _____________________________________________——— ------------------------------------------} üz letébe az őszi- és téli idényre a legjobb posztó és gyapjúszövetek a legszebb kivitelben megérkeztek. A télikabát kelmék is nagy figyelemmel vannak megválasztva úgy, hogy ezeknek minden faja a leghosszabb ideig is eredeti színében marad.
