Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-09-26 / 39. szám

Szatmár, 1899.

SZATMAR-NEMETI Szeptember 26.

a városi tanácsnak a kiirtott erdőterületek magasabb hasznosítását czélzó kezdemé- nyézése a belügyi kormánynál van s annak életbeléptetése, illetve: a kiirtott területeknek tanyarendszer szerinti kihasználása, a közeljövőben várható.

Nehéz anyagi helyzetünkön tehát, melybe az elmúlt idők gazdálkodása vitt be, azzal segítünk, ha észszerű újításokat hozunk be a gazdálkodási rendszerbe, ha beszüntetünk egy időre mindenféle építkezést, ha azt a néhány épületét a városnak, mely nem hoz annyi bért, mint a mennyiba az évi fentartása kerül, eladjuk, ha a pénzbeli kiadásokkal nem gavalléroskodunk, sőt: nagyon is meggondoljuk, hogy mire költünk és mennyit adunk, tudván, hogy csak addig szabad nyújtózkodnunk, a meddig a takarónk ér.

így azután majd megérjük, hogy az előző évek rohamos kiadásai miatt magasra szökött pótadó perczentjeit évről- évre lefaraghatjuk legalább oly számig, melyet az adott viszonyok között normálisnak mondhatunk, mert a most mutatkozó perczent, megnyugtató egyáltalában nem lehet!

Petőfi-ünnepély Nagy-Ká- rolyban.

1899. szept. 24.

A n.-károlyi Kölcsey-egyesület és aPetőfi-társa- ság által Petőfi Sándor halálának félszázados emléke alkalmából N.Károlyban rendezett emlék ünnepély minden tekintetben fényesen sikerült. A Petőfi-társaság és akadémia küldöttsége szombat este érkezett meg. Városunkból a város Széchenyi-társulat, Kölcsey-kör, kir. törvényszék küldöttei a vasárnap reggeli vonatokkal utaztak Károlyba. A vendégek Nagy László alispán vendég szerető házához szállottak, a ki már napok, sőt hetek óta a legnagyobb tevékenységgel fáradozott az ünnep sikere érdekében. Az ünnepély lefolyásáról tudósításunk a következő.

Fekete felhők tornyosultak az égen, ezért az ünnepély nem a városház udvarán, a hogy az eredetileg tervezve volt, hanem a disz tanács-teremben tartatott, melyet Bpestről, az egész megyéből és a szomszéd megyékből jött küldöttségek s díszes előkelő közönség zsúfolásig megtöltött. Képviselve volt a vall. és közokt. Miniszter gróf Hu- gonnay Béla főispán által, az Akadémia (dr. Acsády Ignácz), A Petőfi-tái saság (Bartók Lajos, Ábrányi Emil, Pósa Lajos, Bodnár Zsigmond, Rákosi Viktor, Lauka Gusztáv, Abafi Lajos), a szilágymegyei Wesselényi-egyesület, Máramaros-Sziget, Szatmár-Németi szab. kir. város, Szatmármegyei Széchenyi-társulat, szatmári Kölcsey-kör, szatmári kir. törvényszék, stb. stb.

A nagy-károlyi dalárda énekelte megnyitóul a Hymnust, melyet a közönség állva hallgatott, mely után Nagy László alispán, mint a nagy- káiolyi Kölcsey-egyesület elnöke tartotta meg tartalmas megnyitó beszédét, melyben eszmegazdag szavakban ecsetelte a költő hivatását, az

ahol még éjjel is annyi ember jár az utczán, mint abban a kis vidéki városban hetivásárkor : nappal. Unokája irta azt a levelet, aki ott fent él Budapesten, újságot csinál s az egész ország olvassa, amit papírra teszen. Az ő unokája iró I Álmodta-é ezt? Igen, ő megálmodta, fiának megjósolták s ő szentül hiszi, hogy az ő unokája iró. Pedig csak egyszerű napi munkás, aki éjhosszat rója a betűket, hogy másnap azok az emberek, akik egész éjen át nyugodtan aludtak, a kávéjuk mellett olvasva, elmondhassák:

— Minő üres ma a lap megint!

S a jó öreg asszony naphosszat olvasgatja a fia munkáját. Elrakja minden czikkét, minden tárczáját, hiszen azokban mindben van róla szó, ö róla, ő neki szól annak minden betűje. Most már nehezére esik az olvasás, de asszony lánya segít benne neki. Most is felolvassa neki legújabb czikkét Petőfiről. Az öreg asszony elmélázik. Petőfi I Hiszen ő ismerte, beszélt vele, s az neki egy ízben még a kezét is megcsókolta. Igen, igen, emlékszik. Ott laktak Debreczenben, abban a kis zöldré festett szegletházban, ott a verestemplom s a kollégyium mellett. Egy délután a füvészkertben játszadoztak gyermekei. Midőn hirtelen beborult az ég. Villámlott, menydörgött s csakhamar megeredtek az ég csatornái. Az öreg asszony nagyon megijedt, szaladt azonnal a gyér mekeiért, hát uram fia, egy kis vézna, vöröses szakálu emberke hozza haza-felé egy esernyő alatt. A kisebbiket ölében tartotta, a nagyobbikat karjában fogta s úgy sietett velők. Az öreg asziró és közönség egymásra hatását. Az eszmegazdag beszédet a szónok a közönség éljenzése és tapsvihara között végezte be. Ezután gróf Hugonnay Béla főispán dr. Wlassics Gyula vall. és közokt. miniszter képviseletében kifejezte a Petőfi-társaság, a megye, a Kölcsey-egyesület és a közönség iránt a miniszternek, ki betegsége miatt személyesen nem jelenhetett meg, hazafias üdvözletét.

Bartók Lajos, a Petőfi-társaság alelnöke tartotta meg ezután gyönyörű, költői szárnyalásu üdvözlő beszédét. Szépen aposztrofálta, hogy mig a szabadság Petőfije az egész országé, sőt az egész világé, addig a szerelem Petőfije e megyéé, mert e megye leánya adott neki szerelmet és boldogságot. A szabadság zászlója lengett itt, csak egy gyászos emlék fűződik e megye földéhez, a hol a szabadsághősök a fegyvert letették. Letette az ország, de Szatmármegye nem. Wesselényi, Kölcsey folytatták a harczot s örökükbe lépett Petőfi, a szabadságharcz dalnoka. Két alakkal ismerkedett meg e megyében Petőfi, Kölcsey- vel és Júliával. Kölcsey és ő közte egy sir, Julia és ő közötte egy kemény apai szív állott. A szeretet áttörte a sirt s a. két szellem a sir felett egyesült; a szeretet áttört az apai szív keménységén, s a két szerető szív kifejezhetlen boldogságban egyesült ... De betelt rajta jóslata. Szabadságért feláldozta életét, szabadságért feláldozta szerelmét. A gyönyörű beszédet, melyet fentebb kivonatosan közöltünk, a közönség szűnni nem akaró éljenzéssel és tapssal fogadta.

Ábrányi Emil szavalta el ezután alkalmi költeményét »Hang a Petőfi sírján.«

A költemény azt az eszmét tárgyalja, hogy a cherub felkölti a halottakat, de egy sir megnyílni nem akar. Végre e hang dörg alóla: Van-e még szegény, beteg, rab a föld színén? Ha van, úgy engem fel ne költsetek. Akkor költsetek fel, ha egyenlőség, szabadság lesz e földön, ha az ember nem hallgat csak jó szivére, nem hallgat semmi másra, majd akkor én is vágyom a feltámadásra !

Rákosi Viktor tartotta meg ezután felolvasását : »Kiáltás az éjszákában.« Leírja, hogy 3-an utaztak egy holdvilágos éjszakán Székely-Udvarhelyről Segesvár felé: bátyja, egy öreg székely és ő. A Küküllő hidjánál megállóit a székely lovait itatni. Ő erre felébredt s bátyja mutatta, hogy a Küküllő hidján állanak, a segesvári csatatéren, itt esett el Petőfi. Az öreg székely elbeszélte a harcz történetét, hogy hogy törtek rájuk a muszka ezredek, hogy menekültek a sötét éjszakában ő és 4 nagy-enyedi diák. Beszélték, hogy elesett Bem, elesett Petőfi. Egyszer nagy kiáltást, egy óriási jaj szót hallottak. A diákok egyike, egy seblázas harczos deliriumában rebegte: most ölték meg Petőfit. . . Ezen eset után, 15 év múlva Szatmármegyébe jött megtekinteni az ecsedi lápot.

Behatoltak a sűrűségbe, a nád elkezdett rémesen susogni, a viz fodrosodni, madarak vészes sikoltása, repkedése hallatszott . . . egy nádvágó ember konyhájába menekültek. A mint a kunyhó ajtajából kihallgatott, rémes hangokat hallott, a csatázó elemek dübörgését. Mivolt ez? Eszembe jutott a puskás székely elbeszélése. És elképzeltem, úgymond, hogy e táj két végpontján van Erdőd és Koltó, mely a költőt boldognak és egyedül látta boldognak. És ekkor egy hit kapta meg lelkemet, hogy ez a hang, mely a láp viharjában hangzik, a Petőfi lelkenek hangja, mely itt él e megye síkjain, itt él a szivekben!

szony, — akkor még fiatal, szemrevaló, tüzes- szemű menyecske volt, — először megijedt, amint meglátta a vézna, egyszerű ruházatú, beteges emberkét, de amint a nagyobbik gyermek, a leányka átkarolta a nyakát s megcsókolta az idegen ember arczát s aztán ujjongva szökött anyjához.

— Mamám, hogy szaladt velünk a Sándor bácsi. Igen 1 azt mondta Sándor bácsinak híjuk. Mikor megeredt az eső s mi elkeztünk sirni, ő elkérte egy öreg nénitől ezt az esernyőt, aki bement addig egy bótba s felkapta öcsikét, meg engemet és szaladt ide. S az öreg asszony nem tudott szólni, csak könyes szemét törülve, kezét nyujtá az idegennek, aki hirtelen megcsókolta azt.

— Petőfi Sándor vagyok, mondá és eltűnt.

Az öreg asszony ismét csak mélázik, lehunyt

szemének ereje a múltba száll, a messzi múltba, ötven évvel ezelőtt Ki hitte volna, akkor, hogy az ötven évvel előbb Debreczenben' nyomorgó kis emberke, a magyar nép legnagyobb költője legyen? Gondolkozott, elvonultak behunyt szeme előtt azok a nagy idők eseményei, amikor ő is ott volt a csaták zajában, az ágyudörgések között ápolta a betegeket, amig egy kartácsszilánk a lábát össze nem roncsolta.

Asszony leánya félben hagyta az olvasást, azt hívén elszundikált az öreg asszony, a kis gyermek pedig ott babrált a nagymama czipőcsattja körül, s amint édes anyja elhallgatott, nevetve mutatta :

— Ni, a nadmama iába mijen fujcsa 1

Szyl Gida.

Szatmármegye szép hölgyei I Őrizzétek meg szivetekben Petőfi emlékezetét.

Kényeket csalt a szép felolvasás a hallgatóság szemébe.

Majd Pósa Lajos szavalta el Petőfit dicsőítő költeményét. A boldogság tetőpontján lévő költő ajkaira e szavakat adja: „Nem lennék már én nap sem az égen, boldogságom szinültig van épen.“ Majd elé áll a szabadság nemtője s kérdi, hogy hűtlenné lette hozzá? Nem! felel a költő. Két oltára, két szárnya van az én lelkemnek. „Egy szárnyammal hitvesem ölelem, más szárnyammal feléd száll a lelkem! De ez nem elég a nemtőnek, csábítja a költőt, hogy csak őt szeresse „Tépd le homlokodról azt a piros rózsát, rád lehelem érte lelkem minden csókját 11« „Megyek — hozzád megyek hazám bujdosója, félvilágot lantom zászlód alá hajtja...«

Végre „fölczikázik a hadak villáma, s hű dalnokát hős szivén találja“.

Megható volt az az átérzés, melylyel a népszerű költő gyönyörű költeményét elszavalta. Magával ragadta az egész közönséget.

Bodnár Zsigmond szintén a Petőfi-társaság tagja tartott ezután felolvasást Kölcsey és Petőfi költői működéséről, kiemelvén, hogy mig Kölcseyt a csendes megnyugvás, az ódái fenség és fájó aggódás, hazafias érzés jellemzi s lassan ellentétbe jő a korral, mely a régi állapotokat gyökeresen készül átváltoztatni, a mikor már erősen csapkod a szabadság szele; addig Petőfit a szi- lajság jellemzi és az, hogy ő volt az első, ki a mag3'ar népet, a nép érzéseit, a magyar nőt, a szerelmet, a szülei szeretetet a költészet magaslatára emelte. A különbség oka a két nagy egyéniség között abban keresendő, hogy mig Kölcsey az ideálizmus, addig Petőfi a reálizmus napjaiban élt. 3-ik tárgya lenne még — úgymond a szónok — Petőfi költészetének, a szabadság, de tekintettel az idő rövidségére, ezt mellőzi s a közönség tapsai között felolvasását befejezi.

Deák Kálmán alakja bontakozott ki a tapsviharból s Kölcsey-körünk részéről tartott egy kis csinos rövid felolvasást „Petőfi szerelmei“ czimen. Petőfi először 4-ed gymn. korában lett szerelmes, de az csak olyan diák-szerelem volt, melyet édes apja hamar kivert belőle. Mélyebb érzelmek tűzték Nagy Zsuzsikához, Csapó Etel- kéhez, a ki korán elhunyt s emlékét a „Cyprus- lombok“ czimü gyönyörű verssorozatban örökítette meg a költő, és Mednyánszky Bertához, a ki azonban féltékeny természete miatt elhidegült iránta. Ezután találkozott megyénkben Júliájával, a kit aztán hitvesévé is tett . . . Még Szat- máron Papp Endre barátja házánál időzéséről emlékezett meg s átadta özv. Papp Endréné úrnő ajándékából Petőfi elefántcsont fogantyuju nád- b„tját a Petőfi-társaságnak megőrzés végett. A botot egyszer a kályha mögé vágta a költő s ott égett meg egyik oldala. Ott hagyta aztán barátja akkor féléves kis fiának, Kálmánnak (Papp Kálmán törvsz. bíró) ezen szavakkal: »Jó lesz Kálmánnak, ha valaki megbántja, majd üsse főbe vele.«

A megéljenzett és tapsolt felolvasással az ünnepély első szakasza véget ért. A dalárda elénekelte Petőfi »Tied vagyok, tied hazám« czimü Huber által gyönyörűen megzenésített hazafias költeményét, melynek hangjai alatt a közönség kivonult a teremből s kezdetét vette az emléktáblák leleplezése.

A leleplezés. Sűrű őszi eső zavarta meg az egyes emléktáblák leleplezését, a menetet 2 díszbe öltözött megyei hajdú nyitotta meg. Egyik a megye millenáris zászlóját, a másik a Petőfi társaságnak Kölcsey szob ára hozott koszorúját vitté, utánok pedig Kálmánd, Vállaj és Börvely község legényeiből bandérium. A városház falába elhelyezett emléktáblát, melyen a következő felírás olvasható : E helyen állott az Arany szarvas vendéglő, melynek termében 1846 szept. 8-án tartott bálon találkozott Petőfi először Júliával, Dr, Fcch- tel János leplezte le rövid lelkes beszéd kíséretében.

Emléktáblával jelölte meg még ezenkívül a Kölcsey-egyesület a polgári leányiskolát, melynek helyén a régi intézői lak állott, az emléktáblán Petőfinek a hely jelentőségére vonatkozó e költemény sorai állanak;

»Itt láttam én először kedves galambomat,

Itt láttam én először az akáczfák alatt«.

1848. okt. 22.

És a megyeházzal szemben, az úri kaszinó épületét, melynek helyén az »Arany csillag« vendéglő állott, hol a megyei ifjúság Petőfit védő barátságába fogadta a conservativokkal szemben »Nagy-Kérolyban« 1846. szept. 7. czimü költeményéért.

Bankett. Délután 2 órakor kezdődött a közebéd a vármegyeház nagytermében. Az étlap a következő volt: Borsó és laska-leves, vaddisznó sonka és nyelv aspikkal, vegyes sültek, vegyes tészták, vegyes gyümölcs, fekete kávé, bor. A zenét Fátyol Józsi diszmagyarba öltöztetett zenekara szolgáltatta. Az ebéden mintegy 400 an vettek részt. Felköszöntőket mondottak: gróf Hu-