Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-09-19 / 38. szám

Szatmár, 1899. SZATMAR-NEMETI Szeptember 9. — A városnál bizománybán volt összes broncz villany-csillárokat, a budapesti csiliárgyár Weisz Albert üvegkereskedőnek adta el, a ki ezeket igen jutányosán árusítja. — A n.-bányai ev. ref. egyházmegye lel­készei f. hó 11-én tartották lelkészi értekezletü­ket városunkban az ev. ref. egyháztanács termé­ben, mely alkalommal Soltész János ombodi lel­készt, ki 25 éve viseli az értekezlet elnöki tisztét, a jelen volt lelkészek tiszteletteljesen üdvözölték. — A Zzibó-Nagybányai vasút mütanrendőri bejárása minden valószínűség szerint e hó 20 án lesz. A bizottság Kolozsvárról illetőleg Zzibóról indul Nagybánya felé. Részt vesz a bizottságban a kereskedelmi minisztérium 5 kiküldöttje, a szamosvölgyi vasút, Szatmár-Nagybányai vasút, a m. kir. á lamvasutak igazgatósága, Szilágy és Szatmárvármegye, Teleki Géza gróf, báró Bor­nemissza főispán, mint az engedményesek képvi­selői, báró Bánffy Dezső, számos szakember és az átadó mérnökök. Este a Nagyszállodában bankett lesz. Ha egy nap nem járhatják be a vonalat, akkor 21-én is folytatódik az eljárás s a közönség számára 23-án nyilik meg a vasút. Az utóbbi esőzések és áradások sok kárt tettek az építményekben, de ennek daczára a mérnök­ség reméli, hogy lázas és megfeszített munka után a vonalat 23-án átadhatja. Felelős szerkesztő : Mátray Lajos. Főmunkatárs : Nagy Károly. 1 Terményárak a legutóbb megtartott hetivásáron. r TERMÉNYEK Mótermázsánként trt j kr. frt 1 kr. Tiszta búza . . 7 30 I 7 60 Kétszeres ............ 5 60 i 5 90 Rozs.................. 5 20 5 40 Árpa ................. 4 — 4 20 Zab .................... 4 20 4 3 0 Tengeri ............... 5 60 6 — Kása .................. 10 — 1 1 — Fehér-paszuly . . . 5 50 _ — Tarka .............. 4 30 . — Szilva ................. 15 — 1 7 — „ füstölt . . . — — _ — Repcze ............... — — _ — Krumpli zsákja 1 20 1 40 ! m Érettségi vizsgálatot tett s már magasabb kvalifikáczióval is biró fia­tal ember vállalkozik irodai munkák otthoni gyors és pontos elvégzésére ; úgyszintén ajánlja magát azok figyelmébe, kik a közép­iskola bármely osztályát magán-uton kiván- • ják végezni. Siker biztosítva. Czim a kiadó- hivatalban. 999/1899. k. n. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir járás- bíróság V. 1021—4. 1899. sz. végzése által Dr. Kurlender Ede végrehajtató ja­vára Fisch Lajos ellen 50 frt tőkeköve­telés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 820 frtra becsült bútorok és egyebekből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a fenti sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Szatmáron alperes lakásán leendő eszköz­lésére 1899-ik év szeptember hó 22-ik nap­jának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében a legtöbbet Ígé­rőnek becsáron alól is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Szatmár, 18:9. évi szeptember 5 napján. Makay kir. bírósági végrehajtó. WEINBERGER TESTVÉREK két gyorsscijtóval, különtéle segédgépekkel és a legdivatosabb betüfajok- kal, modern igényeknek megfelelően [berendezett KöNYVNIOMDÄJA Szatmáron, a »Korona«-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában, | ajánlkozik mindennemű könyvnyomdái munkának, u. m.: hírlapok, folyóiratok, táblázatok, levélpapírok és 1 e v é 1 b o r i t é k o k, s z á m 1 á k, évi zárszámadások, b á r c z a k ö n y v e k perforirozva, (lyukasztva), eljegyzési, lakodalmi és tánczvigalmi meghívók, stb. stb., ízléses, gyors, pontos és jutápyos árban való elkészítésére. Mindennemű nyomtatványhoz szükséges papirok raktáron tartatnak. névjegyek at legnagyobb választékiján, Nagy raktár mindenféle községi, körjegyzői, ügyvédi és kereskedői nyomtatványokból, melyek itt olcsóbban kaphatók, mint bárhol. Előfizetésre és hirdetések közlésére a legalkalmasabb helyi lap a 55 SZATMAR-NEMETI u SZATMÁRVÁKMEGYÉNEK LEGOLCSÓBB HETILAPJA. Előfizetési ára : Egy évre 2 frt. Félévre 1 frt. Negyedévre 5© kr. Hirdetések jutányos árban közöltéinek. Nyomatott a kiadótulajdonosok, Weinberger Testvérek kömvnyomdájában Szatmáron. Vasúti menetrend. Érvényes 1899. május hó 1-től. , •' I I Állomások j Sz. v Gy. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v. -________________ ! ____________ M.-Sziget—Balapest. M. -Sziget ind. 6.°° 4.50 1030 3.50 Királyháza érk. 7.47 ßöä 12.18 5.37 Sz. v. Királyháza ind 7.57 6, 08 l.22 5.49 Szatmár érk 9.10 6.58 2.42 6.57 Szalmái' ind. 9. '8 6.59 2.47 7.£9 4.00 N. -Károly érk. 10.14 7. 39 3.57 8.07 548 Debreczen érk. ! 1 \1‘ 8.56 6.£5 10.£2 7 51 Budapest érk. ' 8 .1° 1.50 — 5.45 Teher BlldapSt—ll.-SZÍpt. S z. v. Sz. v. Gy v vonat szem.! Budapest ind. 7.05 9.15 1.55 szá lli­Debreczen érk. 2. 33 3.36 6.2Ő _ tassal Debreczen ind. 3. 00 3.56 6.46 5.£3 320 N. Károly ind. 2J4 6. 11 8-22 8.30 11.25 Szatmár érk. i 6.TT 7.Ö81 8.5Ö 9.50 12 .46 Szatmár ind. 6.23 7 .£8 8. ££ 1 1 49 Királyháza érk. 7.36 82 7 9.44 1.10 ~ Gy v. Királyháza ind. 7.48 8. 49 9.££ 4.^2 M. -Sziget érk. 9.50 10 £0 11.£8 6.50 Királyháza—Batyu. cy v. v. v Királyháza ind. 8. 02 8.££ 12.39 2.02 N. -Szőllős ind. 8.17 8.58 12.54 2.22 T.-Ujlak ind. 8.41 9.vn 1.15 2. 59 Beregszász ind. 9.14 9.” ]46 349 Bátyú érk. 9.52 10.2s 2.24 442 Bátya—Királyháza. v. v. Sz v Bátyú ind. 5.30 10 28 2.57 „ Beregszász ind. 6.16 n.32 340 ‘jj T.-Ujlak ind. 6. 49 12.lV 4.07 N.-Szőllős ind. 7.14 12.54 4. 29 g',^ Királyháza érk. 7.30! 1.15 4. 44 g'^ Szatmár—N.-Bánya. v. v. v. v Szatmár ind. 7. 02 7.30 N.-Bánva érk. IO.2 2 10.” N.-Bánya ind. 5,£ £ 3.2o Szatmár érk. 9. 00 6.38 Szatmár—F.-Gyarmat. Szerd Szatmár ind. 9.55 7. 23 1.50 F.-Gyarmat érk. 11.41 9. 22 3.50 F.-Gyarmat ind. 5.41 4.'0 S zatmár érk. 7.50 6. 14 Az éjjeli idő (esti 622-tól reggel 522-ig) a pe rczeket jelző számok aláhúzásával van kitün­tetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom