Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-29 / 35. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni^ minden kedden, ELÖFIZEJESI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Vakáczió végén. Még csak néhány nap és megnépesednek az üresen kongó iskolák, szinte felélénkül az egész város, megjönnek a vidám diákok. S mig ők gondtalan örömmel szorítják meg, a találkozás örömére, egymás kezét, sötét gond borúi a szülők legtöbbjének homlokára: az iskoláztatás nehéz gondja: Tetőtől talpig felruházás, utazás, beiratkozás, tanítás, könyvek, szállás es kosztpénz . . . stb. stb. bizony nem csekély költség egy tanulóra sem, hát még a kinek több gyermeket kell iskoláztatnia! Az iskolázás kölségeit pedig, akárcsak váltó- tehert a banknál, pontosan kell fizetni, pontosan kell teljesíteni, különben baj van; épen azért nagyon komolyan kell számot vetni a szülőknek, ma, a minden képen megdrágult viszonyok közepeit, hogy a gyermekek iskoláztatását mily arányban teljesítsék, hogy a megkívánható széllé ni kiképeztetést is megkapják, másrészt, a szülőkre se nehezedjék túlságos teher s a gyermekek szellemi képzettsége teljes irányú legyen. Gyermekeinket, még nehéz gondok közepett is, taníttatnunk tartozó kötelességünk, de erőnkön felüli költekezésbe belemenni, a gyermekek magasabb kiképezte- tése miatt, nemcsak nem kötelességük a szgjlőknek, hanem nem is szabad ezt cselekedniük. Elvégre is : ha a gyermek megtanult jól Írni, olvasni, számolni, vannak bizonyos alapfogalmai a földrajzból, a történelemből, melyeken majdan olvasgatás utján gondolatvilága magától fejlődni fog, bátran pályára bocsájthatjuk a gyermeket. A tanuló-iljuság 50-— 60 százaléka föltétlenül nem arra való, hogy iskolai magasabb kiképeztetést nyerjen, még is az SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyorada). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. iskoláztatás meggyőző statisztikája igazolja, hogy a fenti perczent fele sem néz idejekorán egyéni hajlamainak megfelelő életpályát. A legtöbb szüle, tekintet nélkül tanult- ságukra, azt hiszi, hogy gyermeke már a boldogság utján jár, mihelyt a gimn. iskolai nehéz nyolcz esztendőn jól-rosszúl átvágta magát! pedig ez'után jön még a dolog java 1 ezután jönnek még a szülékre az igazán nagy kiadások! Pedig hogyha gyermekük a IV-ik gimn. oszt. elvégzése után valamelyik ipari pályára ment volna, ma már (négy év eltelte után) a maga lábán, a saját keze szorgalma után nézhetne az élet szemébe! Egyáltalában: igen nagy hiba az, hogy mmálunk az ipari pályák még mindig lenézésben részesülnek! még a szegény vidéki szülő is azt tartja, hogy valóságos csapás a családra, ha a gyermek valamely iparághoz tanulónak kerül ! A jobb módú vagy a hivatalnok szülék pedig épenséggel szégyenfoltnak tartják a családban, ha a gyermek mesterségre kerül! Mig mmálunk az dinerek igy fognak gondolkozni, addig iparunk a kívánt magaslatra fölemelkedni nem tudhat, kifejlett ipar nélkül pedig nem gazdag, nem boldog ma egy ország sem! Nézzük Angliát, mi teszi gazdaggá? ipara és kereskedelmi fejlettsége. Német-, Francziaország s még Európa több állama iparában s kereskedelmében birja fejlettségének, gazdagságának titkát, a bizonytalan földművelés, amelyre a roppant teher mellett mi ma egyedül rá vagyunk utalva, csak a nagy gazdáknak nyújt hasznot, a kis gazda cv- i ről-évre biztos lépéssel halad a tönkre jutás felé! A hivatalok nem képesek ma már HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Kéziratok ntun adatnak vissza. megélhetést nyújtani a sok konkurrensnek, a melynek legalább is felét nem az vezette pályáján, hogy arra valóságot érzett magában, hanem inkább az, hogy szégyell más, természetének inkább megfelelő pályát választani. Innen magyarázható aztán nagyon egyszerűen meg, az az erkölcsi léhaság a kötelesség teljesítésben, a mely a hivatali világ egy jó nagyrészét jellemzi, ebben leli magyarázatát, hogy napirenden vannak a különféle sikkasztások, hivatali visszaélések, mert az illetőknek nincsen erkölcsi alapjuk, mert ők inkább urak akartak lenni, mint munkás hivatalnokok, mert dolgozni bizony kell mindenütt, az ilyen ember pedig nem szeret dolgozni. A ki az iskolai viszonyok belvilágát csak némiképen is ismeri, megdöbbenéssel tapasztalhatta, hogy mily erőszakkal ragaszkodnak a magasabb iskolai kiképez- tetéshez még azok a szülék is, a kiknek egyáltalában nincs módjukban a gyermekekért az iskoláztatás költségeit viselni, sőt azok is, a kiknek gyermekeik egyáltalában nem iskolai pályára való, akár tehetség hiány, akár más egyéb fontos erkölcsi fogyatkozás miatt! És mily nagy hiba az, ha a szülék egyik gyermekükre rárakják minden tehetségűket, a többieknek pedig nem jut semmi és legtöbbször a dédelgetett fiúban csalódnak legjobban, abból nem lesz semmi sem! / És mily nagy hiba, ha valaki évek hosszú során keresztül szipolyozta szüleit, a kik érte lemondtak saját részükre talán a legszükségesebbekről is és azután, mikor már a család támaszának, segítőjének kellene lennie, látják a szülők, a miatta elhanyagolt testvérek, hogy: semmiből semmi! Nehogy tehát ily kellemetlen, sőt végT Á R C Z A. A vén fali óra. Öreg óra öreg korcsma falán, Száz éves is régen elmúlt talán. Itt-ott van meg rajta még a festék, Leszedte már a hosszú öregség. Az időt se láthatni meg róla, Mert letörött mindkét mutatója. Mire lágyan fölcsendűle a dal S én hallgattam néma áhítattal. Óh, de tetszett, óh, de szépen szóla, A szememet le sem vettem róla, Mig a zene végét el nem érte, — S megcsókoltam jó szülőmet érte. De nem is jár. Áll, pihen magában, Elfáradt az örökös munkában. Tán egészen halottnak is néznék, Da ha egy kis rejtett alkatrészét Megmozdítja egy mulató diák, — Elbúg lassan egy bús melódiát. Oly jól esik nékem ezt hallanom, Elmerengek a régi dallamon. És úgy tetszik, hogy fülemebe cseng még Egy régi dal, balványúló emlék. Öreg óránk zengte azt, hej, régen, Gyermekségem boldog idejében. Édes anyám, az az áldott asszony, Gyakorta, hogy engem mulattasson, Megölelt és fölveit az ölébe S mig szememet csókokkal hinté be, Az órához lassacskán odavitt S megérintett az alján valamit. És ez ment hosszú időn által, így mulattunk jó öreg óránkkal. Hanem egyszer elakadt a nóta Es sohasem hallottam azóta. Vén jószágunk egy szép őszi reggel Olcsó pénzen árverésen ment el. Hogy mi történt, én nem is gondoltam, Nem tudtam, hogy mi van a dologban. Ne vigyék el, kedves bácsik! — mondám. Egy közülök rám rivallt gorombán : No, nézzék el ezt a kis ostobát!... Kinevettek. És szólt a dob tovább ... Öreg korcsma megvetett lakója, Félig halott, rozzant fali óra! Midőn nótád andalítón zenge: Te juttattad mindezt az eszembe. S bár lelkemnek fájnak ez emlékek, Mégis... mégis... megköszönöm néked! László Andor. Bodor Pali. — Falusi történet. — A biróság összenéz, az öreg elnök a fejét csóválja, nem látott még ő sem olyan megátalj kodott gonosztevőt, mint ez a Bodor Pali. A j vizsgálóbiró, hasonlóan öreg ember, mindenké- I pen a lelkére akar beszélni, váltig mondogatja : — Édes fiam, nem él a törvényszék ember- ! hússal, valdd be a bűnödet, ne tagadd; rázd le a lelkedről ami azt nyomja, hidd meg, sokkal jobb lesz neked is, kevesebb büntetést kapsz érte. Mert ne hidd, hogy azért, mert eltagadod a bűnödet, nem kapod meg a megérdemelt büntetést? Nézd édes fiam, ugye, úgy volt, amint azt én elmondom neked. Pörlekedő ember vagy, akivel senkise fér meg egy házban. Szerencsétlenségedre van ez; elhiszem, hogy nem tehetsz róla, de olykor mégis csak mérsékelni kellene magadat. Bodor Pali felütötte a fejét, merészen, villámló szemekkel néz a biró felé. — Honnét tudja azt a biró ur, hogy én perlekedő ember vagyok, nem volt még nekem idáig semmi bajom az urakkal. — Jó, jó édes fiam, majd megtudod azt is, várd ineg csak a sorát. Hát ugye, úgy történt: Téged kiküldtek öreg apádék a mezőre szénát forgatni. Már akkor zúgolódva tetted, mert jobban szeretsz munka nélkül, dologtalanul a méhesben, az istálóban a szénatartóban aludni. Ne szólj fiam, ne kérd, honnan tudom, majd a végén megtudod te is. Elég az hozzá, igen nagyon gorombáskodtál szülő anyáddal, meg édes apáddal, mig végre mégis csak kimentéi a mezőre. Igen ám, de nem dolgoztál ott, hanem egy darabig a már összegyűjtött boglya tövén aludtál, azután megetted a tarisznyádból, megittad a cso- bányodból, amit édes anyád belepakolt, aztán rr
