Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-04-17 / 16. szám
w * Harmincnegyedik évfolyam. — 16. szám. Szatmár-Németi, 1917. április 17. VEGYES TARTALMI! HETILAP. Megjelen minden kedden. Egyes szám ára 12 fillér. Laptulajdonos és kiadó: MORVAI JÁNOS. Felelős szerkesztő: Hr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös-u. 8.; Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre I kor. 5 O fillér. Vörös zászlók alatt bizonytala ul szállong a béke ragyogó tolla fehér madara. — Szociálistáknak, a társadalmak eddigi berendezkedéseiben elismerés nélkül vergődő tömegeknek juttatják most azt a világtörténelmi küldetést, hogy a vérbe borított nemzetek között a megértés útjait egyengessék, a világóríntkezés fonalát fölvegyék. Ezeknek a harchoz szokott, szívós akaratú embereknek tetteit szivszorongva várja a világ és a lelkek mélyén, ahol a végsőkig küzdés elhatározásának nagy ereje gyülemlett meg, ott borong az őszinte vágyakozás, hogy a pusztulást megváltó békét, a mindent és mindenkit eltöltő szabadságot, az emberiségnek össze- hozniok sikerüljön. A háborúnak sok tanulsága között a társadalmi fejlődés törvényszerűsége szempontjából kiváló figyelmet kell szentelni ennek a rendkívül érdekes jelenségnek. Meg kell állapítanunk, hogy most tanultuk meg, mennyire nem szabad lebecsülni, kicsinyelni pusztán hatalmi, vagy kényelmetlenségi okokból a társadalmi mozgalmakat, bármily irányúak, bármily tartalmúak legyenek is azok. A boldogság nem lehet önző célja az egyes embernek sesn a másik rovására, hogyan lehetne az, hogy az egyenlőség elvi alapján álló társadalom egyes csoportjai sajátítják azt ki a maguk részére és a másikat meg sem hallgatva, pálcát törnek a fel- szabadulás után vágyók fölött. mi Hiszen látjuk. A világ j minden nemzete politikai és j gazdasági érdekközösségeket hozott össze, nem is beszélve a felekezeti és kulturális tömörülésekről. Agráriusok, merkantilistákkal harcoltak, nemzetiségek igyekeztek egymás rovására érvényesülésre jutni, nem is szólva a katolicizmusnak területi határokon átömlö nagy erejéről. Mindannyinak az egész világgal megvolt a maga érintkezése, barátja, — az elvek és célok azonosságából merített szolidaritása. Mindannyi kompromi- tálva, vagy tehetetlenül áll a világfelfordulás közepette és még csak addig sem tudtak eljutni, hogy a lövész- , árkok tiizén felülemelkedve átröppenő, megértő, vagy ro- konszenvet kiváltó üzenetet küldhessenek volt barátaikhoz. Ezek közt még a legnagyobb hatalom, a kereszténység is nélkülöz olyan egységes gondolatot, amely a világ hívőit a megértés útjára vezethetné. A háború elleni rohamozások első vonalába a szocializmus került, az a társadalmi osztály, amelynek elvei mindenki boldogulására irányulnak és az egész emberiséget jogaihoz akarja segíteni. Kemény, elszánt harcosokat neveltek. A háború első időiben eltűntek már azok a rém mesék, hogy ezek a társadalmak felforgatására, a haza fogalmának kiirtására törekesznek. Ott voltak, lelkesedtek, a hadi szükségletek megszavazásánál, a municiógyárak- ban és a lövészárkokban. És az ö a Stációjukon keresztül érik az ellenséges államok uralkodó osztályainak minden elnyomása dacára is a <o J TAECA i -----------^ Ss atmár kincse. Szatmár-Németitől 17 kilóméternyire, mint a szomszédos Bükk-hegység szelíd előőrse terül el a Szatmúrhegy, a hol Sarkadi Nagy Mihálynak Bartók Gábor által rendszerbe ütött történeti munkája szerint a halkkal emelkedő rendes alakú dombok oldalai karikára művelt szőlőkkel és alul gyümölcs fákkal rakvák és jó Fechtel János újabb leirása szerint nyaralók ékesítik a dombokat és a lejtőket gyümölcsösök borítják. Téli időszakban — ámbár több mint két ezer állandó lakosa van — pihen a Szatmár- hegy és legfeljebb a pénteki heti vásárok alkalmával van benne némi elevenség, de tavasszal a rügyfakadás és fák virágzásával megkezdődik az élet. A városból megindul a bucsujárás, a mely csak akkor hagy ismét alább, ha újból pihenni tér a természet és a hegy drága leve forrásnak indul. A Szatmárhegy gyűjtőnév alá tartozó 15 szőlőhegy közül a levéltári iratokban a Nagylippa emlittetik először 1406-ban és valószínűleg ez is ültettetett be legrégebben, mig a többiekről csak az 1600-as években történik megemlékezés; a »Tükörhegy« és »Előcser« pedig csupán 1799-ben kezdtek ülteltetni. A történet és monográfia Írók szerint a Szatmárhegyen már a XIII. században is szűrtek bort, a mit abból lehet következtetni, hogy István ifjú király j 1264-iki oklevele megengedi I Szatmár lakosainak boraikat kül- j földre vám nélkül vihetniök. A XVIII. században történt a legtöbb hegynek betelepítése, és 1641-ben Kallós István uram bírósága alatt fordult elő az az eset, hogy Debreczenf Tamás Rákóczi György fejedelem jószágigazgatója perbe fogta a várost, mert az elüljáróság a Szatmárhegyen a fejedelem borral telt hordóit összevágatta, mivel ez szőlője után adózni nem akart. Mindezek az adatok azt tanúsítják, hogy a Szatmárhegyen már igen régen termett bor elég, azonban annál kevesebb volt a viz. Olyan kevés, hogy lakat alatt is tartották. Megírta S. Nagy Mihály polgármester úr is, hogy »a hegyen 25 öl mélységben sem lehetvén elegendő vizet érni: lakosainak kútja nincs, köröttök forrás nem talál- tatik; — hanem a hegyi ember gödröt ás, csinál csatornát, melybe esővizet és hó levet bocsát.« Az első fúrott kút a Szatmárhegyen 1893-ban készült 68 méter mélységgel, és ma már 11 ilyen kútból csurog a jó ivóvíz, a melyek fedezik is a szükségletet. Valóban különös jelenség, hogy a mig a hasonló ala- kulatu szomszédos Erdőd községben már ártézi kutak is vannak, a melyekből állandóan folyik a viz, a Szatmárhegy any- nyira vizszegény s egyetlen rendes kút vagy kicsiny forrás sincs sehol a Moha-erdőtől a Csererdő déli széléig és az erdődi határtól a részteleki határszélig. Talán ez is volt egyik indító ok arra, hogy szőlőkkel telepítették be az enyhe lejtőjű szép dombokat azért, hogy csapadékszük száraz években legyen mit inni a szegény hegyi embernek s ne kelljen félnapi járást tenni egy korty jó vízért és több maradjon az inkább ezt kedvellő állatoknak a cisternákban. A régi jó időkben, de még e század első évtizedében is — a mikor a fillokszera által elpusztult szőlők nagy része ismét
