Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-04-17 / 16. szám
2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. békevágy, munkájuk nyomán erősödik a békeremény. ők a békéért való harcnak az első bakái. Ezzel a munkájukkal maguk felé fordították a világ figyelmét és rövidlátó, gőgös gesztus helyett ismerjük el, hogy a túlzó szociális- ták nevetséges ábrándjai leszámításával kell, hogy valami mélységes tartalom legyen abban a társadalmi törekvésben, amely a népek gazdasági egyesülését, az emberi jogok azonosságát, az élet és a munka egyenlő értékelését akarja megvalósítani. Csak egy pillantást kell vetnünk a hábor.i gazdasági okaira, — más okok igen lényegtelenek, — be kell vallanunk, hogy ezek az elvek háborúk megelőzésének elemi feltételei lehetnek. Ezt a belátást nem kell restellenünk. Az igazság nem függ a társadalmi felfogás szeszélyeitől és mindenkit el kell ismerni, aki becsületes hittel küzd a nemzetek ösz- szességének igazi céljáért; az élet, a munka, a kultúra szabadságért. (M. A.) A közönség* ellátásának kérdése megszervezés alatt áll. Március 31.-én a főispán elnöklete alatt Szatmár-Németiben mefelujittatott — vidám mulatók zgiától volt hangos a hegy, sőt az 1900 évben megnyílt »kis vasút« még új életet is lehelt beléje. Új villák emelkedtek a dombok oldalán, a melyekben jó kedélyű gazdák fogadták a gondmentes vendégeket. Divatban volt Sosoly, nem volt bubá- nat és drága világ. Könnyű volt a gazda sorsa, mert volt étel, ital bőven. Kezdetben még a kis vasút újonnan mázolt ócska kocsijai is »mozgó korcsmák« voltak, mert a ki menet közben megszomjuhozott, addig is mig a vonat a hegyre felkapaszkodott, elolthatta szomját borral is, sörrel is, és kellőleg felkészülve folytathatta az időtöltést >Előcser«-től a »Kerekhegy« sarkáig. Elmúltak a régi jó napok s megnehezült az idők viharos járása felettünk. Nem igen fogják ma már a vendégeket. Hol van a daliás Gida bácsi, a ki akkor volt boldog, ha vendégei háromszor kezdték el egymásután; hol van a jó boráról hires legény Edus, akinek vendéglátó pince verandáján a falra pingáit kottákból tanulta a nótát a cigány és a banda az épület serényét megnyergelve liba-sorban köszönté a felkelő napot!? És hol van annyi sok-sok más meleg szivü barátság szerető szőlős gazda, a kiktől csak lopva távozhatott el, a kit sorsa oda vezérelt? Lemenőben van a nap, de gyei tiszti értekezletet tartottak, amelyen a vármegyei közellátási központ megalakítását határozták el. Ez a központ a Szatmári Kereskedelmi r. t. lesz, amely az ellátás decentralizálása céljából járásonként fiókokat fog fenntartani. Értesülésünk szerint a Kereskedelmi r. t.-gal a szerződést id«- vonatkozólag már meg is kötötték. Ehhez a rendkívüli fontosságú intézkedéshez volna néhány 1 szavunk. A gondolat, amely a | szükségleti cikkek központosítását j kívánja, — feltétlenül helyes. ! Azonban, mivel a kereskedelmi • részvénytársaság más üzletfeleinek j is kiszolgálja az árukat, akik a kereskedelem szabadságánál forrva szintén csak a közönségnek adják azokat tovább, kettős kérdés áll elő. Az egyik az, hogy gondoskodtak-e arról, hogy az áru kiadásánál kit fog a részvénytársaság előnyben részesíteni: a bizonyára meghatározott árért és nyereségért vásárló szövetkezett közönséget, vagy a mindenesetre jobban jövedelmező kereskedőket. Másodszor, ha a közönség ellátása a részvénytársaságnál biztosítva van, — akkor vagy fölöslegessé válnak a többi kereskedők, vagy pedig az áruhalmozásra egyenesen csábítani fogja a közönséget az, hogy szükségletét meghaladó mennyiségű cikkeket több helyen is vásárolhat. Ez az egész kérdés csak a fogyasztás általános szabályozásával oldható meg és pedig akként, hogy meg kell állapítani az egyes háztartások által beszerezhető cikkek mennyiségét, de itt aztón nem szabad szűkmarkúén eljárni, a részvénytársaság pedig a mindenkor rendelkezésére álló készletekből elsősorban az élelmező közreméljük, hogy fel fog derülni még! A Szatmárhegy, mint a város közönségének közelben egyetlen kiránduló és nyaraló helye, a Bükk-hegységről oda áramló jó levegője és pormentes fekvése folytán ma is megérdemli a pártolást s valóban jelenleg is sokan vannak, a kik előszeretettel keresik fel, de olyan is található, a ki nem igen lelkesedik érette. Ismerünk például két előkelő orvost, a kik közül az egyik nagyon ajánlja az ott tartózkodást és ott is tölti minden szabad idejét, mig ellenben a másik saját bevallása szerint csak muszájból látogatja és nem sokra értékeli sem levegőjét, sem természeti szépségeit. Van aztán olyan is, a ki az egész Szatmárhegyért sem lenne szőlő- birtokos, de — szives készséggel megy ki mint vendég. Szó sincs róla, hogy a mai drága élet és nehéz munkás viszonyok mellett nem is kellemes foglalkozás a szőlő uraság és sokkal jobb vendégnek lenni, kivált ha évről évre össze zsugorodik a jó termésre való kilátás s új szőlőbetegségek támadják meg a dús reményeket keltő fürtöket és kopaszak maradnak a fák ágai a legpompásabb virágzás után is. Isten adjon jobb jövendőt, bort, búzát,békességet! Akkor aztán majd csak megleszünk valahogy, ugy-e öcsém Demeter ? Erdélyi István. ponthoz tartozó tagokat lássa el, végül minden fogyasztó minden cikkre vonatkozó általános bevásárlási könyvet kapjon, végül az is szigorú ellenőrzés álhitt álljon, hogy nem hatósági boltos se adjon ki a megállapítottnál nagyobb mennyiséget vagyis mindenütt csak a könyvecske felmutatása mellett lehessen vásárolni és minden vételt be kell jegyezni. SZÍNHÁZ Az elmúlt héten Kormos Ilonka, a budapesti Király szinbáz tagja vendégszerepelt. Szubrett primadonnát Kiss Cecil távozása óta nélkülöztünk. Ezt a szerepkört váltakozó személyekkel és még változóbb szerencsével játszották nálunk az utóbbi időben, s nagyon jól esett, hogy végre egy izig, vérig temperamautumos, jókedvű nőt láthatunk színpadunkon. Kormos Ilonka valószínűleg nem vágyik a koloraturás sikerekre, de a táncai plasztikusak, ritmuso- eak és technikában kiválóak, — egész megjelenése bájos, játéka csupa kedély. Különösen Luxemburg grófjában aratott sikert, temérdek taps kisérte játékát és táncait, a közönség nem tudott betelni az ismétlésekkel. — A mieink közül Halmos Micinek és Szalmának volt nagyobb- szerű sikere, mindketten megérdemelték a bőségesen felzugó elismerést. Másik nevezetesebb esemény a Szántó Jenő jutalomjátéka volt szombaton este. A külsőségekben a háborús viszonyok dacára is megnyilatkozott az a nagy szeretet, amit ez a talpig művészember magának Szatmáron kivívott. Sima modorával, határt nem ismerő szorgalommal egyetlen tagja maradt a társaságnak, aki soha sem esett művészieden kitérésekbe, elcsúszásokba. Az “Aranyembert“ játszotta, igazán kár, hogy a darabot valaki kegyetlenül kihuzgólta és igy legnagyobb igyekezet dacára sem volt semmi hatása. Szántót egész este ünnepelte a közönség. — Bene Emma Brazovicsnét játszotta tőle megszokott művészettel, humora, pompás alakitása állandó derűt árasztott. Dózsa szokatlanul rossz volt. (SSa.) — A nikkel 20 filléres utolsó napjai. E hó 30-án jár le a forgalomból kivont nikkel 20 filléresek beváltásának utolsó terminusa. Ezen túl sem Magyar- országon, sem Ausztriában nem fogják ezeket a pénzeket az állampénztárak elfogadni. Nem fontos, hogy vas e, vagy nikkel az a pénzdarab, amelynek sem az értéke, sem a neve nem fedte a valóságot, mert a tényleges értéke kisebb volt a reá irt számnál, viszont senkisem hivta „húszasának, hanem „hatodnak, — mégis kissé busán nézünk utána, mint minden csekélység utÉD, amit a háború kényszeritő ereje visz el tőlünk. És ha egyszer ismét viszont fogjuk látni, bizonyosan nagyon fogunk örvendeni, nem azért a nehány hatosért, hanem, mert béke lesz. Tegnap valósággal forrongásban volt a város és a „Szamos“ külön kiadását oly mohón kapkodták, hogy a rikkantsokat is majdnem széjjeiszedték, pedig hát csak egy nem is hivatalos sürgöny jelent meg, a mely szerint az oroszok a központi hatalmaknak felajánlották a békét, Igen ám, de az a sürgöny a „Züricher Post“ sürgönye volt, a melyik lapnak hírei hitelesség dolgában vetekednek a „Szatmér és Vidéke“ híreivel. * Lapunk zártakor vettük pé- tervári külön tudósitónk következő sürgönyét: „Kerenszkv és Cseisde ma előttem oda nyilatkoztak, hogy a béketárgyalások rövidesen megkezdődnek. Felolvasták a központi hatalmakhoz intézett felhívást, a melynek minden pontja olyan, hogy akadály nélkül elfogadható. Levélben küldött tudósításomban mindenről részletesem referálok.“ * A „Züricher Post“ sürgönyét a tegnapi városi közgyűlésen a főispán is felolvasta, de ott nem tette azt a lelkes hatást, mert mint beavatottak beszélik, a Nagy Vince és társai indítványának a városi tisztviselők részére megszavazandó egy havi fizetés mint koronázási emlék iránt a nagy részben jelenvolt érdekelteknek nyomott hangulatát idézvén elő, az általános lelkesedés nem tudott kellően kialakulni. * Hát én igazán sajnálom a tisztviselőket, hogy a koronázási emléktől elestek, de azért remélem. hogy a koronázásra ennek dacára továbbra is lelkesen fognak gondolni. Különben a mi most nem sikerült, azt még meglehet ismételni egy hasonló szép alkalomból kifolyólag, minő pl. ha a béke csakugyan elkövetkezik. Egy bókekötéei emlék még jobban venné ki magát, s tekintve, hogy a háború 3 éve tart, egy hónapnál még hosszabb időre is szólhatna. * Erkölcsi lehetetlenség — Írják Tiszának a nemzet igazi vezérei — olyan bizottságokban közreműködni, a melyeknek ő az elnöke. Elmélkedem magamban erről a kérdésről és úgy találom, hogy ezek a vezérek az utolsó hajszálig hasonlítanak az u. n. kultur nemzetek vezéreihez, olyan antant-izü mindenben a viselkedésük. ök is a végső győzelemig küzdenek, a mit a Tisza bukása jelentene; ők is az elnyomott nép felszabadítását hirdetik, s igazán kegyetlenség a gondviseléstől, hogy nem az ántánt országaiban élnek, ahol annyi kiválósággal miniszterek lehetnének, ami bi- zonnyára nekik is jó volna, de nekünk is. Mert ha az a vágyuk itt fog beteljesedni, a mi szintén megtörténhetik, abból ugyan a népnek nem sok haszna lesi. Demeter.
