Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-02-20 / 8. szám
Harmincnégyedik évfolyam. — 8. szám. Szatmár-Németi, 1017. február 20. VEGYES TABTALMU HETILAP. Megjelenile, minden leedden. Egyes szám ára 12 fillér. Laptulajdonos és kiadó: MORVÁI JÁNOS. Felelős szerkesztő: Hr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös-u. 8.; Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre J kor. 5 O fillér. A kis emberek tüzelöszere. A hirtelen beállott szigorú késői tél aktuálissá tette a tűzifa ellátás mizériáit. A városi erdészeti hivatalt a polgárság úgy megrohanja, mintha ingyen osztogatnák a fautalványokat. Pedi«’ ha a város elismerten olcsón árusítja is a tűzifát, a beszállítás emelkedő költségei hova-tovább már csak a milliomosok részére teszi használhatóvá a már kiváltott utalványokat. Felmerül itt az a kérdés, hogy a lakosság azon rétege, melynek keresetéből nem telik en-gros bevásárlást a, mikép jut ebben a dermesztő hidegben olcsó tüzelő anyaghoz ? Azt kell látnunk, hogy a legszegényebbek ellátatlanul maradtak ! Minden cikk megdrágul a kiskereskedelemben. A fa ÜJ-JL-J.liA1 Jilülli11 J1 Li1!"1111 "■JE"-1"" ■■■?' '1! e szempontból legszaporát.la- nabb cikkek közé tartozik, ugty hogy a kicsinyben való árusításnál minél kisebb por- í ciót szerez be a szegény ember, annál drágább. A napszámból élő ember ha napibérét odaadja, az sem elegendő egy napi szükségletének beszerzésére. Szállíttasson be az erdészeti hivatal tűzifát a kisemberek részére és bocsássa azt saját árban rendelkezésükre, esetleg jegy-rendszer alapján. Ezt a szociális jelentőségű berendezést az erdőgazdaságot űző városnak elöbb-utóbb be kell' hoznia. Ez a városellátás egyik legelemibb követelménye. Miután ez az intézmény kizárólag a szegények javára szolgálna, a közélelmezési hivatal tapasztalt érzékére bízhatnék, hogy a kiosztásnál Leül az első fenyőszál tövén. Fejét kezére hajtja összetörve, Nagy mély álomban úgy találtam én, Kedves honáról álmodott örökre. Amikor a hó mesél. Oroszharctér, január hó. Éjfél után 1 órára jár az idő. Rajtam az inspekciós tiszti szolgálat. Az őröket már levizi- táltam, most aztán a felváltásig semmi dolgom nincs. Ilyenkor aztán az ember nekidől az egyik traverzának, rágyújt egy cigarettára e hol az imbolygó füstbe, hol a végtelenségbe bámul. Lassú, öregszemü hópelyhek hulldogálnak. Táncot járva száll a légnek millió utasa, fehérre disziti a mi lakhelyünket s puha párnát rak a goromba bakkancsok alá. A fenyőerdő ezüstszinben ragyog s valami hangtalan muzsi- 1 kanak finom hangjai rezegnek. csak az arra szorulók jöhessenek tekintetbe. A fuvar és munkaerő pótlása tekintetében a katonaság támogatását lehetne igénybe venni. Ennek a kérdésnek az aktuálitása nem múlik el a tél hidegével, nyáron is gondoskodni kell a kisemberek tűzifájáról, de a jövendő telekre feltétlenül elő kell késziteni a segitőakciót. Most pedig, mig a kellő készlet leszállítható, a városban található tüzelőanyagból kell — hatóságilag — össze- szedni és elosztani. Majd visszadják annak idején. = ___= =___= (S.) Háborús fa rsang. Mibe kerülne ma egy báléjszaka ? Hajh. hova tüntetek világos nappalba nyúló farsangi báléjszakák, cigányzenéé, forró báltermek parfümárjában keringőző páLahet, hogy ezt csak szivünk fáradt dobogása okozza, melyen az érzések ezrei szűrődnek keresztül. Úgy érzem, mintha szemeimet lecsuktam volna s úgy hallgatom a hópelyhek susogását. Mindegyiknek van egy rövidke szava, egy sóhaja hozzám, amint elsuhannak mellettem. Vagy talán én beszélek hozzájuk? Vagy mindketten panaszkodunk egymásnak ? Miről is beszó'ue vulameny- nyi? Arról, ami nekünk kedves, ami a szivünkben él, amit soha ember nem feledhet. Ilyenkor aztán elfelejti az ember, hogy az a főid, melyen áll, u testvérei vérét szívta be, elfelejti, hogy a szomorú halál kinyújtotta kezét » árnyéka itt oson a hópelyheket) keresztül. Ki gondol arra, hogy ahova most lelked melegét küldöd, az most a könnyek és sóhajok tanyája. S az, amit most én érzek, én látok, millióknak közös érzelme. rok, végeezakndatlan hajnali csárdások, frakkos urak. kipirult drága leányarcok ás minden szépsége a multbamerült gyönyörű emlékeknek ! Ma csuk szomorúság van és nyomorúság éa ha eszünkbe jut a drága múlt, már nem is tud fájni a szivünk, amely a fájdalmuk súlyos pörölye alatt acéllá kovácsolódott és úgy siratjuk csak néha a régi szép időket, mint egy gyönyörű álmot, amelynek közepén otromba ököl felrázott bennünk és fel kellett ébredni a nagy csalódásra. Most is farsang ideje volna, da ezt pusztán csak a naptárból tudjuk, mert az igazi farsang három esztendővel ezelőtt elillant tőlünk, messze szállt és ki tudja mikor jön vissza újra. Azelőtt, de más volt, a világ. Ilyenkor mindenki mulatni vágyott és ezt a vágyát bőségesen ki is elégíthette. Bálra bál következett, a cigányok magasan hordták a fejüket s válogattak a rendező-bizottságok csábitó ajánlatai között. Ma nincs rendező-bizottság, nincs bál, csak a cigány van meg, de az is olyan szomorú, mint a többiek és a fejét igen lehor- gasztja. A fénves parkettii báltermekben iskolák vannak, vagy Szatmár és vidéke lagnagjíto cipsraktára. Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett. A Tali amerikai Kii Qaality cipót kizárólaps raktára. Megérkeztek a téli idényre megrendelt valódi schevraux és box bőrből készült divatos úri-, női- és gyermek-cipők. Azt ellen tudern őrizni, hogy a drót elé kiállított őr el ne aludjon, de gondolatait megkötni s a szivébe belenyúlni nem lehet. Egész bizonyosan tudom, hogy eenkisem lát most itt tüskésdrótot, hanem a bogárhátu viskóra gondol, hol a saját véréből alkotott Jövő él s ahol a bazsalikom árassza nehéz illatát. Az ősi rögök szavát hallgatja u hópihéken keresztül s egy hosszú csókról álmodik, mely talán örökké álom marad. Mit csináltok Ti, kik értem aggódtok? Fa, amelynek ága vagyok s ágak, akik testvéreim, öreg betűkkel kopogtat be hozzám a lelkűk s hiroket küldenek hazulról. Az öreg cseléd tiszteltet__ én jól tanulok, írj nekem is, a kis Gyuri mindig nevsdet emlegeti... Milyen meleg szavak ezek! A vér melegét érzem rujtuk s megéget a ki nem hullajtott könny. Hát az a barna csöpp teremAz elesett honvéd. jhamra száll a hősi hadsereg, sernyi fegyver ont halált sorukba, bátrak szivét sejtés üli meg: ihsem térnek tán vissza otthonukba. örül a harc zúg, villámlik, recseg, por, a hó csak szállong csendesen, síül halkan minden szív igy rebeg : sgits meg most, hatalmas Istenem ! ár dörg az ágyú s száz fegyver ropog, adui rohannak a sötét erdőre, gymás után ledőlnek a sorok íját vérükbe a havas mezőre. urráh ! a megvert ellenség nyomába, z erdőbe vígan özönlenek, sak egy honvéd, akit nem bir a lába, ogy im a földre, mely havas, hideg. *
