Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-02-20 / 8. szám
2 SZATMÄR és vidéke. szalmazsákok, amiken katonák horkolnak. Azoknak a lágyszavu táncosoknak legtöbbje, akik ezines, szép szavakat suttogtak viruló leánykák tűiébe, részben örök némaságra zárta ajkait, részben marcona harcosként verekszik hódított területeken g a tánc a bocakoroa oláhok közé szökött, de ezek úgy táncoltak, ahogy mi fütyültünk s rni bömbölő ágyukkal fütyültünk keményen, most pedig majd a büszke Albion fog táncolni buvárhujóink muzsikájára, da keserves lesz ez a tánc is nagyon. A bálok a régi jó világban is sokba kerültek lányos családoknak a ma egy kis vagyont felemésztene egy báléjszaka. Nézzük meg csak, mennyibe kerülne mai viszonyok közepette egy bál egy olyan családapának, akinek három oladó leánya szeretne jól mulatni s esetleg boldogtalan halandók férfi hajlandóságait a maguk számára lekötni. Három leány. Nagy szó. Három rend ruha. Mégnagyobb szó. Mert hiszen egy rend egészen szerény kiállításban is belekerülne legalább 400 koronába. Eszerint a háromleány ruhája 1200 korona, három uj cipő — minimálisan számítva — 150 korona, mélyen hallgatva természetesen a papiralkatrószekről. Kellene még három pár hosszuszáru keztyü, legalább 60 korona. Ezzel azonban még nem in- téztetett, el a financiális rész. Hátra van még számtalan apró kiadás, ami egy mulatsággal jár. A parfüm, a fodrásznő, a kocsi és minden, minden. A belépőjegyek, a hírlapi nyugtázás kedvéért felül- fizetés, vacsora a szünet alatt, pezsgő a kávéházban a bál után. Legalább 250 korona. Igen ám, de a mama még hátra van. A mama is számit és a sajátkezüleg átalakított ruhájában és uj cipőjében ő is belekerülne, ne mondjunk sokat. 250 koronába. Tehát a mostani farsangon, ha véletlenül volna bál, három leány és a mama részére közel kétezer koronába kerülne. Ja, igaz, még a papa is itt van. A papa szegény igavonó, ő nem kerülne sokba. A papa tud nélkülözni, tud gzenvedni és tűrni és meghalni, az ő családjáért, tehát a papu legénykori császárkabátjában elsétálgatna a báli nép közt. O csak izzadna szegény mintha egy .forró júliusi napon hivatalos kiszállást teljesitene. ő izzadna legjobban, mert hiszen neki már a bál előtt is kikellene izzadni a nehéz pénzeket. Mindezek után pedig nagyot sóhajtanak a papák, hogy csak a naptárban van farsansr és hogy álomban vannak csak 2000 koronás bálok. Ez a pénz most mind meg marad és lehetne rajta lisztet, kávét, cukrot venni — de persze csak úgy ha adnának a boltosok. \ Mindössze Sarkady Aladárnak, a budapesti Vígszínház tagjának néhány szerepéről és a Gábor Andor: Szép asszony cimii vígjátékéról kell pár szót szólaltunk. A programmok meglehetősen lecsépeltek voltak. A Tatárjárást a mai időkben, mint sértően ható darabot ki kellene törölni a szinházak műsoráról. Előttünk ne tegyék nevetségessé a tartalékos tisztet, aki emeít homlokkal, kemény ésszel és ököllel ezer halált oszt és dicsőséges babérokat arat és világraszóló nevet szerzett a magyar nemzetnek. — Sarkady Aladár játékát a tartalékos hadnagy szerepében nem tudjuk eléggé dicsérni: ameny- nyire lehetett, simította és tompította, kupiéiban dicsőségét zengte a civilből lett katonának. Komoly, megható szeretettel játszotta meg a Fészek a viharban szél. Menjünk tovább, messze még a reggel. Valaki sietve jön felém. Az ügyeletes altiszt jelent, egy mindennapi esetet. — A dritte Zug horchpostját agyonlőtték. Piros vér a fehér havon. Szótalan lett egy ajak, melynek a csók örökre álom maradt. Majd más ál! helyébe a muszka stel- lungot vigyázni e a hó meséjét hallgatni. Úristen, mesél-e ez a szálló hópehely ezer kilométerrel mesz- szsbb is ? Sullay Ferenc. cimü darabban a pálinkamérő zsidó nagyon rokonszenves szerepét. Szombaton este Gábor Andornak Szép asszonyát játszották, — mérsékelt sikerrel. A vígjáték mega gyenge mű. Modern „szokvány“ minőségű és tartalmú, jellemben és felfogásban ingadozó feleség körül a fehér, egyszerű technikájú szerelem igazságáról, életrevalóságáról vitatkozik. Pár jó ötlete van, legtöbbje banális közhely. A szereposztás elsőrendűen el volt hibázva: Völcsey Rózsinak az egész lényével, művészi erejének irányával ellentétben álló feleséget kellett megjátszania. — Igazáu csoda, hogy valamit kihozott. belőle, hogy ennyire is tudott jutni a különben is hálátlan szereppel. — Dózsa Jenő átgondolt, jó játékot produkált, — ő sem a férj szerepének termett meg. — Bányai Irén nagyon bájos volt az első két felvonásban, az utolsóban azonban nem bírta a drámai mérkőzés erejét. — Kitűnő volt Bene Emma. — Igyekeztek a darab sikerén lendíteni: Tordni Etel. Jakabffy Dezső, Galgóczy Lajos. A darab gyengén hatott. Közönség szép számmal volt. A társulatnál élő kitűnő együttérzés bizonyára fájlalja Kiss Cecilnek és Szalay Pálnak távozását. Aki azonban nem bírja a neme« versenyt, — bizonyára igy fogják ott fel a dolgokat, — az jobb, ha megválik és nem zavarja a mások jogos ambícióit. Hogy a közönség mit fog erre felelni, — az megint más kérdés. — Hogy áll a béke? Erre nézve eltérők a vélemények: Az orvos azt mondja: A béke ügyében súlyos komplikációk álltak be. A szinigazgató: Még csak a próbánál tartunk. A napídijas: Most fogalmazzák. Később kerül a kiudóba. A bankár: Elsikkadt. A meteorologus: Befagyott. A kofa : Drága lesz az lelkem. Ügyvéd: Perújítást kérünk. Patikus: Hol a receptje? Biró : Csak teljes ülés dönthet. Pap: A leányzó nem halt meg, csak alszik. A vármegye: Van-e rá precedens ? Kritikus: Valahol a stylus- ban a hiba. Az élelmezési tanácsnok: Majd kitűnik, miért esszük meg a békát. Zsurbölgy: Sok beszédnek sok az alja. Cigánylapos és vidéke napilap : Óva inti Angliát. A költő: Tőlem ne várjon senki dalt. A hordár: Nem lehet azt csak úgy betolni. A cipész: Nincs bőr — az antant képén. A kalapos: Nehéz azt tető alá hozni. A vadász: Maustot! A kávéházi alak: Nem tűröm tovább ezt az állapotot. A katona : Előre 1 Apróságok. A románok, mikor bevonultak Brassóbu, mindjárt azzal kezdték, hogy a magyar szót büntetés terhe alatt eltiltották. Ez jutott eszembe, hogy a Szamosban olvastam a Demián Titus esetét. Régóta ismerem, mindig jóravaló magyar embernek tartottam, a mit legutóbb is bizonyított, mikor a niBgyar gör. kath. egyház kebelébe akarta magát felvétetni, nem tudom tehát elhinni, hogy olyan intenciói lehetnének, mint a milyenek egykori elődjének voltak, a ki egész a hazaárulásig felvitte. * — Olvastad a beregszászi postalopást? 300 ezer korona, borzasztó vakmerőség I — Ugyan kérlek, ne csinálj belőle olyan nagy dolgot I Valaha szeuzáció volt ekkora összeg eltüntetése, de ma 300 ezer koronás lopás vagy sikkasztás csak annyi, mint mikor régebben 300 boronáról volt szó, vagy talán még annyi sem. „A helyes táplálkozás törvénye“ — címen egyik fővárosi lapban épen mostanában egy cikksorozat jelent meg, a melyben a szerző a hosszú élet és az állandó egészség szempontjából tudományos alapon mutatja ki, hogy az étrendet illetőleg milyen eljárás követendő. — Beszélj, beszélj jó vitézi — jegyzi meg egyik olvasója — épen most nagyon időszerű, mikor az ember folyton azon töri a fejét, hogyan és honnan kerítse elő a mindennapi ennivalót! A legutóbbi tüzeset jön szóba, s valaki azt mondja ezzel kapcsolatosan: — Kár volt a régi szokással felhagyni, hogy a harangokat ilyenkor félreverjék. Én az egész tűzről nem hallottam semmit, pedig a Deáktér közelében lakom, nagyot, bámultam tehát, mikor úgy 10 óra tájban kimegyek a piacra és látom, hogy ösztreicher háza leégett. Bezzeg, ez nem történhetett volna meg a régi jó időben, mert a mint félreverték a harangokat, egyszerre talpon volt az egész város. Valamelyik este két gyereket kísér egy vasúti bakter a perronon, s közben imigyen ereszti a beszédet a két siró gyermek nyomában: — Hát mit csináljak velük? Én bakter vagyok, nekem ez a kötelességem, engem azért fizet- nek, hogy vigyázzak, s ha loptak, nem tehetek egyebet, minthogy bekísérjem őket. Hogy nem szabad lopni ? Ez is igaz, de ha nem akar az istenadta megfagyni, mégis csak oda kell fordulnia, a hol egy kis szénhez vagy fához jut. Hogy nem szabad a máséhoz nyúlni? Ez is igaz, de mihez nyúljon, ha a világ sorja olyan, hogy minden a másé. Vége ie- gyen annak a sirásnak, mert mindjárt megharagszom! Demeter. tés. kit hol Addinak, hol Picinek becézel. Aki fehér lelkének minden virágát neked termi, aki köny- nyeit a párnába rejti s kinek haját az édesanyja simogatja vigasztalón, hogy m»jd az imádsága megvéd. Aki önmaga szorul vigasztalásra s anyámat vigasztalja, hogy csak remélni, remélni. Remélni, remélni... Úgyis ez a szó az, ami megacéloz minket a borzalmak végtelen országúján keresztül. Egy azó, amelyet a kidőlt bajtársak nyirfakereszt- jénól látunk, mely mosolyog a hópelvheken, melyről álmodunk s amelynek megszületését babonás tisztelettel várjuk és várjátok. Kedves szó ez, csak amikor a tietek volt. nem tudtátok, hogy milyen gazdagok vagytok. Hull, bull a hó fehéren, mint az álom. A rakéták fényében csudásan szikrázik minden parány s amint végignézek a végtelen síkságon, eszembe jut n Béke országa, mely csakis ilyen szép határban, ilyen fehérségben üti fel a tanyáját majd egyszer. De hányszor hull még addig a hó ? A bazsalikom hányszor hervad el? Fázom. A hó már barátságtalan lett s a szomorúságról be-
