Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-10-16 / 42. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. S dása nagyon egyszerű, — mondja egyik helyi politikus — kreálni kell még egy igazségyi minisz­teri tárcát és akkor minden rendbejön. * Nem tudunk hat hozzájutni, hogy a báziezredeket visszakap­juk. Olyan kapósok, hogy nem akarják őket Rehonnau cem elbo­csátani. A főispán megígérte, hogy el fog követni mindent e tekintetben, s miután az az első ígérete, erős u reménységünk, hogy végre talán mégis hozzájok juthatunk. ■» Megvallom, hogy bz utóbbi időben kezdek elhidegülni az ón kedvenc hadvezérein, Mackensen iránt. Lázas izgatottsággal várom a híreket Foksáni felől, de csak nem akar történni semmi neveze­tes esemény. Ma erős hangú sür­göny ment Ripphez, a ki jelen­leg is ott működik: „Tudósítást kértlnk minél hamarább, mert pénzről addig szó sem lehet!“ Demeter. BE9 Polgármesterünk dolgát kívánjuk a közvéle­mény szóhoz juttatásával segí­teni, amikor magunk részéről is kérjük, hogy a revízió foly­tán bevonulásra kötelezett tisztviselők fölmentése érde­kében sürgős és megfelelő súllyal támogatott javaslatot tegyen. Tapasztaltuk, hogy a leg­kisebb pénzintézet is minden lehetőt elkövetett, hogy ki­próbált munkaerőit a revíziós határozat dacára továbbra is fölmentesse és legnagyobb­részt teljes eredményt ér­tek el. A háború előtti idő óta szolgáló városi tisztviselők a háború alatt a megfogyott létszám mellett is rendkívüli munkásságot fejtettek ki, egyik másik oly fontos hatás­kört töltött be, hogy a vál­tozott időkben szerzett ta­pasztalatait, személyes ügyes­ségét és jártasságát a köz nagyarányú sérelme nélkül nein lehet nélkülözni. A polgármesteri titkár például, mint a felmentési ügyek referense oly körülte­kintéssel, tapintattal dolgo­zott, hogy a legszélesebb körű megelégedés kisérte kényes természetű munkáját. A többiek i» mind meg­feszített erővel, hivatalos órá­kon kívül is munkálkodtak. A meglevő létszám is kevés, amit szaporítani kell, nem hogy apasztani lehetne a közérdek rovása nélkül. mim A mostani bevonulás miatti pótlásról való gondos­kodást hagyjuk későbbi idők­re, ha — amit kellő energi­kus föllépés mellett kizárt­nak tartunk — az uj felmen­tési akció nem sikerülne. „Megfelelő“ pótlásról úgy sem lehet szó. Rá kell mutatnunk a inellett még arra a súlyos érvre is, hogy épen a közelgő téli idő legkevésbbé alkalmas az idegen, uj emberekkel való kísérletezésre. A város közigazgatása az élelmezés, a tűzifa ellátás, a rendészet, a közelebb életbe lépő pol­gári hadiszolgáltatás és más igen sok aktuális tevékeny­ség szervezése, lebonyolítása körül teljesen zökkenés nél­küli, sürgős és körültekintő munkára van szükség, ami nagy és nehéz feladatokat ró a város tisztviselőire. Ezek intézésénél a mi régi, kipró­bált embereinket kívánjuk látni, akik a polgárság bizal­mát cselekedetekkel már ki­érdemelték. Uj emberek betanítására, csalódásokra, kísérletezések re most nincs idő. Sürgős fölterjesztést ké­rünk 1 — Megnyílik a színház november első napjaiban. Már megindultok uz előkészítő mun­kálatok, hogy a szezon egy kissé felfrissített környezetben kezdőd­jék. Nem akarunk semmi irány­ban elébe vágni a társulat be­mutatkozásának, várjuk türelem­mel és jóakarattal, hogy tevé­kenységük alapján mondjunk ró­luk bírálatot. A sziuügyi bizott­ság feltételeket szabott a direk­tornak, különösen abbun a tekin­tetben, hogy társulata tagjainak működési bizonyítványát terjessze be. Ennek a feltételnek az igaz­gató nem tett elegat. Jóformán nem is tehetett, mert tagjainak java része nem volt soha színpa­don. Már is kijelentjük azonban, hogy tavalyi elnézésünket nem vagyunk hajlandók továbbra is gyakorolni. Közönségünk intelli­genciája, szinháí pártolása meg­követeli, hogy u társulat tanul­jon, nívóját a színhazunknak tartsa fenn. Annál kevésbé fogjuk kor­látozni kritikánkat, mert az idén a színészeknek nem lesz kenyér- kérdés oz üresház, nem egységre hanem fizetésért fognak dolgozni. De így meg jobbun megkívánjuk, hogy művészi kérdést csináljanak minden előadásból. — A Hadikonyhát hét­főn megnyitották. Fölösleges­nek tartjuk, hogy ennek az intéz­ménynek jelentőségét még ma i* újból tárgyaljuk. Beszédesen iga- zolja közérdekű voltát az az óriási névsor, amelyen nemcsak a leg­szegényebb osztály, hanem a há­borút legjobban megsinylett fix fizetéses tisztviselők, alkalmazot­tak szerepelnek. A Hsdikonyhán adugokat hetenkénti és havon­kénti fizetésre lehet előjegyezni. A főzésre a kipróbált uriasszony- gárda ügyel föl. — Kinevezések. A ke­reskedelemügyi miniszter Herz Henrik II. osztályú iparfelügye­lőt I. oszt. iparfelügyelővé no vozte ki. — Jékey Sándor főis­pán Hadady József tyukodi kör­jegyzőt a tyukodi állami elemi iskola gondnoksági elnökévé ki­nevezte. — Pilcz Ede nagysom- kuti rém. kath. plébánost pedig a törökfalui áll. elemi iskolai gondnokság elnökévé nevezte ki. — Felmentés. Madarassy Árpád, földbirtokos, a tyukodi áll. el. iskolai gondnoksági elnöki tisztség alól felmentetett, — Házasság. Bartha György m. kir. honvédfőhadnagy hétfőn délelőtt házasságot luitött Probszt Ilonkával, Probszt Mátyás gépjavilómühely tulajdonos leá­nyával, Szatmáron. — Zombori Rónay Endre tart. huszárfőhad­nagy, torontáli földbirtokos, hol­nap szerdán, f. hó 17 én Nagy­szőlősön örök hűséget esküszik Lator Anna Máriának. — Hősi halál. Nddai Zol­tán joghallgató, a cs. és kir. 5. gy. e. önkéntes hadapródjelöltje, uagyrahivatott életének 21-ik évé­ben a román harctéren hősi halált halt s bajtársin folyó hó 10 én ideiglenesen ott eltemették. Dr. Nádai Lipót krasznabélteki kör­orvos az elhunytban fiát vesz­tette el. — Halálozás. Lacheta Já­nos kir. ny. főbányatanáesos, a tragikus véget ért néhai dr. Lao- heta Brúnó orvos édes apja, aki városunkban hosszabb időn ke­resztül lakott és itt kellemes mo­dorával általános tiszteletet szer­zett magának, életének 78. évé­ben folyó évi október hó 13. nap­ján Nagybányán olhunyt. Teme­tése vasárnap délután volt Nagy­j bányán, az alsófernezelyi sirkert­■ bsn helyeztél? örök nyugalomra. Nyugodjék békében. — A Jótékony Nó'- egylet műkedvelő előadá­sainak során e hó 27.-én este, a színházban Murai Károly- nak; Huszár szerelem cimü vígjáték át, hozza egy kÍ9 mű­sor keretében. A programm szinte szenzációnak Ígérkezik. Szlávy Dezsönó elnöknö kü­lönös ambitióval fáradozik az előadás nívójának és si­kerének megteremtésén. Az egész műsor még nincs ugyan összeállítva, azt azonban már is elárulhatjuk, hogy egyik kiválóan vonzó száma Er­délyi Magdának gitár kisé- retü éneke lesz. Még jófor­mán el sem határozták az előadás tartását, Huszár Ala­dárnak máris nagy munkát ad, hogy a jegyekre az elő­jegyzéseket fölvegye. Hogy ez estén zsúfolva lesz a szín­ház, a fölött ugyan már sem aggódunk. LŐVIHGER JÓSZEF, a magyar királyi állami uj Osztály sorsjáték elárusítója Szatmár, Deáktér 17. Az I. sorsjátékra ajánlja a kő­vetkező sorsjegy sorozatokat: 3601-től 3625-ig, 23701-töl 23750-ig, 36525-től 36550- ig. — Hivatalos árak: 7s 1.50 K, V4 3.— K, V2 6*.— K, 1/1 12.— K. — A vármegye köz­igazgatási bizottsága f. hó 12.-én tartotta rendes havi ülését, amelynek során az előadók meg­tették szokásos jelentéseiket. Leg­nevezetesebb ezek közül a vető­mag hiányára vonatkozó előter­jesztés. E szerint a vetések be­végzését nagy mértékben akadá­lyozza, hogy a vetőmag kiegészí­tése iránti kérelemre mindössze 50 vaggon vetőmagot bocsátott a kormány a vármegye rendelke­zésére, ujtsbb 10 vaggon iránti kérelmet még nem intézték el. Egyesek vetőmagot az Országos közélelmezési hivataltól kértek, amit ez azzal utasított el, hogy az átvételi bizottságoknál érvé­nyesítsék annak idején igényüket. A liszt ellátásnál az O. K. H. három havi járandóság egy­szerre kiutalását helyezte kilátásba és ezentúl havonként Ígérte a liszt leszállítását, ez azonban máig sem történt meg úgy, hogy az alispán kénytelen volt okt, elsején a no­vember 15.-én esedékessé váló készletet is kiosztani. Megemlékezik a jelentés a közellátási központnak és a Szat­mári Kereskedelmi r. t.-nak ki­fogástalan működéséről. A tiszti főorvos a közegész­ség! viszonyok javulásé', a járvá­nyok elcsöndesedését jelenti, Nagy­bányán a vérhtts, amely fenyege­tőiig lépett fel, csaknem teljesen megszűnt. Tanfelügyelő előterjesztette, hogy az iskolákat szeptemberben megnyitották, ezeknek tüzelő szer­rel történő ellátása azonban még mindig nincs biztosítva. Pedig, ha az utak megromlanak, a tüzelő szállítása lehetetlenné válik. Az előadók jelentését tudo­másul vették. — Ugocsa vármegye a múlt hét csütörtökjén tartotta rendes évi ő?zi közgyűlését dr. Morvay Zsigmond főispán elnök- lésével. A gyűlést szokatlan arányú korteskedés előzte meg, a mely a tisztujitás sorsát volt hivatva el dönteni. A végén csak ösezeegyezkedtek a jelöltek és igy maga a választás már simát) per­gett le. A választás eredménye a következő : főjegyző lett: dr. Lator László, tiszántúli főszolgabíró: Nagy-lday Ferenc ; II od főjegyző : dr. Újhelyi Sándor, központi al­jegyző : Dull László, ávvaszéki jegyző: dr. Jeles Jenő, szolgabiró : Újhelyi Istváu. A főispán KoflanovicsGyörgy ssolgabirót tb. főszolgubirává ne­vette ki. Nagyszabású javaslatot fo­gadott el azután a közgyűlés. A főispán sürgetésére a harmadik járás megszervezésére vonarkozó tervezetet a közgyűlés letárgyalta és megszavazta. E szerint az ed­dig két járásból álló vármegyét háromra osztják, az uj járásnak Királyháza lesz a székhelye. Ha a határozat jogerőre emelkedik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom