Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1916-06-13 / 24. szám

» 2 ' SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Erkölcstelen nászukat életükkel j fizették meg s folyton jött újabb ] áldozat akit a cinkotai pokol li- dórc fénye oda csalogatott. Az egész magyar sajtó, ami­kor felfújta oldalszám ezt a hát- borzongó, lélekdermesztő rómhie- tóriát, egyetlen véleményül, a rendőrség korábbi nyomozásának hiányát tudta csak emlegetni. Volt lapvélemény az apróhirdetések kárhozatos üzletének betiltására vonatkozólag is, de arról a női szem érem hiányról megfeledkeztek, amely tucatjával adta a meny­asszonyokat a cinkotai vadállatnak. S ez a pont az, amely a cinkotai szörnyűséget modern tra­gédiává teszi. Az a nyilt és utá­latos vásár, a mely a házasságok körül folyik akár apróhirdetések, akár házasság-közvetítő ágensek, akár pedig kézalatti szerzők kész­séges szolgálatai folytán, jót so­hase hozhat a két fél számára. Összekerülnek emberek, a kik mit sem tudnak egymás életéről, egyéniségéről, csak pénzéről és mohóságáról, mely az élet élveze­teit keresi. A férfi hozományt ke­res, a nő szabadulni akar a lány- ság nyűgétől, hogy asszonyi ön­állóságra jusson s a kétféle ön­zéstől elvakult teremtések igy rohannak legtöbbször romlásukba. A cinkotai menyasszonyok közt sehol sem talál az újságol­vasó figyelmessége nemesebb élet- felfogást. — Hasztalan keressük köztük az egyszerű munkás vagy iparoscsaládok otthon nevelt leá­nyait, akik közelébe illő tisztes­ségben juthat csak a házasulandó legény s csókjait is csak az oltár­nál kapja meg először, hasztalan keresssük köztük azokat a szelid- arcu cselédlányokat is, akiknél háziasszonyuk jó lelke gyakorolja legtöbbször az édesanya tisztét u feleségkereső férfi előtt. Haszta­lan keresünk ilyen jóravaló sze­mérmes teremtéseket, csak köny- nyelmü nőket találunk, akik ap­róhirdetésekben tálalják fel báj- talan mivoltjukat s viszik pénzü­ket és csókjukat az első jött- mentnek, aki karikagyűrűt Ígér nekik. — Akkor — folytatta to­vább az ezredorvos — akkor majd a repülőgép-osztaghoz ott meg­gyógyul . . . — Oh jaj, csak oda ne, csak oda ne, egyszer egyetlen egyszer repültem, akkor is ki a kávéházból, mikor a kassza tündérnek kezd­tem hevesebb udvarlást, mondha­tom doktor úr, nem vágyódom Blériot babérjára, keserves ke­nyér az . . . — Helyes, akkor a tenge­részeihez ! Azt már nem bírnám ki, a sós levegő, borzasztó mindent sótalanul eszem, a sót még sza­golnom sem szabad . . . — Hát nagyon jó — tette hozzá az ezredorvos és arcán valami tulvilági mosoly jelent meg — nagyon jó! Ön járni nem tud, nem ball, repülni nem szeret és sótlan eledelekkel táplálkozik.Ilyen embert kerestem már régen, ön­nek jutott az a kitüntető szeren­cse, mert vegye tudomásul, Ön a mai naptól fogva a tengeralatt­járókhoz és pedig az U 5-höz van beosztva. Lopos bambán nézett maga elé, majd feltekintett a platánra, b midőn e szavak végzetes értel­Hol van itt a női tartózkodás finom szépsége? Hol van ebben a tülekvósben a női érték kincse? Én sehol sem találom. Csak azt a társadalmi tükröt látom benne, a -mely egybefoglalja a mai nőkérdés tömegigazságát. Nemcsak a feslett életű nők rosszuk, rosszak azok is, akik áruba merik bocsátani szivüket kalmár férfiak érdekei előtt. Néz­zük végig csak az utca népét s számláljuk össze a sok hivalkodó némbert, akik vásári cikk gya­nánt mutatják nőiségük titkát s majdnem úgy járunk, mint ama 8odomai Lóth, aki tiz igazat se talált. A hiúság vására ki is pusztitja a szerénységet. Az egész cinkotai tragédi­ából ez az egyetlen igazság, amit le kell vonni s ebben volna az egyetlen tanulság is, amelyet mindama nő megszívlelhetne aki a házasságról nem tud már ide­ális szivvel gondolkodni. A mo­dern élet amúgy is rideg tülek- vés az életburc miatt, ne legyen hát az élet egyetlen nemes tár­sulása, a család, önös érdekek ta­lálkozása, A férfit vezesse a sziv- beli szeretet, a nőt vigye a lelke jósága a házasságba, ha méltó­nak ismerte gavallérját tiszta gondolkodása mellé. Ezt az elvet kell gyakorolni a társadalom minden rétegében s megszűnnek még a cinkotai tragédiák is. Ideális női szerénység jöj­jön el a te országod 1 Sz. TI. Jótékony Nőegyletünk vezetősége kifogyhatatlan türelem­mel és buzgalommal szolgálja nemes céljait. Bámulatos ötletes­sége mindig talál módot arra, hogy a közönség pénzét kivarázsolja a zsebekből s mégis mindenki úgy higyje, hogy még ő tartozik a Nőegyletnek köszönettel a kiváló szórakozásért. A pünkösd vasárnapi hang­verseny komoly sikert hozott a művészeknek és a szereplőknek. Fábri Irma asszony tartalmas, mét végül felfogta, hanyatesett. Felemelték. Némán intett, majd hebegni kezdett . . . — A tenger alá ... a mo- szatok közé, élve eltemetve, oh borzasztó sors . . . borzasztó sors, ezt nem vártam ... a moszatok közé ... be a tengerbe . . . vé­gem lesz. De ugyan ekkor rohant Loposhoz egy kövér hentes meg nem nevezhető kosztümbeD, s holmi leveseket hozott kilátásba elég gorombán, ha Lopos rögtön le nem veti a tévedésből, vagy szórakozottságból felhúzott zsíros ruháit. * A bevonulás napja ijesztő gyorsasággal közeledik, s én jónak láttam hitelezőim elnalgattatására, Annuskához viszonyomat rendezni. Mcnyaszonyom lett. Végre! A bevonulás napja ijesztő gyorsasággal közeledik és engem éjelente rettentő álmok gyötörnek. A múltkor is azt álmodtam, hogy a tengeralatjárón az U 5-ön vol­tunk. Lopos meg én, s hogy őrült sebességgel zuhantunk a viz alatt . . . Felénk jött úszva egy hatal­mas cápa . . . képzett művésze a zongorának. Technikájának tökéletessége/ egy­formán ragyogott a Schuman Soná- tában, mint a Chopin Walzerben. Csak szeretettel lehet Füredi­ről megemlékezni. Az ő tudásá­hoz, művészetéhoz mi. szatmáriak régi jogot tartunk. Ha köztünk megszólal muzsikáján elmerülő lel­kének nemes tónusa, — a régi bámulat, elismerés fogadja. Külö- sen a Beethoven D dur Sonáta II. tételében és a Faust ábrándban ragyogott fel csodás mélységű érzésvilága « ragadta kitörő elis­merésre a közönséget. A sok komoly műsorszám között szerényen húzódott meg egy kis idill. Unger Irén — nem is hinné az ember egy „kis“ leányról — üdén, bájosan játszotta meg az ébredő szerelem pillana­tait, ügyes, szép jövővel kecseg­tető partnerével Läufer Imre önkéntessel nagy sikert arattak. Részük van a sikerben Runyai Mariskának, Fodor Zoltánnak és Szláv ik Ferencnek, akik pompásan teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Még a székesegyházi ének­karnak hozott jól megérdemelt sikert két énekszáma, — azután a szép és válogatott közönség a Pannóniába vonult, ahol a záróra vetett véget a kedélyes össze­jövetelnek. — Hamm — igy ordított ránk — most megeszlek! — Jaj várj egy kissé, inkább a kövér hentest edd meg, az jobb falat lesz, aki oly goromba volt, várj kérlek várj. — Nem várok! — kiáltott hatalmas hangon a cápa és oh végem, ón e hangra, a Schwarc, a hitelezőm hangjára ismertem . . . és ime u cápa hirtelen fordulattal Schwarccá alakult át. Schwarc előlépett mosolygósán. — Nem várok, —jelentette ki határozottan — fizesse ki az öszes »áltói t, mert különben . . . — Nem fizetek mert mora­torium van! — Moratorium — ismételte gúnyosan Schwarc — ah mond­hatom, Ön nagyon téved, a ten­ger alatt hídcs moratorium. Fizes­sen vagy foglalunk! És mi szörnyű, máris hal­lottam az árverési dob pergését, oh és mindig közelebb és közelebb jő a hang, de érdekes mindig erősebb . . . ejnye ez nem -kis dob ez a nagyobb hangja volt, hát a tenger alatt nagydobbal árvereznek ... ez még erősebb, én szerencsétlen, hisz ez ágyulövée ... kétségtelenül felülről észrevették Apróságok. Cigarettát küldtem a fiamnak, bár ö nem dohányos, de sok a szúnyog Wolhyniában, hát füstölni kell. — Arra ügyelj, — írom a figyel­meztetést. — hogy csak akkor szivd, mikor a szél az oroszok felől fúj, nem pedig mikor arra felé, mert ha meg- érezik ennek a finom illatát, nincs az a 42 centiméteres ágyú, a melyik őket visszatartsa. * Egy pár cipóról is szó esett, mert a mostani szorítja a lábakat. De 60 korona sem gyerekjáték. — Bizony fiam — Írom a választ — a cipő engem is szőrit. Es aztán, ha a fronton, mint a hogy Írod, egyéb baj nincsen, akkor ezt a csekélységet még könnyen elviselheted. Ha pedig úgy talál fordulni a dolog, hogy előre vagy hátra sebesebb tempóban kellene mozogni, akkor eszedbe sem fog jutni a cipőre gondolni. «• Mindig egy kis szóvita támad férj és feleség között, mikor bevásár­lásokról van szó, mert horribilis lévén az ára mindennek, férjem uram szigo­rúan a spórolás mellett kardoskodik. Egy ilyen alkalommal aztán kitör az asszonyból az elkeseredés : — Egyebet sem csinálok, mint takarítok, a hol csak lehet, mégis min­dig eszed a lelkemet. — Lásd, ilyenek vagytok ti asz- szonyok; magad elismered, hogy eszem a lelkedet, mégis panaszkodol. * Az újságok ugyancsak nagy el­ismeréssel Írnak a varjúról, hogy annak milyen finom a pecsenyéje és különö­sen, hogy milyen pompás levest lehet fózni belőle, bizony isten meg kellene próbálni. — Nem ér semmit, — jegyezte meg rá valaki — mert lia csakugyan divatba jönne, rövid két, hét alatt annak is úgy felmenne az ára, akár a többi szárnyas állatnak. * Kitchener, az egyik főszereplője a mostani világháborúnak, a tenger fenekén pihen. Sírnak az egyik részen, mig a másik oldalon a gondviselés boszuló kezét magasztalják. Örök szé­gyene marad az a sok kegyetlenség, a mit annak idején Afrikában elköve­tett é» a miről Churchill ezeket irta t „Minden keresztény és minden filozó­fus undort érez e cselekedet miatt.“ — Milyen gyönyörű volna és mennyire illenék az ántánt erkölcsi felfogásához, ha az elhunyt nagy férfiú felett most ugyanaz a Churchill tartaná az emlék­beszédet. Demeter. minket . . . egy iszonyú dörgés és hajónk löveget kapott, de mi csodás, e lövegből Annuska ugrott ki, nyakamba borult, utánna a papája, a gazdag úr, Schwarchoz szólt: — Mennyi ? — kérdezte • reám mutatott. — Harmincezer — felelte Schwarc alázatosan . . . — Nem igaz, hazudik — azakitém őt félbe — nem annnyi, kevesebb ; itt vannak a bizonyíté­kok a váltók! — És ezzel a balzsebembe nyúltam be s én a Micikétől ka­pott szerelmes leveleket húztam ki a váltók helyett ... a bal­zsebből . . • Annuska utánuk kapott, a féltékenységtől gyötörve; Schwarc sem volt rest, ő is megragadta a kezem, váltóknak vélte a leve­leket, Annuska papája pedig egy megsemmisítő pillantással tisztelt meg és újra megszólalt az árve­rési dob, azaz újra dörögni kezd­tek az ágyuk megingottunk, a hajót uj lövés érte . . . sülyedni kezdtünk a tenger mélyébe. * Felébredtem . . . mégis csak álom volt . . . csak álom. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom