Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-27 / 26. szám
2 SZATMÁK ÉS VIDÉKE. tőből s örültek nagyon, mikor Árvalány felébredvén s látván megraboltatását, szive bánatában megrepedt. Nosza szájjel is szórták a selyemhajat a maga* vár ablakából, mely szállt, szállt, mindenfelé gyökeret vert, három szál megfogódzott bus Árvalány roz- marÍDgos sirján. Odajött a királyfi, leszakította. magával vitte és hűséges volt halott menyasszonyához mind a sírig. Azóta a magyar népnél a hűség szimbóluma az árvalányhaj. Most Prohászka székesfehérvári püspök, a kiváló szónok, a krisztusi szeretet melegétől átitatott lelkű nagy emberbarát, újabb jelentőséget adott neki. Mennyi árvalányhaj vau most az országban, édes, pici, apátián árvák fején! Kergetjük az ellenséget, diadalról, diadalra megyünk. De a diadal, a dicsőség, a győzelem, mely minden nap egy lépéssel közelebb visz a békéhez, áldozatok nélkül nem következhetik be. S a dicsőn feláldozott életek nyomán mind több óe több fejecskén, mind több és több lesz az árvalányhaj. Mert árva az upátlan fiu‘ aki gyenge erőivel maga küzd meg az élettel, de árvább, ezerszer árvább » leány, ki mellett nincs ott, mint az ellenséget viseza- riasztó bástyafal az apui tekintély ereje. Sok az árvalányhaj, mindig több lesz Magyarországon és sok, mindig több lesz Magyarországon a sir is, mely az árvalánybajas gyermekeket befogadja. Halnak a gyermekek, nagy arányokat ölt a gyermekhalandóság — Ezeket kell megmenteni, mondja — Prohászka I — A magyar vérnek a szétkednsk velünk szemben. Eszembe jutottak a régi tanítások, amiket én tanultam és mikre én tanítottam alantosaimat. Hogy a magyar katona ezt betartja, igenis bizonyítja ez az eset is, mert attól a naptól kezdve a szegény betegágyas asszony minden reggel kapott kávét, délben egy kis levest és este teát. Többször az én teljes részemet, is átküldtem számára, hogy lássák és tudják meg, hogy a magyar jószivü, nem pedig olyan rossz, amilyennek festették eddig. És teltek a napok. Mivel pedig én minden nap meglátogattam őket és az ismeretség már megvolt, az asszony egy napon bátorságot vett magának és kijelentette előttem, hogy sértve érezné magát, ha a keresztapaságot el nem fogadnám. Ezt a kívánságot is teljesítettem. Mivel pedig itt templom és pap nincsen, tehát a keresztelég csak ápr. hó 10.-én történt tneg saját lakásán, ahova, egy távol eső faluból érkezett meg a pap. Montenegrói szokás szerint a keresztapa tartja a gyermeket a szentelt viz fölé. Csodálkoztam szokásuk fölött, hogy a pap a gyermeket arccal lefelé fordítva, minden ruházat nélkül végig leöntötte szentelt vízzel. Majd megkérdezte tőlem, hogy milyen nevet adok a kicsinek, mert montenegrói szokás szerint a keresztapa ád nevet. Mivel pedig Monloccsanó hullámai ezek, a nemzeti tűznek kihaló szikrái ezek. Ezeket kell megmenteni!-— Szeretném — úgymond —■ ha a lelkek kitüzesednének, olvadnának, eilágyulnának, áttüze- sednének és prófétai ihlet szállná meg a lelkeket, hogy siessünk, hogy mentsünk, hogy a nemzetnek visszavarázsoljuk a nagy áldozatokat; szeretném, hogyha ebből a népmentésből a magyarság kultusza lenne. — A magyarság szeretető egy szimbólummal lép elénk, egy virággal: az árvalánybajjal. — így végzi szavait. Fogadjuk meg és segítsünk minden szenvedőn, özvegyen, betegen, nyomorékon, a háború minden inartirján, de főleg u gyermeken és mindenekelőtt az árva gyermeken. Fiun, leányon. Egynek sem ssabadna elpusztulnia. Minden gyermek a magyarság vérének egy csöppje. Fogjuk föl ezeket a csöppe- ket, mielőtt véráldozattá válnának. Ezt a inwgaiztoe célt fogadjuk szivünk legmelegebb szeretetébe és erre a kötelesség™ fogjunk össze mindannyian. A szimbólum, mit a nagy Prohászka adott hozzá, gyönyörű : az árvalányhaj, ez a hervadhatatlan magyar virág. Porszem. Apróság-ok. Megint megjelentek a láthatáron a galíciai vészmadarak, a lengyel vasutasok. Én már úgy vagyok velük, ba egyet meglátok közölök, végig szalad a hideg a hátamon és rögtön a menekülés jut eszembe. Úgy veszem észre azonban, mintha most mégis kevesebben volnának, a mi vigasztalásnak szintén valami. * Pista fiam váratlanul betoppant, a mi óriási örömet okozott a csalidban. Száz kérdés repült feléje, alig győzött mindegyikre felelni. tenegróban még magyar nevű leány nine-, én Mariska és Zagorka navet adtam neki. A keresztelés után a pap, akit Jovan Socic/.á- nak hivnuk, megköszönte szívességemet, jóindulatomat és éltette a magyarok szivességét. Azután az ő szokások szerint az egész család kezet csókolt nekem. Én ezt bátorkodtam a nagy nyilvánosságnak tudtára adni, mert bár tudom azt, hogy a háborúban sok minden megtörténik, tudtommal ezideig Montenegróban mégis én vagyok az első magyar katona keresztapa. Botyánszky Mihály őrmester. . — Ugyan kérlek benneteket, — szólok rá a többiekre — hagyjatok neki békét, mert ellő dolga a katonának, hogy feljebbvalójának jelentést tegyen s csak ha ezen túl esik, akkor jöhet a sor reátok. * Természetes, hogy alaposan kikérdeztem az eseményekről és apróra megmagyaráztattam magamnak, mi és hogyan történt. A részletek ismerete után kifejtettem előtte katonai véleményemet és megadtam neki a kellő utbaigazitást, hogy hasonló körülmények között hogyan kell eljárni. Egy darabig figyelemmel hallgatta az előadást, de azután feszengeni kezdett, mig végre megszólalt : — Hagyd el kérlek, ezekről a dolgokról van elég tájékozódásom, engem most inkább az élelmezési kérdés érdekel, mert ebben az utóbbi időben hiányosak voltak az ismereteim. * A közönség körében mozgalom indult meg a kereskedők ellen, már t. i. a kik arra rászolgáltak, 8 ebből kifolyólag tegnap egv kérvényt hordtak aláirás végett, a mely a honvédelmi miniszterhez szól és azoknak a behívását ajánlja, a kik üzleti érdekből szabadságolva lettek, de a kik ezt az üzleti érdeket a közönség kizsákmányolására használják fel. Engem is felszólítottak, hogy aláírjam. — Azt nem cselekszem ugyan, — mondtam az illetőknek — de hogy megérdemlik, magam is elismerem. * — No csak szerencsések vagytok fiuk, — mondom egy kereskedelmi érettségit tett hadapród öcsémnek — megvan a diploma és nem kell Bokáig szaladgálni utána, mindjárt állásba is mehettek. — Csakhogy ez az állás nem valami kecsegtető. — szólt rá nagy komolysággal, a miben aztán neki feltétlenül igaza volt. Demeter. DAL AZ ÉLETRŐL. (Az életből.) Egek Ura ! Jaj, be fura és be kurta ez az élet! S amint éled, S alig lendül: lángra lobban és megfoggan szaporító 8zerelemtül. S már a delelöjéhez ért... S aztán megáll. S aztán vége, s visszahull a sötétségbe, le, az örök semmiségbe. Én Istenem, vájjon ezért az örökös semmiségért érdemes-e mégis élnünk; s egyre látnunk s egyre félnünk, hogy ez az élet, mivélünk minő csúfos csudát mivel: a nem létező semmivel, hogy cseréli a létezőt!? Dr. Herman Lipót. Tiszteljük a gy tifagy árosakat! A magyar gyufakurtelt. erős támadások érték a raia’.f, hogy megint drágitaui akarják a gyufát. A kartel most hírlap utján azt a megnyugtató nyilatkozatot teszi közzé, „hogy a hazai gyártmányok árának emelése nem áll küszöbön“, továbbá, hogy „áss illetéktelen közvetítő kizárásával vett belföldi gyújtó megfelelő polgári haszonnal továbbra is négy fillérjével árusítható dobozonkint.“ Alattvalói mély alázattal vesszük tudomásul masinakirály őfelségéiknek e kegyes manifesz- tumát, ám a megnyugvásunk nem egészen teljes. A „nem áll küszöbön“ kifejezés ép oly gyanú*, mint az „árusítható“. Ha „nem áll küszöbön“ u gyufadrágitás, akkor állhat a küszöbb előtt. És ha „árusítható“ a gyufa négy fillérjével, nem pedig árusítandó, akkor árusítható öt. hat vagy tíz fillérjével is, aminthogy több helyütt ez idő szerint minden hivatalos kommüniké dacára hat fillér egy skatulya gyufa. Azért sokkal jobban szeretnénk, ha a kormány nyugtatna meg bennünket azzal, hogy végre maximálná már a gyufa árát. Miért nem mernek a körmükre ütni a gyufa-nagyhatalmaknak ? — A gyufabárókból és gyufagrófokból már gyufakirályok lettek s ezzel be is érhetnék s meg kellene akadályozni azt au ambíciójukat, hogy gyufacárokká és gyufaistenekké drágítsák föl magukat. Nem tudjuk azonban, szabad-e i^y irni a legmagasabb és legkegyelmesebb gyufagyárosi rendelettel kapcsolatban, azért tessék úgy venni e szerény évődésün- ket, mintha semmit se mondtunk volna. Egész komolyan tiszteljük a magyar gyufakartelt, a miért egyelőre nem tetézi a gyufako- miszságokat, hanem kegyesen beéri a régiekkel : hogy a gyufa árát két fillérről négyre és ötre, hatra emelte, ellenben a skatulyába legalább busz szállal kevesebbet tesz, mint eddig, de ami benne marad, annak se gyulád meg tizenöt százaléka, mert nincs fejts, amelyiknek pedig van, annak tizenöt százaléka eltörik gyújtás közben. Pedig most jók és kogye- sek a gyufás urak. El lehet gondolni, milyen komisz lenue a gyufa, ha a gyárosok nem volnának hozzánk olyan kegye* jóindulattal ! Helvey alezredes hősi halála. Hiteles értesítés alapján közöljük a szomorú hirt, hogy Helvey Bertalan alezredes jelenleg cs. és kir. 5-ik gyalogezred alezredese hősi halált hűlt. Amint az értesítés elmondja r Helvey alezredes a most folyó nagy orosz offenziva véres harcaiban e hó 8-án súlyos haslö- véssél került hadi kórházba, ahol ar. orvosi tudomány már segíteni nem tudott rajta. Két napi szenvedés után, e hó 10 én meghalt. A hő* katonatiszt hosszú évekig tartózkodott Szatmáron s itt a társadalomnak egyik legszimpatikusabb tagja volt, aktra azóta i* kedvesen emlékeztek mindig szatmári ismerősei és barátai s halála fölött most általános a részvét. Kölesei Kende Nydia meghalt. Részvéttel vettük az alábbi gyászjelentést: Kölesei Kendo Zsigmond ó* neje Kölesei Kende Zzigmondná Kopacseli Boér Ilona saját és az aluntirottak nevében mélyeD szomorodott szívvel jelentik forrón szeretettt nomes lelkű nővér®, illetve sógornéja Kölesei Kende Nydia úrnőnek, 1916. év junius 22-én, Űrnapján reggel 5 órakor, önfeláldozó áldásos élete 73-ik évében bosszús súlyos szenvedés és a halotti szentségek áj-
