Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-24 / 25. szám

szatmAr és vidéke. oknál fogva nem lehetséges, építsen laktanyát maga a katonai kincstár ott, ahol ezt a katonai szempontok kívánják. De ne licitáltassák — lefelé — egy- másra a városokat. Városainkat pedig óva intjük, hogy ebben az áldatlan licitációban részt vegyenek! Inkább építsenek azon a pénzen iskolákat, kórházakat és nép­jóléti intézményeket. Ezek ha nem jövedelmeznek is közvetlenül, de lega­lább városi célokra szolgálnak. B. J. Figyeljen e névre és kérjen mindig határozottan Erdőgyöngyét. Hasonnevű értéktelen utánzatok vitsza- utaeitundók I Erdőgyöngyemivek Moritz X.ÖW, Brttnn-Hussovltz 11—26 Szemlélődés. A Deáktéren már állítják az uj villa­mos ivlámpák vasoszlopait. Ezzel megnő a fény és megrövidül az árnyék a Deáktéren. Az uj ivlámpák a járdák szélén lesz­nek felállítva. Pótolni fogják a sürjen el­sötétülő boltok eddigi villanylámpáit is ... Harminchat esztendeig tanitóskodott egy zalai faluban Berényi Miklós kántortanitó. Tanította a gyerekeket, búcsúztatta a halot­takat, énekelt az esküvőkön, egyébkor pedig — harangozott. Harminohat év alatt elöregedett; a tanítást és az éneklést még birta, de a harangozást már nem. Kérte te­hát az iskolaszéket, hogy mentsék fel a harangozás alól. Az iskolaszék, tekintet nél­kül Berényi Miklós harminchat szolgálati, évére, — elcsapta állásából. A legjobb értesülésü és legtekintélye­sebb fővárosi lapok hozták ezt a hirt. Napo­kon át nem jött semmiféle cáfolat reá. Tehát igaz. Emlékszem, hogy gyermekkoromban többször fel-felszaladtunk egyik vagy másik szatmári toronyba egy kicsit harangozni. nak egyike és hahotázva fogadja a kilépő urakat. Meg kell adni: „elszomoritóan bá­josak“ voltak csurom-vizesen. Ja, amit Len * gyei Annuska jósolt nekik : beteljesedett! — „Szép ember!“ Hogy van ? — kér­dik az egyik „vizes“ urtó). — Közép-fínoman 1 — felelt ő lakoni­kusan és karönfogva a „vízben *is barátját“ elmentek most már nnpftírdőt keresni. v Az idő repült... Egyszerre csak a sok korzózás után erős kürtszó jelezte, hogy kezdetét veszi a szépség-verseny, — illetve rózsakirálynő választás. Megindult a mozgo­lódás, kérdezősködés, vájjon ki lesz ? Ki nyer? Egy elröppent feledhetlen izgalmas fél óra, mikor aztán a szavazatok összegezése után kihirdették az eredményt: Első helyen Lengyel Bella, aztán Papp Margitka lettek rózsakirálynővé megválasztva. A férfi-szép-l ség verseny győztese: a „Szép ember“ Dr Lengyel Alajos lett. Méltó befejezése és betetézése volt az ünnepi délutánnak azon elragadó jelenet, mikor a bájos ifjú Bózsakirálynőt autóba ültették és Dr. Ádám István üdvözlése után a lelkes közönség hatalmas óvátiója közepette az ivlámpák kigyuladó fényénél diadalntjára bocsátották. Ekkor már este volt... Utánna pedig sikerült tánc reggelig ... Minden toronynak meg volt a maga haran- gozója. Szívesen vették természetesen, ha a játszadozó gyermekekben egy kis segítségük akadt. De úgy emlékszem, mind egyszerű emberek voltak, egyik sem volt kántortanitó. Pedig ha egy falusi eklézsia megbirja, hogy kántortanitóval harangoztasson, itt is tud­tak volna annyit áldozni... Ilyen lukszust csak falun engednek meg az emberek maguknak. Lehet, hogy módosabb községben középiskolai, avagy egyetemi tanár is hurangoz. Az utóbbi való­színűleg csak husvétkor meg karácsonykor, — mert ez mégis drágább ember! No de, maradjunk csak a Berényi eseté­nél. Harminchat évig harangoztatták; éne­keltették lakodalmakon és haláleseteknél. Végül gyermekeiket is taníttatták és nevel­tették vele. Mert hiszen tanító is volt volna, úgynevezett népnevelő. De elcsapták, mert ott nem a népnevelés a fontos, hanem a harangozás. Hiszen a tanitó- képzőintézet is azért képezi a tanítókat, hogy harangozzanak. Ezért vernek a preparändista diák fejébe vagy harminc stúdiumot, pl. történelmet, gazdaságtant, pedagógiai isme­reteket, matematikát, fizikát, aritmétikát, csillagászattant, hittant és zenét. Azért, hogy a legutolsó tárgynak vegye csak gya­korlati hasznát: jó zenei ritmussal tudja rángatni a rátarti falusiak összevissza kia­báló, vékonyhangu harangjait. A népnevelés — az semmi. Nevelje az öregapját, felnő a Földes Túrosa Károly fia amúgy is. Esküdt meg iskolaezéki tag lesz az amúgy is. Aki majd parancsol a kántortanitónak. Miért tanuljon hát attól, akinek majd paran­csolni fog. Csak egy bibije van ennek a falusi okoskodásnak. Csak rá kellene ütni. Eb pedig, hogy a falusi iskolaszék még nem minden. Nagyobb fórumok is vannak nála. Akikkel nem lehet harangoztatni I Ezeknek a fórumoknak lett volna már kötelességük régen, hogy ne tűrjék § nép­nevelői állás ilyen lealacaonyitását. Harminc­hat évig harangozzék egy kántortanitó, aki a falu „intelligenciája“ 1 És amikor már képtelen reá, akkor elcsapják. Szabad-e ilyen komiszságnak büntetlenül megtörténnie, és szabad-e egyáltalában megtörténnie!? A tanítóság bizonyára felháborodással vett tudomást erről az esetről s nem hagyja annyiban, s mindent elkövet, hogy hasonló eset többé elő ne fordulhasson. Meg kell táncoltatni azt az iskolaszé­ket, hogy örökre elmenjen neki is, meg a többinek is a kedve. NESTLET GYERMEKLISZT réöbeválN a legjobb és legolcsóbb* DOBOZA K 1.80 MINDEN 6VÓGYSZERTÁRBAN ES DROGÉRIÁBAN Próbadobozt ingyen küld: HENRI NESTLÉ.Wien.I.Biberstr I73. Jh, Még egyszer a Kossuth-kertről. Azt hittük, olyan szép lesz a kert, mint más évben. De csalódtunk. Sétányai nem olyan tetszetősök, mint ahogy vártuk volna. A nagy körönd is mos­toha állapotban van, kezd elvadulni rajta a fű, olyan szép gruppok sem ékesitik, mint máskor. De lehet, hogy még minden egészen h :lyre jön. Mert úgy sejtem, hogy a kertészek most tanulmányúton vannak Erfurtban | egy csomó meglepetéssel kerülnek haza... * Szatmár.. 1913 junius 22. _________ Csomay Győző. Ap róságok. A nőegyl.'t vasárnapi mulatsága szép haszonnal végződött. Aki csak tehette, min­denki ott volt, de miután mostanában sokan nem tehetik, hiányoztak is elegen. Egy ilyen ott nem voltut iuterpellált egyik lelkes nő­egyleti hölgy, hogy bizony az árvagyerme­kekért eljöhetett volna, s — Nagyságos asszonyom! — menti magát az illető — olyan időket élünk, hogy most mngam is csak egy árva gyerek vagyok. t * Az elmúlt héten két pénzintézet előtt is ott állott a vas szerkezet, amellyel a pénz­szekrényt emelték be a bank helyiségbe. Nagy néplömeg volt bámulója a látványnak és ugyancsak dolgozott az utca humora. — Tessék! — szólt egy néző — azt mondják nincsen pénz, hát akkor mi az ör­dögnek van szükség pénzszekrényre?! — Bizonyosan a kamatlábot akarják bezárni, — szólt rá egy másik — hogy va­lahogyan lejebb ne szálljou I A „Szatmári Hétfő“ meggondolta ma­gát és belügyminiszteri engedély nélkül ne­vét „Szatmári Újság“-ra változtatta. Külö­nösebb oka nem volt rá, mert hiszen a kö­zönség előtt már népszerűségre tett szert, az uj név tehát semmi olyant nem jelent a mint általában jelenteni szokott. — Sőt, — jegyezte meg valaki — most még népszerűbb lesz, hogy az öreg is beleszólott, mert lesz a ki bizonyos irány­ban mérsékelje. Nagy az öröm a városban, hogy az erdőperben az első biróság az Ítéletet meg­hozta, arról nem is beszélve, hogy ez az íté­let a városnak adott igazat. A ki ismeri a -per óriási anyagát, az méltó elismeréssel honorálja azt a hatalmas munkát, u mit a tisztiügyész, de főként a per előadója kifej­tett és igy megérti a mit a pertárbun va­laki arra vonatkozólag megjegyzett — Örülök, hogy se ügyvéd, se bíró nem voltam ebben a perben, mert bizonyo­sun u szanatóriumba kerültem volna. * A „Kölcsey-Kör“ vasárnap délelőtt közgyűlést tartott, amelyen az időközben megürült állásokat töltötte be. Sokszor el­hangzott a sajtóban, bogy a kör már évek óta nem csinál semmit, ilyenforma beisme­rések voltak az elnöki megnyitóban is, de mikor a titkári jelentést felolvasták, ámulva néztünk össze és szinte olvasni lehetett az arcokon: „ — Ni, ui! hiszen még többet is dol­goztunk mint kellett volna I Demeter. HÍREINK. *©; grummisarolr tartóssága fogékonysága, eleganciája, atólérbetlen I — A város erdőpere. A Dél magyar­országi Faipar Kiviteli Részvénytársaság s a váro9 közönsége között folyamatba tett mintegy három év óta húzódó bonyolult perben szerdán hozott ítéletet a Törvényszék, melyszerint a Kir. Tszék a négyezerholdas avasi erdőkitermelése ügyében kötött szer­ződést felbontotta, mely egyben elégtételt szerzett a megbántalmazott városi tisztikar­nak is, melyet Mukay Ágost dr. u részv. társaság igazgatója bűnvádi és fegyelmi fel­jelentésekkel támadott meg. Elvesztette a részv. társaság a városi pénztárban levő 100,000 koronás kaucióját is. Az Ítélet sze­rint az összes beruházások, az iparvasut, épületek vasúti és kitermelési felszerelési- tárgyak ellen értékben a 480,000 koronás követeléssel szemben 301,000 koronát ítélt meg a részv. társaságnak, A részv. társaság mint értesülünk hajlandó az egyezkedésre, I ha elfogadja a biróilag megitélt kártérítést s mindkét részről mellőzik a fellebbezést, úgy avasi erdőnk kitermelési munkálatai még a nyár folyamán megkezdődnek. — A oustozzai csata emléke. Mint minden évben,'Úgy ma is nagy ünnep­ségek között ünneplte az 5.-gyalogezred a custozzai győzelem évfordulóját. A kaszárnya udvarán lombsátorban Hubán Gyula g. k. lelkész ünnepi misét mondott, melynek vé­geztével a zászlóaj tisztjei magyar, német és román nyelven méltutták a legénységhez intézett beszédeikhez a győzelmi nap jelen­tőségét. A tisztikar diszebódet adott u tiszti étkezőben, s úgy itt mint az udvaron tar- 4 totl ünnepségen Horváth János nyug. cs. és kir. őrnagyot, a custozzai hőst melegen ün­nepelték. A legénység is meg lett vendé­gelve s a kaszárnya egész nap az örömünnep vidám zajától hangzott. — A Kölcsey-kör közgyűlése. Vasárnap délelőtt tartotta a Kölcsey-kör közgyűlését Kende Zsigmond elnöklete alatt a városháza kis tanácstermében. Az elnök meleg szavakban emlékezett meg néhai dr. Fecbtel János alelnökről, ki több mint egy évtizedig vezette a Kölcsey-kör ügyeit. Majd Majtényi András titkár beterjeszti a titkári jelentést a kör báromesztendei munkálkodá­sáról. A kör tartott irodalmi matinékat meg­ünnepelte Mikszáth Kálmán írói jubileumát és megalapította 1912-ben a Szabad-iskolát, , amely 1913-ban is folytatta működését. A jelentés utolsó részében a muzeum gyarapo­dását vázolta. Bakc9y Gergely gimnáziumi igazgató a kör vagyoni állapotáról számolt be. A közgyűlés utolsó pontja az uj tiszti­kar megválasztása volt. Megválasztották al- elnöknek dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármestert, titkárnak dr. Barna Jánost, pénztárnoknak Thurner Albertet, számvevő­nek Asztalos Sándort és jegyzőnek Nagy Bélát, — A Nőegylet vasárnapi tánc­mulatságán jelen voltak: Asszonyok: Banner Antalné, Lengyel Imréné, Pinc Má­tyásod, Dr. Muhy Zsigmondné, Morvái Jánosné, Tombory Virgilnó, Dr. Barna Já­nosáé, Dr. Nagy Barnánó, Werner Oszkárné, Pápayné, Unger Ullmann Sándorné, Unger Istvánná, Unger Gózáné (Zilah), Jankovics Jánosné, Pál Szeréna, Sz. Träger Albertné, Dunay Sándorné, Csizmadia Józsefné, Asz­talos Sándorné, Szappanoané (Bpest). — Lányok : Asztalos Mariska és Ilonka, Ban­ner Edith, Szappanos Zsóka és Irén (Bpest), Gulácsy Margit, Lengyel Anna, Irén és Bella, Morvái Bözsike, Junkovich Cella, Dunay Ili, Pápai Margit, Träger Irén, „ * * Bözsike, Unger Ullmann Ibolya, Unger Ilonka, Pál Ella,’ Reich Z’ófíi, Ruprecht Ilonka, Nagy Margit. Itt említjük meg, hogy az ünnepély és a bál anyagi sikere közel 1700 korona, amelyből a kiadásokat leszámítva több mint 1000 korona jut jótékony célra. Köszönetét mond ezúttal a Nőegylet az ünnepély hangu­latát és sikerét emelő püspöki autóért, az önkéntes Tűzoltóknak és Morvay János urnák autóéért, úgyszintén az egyes sátruk­nál közreműködő urak szívességéért, Kiss Árpád urnák pedig a Mozi rendezése körül kifejtett buzgalmáért. — Újítás a, helyiérdekű vasuta- inknál. A Szatmár Vidéki egyesült h. é. vasutak igazgatóságának f. hó 20-án Buda­pesten tartott közgyűlésén a bikszádi és somkuti vasutak újabb vonalaira vonatkozó­lag több rendbeli ujitás keresztül vitelét ha­tározták el. A miniszter rendelkezése értel­mében a bikszádi vasút a Gőzfűrész s a somkuti a Szentvér állomásig, fog közle­kedni, melv ujitás folytán uj vonalakat épí­tenek az Árpád, Széchenyi, Iskolaköz s Ko- euth Lajos-utcákon át. Ezenkívül tervbe vau véve a sínpároknak egyszinbe hozatala s a közlekedési hid megerősítése. A munkálatok közel 200,000 koronába kerülnek. — Kinevezés. Imre Lajos székesfe­hérvári m. kir. pénzügyi tanácsost a pénz­ügyminiszter a székesfehérvári pénzügyigaz­gatósághoz az eltávozott Major Lajos he­lyébe helyettes pénzügyigazgatóvá nevezte ki. Méltó úriembert ért e kitüntetés, mert az uj helyettes pénzügyigazgaló úgy hivata­lában, mint a város társadalmi életé­ben szeretetnek és közbecsülésnek örvend. Gratulálunk s u jövőre nézve is sikert kívá­nunk neki, mint városunk fiának. — Uj ügyvéd. Dr. Medgyesi László Marosvásárhelyen az ügyvédi vizsgát jó siker­í rel letette. Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által T 17— r m ' I aa RiMestő bb öLJL Cíózmosógyárában “■ A BIKSZÁDI *■ természetes ásványvíz, gyógyhatású, hurutos bántalmaknál páratlan. fgigt Kapható mindenhol, árjegyzéket kívánatra küld A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. 17— a bikszádi fürdőigazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom