Szatmár és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1912-10-01 / 40. szám
tri Vi-Vi ^ ' / Huszonkilencedik évfolyam. 40-ik síim. Szatmár-Németi, 1912 október 1. SZATMAR WEE TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Közérdek, magánérdek. Még a vad, vagy a félvad népek sem élhetnek egészen zárkózott, társaiktól elszigetelt magánéletet. Már a társadalmi élet legkezdetlegesebb fokán is kénytelenek az emberek saját önzö érdekeiket mások érdekéivel összeegyeztetni, a közös ügyek érdekében pedig áldozatot hozni s akaratukat a közélet céljainak alárendelni. Ahol erre nem voltak képesek az emberek, ott nem is fejlődhetett ki szervezett társadalmi élet. A nomád népek nem is élvezik a kultúra áldásait. A társadalmi együttélés olyan közös érdekekel, olyan közös intézményeket teremtett, melyeket fenntartani és fejleszteni saját érdekünkben is kötelességünk. A szervezett társadalmi együttélés mellett olyan javak és előnyök birtokába jutunk, amiket, saját erőnkre utalva, soha nem volnánk képesek megteremteni. Hol állanánk a vagyon és személybiztonság dolgában, ha az ezekkel járó tetemes kiadásokat vonakodnánk meghozni. Milyen alacsony nivón állana egész kultúránk, előhala- dásunk, műveltségűnk; milyen szegényes volna a tudományunk és művészetünk, ha ezekre az elődök nem áldoztak volna. De még a hitélet sem fejlődött volna ki. A legnagyobb áldozatot hozták az emberek, hogy temTARCA. Képek a múltból. Szeged városnak tizennégy mértföld óriás határát az ezernyolcszázas évek elején nem szeliditették, nem ékesítették a gyümölcsfákkal, szőlőkkel körülbokrétázott tanyák ezrei. Paszta volt a puszta. Jegenyefák nem bólogattak a szép fehér sorrendben \sorakozó tanyaházak mellől. Vad pusztán füstölgött néhány betyár csárda kéménye. Leginkább pásztorkarámok képezték a szel- Iőb tanyahelyeket s a szegedi tizennégy mérföldnyi pusztán virágzott uz ős pásztorélet fattyúhajtása, a betyárkodás is. Ami nem is volt csoda, mert mig Kotolár pusztai kapitány fegyveres legényivei meg nem telepedett a pusztán, addig a hadnagyok csupán portyázgatni járogattak ki. Már a Eotolár kapitány kinn lakása idején egy Popán Jóska nevű legény volt a leghíresebb szegedi betyár. A Popánoknak az akasztófa volt a családfájok. Minden tiz- esztendőben fel-felkötöttek rá egy Popánt... Szeged városnak meg Dianovszky ur volt a főkapitánya. Hatalmas ur. volt. A budai utón feküdt a kúriája s midőn egyszer megszaladt a Tisza s gátat szakított a Sorház- kaszárnyánál, a budai-úti kúriától a városházáig lábas hidpallót vertek, hogy a hatalmas főkapitány száraz lábbal járhasson a hivatalába. Ilyen első ember volt a városplomot építsenek, az Istenük tiszteletére oltárt emeljenek és azt felékesi- tették a művészet legszebb, legfenségesebb alkotásaival. Mindezeket a közérdekű célokat csak nagy áldozatok árán valósíthatták meg. Megragadó és felemelő példáját mutatja a történelem nagyjaink áldozatkészségének is. Mert mi nem fejedelmeink bőkezűségének köszönhetjük közintézmenyinket, mint más nemzetek, hanem a nemzet áldozatkész fiainak. De lehet a közérdeket szolgálni becsületes és önzetlen munkával is. Sokan áldozták már fel egy egész életnek hasznos tapasztalatait a közérdek javára. Ez az erkölcsi támogatás nem kevésbbé becsülendő, mint az anyagi áldozat. Dolgozni érdek nélkül, az elösmerésre való kilátás legkisebb reménye nélkül, csak felemelkedett lelkek nemes tulajdonsága lehet. — De az utóbbi években ezen a téren is gyökeres változás állott be az emberek felfogásában. A közérdek kezd másodrendű tényező lenni. Az egyéni érdek nyomul mindenütt előtérbe, ez uralja minden cselekedetünket. Egész közéletünket a magánérdek befolyásolja. Az inviduálizmusnak egy egész ut rendszere keletkezett. Nincs többé önzetlenség. A még itt ott szórványosan található ideálistát megmosolyogják. ban Dianovszky. Kinn a pusztán meg Popán Jóskát tartották az. első betyárnak. A „fekete ördög“, köznyelven s hát tnegől igy tisztelték Popánt, aki csúnya volt, mint a született ördög. Rücskös, fekete arcát nagy sebhely-forradás éktelenitette. Pandurkardnak a nyoma volt az az éktelen forradás! Node fűbe is harapott az a pandúr ! A pandúrokon mindig kifogott Popán. Mintha valóban az ördöggel ciraborázott volna Popán, midőn üldözték, mindig nyoma veszett. Mintha valamely ördög sugdosta . volna meg neki a pusztázók cselvetéseit, mindig előre megneszelte a fenyegető veszedelmet. A sok kudarcok, felsülések, hiábavaló baj szák miatt már Dianovszky főkapitány is többször megkorholta, lebecsmérelte a hadnagyokat és Kotolár pusztai kapitányt. — Okosabb, ha tyúkot ültetnek kend- tek — zsörtölt a kapitány — hahogy egy betyár mindig túljár ennyi emberen. Kotolár fülig pirult s reszketett az indulattól a sugár bajusza: — Nem fekszem vetett ágyba, meddig farkasguzsba nem kötözöm azt a feketepofáju zsiványt 1 — A főkapitánytól elmenőleg ilyen szigorú fogadást tett Kotolár. E9 á hab kiverte a pandúrok lovát, napokon át folyton tartott a kérlelhetetlen betyár hajsza. Sokszor még meleg is volt a vacok, melyből kiugratták Popánt; azonban midőn már bizonyosra vették, hogy hurokra kerül, mintha csak a pokol nyelte volna el, teljesen nyoma- veszett a fekete ördögnek. Kotolár kapitány ezen „rossz hírről“ is kénytelen volt jelentést tenni, nagy szégyenkezve küldte be a Ma az az uralkodó felfogás, hogy senkinek semmit ingyen. Közérdekből cselekedni valamit, érthetetlen naivság. Ma még a lelkesedésnek is megvan a maga megszabott ára, csak addig a határig terjed, ameddig annak ellenértékét élvezhetjük. „Krisztus palástját sem őrizték ingyen“, ma a közkeletű érvek közé tartozik. Hogy a közérdek teljesen elhomályosult, azt mindenki szomorúan tapasztalhatja, aki a nyilvánosság terén működik. Pedig soha nem hangoztatták a közérdeket nagyobb lármával, mint ma, soha jobban ki nem használta a magánérdek, mint jelenleg. Vizsgáljuk meg ezt az állapotot elfogulatlanul és állapítsuk meg, ha lehet, mi ennek az oka. Valamikor mindent a közérdek uralt, az egyén csak eszköz lehetett. Értéke és érdeme csak annyi volt, mennyit a közérdek szolgálatában kifejtett. Azért űnindenki egész az önfeláldozásig szolgálta a nemzeti közérdeket. Ennek legszebb példáit a görögök történelme mutatja fel. , De vájjon nem ugyanazt mutatja hazánk történelme is. Évezredes fennmaradásunkat leginkább annak köszönhetjük, hogy a magyar nemzeti közérdekért a legnagyobb áldozatra kész volt mindenki mindenkor. Ma még ugyan megmaradt jelszónak a közérdek, de valójában a magánfőkapitánysághoz az egyik vén pandurlegényt. A pandúr korán érkezett,' tehát az ambitu- son leültették s mig a főkapitány fölébredt, a tornácon pipázgatott a vén pandurlegény. Volt már neki ott egy jó ösmerőse. A főkapitány Imriske nevű pendelyes kis fia. A vén pandúr bíbic-tojással, fürjecskével, túzok- tollal, madárlátta cipóval sokat kedveskedett a kis urfinak. Most is a v.én pandúr térdére kapaszkodott Imriske. — Lovagoljunk bácsi — s a gyermek megcibálta a vén pandúr csüngős szürke bajuszát. — Gyih, hél — a pandúr mozgatni kezdte a térdét és pattintott az ujjával. — Báosi 1 — szólalt meg a gyermek. — Mi az, Imriske? — Tudok ám én valamit. — Mit Imriském ? — Egy bácsi van a szénapadláson. — Mit mondtál, Imriske? — Miért van az a bácsi a padláson ? — Mindig ott van ? . — Mindig. Az örzse az ételt is odá hordja neki. A pandúr elámultan hallgatta a gyermek-beszédet, majd sunyin tudakolta: — Urficskám, aztán milyen az a bácsi ? — Csúnya bácsi. — Csúnya ? — Csúnya fekete bácsi az. Még az arca is sebes neki — magyarázgatta ártatlanul a gyermek. Nagy szeget ütött ez a vén pandúr fejébe s alig várta, hogy a pusztai őrtanyára kiérjen. — Nagy szavam van a kapitány urérdek settenkedik a leple alatt. Mert alig vau olyan magánérdek, melyet ügyes raffinériával, kellő körültekintéssel ne lehetne a közérdek mezébe öltöztetni. Sokan állítják, hogy ma köz- intézmények is csak azért keletkeznek, hogy jól palástolt magánérdekeket szolgáljanak. Ha van is némi túlzás ebben az állításban, de kétségtelenül sok igazság is rejlik benne. Jelen korunkban a megélhetésért vivott nehéz küzdelem a magánérdeket állitja előtérbe. Ez a magánérdek kíméletlenül tör minden ellen, ami útjába esik. Megtámadja a társadalmi intézményeket, a fennálló jogrendet, meg a magánbecsületet, csakhogy érvényesüljön. Csak látszatra tudjon dolgozni, csak tudja azt a hiedelmet felkölteni, hogy a közérdekben cselekszik, igy akkor mentve van mindentől, még a bíróságunk is kegyelmes lesz vele szemben. S ebben oly gyakorlottságra tesznek szert az emberek, hogy még a legélesebb látású ember sem állíthatja magáról, hogy nem esik a csalódásnak áldozatul. Bár szomorú ez a kép és óvatosságra intheti a társadalmat, de, hála Istennek, még mindig találkozunk az önzetlenségnek is olyan példáival, amelyek előtt tisztelettel hajiunk meg. Minél ritkábbak lesznek a közérdeknek önzetlen munkásai, annyival nagyobb tisztelet illeti meg őket. hoz — s a véupandur közölte á gyermek- fecsegést Kotolárral. — Ha ez igy van, ahogy kend mondja, akkor a főkapitány padlásán rejtőzködik Popán — feleltei, komoran Kotolár, aki csak most kezdte megérteni, hogy Popán betyár miért volt mindig olyan jól értesülve a pandúrok jövés-menéséről?... Nyergeltetett a pusztai kapitány s még aznap délután lóvágtában jelentkezett a szegedi főbírónál: — Nyomában vagyunk Popánnak — de osak súgva merte elmondani a súlyos vádat a hatalmas ember felől. Megdöbbent a főbíró is. — Plenumot hivatok össze — mondotta a főbíró — meghivatom a főkapitányt isi Kegyelmed meg Kotolár uram aközben kutassa fel a szénás padot s azután rögtö- nös híradással legyen minekünk, de jól vigyázzanak. A pálcás kisbirók nosza széjjelszéle- deztek a szenátor urak után. Már alkonyatra hajlott az idő, de mivel „plénumot“ csupán nagyon fontos ügyben szoktak volt tartani, mindnyájan mentésen, kardosán szállingóztak fel a tanácsházba. Jött a főkapitány is aranyos karddal oldalán. A főbiró komor arccal ült a patkóalaku asztalfőn. Az ereszkedő alkony kékessötét fátyolt teritgetett a a tanácsház ólomkeretes ablakaira. Az ajtónál kivont karddal strázsáltak a hajdúk, a feszület előtt gyertyák lobogtak az asztalon. A főbiró a fiskálissal sugdosott sokáig. A főkapitány és a többi tanácsurak kíváncsian várták a következendőket s nem is vették figyelembe, midőn pillanatra benyilt az ajtó, Kotolár kapitány igenlőleg intett be az RÓTH r r f FIGIYELKEZTETESÍ! Imi ciiiralta. nagyválasztéku cipőraktárát JW ajánljuk a t. vévé kézéuséguek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást- —— Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett!! Az előrehaladó! A valódi amerikai King duality cipők kizárólagos raktára. nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatók 1
