Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-30 / 22. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél x . 3 > I Egyes szám ára 16 * * SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények,. továbbá előfizetések és hirdetések küldendők:Morvái János könyvnyomdája, Eötvös-utca 6. az. f # Telefon-szám : 73. -------------------------------------------7----j--------------------------------HI RDETÉSEK -v— — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Felekezeti izgalmak. Az országháziján most folyó vitából, mely a kultusztárca körül kerekedett, nem valami örvendetes jelenségként állapítható meg a felekezeti kérdések előtérbe nyomulása. Nem mai keletű ez a jelenség, évek óta érik ez az eszme, de ma már odáig jutott, hogy nyíltan hangoztatják, a mit eddig csak gondoltak és kimondani még nem akartak. A legközelebbi kath. nagygyűlés már nem csinált titkot belőle, hogy egy kis pogrom nagyon kívánatos és egészséges volna. De nem kell megijedni, idáig nem fog fejlődni a dolog, mert bármi nagy is a hajlandóság bizonyos körökben, _végkép elmúlt annak a lehetősége, miként gróf Tisza István is mondotta, hogy egy másik középkor támadhasson. A harcias szellem — mint nem régen is irtuk — ma már csakis az egyházi vezetőségeknél van meg, a hívek között alig fordul elő, ami bizony nagy szerencse, mert anélkül is -varr ezer más kérdés, ami izgatja a közönséget és különféle táborokba sodorja az embereket, hová jutnánk, ha még ezenkívül a felekezeti kérdés is napirenden volna. Hogy melyik a leg^ jobb vallás, azon vitatkozzanak a teológusok és hozzák tisztába maguk között, ha tudják, a hivek megvannak a maguk vallásával elégedve és nincs szükségük ezzel a kérdéssel foglalkozni. Elég szomorú idők voltak azok, mikor még a hivek Í9 foglalkoztak vele és ezen a cimen rakásra gyilkolták egymást Istennek nagyobb dicsőségére. Mert régi dolog, hogy annyi emberi élet, nem esett áldozatul a világ teremtése óta lefolyt összes háborúkban, mint a mennyit a vallási meggyőződések külömbözösége elpusztított. Ki volna olyan botor ezeket az időket visszakivánni ? 1 A legnagyobb biztosíték pedig, hogy egy újabb középkor nem támadhat, az intelligencia liberális érzüle tében van. A népet lehet maszlagolni, de az intelligenciával szemben hatástalan mindenféle rábeszélés, mert az tisztán lát és tudja, honnan fá a szél. A nép még elhiszi, bár az sem egészen bizonyos, hogy a vallása meg van támadva, de a nép nem elegendő ahhoz, hogy vele egy győzelmes hadjáratot kezdeni lehetne. S minél nagyobb az erőlködés pl. a kath. népszövetségek megalkotásával egy hatalmas hadsereget teremteni, az eredmény csak annyi, h°gy egy pár Huszár Károlyból országgyűlési képviselő lesz, de az intelligencia még inkább eltávolódik s mig eddig közönyösen nézte a semmi erkölcsi alappal nem biró küzdelmet, látva annak szertelen voltát, maga is sorakozik és szembeszáll azokkal, kik a. vallás védelmének jelszava alatt a gyűlöletet igyekeznek beoltani a lelkikbe. Hogy az intelligencia nélkül sikeres harcot folytatni nem lehet, azzal tisztában vannak, most tehát egy olyan módszert gondoltak ki, hogyha hirtelen nem is, de legalább idővel azt is a maguk részére hódítsák. Kikből lesz az intelligencia ? Mindenesetre elsősorban azokból, a kik a középiskolákból kerülnek ki. Ha tehát ezeket már eleve megnyerhetik a maguk részére, a jövő minden körülmények között az övék lesz. Ez a módszer a kongregációk terjesztése és az iskolákból kilépő ifjúságnak megesketóse, hpgy az eszmének hive marad. Hiú erőlködés, mely a célbavett eredményt soha sem fogja elérni. Az élet nagy iskolájában elfelejtődnek ezek a gyermekjátékok s csakis azoknál fog beválni, a kik egy és más vonatkozásban az összeköttetést fentartani kénytelenek, a kiknek boldogulása függ attól, hogy oda tartozzanak. De hát ez az intelligencia most is ott van, azonban ezzel nem lehet messzire menni. Nincs a vallásnak semmi köze ezekhez a küzdelmekhez. Nem őszinte beszéd, hogy a kath. vallást támadnák, avagy hogy a katolikusoknak bántódása volna. De ha esetleg volna is, hogy azt a zsidók csinálják, tehát itt az ideje most már ütni a zsidókat. Az bizony úgy van, hogy a zsidóság minden téren nyomul előre és erősen boldogul, mert nemcsak eszes fajzat, hanem szorgalmas is. Kitartó a munkában a szakadásig, s miután tudja, hogy kizárólag csak a saját erejéből boldogulhat, vasakarattal indul az életnek és nem ismer akadályt, hogy célját elérje. Bizony könnyen meglehet, hogy nem is 50, de már 30 év múlva itt-ott akad egy-egy ház, a melyik keresztényé lesz, de hát ezért ne a zsidókat szidjuk édes keresztény atyafiak, hanem azokat, kik feltárják a zsidók minden gonoszságát, ellenben soha egy szóval sem emlékeznek meg azokról az erényekről, a melyeknek boldogulásukat köszönhetik. Arra tétessék le a főiskolából kilépő inakkal az esküt, hogy az élet minden körülményei között eszökben fogják tartani és szigorúan követik is, hogy a ki boldogulni akar, annak dolgozni kell. Ebből, ha megtartják, több hasznuk lesz, mint a mostaniból. Nagyon mostoha sorsban leledzik, de azért még mindig tényező a szabadTAECA. A virágok. (Költemény prózában.) Irta: Károlyi Oyula. Az ablakomban virágok nyílnak . . . Álmatlan, bÚ9 éjszakákon, mikor nem tudok ágyúmban maradni, mikor lázas szenvedélyem az ablakhoz üz, hogy belebámuljuk a sötét éjszukába, mintha valakit várnék, azok a virágok vigasztalnak meg egy kissé, csendes, mélubús szavukkal, amelyet csak én értek . . . Szeretem az erdőt, mezőt kora reggeleken, mert olyankor senkisem jár ott rajtam kívül. A himes mezőn tarka vadvirágokat találok, amelyeket nem ápol, nem gondoz más, csak a jó Isten . . . ezek a virágok az én jó barátaim, lelkemnek édes rokonai. Mikor elhaladok mellettük csüggedt kebellel, könnyező szemekkel, ők - részvéttel hólintgatnak felém . . , beszélnek hozzám . . . és én megértem minden szavukat. Úgy tetszik, mintha már ismerős volna előttem ez a hang .. . igen; mintha csak az ablakomban nyíló kis virágok szavát hullanám . . * Forró, tikkasztó nyárközép . . . Bent, a város nagy szürke falui között semmi élet . . . lomhaság, kedvetlenség honol mindenütt. Ilyenkor úgy szeretek arra kint, a mezők felé bólyongani. . . azokon túl árnyas erdő vár, amelynek lombjai alatt gyakorta szoktam megpihenni ahonnan gyönyörrel nézem a dús kalászokat rengető termőföldet. Az aranyszínű, hullámzó gabonatenger- beu kellemesen libeg-lobog a vérszinü pipacs, amelynek szirmai hamar lehullnak. Piros pipacs, kék búzavirág, szarkaláb . . . oly jól odaillenek az aranyos mezőbe . . . festő nem tudna ilyent festeni. A hüs, kellemes szellő hangokat hoz felóm . . kedves, ismerős hangok ... a virágok beszéde. Szeretem a virágokat, mert azok nem csalnak, azok őszinték. Rajongva hallgatom bűbájos szavukat, mintha ezer meg ezer apró tündér csevegne, mintha ezer meg ezer apró ezüstcsengőcske csengene lágyan, édesen, andalítóan . . . $ Az a sötét éj a nagy város alvó házai, holt utcái fölött nem érez, nem lát, nem hall. De ablakom kis virágai rögtön észre- veeznek, ha közelükbe állok, rögtön meghallják szivem lázas dübörgését, rögtön megérzik fájdalmamat. — Ne sírj, ne szomorkódj, minden élő sorsa a küzdelem, a csalódás, a fájdalom. Légy erős . . .légy erős . . . És ezt a két utolsó szót mondogutják folytonosan. * Van egy gyönyörű, sokvirágu szegfű- bokrom. Vérpiros virágokat hajt, ezek az én kedvenceim. A múlt éjszaka ez a szegfübokor mesét mondott . . . — Nemcsak ti szenvedtek, szerencsétlen embefek, szenvedünk mi, nektek oly kedves, színes, illatos virágok is. _____Látod, mily piros valamennyi szülöttem ? Ti gyönyörködtök a szép, piros virágokban, pedig egy vérző szív festette azokat olyanokra. ügy-e szeretnétek, ha a virágok mindig üdék, frissek maradnának, vagy legalább C9ak addig tartanák meg üdeségüket, frisse- ségüket, ameddig egy emberélet tart. Csakhogy a virágokat lecsüggeszti a nyár melege, lekaszálja az első csipős őszi szél. A virágok gyöngék s a nagy fájdalom hamar végez velük. Hamar és könnyen . . . Halld ember a történetemet s aztán, ha néhány hét múlva látod, hogy utolsó virágom, mint sorvad el, mint hullik le; ha látod, hogy csuk néhány évig leszek elég erős a tavasz tündérét ujszüllöttekkel ékesíteni ; hu látod, hogy karjaim kiasznak s én meghalok, gondolj szavaimra. Te bizony- nyál túlélsz engem . . , « És a szegfű mesélt . . . Szabad fold, napsugaras, pacsirt&dalos rét volt szülőágyam. Madárdal keltett föl, méhzümmögés mulattatott, prücsök cirpelése altatott el, a patak csobogása volt éjjeli zeném, a harmat üdített, a szél edzett, a holdsugár osókolt, lágy édes szerelemmel. Az éj tündérei gyakran eljöttek játszani hozzám és társaimhoz. Sok, sok jó pajtásom volt ott, de csak egy volt, akit úgy szerettem, hogy a természet minden szépségét, életemet is feláldoztam volna érte. Az ő színe hófehér volt, az enyém tarka. Közvetlen közelében voltunk egymásnak s csillagos éjszakákon egyszer ismételtük eskünket: „Szeretlek . . . csak téged szeretlek . . . mindörökké!“ . . . Úgy látszott, hogy nagyon jó barátok vagyunk. Keblünkben egymásnak tartogattuk az édes mézet, csak egymást ölelgettük, csókolgattuk s a boldogságtól remegve hajoltunk egymásra, ha a pajkos tündérek incselkedni, csábítgatni közelünkbe jöttek. Más virágokkal egyikünk sem barátkozott, nem is társalgott. Egymáséi voltunk s egyikünk sem volt oly gyöngédtelen, hogy fölkeltette volna a másik szivében a féltékenységet. Boldog gyermekkor! Sohasem fogsz te többé visszatérni! Soha . . . soha . Az éj apró tündérkéi, ezek a ledér kis nimfák virágtól virághoz szőkéitek éjszakánként s olyan szépen tudtak könyörögni, hogy a meghatott virágok szerelmesen tárták föl keblüket s önfeledten élvezték az egyesülés boldog kéjét . . . A mi keblünk csak egymás számára nyílt meg. Tőlünk ugyan boszankodva távoztak el az ördöngős tündérek, de annál erősebben föltették magukban, hogy ezt a két szüzvirágot meg fogj&k ejteni . . . Mi álhatatosak maradtunk, folytonosan buzditva egymást kitartó, hü szerelemre. De mondanom sem kell, hogy semmisem tart örökké, s hogy leghamarabb elmúlik a saját boldogságunk. Öh emberi Eltudod te képzelni azt a fájdalmat, amely szivemen átnyilalott, mikor egy nyári hajnalon egy árulkodó szellő fölébresztett, hogy lássam . . . oh, hogy lás-- sam, mint kéjeleg ő, aki az enyémnek vallotta magát, a csábitó tündér ölelő karjai között. A piros szegfű bágyadtan hajtotta le fejét és többet nem szólt ... Merengve néztem a koromszinü éjszakába, miközben szememből két könycsepp gördült alá. KEdEBKEZTEK! tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi sehevraax és box bőrből készült legújabb divata fekete és barna szinn őri-, női-, és gyermek-tiplik l
