Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-09-29 / 40. szám
Huszonötödik évfolyam. 40-ik szám. Szatmár, 1908 szeptember 29. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. — AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: — ifw ... 0 kor. I Negyedévre I kor. 50flU. évre .... 3 » | Egyes szám ára . Hl » KOzeégek, községi jegyzők ée néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések ée hirdetések Is kfildendék : = Morvái Jánee könyvnyomdái» Eötvös-ntcza 6ik sz. statt = T~-F.T.-F.-FQ3sr-e?l A -N/r ■ 78A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIBDETÉBBZ • tap HattMvatalábaa a lepelwébb árak nellett Átvétetnek. NyiMtér garmond sora 20 fillér. ■— Hirdetézek díjjal alBxe fizetendők. —ma. A közillem és altruizmus nevelése. Két cikkely. Irta: Bodnár Gáspár. I. A neveléstörténete feljegyezte a görögökről a kővetkező érdekes epizódot : Nemzeti ünnepet ültek. Ott, az Olimpus virágos környéke már úgy megtelt közönséggel, hogy egyetlen ülőhely sem maradt. De im, tisztes öregek érkeznek még. Az aggság lépcsőjén jővén, alig várják, hogy roskatag fizikumok megpihenhessen. A görög ifjak tidvözlik az öszbeborult férfiakat... de csak a spártai ifjak állanak fel és adják tüstént helyüket az öregeknek. Ezt az illemtudást nagyra is veszik az érkezők és egyik aggastyán igy szól vala: — A görög ifjak tanulják az illendőséget, az öregebbek iránt való tiszteletet, de valójában csak a spártai ifjak gyakorolják. E jelenet képe áll most előttem, mikor a fent jelzett kérdésről akarok társadalompedágógiai szempontból pár sort írni. írok pedig azért, _mert napről-napra hangosabb és erősebb kritikát olvasok, hallok az ifjúság, mindkét nembeli ifjúságnak illemtudásáról, illetőleg a közillemnek a gyakorlatban való szomorú, kivivő és kihívó voltáról.-És Írnom kell azért is, mert a közvélemény és ebben különösen még a magasabb intelligenciájú egyénék is majdnem kizárólag az iskolákat teszik felelőssé. Hogy nem tanítjuk illendőségre az ifjúságot. Hogy a sok képzés, tantárgyak, rengeteg könyvek, szellemi túlterhelés mellett az ifjúság faragatlan, neveletlen, durva és a közillem fogalmával valóságos harcban álló. Tanitják nálunk is tehát az illendőséget, de csak kevesen gyakorolják azt valójába'n. Két gondolát van a fenti panaszban kifejezve. Világosság kedvéért két felé is választom.- Hogy az ifjúság faragatlan, neveletlen, durva és a közillem fogalmával harcban áll. Hogy taniíjuk az illendőségre I őket, de a nyilvános életben — eredménye szomorú, kihivó mozzanatokban« nyilvánul. Tagadhatóan, hogy az illendőség: ellen az ifjúság nagy része ma megdöbbentő módon vét. Sokan a felserdült ifjak közül, abban a meggyőződésben élnek, hogy csak a szalonokban, a társaságokban kötelező az illendőség. Ezt konstatálta a napokban egy nagy- műveltségű nő, a pedagógiának kiváló-- Írója. Az utca — úgymond — az más. Ha végig nézünk legnépesebb utcáinkon, csudálkozva látjuk hogyan lökdösik taszigatják egymást az úri sétálók és köztük a serdült, ifjúság. A járókat egész szélességében elfoglalják, leterelik, kényszeritik inég az öregeket is. Ott gyülekeznek bizonyos utca sarkokon... elállják a járó-kelök útvonalát és nevetnek, ha valakinek a I közútra kell kitérnie. De ez még nem I minden. Bevárják, inig a leányisko- I Iákba tér a leány sereg. Gyöngéd telenül I végig íikszirozzák, hogy az ártatlan I leánynak sokszor arcpirulva kell az I előadásokra érkeznie és megzavart | lelki nyugalommal. így lehetséges aztán, hogy az I újabb nemzedék hallatlan fogalmat I hordoz agyában és szivében a közil- I lendöségröl. Hogy ebben is önző, egoista | lesz — a szó legteljesebb értelmében. I Műveltségét, udvariasságát csak azokkal I szemben tartja kötelezőnek, kikkel össze- | köttetése van. A nagy közönség — I hekuba előtte. Mindig embertársától I várja az előzékenységet és illendőséget és nem veszi észre, hogy közben, ő maga mily illetlenül viselkedik. Az illendőség ellen sajnos, az urleányok, a hölgyek is — (ezer tisztelet a kivételeknek itt is,fentebb is,) vétenek. Itt azonban inkább könnyed öntudatlanságiól van szó. Tessék csak megfigyelni — Írja a már emlitett Írónő, hogyan nézik egymást az utcán. A kalapon kezdik s végig siklik fürkésző" tekintetük az egész alakon, a lábáig. Aztán föl, újra le. Még meg is fordulnak utána, hogy még egyszer jól szemügyre vegyék. Néha négyével, ötével mennek a diák kisasszonyok az utcán egy sorban s nem ügyelnek arra, hogy az egész gyalogjárót elzárják. Aki illedelmesen akar kitérni, kénytelen sárba, vízbe letérni. És még meg is mosolyogják érte. Hölgyeim, uraim, ezek tények 1 konstatált, mindennap bebizonyítható ények . . . a válójában létező kivételek era takargatják a tényeket. És kikből alakul ki a valójában étező kivételek ? Az emlitett kevesek, ükből állanak? Mikor e kérdésre feleletet adok, felelek egyszersmind a kiemelt második gondolatra is. Ki tagadhatja, hogy az iskolában, a nevelő intézetekben, az illendőséget tanulják, gyakrolják. Tehát ismerik a növendékek annak tiszta, hamisítatlan fogalmát ; mindkét nembeli ifjúság. Az iskolát azért a közillem, illendőség megfogyatkozásáért, helytelen irányba való tévedéséért, fogalmának téves felfogásáért okolni nem szadad. Nem iroin, hogy nem lehet. De irom igenis, hogy nem szabad. Az iskola nem minden. Ha a születés, a család, ennek érzéke, képző ereje nem csatlakozik az iskola működéséhez, tudatos tervszerű képzésének, nevelésének munkájához; az iskola mit sem tehet. S miért sen» lehet felelős ? Az angol családok például, hogy úgy mondjam a bölcsőtől fogva társadalmi emberré kezdik nevelni az ifjúságot. Értelméhez, szivéhez szólnak. Következetesen kivánják a gyermekektől, hogy kivétel nélkül minden emberrel szemben humánusak, illedelmesek és előzékenyek lesznek. £ szintájról csattanba példákkal szolgálhatok. Az iskola, melybe az ilyen TÁRCA..- ♦»■ooa—t i — Idegenben. — A »Szatmár 6s Vidéke« eredeti tárcája. — Irta: Dr. Illyefalviné Rácz Vilma. (Folytatás és vége.) Két három hét elmúltával Stefi türelmetlenkedni kezdatt Paulette hallgatásán, íme, mondta, már rég Hollandiában van .. Ah, talán, szisszent fel, — talán a gézengúz is haza utazott, mit gondol ? Azt, hogy nem utazóit, feleltem. Honnan tudja ezt ? kérdezte Stefi. Nem tudom éD, csak sejtem ; mikor maga bizalmát tolmácsolta Paulette iránt, — Paulette olyan furcsán mosolygott . . . Megkapott az a gondolat, hogy nem is utazik el Párisból és bennünket ámít. Ez a hitem azóta erősbült és hallgatása is emellett bizonyít. Maga Elsbeth nagy lélekbúvár, de ez egyszer azt hiszem téved — nevetett bosszúsan Stefi. Különben meg tudni most mindjárt a bejelentő hivataltól. Elmentünk ; Paulette kijelentőlapján uj lakhelyéül Hollandia, Amsterdam állott. Stefi megköny- nyebbült, én azonban megmaradtam kételkedésemben. * Szeptemberben Stefi egy intézethez lett kinevezve helyettes minőségben (a német nagykövetség protezsálása révén) én pedig naponta két Órai tanítással elégedtem meg, kövérebb kilátás híjával. Régi szobánkat oda kellett hagynunk és Párisnak éppen ellenkező oldalán vettünk lakást egy özvegy postaaltisztnénél. Elég jól megvoltunk; időnket megosztottuk a tanítás, tanulás és hasznos szórakozások között, már amennyire költségvetésünk engedte. Stefi erős akarata, kissé egoisz- tikus lénye, határozott irányítással volt reám, níig viszont fantáziámat ö tartotta irigylendőnek. így többé kevésbbé kiegészítve egymást, együttérzésban töltöttük a napokat. Paulette-ről ritkán esett szó, kerültük mind 'a ketten. Néha, ha beszédközben hirtelen elhallgattunk, követni igyekeztem Stefi gondolatmenetét és nem egyszer a szálak Paulettehez vezettek, — nyilván reá gondolt: tépelödött, kétségeskedett, de sohasem szólott. Lehet, hogy elmerengésének más oka is volt, mert egy alkalommal kottájában felejtett levélkét láttam. Nem olvastam el, nem tudtam kitől jött, pusztán e levélkével összevetett némely körülmény tett később figyelmessé. Egy reggel a Stefi címére érkezett levelet átnyújtva, felkiáltottam: Paulette, Paulette! Stefi izgatottan bontotta fel, ö volt. Betegen feküdt nagynénjénél és kért bennünket, hogy látogassuk meg. Sokáig tartotta kezei közt a levelet és rám nézett: igaza volt Elsbeth 1 — Valóságos csapásként érte a hir Stefit; láttam mennyire küzd önmagával, hogy előtörő indulatait visszafojtsa. Egy könnycseppet mégsem tudott elrejteni; a harag vagy a kiengesz- telödés könnye völt-e? — talán mindkettőé. Még az nap felkerestük Paulettet. Amint beléptünk szobájába, karjait nyújtotta felénk és ki akart ugrani ágyából; sirt és nevetett egyszerre. Egészséges piros arca nagyon meghalványult, sovány volt és szemei alatt sötét karikák képződtek. Nagyon megváltozott; olyan hatást keltett bennem, mint aki már kivette egy részét az életből, melynek legalább gyönge kereszttüzén átesett. Stefi, — kezdte Paulette — meg- bocsájt nekem ? érzem megbocsájt. .. akkor én nem utaztam el ! Elsbeth mondta ezt. ~ ' Elsbeth mindent tud, sóhajtotta naivul Paulette ; de honnan tudta ? Emlékszik ? vetettem közbe — a bu- csuzásnál maga mosolygott . . . ugy-e azt gondolta, hogy Stefi mégis csalódik ? 0, Elsbeth, hát már a mosolyok is beszélnek ? A többit tudjuk, — vette át a szót Stefi. És hol van most . . . ? nevet nem mondott, de Paulette megértette és kezével intett: elment haza Hollandiába és én... én . . . Elhagyta magát, mondta Stefi. A tavaszi harmatot kabátjára tűzte a gazember s a tavaszutó elől megfutott. Ha itt volna, felkutatnám utána Párist, megkorbácsolnám, összemorzsolnám. Kellemetlen éles hangon mondta ezt, készen arra, hogy valakit megüssön. Erős volt ez a német leány testben és lélekben, mint egy férfi. "Szegény Paulette félelmében egészen bebújt takarója alá. Stefi azonban tudott parancsolni magának ; látta a szenvedő Paulettet s egy beteg szobájában jelenetet előidézni, valóban gyöngédtelenség. Paulette elmondta, hogy ha még sze- retetünkben részesíthetjük, látogassuk meg néha s ha felépül, fogadjuk vissza lakótársul. Mindkettő Ígéretével megnyugtatva, elhagytuk szobáját. Útközben azon gondolkoztam, hogy Stefi felindulását nem pusztán a Paulette sorsa okozta. Bármennyire ismertem heves természetét, különösnek tetszett viselkedése. Valami ment végbe lelkében, amiről még nem voltam biztos. Nem sokáig tartott a bizonytalanság. Hazaérkezve Stefi kinyitotta fiókját, kivett belőle egy csomó levelet, betette a kályhába és meggyujtotta. Néztem e csodálatos teremtést és vártám. Stefi látta várakozásomat, de nem elégítette ki. Mikor az utolsó darab papír is lángot vetelt, ezt mondta: „ez is szőke volt“. Szerelmes volt egy szőke doktorba, szerelmét a doktor viszonozta és most a szőkék iránti ellenszenve arra ragadta, hogy a leveleket megsemmisítse1 és valószínűleg befejezze a regényt, — szőttem magamban a mesét. Hogy a mese valóság volt, azt csak később tudtam meg tőle. Paulette felépült és visszaköltözött hozzánk. Stefi olyan gyengéd gondoskodással vette körül, mint ^egy gyermeket. Szemrehányással sosem illette és nem egyszer mondotta, hogy Paulette napsugár szobánkban. Elhatározta, hogy megmenti Paulettet és nem engedi el közeléből. Óh, Elsbeth, mondta egy alkalommal, olyan csodálatos az élet 1 Magyarázza meg hármunk között is ezt a viszonyt: a maga Utolérhetetlen f árak! m" Elsőrendű gyapjúszöveteket 4 WEISZ GYULÁNÁL "kaphatunk. Ä1 m isi Női costüm szövetek nagy választékban, ü H Utolérhetetlen oteíi
