Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-22 / 43. szám
• ZATMÁB É8 VIDÉKE. Azért a választás napján tartsa kötelességének minden polgár, a kinek ahhoz joga van, az urnánál megjelenni és szavazatát leadni, addig pedig alaposan fontolja meg, hogy kik azok a jelöltek közül, a kik a városnak leginkább hasznára lehetnek, s ha ez irányban megállapodott, minden mellék tekintet félretételével azokat tisztelje meg bizalmával. ^ A közös konyha. (e. V.) Elek figyelemmel s felette nagy érdeklődéssel kisérem a közös konyha intézménye iránt országszerte megindult mozgalmat s bátran állíthatom, hogy ez az intézmény nagyon is megérdemli, hogy vele behatóan foglalkozzunk s létesítése iránt egy kis propagandát csináljunk városunkban. Sajnos szükség van erre, mert úgy tapasztalom, hogy az a lázas érdeklődés, mely életrevaló intézményt pár héttel ezelőtt kisérte, utóbbi időben nagyon megcsappant. Már pedig sokun vagyunk városunkban olyanok, kik nem szeretnők, ha a közös konyha ügye megrekedne. Azon helyekről nyert információk alapjáu, a hol a közös konyha a tagok általános megelégedésére már működik, negyven tag is elegendő a konyha felállítására, igy bizton reméljük, ily csekély számú érdeklődőt s résztvevőt mi is össze tudunk hozni. Sajnáljuk, hogy helyszűke miatt nem közölhetjük azon ismertetéseket, miket a fővárosi s nagyobb vidéki lapok a már létesített közös konyhák működéséről Írtak, mert ezen ismeretetések figyelmesen összeálított kimutatásaiból ez iránt érdeklődők, világosan láthatnák, hogy ott a hol a közös konyha működik, óriási hatással van u piaci áralakulásoké, mert 20—30 °/0 vásárol olcsóbban s ezenkívül nagyban orvosolja a cseléd mizériát is. Eltekintve e két nagy előnyétől, azon harmadik fontos ténykörülményről se feledkezzünk meg, hogy ez üdvös intézmény felmenti az úri nőket a háztartás terhes és bizony-bizony nem kellemes gondjaitól, igy aztán teljes odaadással élhetnek családjuknak s gyermekeiknek. Szent meggyőződésem, hogy a közös konyha intézménye rövid idő alatt úgy kifejlődik, hogy az úri osztály 80 százaléka annak tagjává lesz, s áldva gondol azokra, kik ez eszmét felvetették s megvalósították. A közös konyha ellen sokan előítélettel vannak még ma, pedig hogy nem lesz igazuk, megmutatja a jövő. Sajnos volna azonban, ha a belépni szándékozókat is lebeszélnék, mert ha mindenki úgy gondolkozik, hogy előbb megvárja, mig mások megcsinálják s csak azután lép be, akkor nekünk sohasem lesz közös konyhánk. Az első időben természetes nem szabad túlzott igényekkel előállani, sőt itt-ott egy kis hibát is el kell nézni; a kezdet nehézségein túlesve uzonbnn mindenki meg lesz ez üdvös intézménnyel elégedve Az sem érv, hogy télen meghűl az étel, mig hazaviszik, mert az u. n. tbennop- hor ételhordó 5—6 óráig is melegen tartja az ételt u legnagyobb hidegben is. Hogy addig is, mig ez ügyben értekezlet lesz összehiva, az érdeklődők egy kis felvilágosítást nyerjenek, leközlöm, hogyan van szervezve a közös konyha a legtöbb városban. Egy családi adag, — mely elegendő 2—3, sőt 4 személynek is, (2 felnőtt, egy gyermek, egy cseléd) s mely áll 4 tál étel ebéd és 1 tál étel vacsorából — ára 70 korona. Az adag mennyisége következő; 1 liter leves, 750 gramm hús és pecsenye, 1 liter főzelék s 1 liter tészta megfelelő mellékételekkel, (mártás és garnirung.) Csuk ebéd ára 48 koronu. Féladag ára egy személyre, ebéd b vacsora 40 korona. Csak ebéd : 28 kor. Ez lx/t, 2, 2%, 3 stb. adag ára az alap egységár megfelelő sokszo'rosu. Felszerelési költség egyszer s mindenkorra féluda- gonkint 10 korona. Az ételkiosztás úgy történik, bogy minden étkező cseléd számot kap s e számok sorrendjében tállalnnk neki. Minden étel adagolását egy személy végzi s a gazda jegyzi. Az egész oly gyorsan megy, hogy száz adag kiszolgáltatása egy órát se vesz igénybe. Úgy hiszem ez a kis kimutatás és rövid felvilágosítás meggyőzi a kétkedőket is a közös konyha üdvös voltáról. Ne sajnáljanak egy kis számítást tenni, mennyibe kerül ma a koszt, mennyi baj van a cseléddel s a főzéssel. Lehetetlen, hogy egy kis összehasonlítás után ne siessenek a közös konyha tagjai sorába lépni. Ha sikerül türhetőbbé tenni asszonyaink állapotát, s azonkívül takarékoskodhatunk, úgy nem tudom, miért ne tenuők ezt? Ne sokat értekezzünk, hanem minél előbb cselekedjünk. Nincs mitől tartanunk, hiszen előttünk van a sok jó példu. Apróságok. A szüretről folyik a beszéd, s egyik is, másik is, referál róla, hogyan töltötte az idejét. — Hát az bizonyos — szóiul meg egy harmadik — hogy a hegyen más. az élet, de a legfőbb külömbség mégis az, hogy szüretkor az ember akkor fekszik le, mikor idehaza felkelni szokott. * Általánosan feltűnt, hogy az idei termés gyorsan elkezdte-a forrást, e miatt aztán sokan aggodalmaskodnak, nem lesz-é ez befolyással a bor minőségére. — Magam is úgy vagyok vele ,— mondja Bögre ur — alig is várom, hogy kipróbálhassuk. * Sokan szemrehányást tesznek, miért adtam helyet a Krix-Krux szüreti apróságainak. — Barátimi az egy főnyeremény volt rám nézve. Épen azon törtem a fejemet, ki fog írni a szüretre apróságokat, ha én vasárnap a hegyen leszek, mikor Kopogtatnak és Krix-Krux ur megjelen, mint egy valóságos mentő ángyul. JÉt aztán azok az apróságok jók is volluk. * Az idei szüret egyébiránt nagyon kitünően sikerült. Én a magam részőrői szüreteltem a belső hegyen és az Előcseren, s mindenfelé csak jó hangulatot tapasztaltam. Még a ki boszus képpel járt, unnak is csak az volt a baja, hogy több bora termett, mint a mennyi hordója volt. Bár mindig igy volna 1 * Megtörtént a nagy csoda, a másik sógornak is szőlője van. Tegnap már az áldomását is megittuk. — No mo9t már nekünk is kellene venni! — mondja a feleségem. — Mit gondolsz ? Hiszen még csak ezután lesz a gyöngyélet! Versengeni fognak, hogy melyiknek legyek a vendége. Demeter. HÍREINK. — Dr. Boromissza Tibor szatmári püspök abból az alkalomból, hogy folyó hó 14.-én múlt el egy esztendeje annak, hogy ő u szatmári püspöki széket elfoglalta, a papi nyugdíjalapnak 10000 koronát adományozott. — Kitüntetés. A király Nemei Edének, a 78. honvédgyalogdundúr parancsnokságának ideiglenes vezetésével megbízott ezredesnek, különösen buzgó és sikeres működése elismeréséül díjmentesen a harmadik osztályú vaskoronareudet adományozta. — Uj elnöki titkár. A király dr. Ujfalussy Dezső szatmári kir. törvény- széki bírót, Czébel Gusztáv kir. Ítélőtáblái bíró utódjaként, a debreceni kir. Ítélőtáblához elnöki titkárrá nevezte ki. — Búesu-banket. A körünkből távozó dr. M a t o 1 a y Gábor kir. táblai bíró és dr. Ujfalussy Dezső kir. táblai titkár tiszteletére szombaton este a társaskörben búc-ubanket lesz. Egy teríték ára 6 korona. — Bírói kinevezés. Őfelsége a király Hatva n y Kálmán nyíregyházai törvényszéki jegyzőt a szatmárnémeti járásbírósághoz és Busz János soprbni tszéki jegyzőt a nagybányai járásbírósághoz elbíróvá nevezte ki. — Módrusi Cindric János cs. és kir. alezredes, az 5 ik gyalogezred had- kiegészitő és pótkeretzászlóalj parancsnoka e hó 1-étől nyugalomba vonult s a napokban városunkból Pozsonyba költözik. Saj nálatial látjuk távozni körünkből a derék alezredest, mert úgy társadalmunk, mint a helyi tisztikar egy közszeretetben álló tagját vesztette el benne. — Igazgató-választmányi ülés. A Széchenyi Társulat igazgató-választmánya f. hó 16.-án dólelőtt 11 órakor Szatmáron ülést tartott. Az ülésen Madarassy Dezső igazgató elnökölt. A választmány sajnálattal vette tudomásul Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás nagybirtokosnak az alelnöki állásról nagy elfoglaltságára hivatkozással történt lemondását. Tudomásul vevén a pénztárosi és könyvtárnoki jelentéseket, Székely József központi könyvtárnokot a.- vidéki könyvtárak megvizsgálásával megbízta. Végül u választmány az egyesület 25 éves működésének megünneplését határozta el s az ünnepség előkészítésére az igazgatót, a jegyzőt, dr. Fejes István, dr. Fechtel János és dr. Kovács Gyula választmányi tagokat kiküldte.. — A munkásbiztositó pénztár vasárnap délelőtt 11 órakor közgyűlést tartott, amelyen kiegészítette az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot, ezenkívül megválasztotta az országos pénztárba a közgyűlési kiküldötteket, s végül megállapította a választott birósági ülnökök számát 20-ban és a helyettesekét 10-ben, akiket meg is választott. Megjelent a közgyűlésen munkaadó 21 és nlkalmazott 20, ami azt mutatja, bogy az érdeklődés az intézmény iránt nagyon csekély. A közgyűlésen SzenuVányi Károly h. elnök elnökölt, s az iparhatóságot Papp Ottó t. rendőr alkupitány képviselte. — A Népkonyha közgyűlése. A Népkonyha és betegsegélyező egyesület e hó 13.-án tartotta meg rendes évi közgyűlését, mely a beterjesztett számadást elfogadta, a kezelőségnek a felmentvényt megadta, a régi tisztikart és válaszmányt újból megválasztotta. Az idei népkonyha megnyitás időpontját a tél beálltával fogja az elnökség a helyi lapokban közzétenni. Szegényeink ingyen élelmezésére szükséges élelmiszerek .és pénz- gyűjtést mint rendesen, a hölgy választmány tagjai fogják eszközölni. A közgyűlés ez utón felhívja az elemi iskolák vezetőit, hogy az ingyen élelmezést érdemlő szegénysorsu tanítványaik névsorát idejekorán terjesszék be a népkonyha vezetőségéhez. — Emlékeztető. A torna- s vivóegy- let szombaton e hó 26.-án este 6 órakor tartja tisztújító közgyűlését a városháza tanácstermében. Az elnökség ez utón is felkéri az egylet tagjait, hogy a közgyűlésen teljes számban szíveskedjenek megjelenni. — Az uj posta-épület. Az újon»» emelendő posta- és távírda épület ügyében a kereskedelmi miniszter által kiküldött szakbizottság pénteken tárgyalást folytatott városunk polgármesterével. A tárgyalás eredménye az, hogy az államkincstár kész megadni 50 ezer koronát a Szerdahelyi-féle Rákóczy- utcai telekből kijelölt 462 négyzetöl területért, úgy, hogy a felépítményekből kikerülő anyag a városnak marad, viszont a város a nyitandó utca szabályozási és burkolási költségeit viseli; a gyalogjárót a kincstár készítteti el. Minden valószínűség szerint ugyancsak a Szerdahelyi-féle telken nyer elhelyezést az adóhivatal, az Osztrák-magyar bank és u felsőkereskedelmi iskola is. — Nagy tűz Udvariban. Nagy csapás érte a szomszédos Udvari község lakosságát. F. hó 19.-én, szombaton délben tűz ütött ki egy ottani házban s a szárazság miatt oly gyorsan terjedt tova a tűz, hogy csakhamar egész sor ház lángban állott. Az udvani községi elöljáróság azonnal segítséget kért tűzoltóságunktól, amely rögtön ki vonult s az oltáshoz, illetőleg a tűz elszigeteléséhez fogott. Künn volt a tűznél Tan- kóczy főkapitány is- A védekezés a nagy tűzzel szemben roppant nehéz volt, a lakosság elvesztette u fejét, a csekély számú tűzoltóságnak igy kétszeresen megnehezült a helyzete. A rend fenturtásáru s a tűz elleni védekezésben váló részvételre egy Bzázad katonaság vonult ki, a szatmári csendőrség is küldött ki csendőröket a helyszínére. A tűzet egy parasztasszony gondatlansága okozta, aki kenyeret akarván sütni, nagyon íelehányta a kemencéjét szalmával s akkor magára hagyta a házat. Az erős láng a kéményen kicsapott s meggyujtotta a tetőt ; csakhamar egész ház lángban állott b a szomszédos házak is meggyulad- tak. Az asszony beismerte gondutlanságát. A több napig dühöngő tűzvész 120 épületet hamvasztott el 70 telken. A kár körülbelül 3 millió korona, de csak egy része volt a házuknak és elégett nagymennyiségű terrne- uyeknek biztosítva. Nagyszámú szárnyáé és más házi állat elpusztult. Emberéletben kár nem esett; azonban súlyosan megégette a lábait Kucsulán Györgyné, Korcsán Juliánná, amikor a tehenét mentette ki az égő istállóból, a megsérült asszonyt gondos orvosi kezelés alá vették. A sok szerencsétlenül járt kis guzdáo kivül érzékeny károkat szenvedtek többek közt Kölcsey, Szeőke, Markovié?, Pap ottani földbirtokosok, akiknek" nagymennyiségű terményük is elégett. csait a Jura és szavójai hegyeknek, sötétzöld, kékes, lila- és rózsaszínben váltakozva, és a Géniből jól látszó Montblan- cot, örökös hótól és jégmezőktől borított, égbe nyúló gerinceivel: és akkor megnyerte a halvány fogalmát annak, amiben a helyszínén átszellemülve gyönyörködünk. Isteneknek való látvány, amely égbe emeli az embert. Egy darabja a paradicsomnak, ahonnan azonban nagy kegyelme folytán nem űzte ki az embert a Teremtő . . . Es e kép szemléletébe elmerülve lépünk a kikötő partnak arra a helyére, ahol egy őrült fanatikusa a szabadságnak megfosztotta a világot, főleg hazánkat, a szabadság védöangyalától: Erzsébet királynénktól. Szorongó szívvel tekintek föl a Beau-Rivage szálloda első emeletére, ahol a lakása volt, s onnan vissza a kis tóparti területre, ahol utólérte a végzete . . . Szerencsém avagy bajom a lelkem - nek az a sajátsága, hogy, mint a hárfa húrjaiba a játékos ujjai, minden, még a múlt eseményeknek az emléke is bele kaphat, hangokat csalván ki belőle, amiket ismét csak az én lelkem szív magába vissza, éldegélvén a fájdalmas érzésben is? Kinek mi köze hozzá ? Családi ü g y, mondaná az én jó barátom. Nem kívánhatom, hogy más is törődjék vele. Pedig mennyire kívánom I Mi sem fáj annyira az érzelmek emberének, mint, hogy azokban nincsen osztályosa. Zárjátok sötét, szűk tömlöcbe, és boldog lehet a tudatban vagy csak a reményben is, hogy e zord falakon kívül szivek dobognak érette, vagy azért, ami az ő keblét moz gatja. De állítsátok a világ legszebb pontára és vegyétek körül mindennel, amiben ember a földön csak örömét lelheti: mit fog érezni, ha tudnia kell, hogy idegen iránta minden lélek, és nincs egyetlen szív sem, amely az övével ősszhang- z a t o s a n együtt ver ? Azoknak, akik hazafiak, költők, nagy jellemek és lelkes kis emberek világából, a szép idejéből jöttünk át a mai korba, ahol a velünk együtt jött régi elnyomókkal halálos tusát vívnak a kenyér, kalács, kényelem és egyéb tényezői fölött az egyéni boldogulásnak, azoknak keserves az életűk. Már csak kevesen lévén, ritkán találkozhatunk egymással, hogy a múltakon keseregjünk. Beérjük hát a fonnyadó emlékeinkkel, meg a reménnyel, hogy talán — nem tart soká. Helyet adunk a türelmetlen törtetőknek, hadd fussanak szabadabban az anyag után ... Vivat sequens. Dohos ez a levegő, keressünk frissebbet .... Alig néhány lépésre egy hatalmas emlékcsoport előtt állunk. Óriási vízmedence közepén remek faragásu sárga márvány oszlopokból és szobrokból összeállított nyílt kápolna baldachinja alatt -hatalmas szarkofág; néhány lépésre odább egy lovas szobor bronzból: II. Károly, Braunschweig hercegéé. Egy millió ötszáz és hetvenötezer frankot költött e síremlékre Genf városa. Könnyen tehette, mikor néki még tizenöt milliója maradt abból a vagyonból, amit a herceg közcélokra reáhagyott. Ugy-e bár fejedelmi ajándéka egy igazi fejedelemnek ? Könnyű volt neki, mondanák azok, akik már életűkben szepegnek, ha arra gondolnak, hogy a haláluk után „idegen“ kaphatna egy koronát a vagyonukból, amely pedig akkor már nem az övék. Azért volt könnyű annak a Braunschweignak, mert nem csupán a zsebe volt tele, hanem az volt a szíve is. Hiszen pénztárcája csak másnak is van, ha szegényesebb is. De mit ér, ha csak olyankor nyílik meg könynyen, mikor beléje lehet hullatni valamit ? Nem fejedelmi vagyon kell a jótékonysághoz, hanem emberi szív. Az a herceg hát okvetetlenül nagy ember is volt.... A tónak ezen az oldalán van az angolok (olvasd: gazdag emberek) negyede. A külsejökben egyszerű szállodák egész sora tekint innen a tóra, amely esteli világításnál csak álomképpel hasonlítható össze. Széles aszfalt utjain hullámzik a nemzetközi vendégek áradata, gyalog, bérkocsikon és automobilokon. Sípolnak a gőzhajók, szól a zene, a bárkázók éneke csap fel a tó csillogó vizéről,, a Kursaal emeleti kertjében fényes öltözékekben sétáló, előkelő közönség csevegése száll alá a magasból. Sötétkék égről jókedvű csillagok pislognak ránk arany szemökkel.és langyos, tiszta, páratelt májusi levegő játszik az arcunk körül — júliusban. Van még gyönyürüség a földön. Avagy tán valósággal az égben járok: hisz két angyalnak fogom a meleg kezét az enyémben. Óh, csak ne volna az a gonosz tilalom a családi ügyekre, vagy ha már létezik, és szólnom nem enged, legalább akadna az olvasóim közt csak egyetlenegy, aki a néma gyermeknek is megérti a szavát I.... Dr. Tanódy Márton. 3--------------------------------------------------------------j------------------------------------------!----------------------------------------------------Fé rfi Wál? és kézellök, fegyházban és fíu lailaäliilli \jísl kötött harisnyák minden nagyságban, legjobb minőségben; fésűk, kefék, nadrágtartók, legjobb kézmosó szappanok OlsCSÓJtf beszerezhetők f Untlilctílu Szatmár, Deák-tér 10. %