Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-22 / 43. szám

— Uj kamarások a vármegyében. (3 Felsége u király Szatninrvárinegyéből legutób kamaráéi méltósági rangra emelte liptó-szent-iváni Szent-Iváúyi Tibor I. hu­szárezredben hadnagyot, vetési földbirtokost, továbbá báró urai Uray Bálint főrendiházi tagot, tyukodi földbirtokost. — Főispáni titkár. A belügymi­niszter K á 1 n a y Gyula vármegyei köz- igazgatási gyakornokot a belügyminisztéri­umba segédfogalmazónak nevezte, ki és főispáni titkári minőségben szolgálattételre Szatmárvármegye és Szatmár szab. kir. vá­ros főispánja mellé osztotta be. — Székesegyházi orgonista. A szatmári püspök Pfeiffer Jenő okleveles orgo­nistát székesegyházi orgonistának nevezte ki. — Államvizsga. A máramarosszi- geti jogakadémián folyó hó 12.-én Unger Béla szatmári bírósági gyakornok sikeres jogtudományi államvizsgát tett. Bizottsági kültagok voltak : Breznay Lajos és dr. Ré- czei Sándor kir. törvényszéki birák. — Uj ügyvéd. Dr. P a p Kornél Nagysomkuton ügyvédi irodát nyitott. — Lemondás. Dr. G ó z n e r Elek nagykárolyi ügyvéd vármegyei tb. t. al- ügyészi állásáról lemondott. — Eljegyzések. Frank Ferenc a szatmári bank főkönyvelője eljegyezte Sil­be r s t e i n Seréna kisasszonyt, Silberstein László nyíregyházul szesznagykereskedőnek leányát. — C s á s z y Bálint helybeli lakos eljegyezte Horváth Ákos földbirtokos leányát Saroltát, Deésről. — Esküvők. Lengyel Imre ke­reskedő szép és kedves leányánuk Angé­lának csütörtökön e hó 24.-én esküszik örök hűséget a r. kuth. székesegyházban Hoffmann Romeo ur. — K u n d t Jó­zsef m. kir. honvéd százados vasárnap tartotta esküvőjét Miklusovszki Ilona kis­asszonnyal, Miklueovszki Antal tekintélyes polgár s városi bizottsági tag leányával. — Oltárszentelés. Folyó, hó 13.-án vueárnap délelőtt ünnepet ült Nevetlenfalu község róm. fcath. vallásu közönsége. Ekkor szentelte fel dr. Roromissza Tibor megyés püspök Nevetlenfalu róm. kath. - templomá­nak uj főoltárát, melyet a jótékonyságáról vármegyeszerte ismert úrnő, Fogarassy ZÍ9Íg- mondné, szül. Vaeady Gizella ajándékozott a templomnak. Tavaly történt, hogy a ne- messzivü úrnőt Grácba hívták, mert Ka­tinka leánya, aki az ottani zárda növendéke, súlyos betegségbe esett. Ekkor fogadalmat tett a kétségbeesett anya arra, hogyha Oeánykája felgyógyul, templomában oltárt emel Istenének. A kis Katinka tényleg fel- gyógyult s elkészült a fogadalmi oltár is* mely gyönyörű konstruktioju s a hazai ipart dicsérő műremek. Gótikus stylusbau készült, diszes aranyozással vau ellátva s kitünően illeszkedik a templom beosztásához. Előállí­tása majdnem 4000 koronába került. Magát az oltárszentelés ceremóniáját szent beszéd és szent mise előzte meg s aztán Boromisza püspök tartott gyönyörű beszédet, melyben ékes szavakkal magyarázta híveinek a szob­rok jelentőségét s aztán mint ritka nemes példát állította a hivek elé Fogurassynét, akinek köszöni.-tet mondott, mint -főpásztora is adományáért. Véget érvén az ünnepség, az összes jelenvolt vendégek Csepébe men­tek, ahol tiszteletükre a szives házigazda fényes ebédet adott. Az ebéden részt vettek a házigazdán, feleségén, Angéla leányán és Miklós fián kivül: Dr. Boromisza Tibor püspök, titkára. Dr. Hámon Róbert, a kísé­retében volt Tóth József tanítóképző inté­zeti tanár, ifj. Ugrón Gábor főispán felesé­gével, Blanka és Margit leányával, Vasady Elza, Buttykay Viktor, Dr. Varga János, Köncs László, Damjunovich Tivadar, Pász­tor József, Reiter Endre, Buttykay, Ákos, Dr. Kinizsy György és Morvay Zsigmond. Ebéd után a püspök kíséretével megnézte a feketeerdői régi templomot s az esti vonat­tal hazautazott Szatmárra. — Templomszenteléfl. A keérsem- jéni ref. egyház vasárnap szentelte fel az uj templomát. A templomszentelési imát Biki Károly esperes- mondotta. — Égés az ecsedi lápon. Mint Urából jelentik, ott f. hó 17.-én kigyulladt a láp a nagy területen most is ég. Az égés tovább terjedése ellen széleskörű intézkedé­seket tettek. — Rendkívüli megy egy űléa. S?at- márvármegye törvényhatósági bizottsága ok­tóber hó 24.-én d. e. 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart. — Birtokváltozás. Dr. Tanódy Már­ton orvos megvette Viadár Ferenc állami elemi iskolai tanító nagy-lippai szöllőjét 4600 koronáért. Bő szüreteket kívánunk az uj szőlősgazdának! — Alapítólevél. A tanács a Szer­dahelyi Ágoston 4000 K szegényügyi ala­pítványa ügyében a tiszti főügyész által készített alapítólevelet elfogadván, azt jó­váhagyás végett a belügyminiszterit jz fel­terjesztette. — Bejegyzett Ügyvéd. A szatmár­németi ügyvédi kamura közhírré teszi, hogy dr. Vojna Géza szatmárnémeti lakos, ügy­véd, 1907 évi szeptember 26. napjától kez­8ZATMÁR ES VIDÉKÉ. dődő joghatálylyal .a kamaránál vezetett ügyvédek névjegyzékébe bejegyeztetett. — A nagykárolyi orvos sztrájk. A nagykárolyi orvosok és a nagy károlyi munkásbiztositó pénztár uz orvosok dotációja miutt összeütközésbe került egymással. A conflictus eredménye az, hogy a pénztár eddigi orvosai folyó hó 15.-én abbanhagyták a szolgálatot, a többi orvos pedig, miután követeléseiket a pénztár telj-sithetőknek nem találta, nem vállal alkalmazást a pénz­tárnál. Ilyen körülmények között a pénztár úgy gyógyít tatja tagjait, hogy a jelentkező beteg tagoknak egy-egy koronát, az ágyban fekvő tag hozzátartozóinak pedig 2 koronát fizet, akik ezért uz általuk szabadon választ­ható orvoshoz fordulhatnak, — Váltóhamisítás. Stöasel Ignác tartóiéi lakos folyó hó 12-én a Szatmár vár­megyei Takarékpénztárnál egy 5000 koroná­ról szóló váltót akart leszámitoltutni. A vál­tón StÖ88el mellett uz Izráe) Pinkdsz és Izsák Sámuel uevei szerepeltek. A két utóbbi va­gyonos ember lévén, a bank kilátásba he­lyezte Stösselnek az összeg kiutalását. De közben az ügyvezetőségnek módjában volt Izrael és Izsák aláírásának valódiságáról meggyőződést szerezni, az összehasonlítások alapján azonban kétségtelenül bebizonyult, hogy az illető aláírások hamisak. Azonnal értesítették a rendőrséget, amely meg is je­lent a bank helyiségében és Stösselt le is tartóztatta. A rendőrségen megejtett kihall­- gatáskor Stössel tagadta a hamisítást. A további nyomozást a csendőrség vette a ke­zébe, ahol Stössel őrizetét egy Szilágyi nevű csendőrre biztak, akinek kezei-közül.Stössel szerencsésen megszökött. Néhány napi buj- dosás után azonban csütörtökön Szatmárra jött és önként jelentkezett a kir. ügyészség­nél. Mint a nyomozás megállapította, *a szö­kés után Tnrtolcon is járt az apósánál, kitől néhány ezer koronát kért, Izsák Sámuel meg­tagadta kívánságát. — Néhány napig a he­gyek közt bolyongott és amint bevallotta, Deésen is járt, hol a felesége lakik, de csak egy napig volt ott. Nem talált nyugtot sehol sem, míg végre arra határozta el magát, hogy önként jelentkezik. Ezen tette bizonyára enyhítő körülményül fog szolgálni a‘bünte­tés kiszabásánál. — Újabb vád Stössel ellen. Sies­sél Ignác ellen, aki a napokban két hamis váltót akart beváltani a szatmári pénzinté­zeteknél, de terve nem sikerült a rendőrség közbelépése folytán, újabb váltóhamisítás vádja forog fenn. Ugyanis a nagysomkuti csendőrség értesítette a szatmári cserdőrpu- rnnesnokságot, hogy Stössel a mtgyaomknii kereskedelmi banktól hamis váltóra 5800 koronát vett fel. A bank feljelentése foly­tán az eljárást ez ügyben is megindították Stössel ellen. — A szatmár—mátészalkai vasút építő munkáihoz a budapesti Gregersen G. és fiai cég a kereskedelemügyi miniszter által kiadott . ideiglenes építési engedély alapján a napokban hozzáfogott és a mun kálatok vezetésével Schreiber Mihály főmér­nököt bízta meg. A még szükséges területek kisajátítási eljárását már megindították és ennek befejezte után a munkálatokat foko­zottabb erővel fogják folytatni. — Öngyilkos kasszírnő. Kovács Emma 22 éves róm. katb. altornyai szüle­tésű Tiajadon, ki a »károlyi „ Balaton“ kávé- házban mint pénztárosnő volt alkalmazva, f. hó 15-én d. e. 11 órakor szobájába zárkózott és ott 6 lövetű forgó pisztollyal magát mellbe lőtte. A golyó a baloldalán hatolt a teste és nemesebb részeket is sértett, úgy, hogy öntudatlan állapotban szállították a nkárolyi közkórházba, a hol kihullguttatása alkalmá­val azt vallotta, hogy reménytelen szerelem miatt akart az élettől megválni, mert egy ottani egyénnel volt viszonya, ki feleséges ember lévén, őt el nem vehette. A leány sérülése rendkívül súlyos, de azért felgyó­gyulása nincs kizárva. — A szerencsétlenül járt Magos Dezső pályafelvigyázó gyakornok, kit f. hó 11.-én a Máramarossziget felől jövő gyors­vonat elütött, közelebb felgyógyul. Agyráz­kódása következtében azonban az elmezavar tünetei mutatkoznak rajta. — Katonák felülvizsgálata. A folyó évi október 10.-én Nemes Ede m. kir. honvédezredes katonai, és berencei Kováts Jenő polgári elnöksége alatt megtartott ál­landó vegyes felülvizsgálatra a m. kir. 12. honvódgyalogezred 42, a m. kir. 5. honvéd­huszárezred 3 és a m. kir. 11. honvéd gya­logezred 1 embert állított elő, kik közül 4 tovább szolgálatra köteleztetett, 4 póttarta­lékba helyeztetett, 38 pedig elbocsáttatott. Megvizsgáltatott 13 családtag; ezek közül 5 keresetképesnek, 8 kereset képtelennek ta­láltatott. Előállittutott még 3 állitásköteles s közülök egy besoroztatott, kettő pedig al­kalmatlannak találtatván, visszahelyeztetett. — Állatdijazás. A szatmár várme­gyei gazdasági egyesület Erdőd nagyközség­ben a f. évi november 7-iki országos vásá­ron álla t d i ja zást fog tartani. Ez alkalommal u nagyméltóeágu in. kir. földmivelésügyi miniszter ur dijaival a saját nevelésű magyar fajú 2 éves üszők és borjus tehenek fognak dijuztutni. A díjazásban résztvenni óhajtók felkérelnek, hogy ii felhajtani szándékolt állatok Bzámát Erdőd község elöljáróságánál I évi november hó 6-ig szóval vagy Írás­ban bejelenteni szíveskedjenek. Erdőd, 1907. évi október hó. Elöljáróság. — Halál a vonaton. Szerdán a Budapestről városunkon keresztül Márama­rossziget felé induló vonaton Técső közelé­ben egy ismeretlen fiatal ember hirtelen rosszul lett. Técsőn be vitték a városba, a hol a járási orvos nyomban segítségére sie­tett, de mar nem lehetett segiteni rajta, meghalt. Megállapították, hogy szivszél ■ hüdés ölte meg. — Tüz-esetek. F. hó 12.-én Puszta darócon tűz volt, amely alkalommal több ház és melléképület, sok takarmány és do­hány pusztult el. Elégette a tűz Rácz Béla csaholczi földbirtokos dohánypajtáját is. A kár körülbelül 10 ezer koronát tesz ki. A tűzet Kertész László okozta, aki azzal vé­dekezett, hogy ittas volt és nem tudta, mit csinál. — F. hó 18.-án Aranyosmedgyesen, 19.-én pedig Vetésben voltak nagyobb tü­zek; mindkét helyen több ház elégett. < — A gör. kath. lelkészek kong- ruáju. A görög-katholikus lelkészek, tekin­tettel a rossz és aránytalan fizetési viszo­nyokra, mozgalmat indítottak, a kongruu rendezése tárgyában. Lengyel Endre pré­post, vikárius elnöklésével a hajdudor.ogi vikáriátus jogköréhez tartozó Hajdú, Szabolcs és Szatmár vármegyék görög-katholikus fő-, esperesei, esperesei és lelkészei Nyíregyházán jöttek össze, hogy a kongrua végleges ren­dezése érdekében készítendő memorandum szövegéről tanácskozzanak. Az értekezlet elnöke a megjelentek nagy helyeslése köz­ben fejtegette a görög-katholikus papság szánalmas helyzetét és rámutatott arra, hogy az eddigi kongrua-rendezés, amely a görög- katholikus papság dotációját elvben 1600 ko­ronában állapította meg, valóban azonban csak 1200 koronáig egészítette ki, nem méltó a görög-katholikus klérus képzettsé­géhez, valláserkölcsi, hazafiul és társadalmi tevékenységéhez és ahhoz a pozícióhoz, ame­lyet a társadalomban elfoglalni kell. A lel­készt nyugdijat a szolgálati idő arányában 1600 korona maximális összegben kívánják megállapítani. Egyebekben csatlakoznak a száezfalusi esperesi kerület kívánságához, azt az óhajtásukat fejezve ki, hogy a me­gyés-püspökök vezetésével a kijelölt küldött­ség személyesen adja át a görög-katholikus pupság kívánságait tartalmazó memorandu­mot a kultuszminiszternek.-—Letartóztatás. Hirt adtunk arról a családi drámáról, mely közelebb történt városunkban. Ugyanis Kerekes István volt csendőr házi perpatvar miatt rálőtt a fele­ségére, azután önmaga ellen fordította a fegyverét, mellbe lőtte magát. A golyó azonban egyikőjükben sem tett nagy kárt s mindketten hamarosan felgyógyultak. Most a vizstrálóbiró bűntettéért letartóztatta Ke- rekest, bár a felesége kibékült vele s az elleue tett feljelentést visszavonta. Kerekes ügyét az esküdtszék fogja tárgyalni. — Uj postaügynökség. Szatmár- vármegye Kispeleske községben Kispeleske elnevezéssel 1907. évi november hó 1-én postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóld levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, a megszállott tar­tományokba és Németországba szóló 1000 korona értéket meg uem haladó pénz- és csomagküldemények felvételével, továbbítá­sával, leadásával és utalvány nem különben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postaügynökség kézbesítési köre Kispeleske, Garbolc és Méhtelek köz­ségekre terjed ki. A postaügynökség leszá­molás, ellenőrzés és felügyelet tekintetében a nagypeleskei postahivatalhoz tartozik és összeköttetését a Kispeleskéről Nagypeles- kére és vissza naponként közlekedő gyalog- küldöncjárat utján a nagypeleskei postahi­vatallal fogja nyerni. — Kivándorlás. A hamburgi kon zulátus közli, hogy' a hamburgi és brémai kikötőkön át a múlt évben 900 ezer utas vándorolt Amerikába. Ezek között 131000 orosz és második helyen 73213 magyaror­szági szerepel. — Országos vásárok vármegyénk­ben. Október 22. és 23. Avasujváros; no­vember 1. S.-M.-Berkesz és Csenger; no­vember 4.-én Nagykároly; november 5. 6 és 7.-én A.ranyos-Megyes; november 6.-án Nagysomkut. — Baleset. Belényesi Mihály tyukodi gátőr felesége kis fiával múlt reggel egy sze­kér fát szállítottak Szatmárra eladás végett, s midőn a dohány beváltó hivatal elé ér­keztek, az asszony oly szerencsétlenül esett le a fa tetejéről, hojjy bal keze esés közben a szekér kereke alá került, minek folytán súlyos csonttörést szenvedett. A mentők a szerencsétlenül járt asszonyt a közkórházba szállították. — A malom kerekei között. Grosz Márton -irinyi lakos Róza ‘nevű kis leánya a működésben levő száraz malom kerekei közzé esett. A szerencsétlen gyermek testét a kerekek teljesen szét roncsolták. _ — Változások az anyakönyvve- zetőségeknél. Dr. Falussy Árpád főis­pán Lovas Sándor tőketerebesi és Halász József hidegkúti anyakönyvvezető helyette­seket saját kérelmükre állásuktól felmentette 3 Szinetár Jenőt a tőketerebesi, Halász Jó­zsefet a géiési anyakönyvi kerületbe anya- könyvvezető helyettesekké kinevezte. — Lóvásár. Á cs. és kir, 7. számú lóavató bizottság f. évi október hó 31.-én délelőtt 8—10 óra között városunkban ka­tonai lóvásárt tart. — Ebzárlat meghosszabbítás. A város határára folyó hó 23.-áig terjedőleg elrendelt ebzárlat mai naptól számított to­vábbi 40 napra meghosszabbittatott. Ezen időtartamra az ebek biztosan záró szájko­sárral látandók el, vagy megkötendők. A kóbor szájkosár nélkül az utcán talált ebek összefogdostatnak és kiirtatDak. — Kedves anyuskám vágy nekem Fáy-féle valódi szódás ásvány pasztillát! Minden iskolásgyermek ilyen pasztillákat szopogat az iskolába menet és a szünetek alatt, nem is köhög egyik sem, és látod anyuskám éh folyton köhögök. Tegnap is rátn szólt a tanító ur, hogy használjak va­lamit | köhögés ellen. Kérlek édes mama vegyél nekem abból a szódás pasztillából ! A Fáy-féle valódi szódás ásvány pasztilla kapható minden gyógytárban, drogueriában vagy ásványvizkereskedésben. Egy doboz ára csak 1 korona 25 fillér. Főraktár Magyar- ország és Ausztria részére, W. Th. Gunt- zert. Wien XII. Belghofferstrasse 6. — Teljesen uj Electro Vitalizer (villamos öv) eladó. Hol, megmondja a ki- adóhivatal. — Czigány-zene játszik minden pénteken a Hungáriában. — Házvezetőnőnek ajánlkozik egy művelt úri nő, ki a háztartás minden ágában jártas. Gyermekek gondozását is elvállalja. Cim a kiadóhivatalban. — A kávé olcsóbb lett. A melyről legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a Pannónia szálloda mellett Néhtna kávé I kereskedőnél 3 kilós posta csomag kuba kávét 3‘60 frt küld után véttel bérmentve. Felelős szerkesztő: Dr. Feje8 István. , .i , Dr. Tanódy Endre. Főmunkatársak: VJj,m08. Laptulajdonos és kiadó: Morvái ján08. 4525. szám. Gabonaszállítási hirdetés. A bustyaházai m. kir. erdőhivatal a j királymezői és németmokrai magtárak 1908. évi szemes terménybeli szükségletének biz­tosítása végett folyó évi november hó 12-én délelőtt 10 órakor az erdőhivatal helyiségében Írásbeli versenytárgyalást fog tartani. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik a versenytárgyaláson résztvenni óhajtanak, miszerint ivenkinl 1 koronás bélyeggel ellá­tott zárt ajánlatukat, a melyhez az ajánlat összértékének 10 (tíz) °/0-a bánó pénz gya­nánt készpénzben vagy elfogadható értékpa­pírokban csatolandó, a fent említett napon és óráig az alólirt erdőhivatalnál nyújt­sák be. A szállítandó évi szükséglet 1000 (egy­ezer) q rozs és 250 (kettőszázötven) q búza melyre vonatkozólag az ajánlatok a taracközi vasúti állomásra értve teendők mert Tarac- köztől az illető magtárba való beszállításért vállalkozónak q-kint és kilóméterenkint 2 (kettő) fillér szállítási díj fog külön fizettetni. Az általános árverési és részletes szer­ződési feltételek az alólirt erdőhivatalnál és a máramarosszigeti m. kir. erdőigazgatóság­nál és a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Utóajánlatok nem fogadtatnak el. Bustyabáza, 1907. évi október hó 17-én. M. kir. erdőhivatal. Mádé egy 30 literes edénynyel tiszta sza­lonnából olvasztott Hol? azt megmondja lapunk kiadóhivatala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom