Szatmár és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-24 / 39. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 39.Dc szám. Szatmár, 1907 szeptember 24. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODAIiMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. =*= AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:-------Eg ész évre . . 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél évre .... 3 * | Egyes szám ára . 18 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések Is küldendák: = Merni János Hnyvnyoizdiia EStvSs-utcza 6-ik sz. alatt. = TOT.woN'fiBAM: T8A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám.--------HIRDETÉSEK---------1 a lap MadéMvaMéhM a Isgaissébh árak Mellett átvétetnek. | Nyilttér garmond sora 30 Mór.-------Hirdetések díjjal elfixe fizetendők. -111 ■ 1 Az uj ösvényen. (B.) Elborong a legmodernebb lélek a finom enteriőrök lassú hanyatlásán s azok szivhez szóló poezisének haldoklásán. Az idők végtelenségének egy újabb határkövénél állunk meg pihenni. Lépten-nyomon mutatkoznak az uj jelenségek, melyek bizonyos rendszerrel szukcesszivé mutatnak rá a társadalmi élet újabb fejezetének győzelmes előhaladására. Olt izzik, ott forr a levegőben egy uj világnak, egy rohamos fejlődésnek, az evolúciónak a forrósága. Rajongók lelkesednek az uj jelszavak és uj eszmék diadaláért. Egész világok mozdulnak meg, olyan megkapó erővel lép szemünk -elé az uj mozgalom. A vakmerő jövendőlátók, kiknek van bátorságuk a megtisztult meztelen Igazságot felismerni s elég merészek fixirozni a történelemnek most még üres lapjait, világot megbontó küzdelmek és harcok tüzéből látják a szennytől és salaktól megtisztult embert — teremtés gyöngyét — előlépni. Nem vagyunk messzire tőle. Soha meg nem álmodott szociális fejlődési jelenségek realizálódnak napról-napra. A megélhetés napról-napra fokozódó nehézsége, az egszisztenciális gondok gyötrelmesen halmozódó súlya, az élet mai korlátainak folytonos tágítását s a szükségleti berendezkedések újabb szériáját követeli. TÁRCZA. Friss emlékek. VI. A viszontlátásra jó éjtszakát szép München! Koromsötét este, zuhogó esőben indulunk útnak végcélunk, a Svájc felé. Csillagunk csak egy van: a reménységé, meglátni másnap a Rajna esését Schaffhau- sennél. Elébb azonban gyötrődnöm kell órák- hosszat; mert sok az utas, szűk a hely. A bajor (és svájci) vasúti kocsik nem olyan kényelmesek, mint a mieink. És dacára annak, hogy folyton indulnak a vonatok, gyakran ujyanegy hely felé is néhány percnyi különbséggel: mégis tele minden kocsi. Fiatal barátaim szerencsésebbek nálam; ők nem szorulnak puha ágyra, hogy alhassanak. Gondtalanabb a fejő'.: és ki tudja, tán nyugodtabb a lelkiismere- tök is ... Hasztalan igyekszem az ablakon keresztül a vidékből látni valamit. Pedig mennyire éget a kíváncsiság lobogó tü/e, mikor tudom, hogy alpesi tájakon utazom át, uj vidéken, amelyért annyira rajongok. Nincs egyéb hátra, mint cigarettafüst mellett elmélkedni. Tűrni, hogy a vonattal versenyezve fussanak végig elfáMegszokott nyugalmas berendezke- déseket azonban, — még akkor is, ha azok rosszak és avultak — nem tudjuk oly könnyen elhagynia Viszont, újabb és gyakorlatibb s az élet filozófiának megfelelőbb követelményeket — habár azok az életküzdelem lefegyve- rezői — küzdelmes vívódás után lehet bevezetni. Oly nehéz a régi tradíciók elhagyásának tudatát elviselni. A rózsaszínű ábrándok, a holdfény banális kísérete s a patriarkális családi élet limonádé ízű babonás tisztelete a múlt századok nevelési irányának angolkóros gyermeke. Ott áll előttünk a haladást fullasztó, fojtó társadalmi korlátoknak — csenevész, sápadt magzata az evolutió mostoha gyermeke: a hivatalnok, a kisember. Vele szemben a természetes ivadék, a tagbaszakadt, pirospozsgás, életerős fiú: a konzervativizmus, a drágaság. Amilyen egészségesen fejlődik az édes gyermek, fordított arányban fo- gyik és sorvad a mostoha. És a mostoha csak most kezdi felismerni a végromlás bomlasztó bacillusait. Most kezdik belátni egy uj társadalmi berendezkedés égető szükségét. Végtelen a kisemberek indolenciája — saját maguk irányában. Nem ők érzik az epidémia alattomos közeledését. Az idő az, a mi rámutat. Az idő az, a mi leghatható- sabban működik közre a refom munkájában. Az érleli cselekvésre az eszméket s megindítja a harcot. Megindul nagy lomhán a társaradt agy velőmön a gondolatok, és remélni, hogy a szenvedésemnek nemsokára elveszem a jutalmát. Per aspera ad astra ... Hajnal felé egy még keményebb megpróbáltatáson kell átesnem. Lindau határszéli állomáson vámvizsgálat alá vesznek, noha csak néhány percig áll a vonat. A gyéren világított pályaudvaron kell futkosni a málhánkért kalauztól finánchoz, bajor állomásról svájci állomásra (igaz, hogy egy épületnek a két szárnyában van elhelyezve mindakettö), szepegve a vonatról való lemaradás miatt, amig dörmögve kérdik az embertől: van-e valami elvámolni valója? (Azt olvasom a lapokban, hogy a budapesti Vígszínházban ez sokkal mulatságosabb dolog). Végre — elengedik a vizsgálatot. Elkésett kegyelem az akasztottnak ... Viradóra azonban feledve minden keserűség oldalunkon látjuk elterülni a bódén i tavat. Svájcban vagyuk. Ha akad kívülem, aki elolvasásra méltatja ezeket az önmagámnak szánt sorokat, legyen szives megengedni, hogy most félbeszakítsam az utam leírását és belemerüljek újból abba a lelki gyönyörbe, amit az emberiség e boldog szigetén éreztem. Valamelyik élő nagy emberünk (gondolom miniszternek kell lennie) elnevezte Magyarországot a szabadság szigetének. Hogy miért, azt neki kell tudnia. Én nemcsak nem tudom, de nem is hiszem. Nem hittem addig sem, amig nem mozdultam ki a hazámból. Hát még most, dal mi uj fejezetnek friss tagozódása. Átalakul az élet arca. Biztosabb lesz az egszisztencia. Hanem a rózsaszinü ködnek, a limonádés poezisnek a családi otthon — talán perzselő — melegének vége. Mindörökre vége. A jövő reális embere, odadobja ezeket — az avult családi kincseket — a biztos megélhetés jóleső tudatáért és valóságáért. És a csere nem rósz, kifizeti magát. Vájjon melyik 2000 koronás hivatalnok, — akinek ugyan Quentzer kalap van a fején s amerikai chevreaux cipő a lábán, — de csak hideg felvágott, vagy kávé két kiflivel van a gyomor türelmetlen üregében, — lelkesedik az avult traditiókért. Hiszen az említett ellentét agyonsilányitja a fizikumot, de egyúttal sáros csizmával rúgja szét a — kedélyt. Megindul az élet laboratóriumában a nagy munka. Alágyul a megélhetés retortájában a rejtelmes tűz. A létfentartás vize forrni kezd s a reakciós szer megteszi a maga radikális munkáját. Leülepedik a csapadék s kész az uj vegyület, a csodaszer: a kollektiv háztartás. Ez a kiinduló állomása az uj jövőnek. Mint egy vasúti gócpont, innen fut ki a jövő minden egyes sínpárja. De itt van a befele dübörgő rozoga, ócska lokomotivok sirja is. Itt temetjük el a téliesték négy fal közti közvetlen hangulatát s a teáscsészék párolgásának szentimentális illúzióit. Talán nem is minden sóhaj nélkül. Bizony gyarló miután jártam azon a földön, amelyet az a név méltán megillet. Mert lehetne nekünk a mi országos törvényeink szerint bármennyi szabadságunk — a valóságban igy sincs —, vajmi keveset ér az, ha a társadalmunk tagoltsága miatt nem élünk egymás mellett, hanem rétegekben fekszünk egymás fölött, ahol esak a legfelső lélegezhetik szabadon. Ott, ahol annyiféle és olyan sok rangos ember igyekszik belefojtani egymásba és mindenkibe az emberi önérzet éltető levegőjét, ahol a születés, hivatal és a pénz csikar ki (vagy legalább akar kicsikarni) magának tiszteletet, becsülést és kiválóságot: ott szabadságról csak ostoba ember beszélhet, vagy pedig kormányférfi, akit még ebben is támogat a — parlamenti többség. Szabad ember csak az, aki fölemelt fővel járhat hazájában, ‘ha becsülettel ie- rójja eziránt a kötelességét. De nekünk folyton fejet kell hajtanunk a kegyelmes, mélióságos, nagyságos stb. előtt, akiknek legédesebb élvezetök, hogy ezt a szép adót behajthatják rajtunk. Gyönyörű polgári szabadság. Jó, hogy a szigete legalább csakugyan az. Svájcban nincs ilyen. Ott csak egymásnál derekabb emberek élnek, minden titulatura és nagyzási nyavalya nélkül. Nincs is kifejezés a mi ostoba címeink részére, amiken — gondolom — nagyot ne- í vetnének az emberek, ha valaki elég köny- nyelmü volna nekik elmondani, hogyan szólunk mi egymáshoz. emberek vagyunk. S ilyen elérzékenye- désnél átmenet nélkül fixirozzuk a fokozódó drágaságot, a cselédmizeriát s a társadalomnak az egyes családokkal szemben fellépő, szinte kielégíthetetlen követeléseit. Mondom, ha ezt megtesz- szük, nekünk, a közös konyha s velünk a haladás hiveinek, nem kell rá a szót szaporítani. A közös háztartás az uj reformok legtipikusabb hírnöke. Alkalmazkodik az élethez — már t. i. az életnek szó- szorosan vett materiális értelmében. Eszméje ideálisan reális s a mai viszonyokkal annyira ikerszülött, hogy elterjedése a legrövidebb időn belül univerzális lesz. Az elkényszeredett s kétségbe- ejtően tulfinomult idegzetű emberek összebarátkoznak vele. S létesítésével a kis egzisztenciák sivár és barátságtalan helyzete örvendetesen megváltozik. Szembeötlő jelenség, hogy az eszme születése óta alig múlik nap, hogy uj közöskonyhára való szövetkezésről nekapnánk hirt. A vidéki városok közül Szatmár csak kevesedmagával restel- kedhetik ennek a hiánya miatt. Már a szomszéd kis Nagybánya is ime kalauza lett a haladásban, a mi hires baciílus- fészkünknek és ivóvizetlen, a csatornázástól undorodó, de azért északkeleten vezetőszerepü városunknak. Uraim erre szövetkezzünk s nem asztaltársaságokra I A svájczi mintaképe a minden irányban szabad embernek. Három nemzetiség lakja Svájcot: német, francia és olasz. És alig hihető, mennyire egy tud lenni ez a háromféle emberfaj a nyelvi különbözősége dacára, és dacára annak, hogy a vallásuk sem ugyanaz, hanem katholikus és református. Amitől nálunk annyira félnek, a svájci a szó szoros értelmében kozmopolita. Szivvel-lélekkel ragaszkodik a hazájához, de emellett együtt érez melegen az egész emberiséggel. A korlátlan vendégszeretet, amiben minden külföldit részesít, s amiről a mi szabadságharcunk menekültjei is sok szépet jegyezhettek föl, ebben a kozmopolitaságban gyökerezik. Rossz berendezkedés áz, hogy a szivünknek idegen legyen, aki a földrajzi viszonyok szerint az; és szinte kérdés, vájjon az ilyen picinyre szűkített kebel elég tág-e a saját összes honfitársai befogadására ? Malicia nélkül is azt hiszem, hogy abba nem fér bele más, mint a saját kegyelmességünk, méltóságunk, nagyságunk stb. Igaz, a svájci ember nemcsak kozmopolita, hanem hazaáruló is. Hiszen jórészt abból él, hogy idegeneknek pénzért adogatja el a szülőföldje bájait. Valószinü, hogy általános emberszeretetét a külföldiekkel való folytonos, sürü érintkezésből merítette. Ebből győződött meg, hogy nemcsak otthon vannak emberi lények, hanem teremnek ilyenek más bokorban is. RÖTH SIMON nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. JL MEGÉRKEZTEK.!!! az őszi és téli idényre megrendelt összes úri-; női- és gyermek valódi clievro és box bőrből készült cipők % legjobb és legdivatosabb kivitelben.
