Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-27 / 48. szám
Huszonharmadik évfolyam. 48-tk szám. Szatmár, 1906. november 27. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Viriatus és a római nép. (T. E.) Ezek békét kötöttek. Viszont Szatmárnémeti szab. kir. város közönsége és Hadady Lajos dr. ur ma is harcban állanak. Amazokról a történelem emlékezik; illő, hogy ezekről a napi krónika elmélkedjék. Nem hírlapírói falánkság, hogy kizsákmányoljuk ezt' az apróságot. De ínyencek tudják, hogy a legzamatosabb velő a csont legbensejében húzódik meg. utolsó, legjobb falatnak. Azért térünk rá vissza mint nagyon jó hiszemű, nagyon hideg és nagyon érdektelen harmadik személyek. Az eset bírálata abban foglalható össze, hogy az igazság, mint mindig, kettöjök között van. A mire Hadady Lajos dr. ur e helyen megjelent legutóbbi cikkében a legtöbb gondot és legtöbb helyet szentelte: — abban nincs igaza véleményünk szerint. Mert a dolog úgy áll, hogy szólás-szabadság szempontjából Szatmárnémeti szab. kir. város közgyűlése nincs hátrább akármilyen más halandónál és nincs kevesebb joga akármelyik polgártársunknál. Sőt a törvény —- a Hadady dr. áltat sokat idézett — politikai szólásszabadságot is engedélyez neki, ami azt jelenti, hogy a nem politikai kérdésekben TÁRCZ A. A király gondja. Irta: Bodnár Gáspár. Sötét éjfélnél is feketébb gondokba merült a király. Hogy. lelke kissé könnyebbüljön, egy szép tavaszi délután a király palotája mellett elterülő erdőbe sétálni indult. A mint az erdő belsejébe ér, egy kik fiúcskával találkozik. Lehullott száraz galyakat szedegetett szegény. — Kinek szeded azt, kis fiam? — kérdé a fiú előtt egészen ismeretlen király. — Szegény jó édes anyámnak, — válaszolá. — Hát ti szegények vagytok? — Nagyon szegények. — És te mi leszesz, ha megnősz? — Szegény ember, olyan, mint apám. — Hát szeretnél más is lenni, mint apád ? — Bizony, hogy igen! — Mi szeretnél lenni legjobban ? — Hát király! — Az nagyon szép, — mosolygott a király, — de mondd meg csak nekem, miért szeretnél éppen király lenni? — Miért? — gondolkozik a fiú. — Igen, igen, miért ? — Mert annak van a világon a legjobb dolga, se gondja, se baja, úgy él, mint egy király. j való állásfoglalás magától értetödöleg nyitva áll számára. Csakugyan, a vá- I ros üdvözöl, részvétnyilvánit, átír, válaszol, busul és örül nemzetileg, a szerint, amint felsőbb helyen elrendelik, vagy alsóbb helyen célravezetőnek tartják. Vagy amint középső helyen szócsőnek felhasználják. Vagyis — minden ugrás nélkül folytatva a gondolatmenetet — a főispán ur Öméltósága indítványára teljes joggal nyilatkozhatott a közgyűlés a felöl, hogy tetszik-e neki vagy sem a Hadady ur vélekedése. Annyi tény, hogy ebben a határozatban van valami hatósági mellék iz. Mint mikor a kisbiró egy félliter bort is a .törvény névében“ parancsol ki magának. És tény az is, hogy ez a választó pontja az eset igazságának. A közgyűlésnek ugyanis nincs kevesebb joga valamiről beszélni, mint akármelyik polgártársnak. De több joga sincs. Ha ott beszél és úgy beszél, aho és a hogy mint hatóság nem nyilat- kozhatik, akkor egyszerű vélekedést fejez ki, amelyre minden viszonválasz egyenlően jogosult. Akkor leül köz- zénk és magára vessen, ha valaki a vállára talál veregetni. „Valami ügyvéd“ — amint a főispán ur Öméltósága kegyeskedett magát kifejezni — Az uralkodó végig móré tekintetével a fiút s szemében felcsillogtak akönyek. — Szegény gyermek, — mondá magában, — azt hiszi, hogy a király nem ismeri a fájó gondokat. S nyomban parancsot adott, hogy e kis fiút udvarába kell hozni. • Évek múltak. A király palotájában, annak váró szobájában találhatjuk a fiút, aranysujtásos, fényes ruhában. Ő a király legbencöbb szolgája. * Nehéz napok jöttek az országra. Elszakad a lánc a trón és lovagias, derék nemzet között. Megkezdődött a harc. Foly a magyar vére, fájt a nemzet szive. De a király könye is omlott. * Éjfél van. A királyi palotában már mindenki szendereg. Csak a mi fiunk, a király legbensőbb szolgája marad ébren közelében. Ott ült egy szögletben és viraszt. Viraszt éjt éj után s ha ura parancsára belép, elébe tárul a jelenet, mit annyi millió ember közt csak ő lát: A király éjfélnél feketébb gondban bolyopg teremről-teremre s fájó hangon súgja: — Kedves magyar népem, ne okozzál engem! Csak ő látja, a mit annyi millió ember nem lát, hogy A király — sir: eszmét cserélhet vele, és egy más valami“ ügyvéd inerészkedhetik juryt gyakorolni, hogy a versenyben ki győzött, és hány orhossv.al. Eddig és csak eddig nincs tehát igarza Hadady Lajos dr. urnák. A továbbiakban azonban, szerény véleményünk szerint, tökéletesen igaza van. Igaza van először is abban, hogy a közgyűlés olyan formák között és olyan szöveggel fejezte ki véleményét, mintha a döntés jogával bírna a vitás kérdésben. Igaza van abban is — bár ezt az igazságát nem is érvényesítette — hogy mindenkinek jól állhat bírói hangou beszélni egy kérdésben, csak épen annak nem, aki egyik érdekelt félként szerepel a vitás kérdésben, mint az adott esetben Szatmárnémeti szab. kir. város közönsége. Abban is igaza lett volna —* csak meg kellett volna mondania — hogy a közgyűlés imperiális közérzetét av val is elárulta, hogy határozatáról az önérzetükben mélyen sértett küldött- ségi-tagokat értesíteni rendelte. Mert mikor Szatmár városa beszélget, az mindenkire tartozik, vagy nem tar tozik. Kézbesítésnek csak akkor van helye, mikor hatáioz. Erről pedig most, a fentiek szerint, szó sem lehetett. És végül feltétlen igaza lehetett volna abban, hogy az érzékenykedés A köcsög kávé. — Egy falusi kántor jeremiádja. — Irta: Vemet László. Mélyen tisztelt Uraim és Hölgyeim 1 A kézzelfogható kapacitálások egész seregével találkoztam már világéletemben, de amit a minap a gégém szenvedett olyannal soha. Ha akurják, ha nem elmondom. Végigéltem én már egy pár alkotmány ósdit. Tisztességes emlékeim is vágynak, akár Tisza Lászlónak a moóri csatából, A szivem, az én érzékeny szivem alsó kamaráján két oldalbordám zötyög: ketté van törve, a lapockacsontom a helyéről félre van tolva, a tarkakoponyámon forradások egész szabálytalansága hemzseg, a mint itt, vagy ott elagyabugyáltak, mint a féle nyel vés és énekes kántort a kortes, meleg napok alatt. És mindez semmi a tenger sima tükréhez; helyesebben a köcsög kávéhoz képest! Mert úgy esett kérem az esett, hogy eluntam egy helyben. Lendíteni akartam a soromon. A vármegyém nyugati felében (én a keleti felén danoltam ki az árnyék világból a kispapo*, meg a nagypapos pasasérokat) meghalt a kántor, jó ember volt, legalább ennek kellett lenni, hogy meghalt és reményeim friss televényen elvetette a csiraképes plánumokat. Az a nyugati kántorság jobb volt, mint ez a keleti. Módiban van jobban a búcsúztatás (páronként to krajcárjával) és a kolbász. Hire jött annak. Valami végtől a feleségem rokonságban is volt a megdicsőült kollégával. Attól tudom. Disznóvágások idején majd szét húzták ide-oda a torba. a jelen kérdésben nagyon indokolatlan. Csak gondoljunk annak a vidéki urnák az esetére, amelyet mindnyájan ismerünk. Mikor a kormány elrendelte, hogy a nagy fejedelem hamvainak behozatalára a nemzet gyászolni fog, a vidéki ur elhatározta, hogy a gyászünnepélyen részt vesz lóháton, és rendelt Budapesten egy gyásznyerget. Közben a kormány mást gondolt, és elrendelte, hogy a nemzet a repatriáláshoz örömünnepet rendez. A vidéki ur erre sürgönyözött Budapestre, hogy ne gyásznyerget csináljanak, hanem örömnyerget. Hát kérem szépen — hogy ha ilyen gondos körültekintéssel váltották ki a nemzetből a helyzetnek legjobban megfelelő érzelmeket., miért ne lehetne és lehetett volna megfontolni azt is, hogy kinek a költségén vigadjunk, vagy sírjunk ? Vagy „sírva vigadjunk ...“ A főispán ur Öméltósága csakugyan, nem elnéző a kormányzata alatt, álló polgárokkal szemben. Megfosztaná őket a hazatiui gondokban való részvétel édes érzetétől ! Mikor ök, mint a gondos szüreti házigazda, előkészítik a tüzkévét, a mely majd a nemzetből kisüvit, és számolgatják, hogy mibe kerül a papír meg a puskapor, akkor eltaszitaAbba is halt bele. Irtózatosat ehetett a császárék torán. Egy kántor, aki gyomorbéli megterheltélések u'án múl ki az árnyék világból. Valóságos unicum és scan- dalum. A disznótorok délibábos ábrándjai (már, kérem, erre muszáj egy kicsit olyan, költöisnek lenni) csábítottuk. Itt keleten talán disznó sem volt, annál kevésbé lor. Felcihelődtem hát szétnézni a kolléga örökségén. A feleségem ropogós, tepertős pogácsát rakott a tarsolyomba. Megindultam. (Majd kérem az utazásomról kiadom külön könyvben az eleven impressióimat. Ruskó Flórián, ki az alduna vidékét is beutazta, fog előszót irni hozzá, most egyszerűen kalauzolás nélkül megyek a dolgok meritumába), Megérkeztem — kicsiny, akácfákkal garnirozott falu volt ez. Szép fehérre meszelt ambitusok csalogattak. A templomtornyában akkor is a halálhirdetövel harangoztak. Jó jeli Itt, úgy látszik, még mindig van kedvük meghalni az embereknek. Á kántorra ez a legcsábitóbb nép.- szokás I Nem akadtam össze senkivel. Baktattam a pogácsáktól fogyatékos tarsolyommal és nagy kazal reménységekkel, lm már beértem a falu szívébe. Rangos házak kucorogtak itt rendre, salugáterosak, padlásnyilásukból lengő piros kukorica csővel, meg fényes kaszával. Egy különös sen csalogatott, az, amelyekre ez volt nagy bárdolatlan betűkkel pingálva: Varga Péter curiája építtetett itt helyien annó: 1858. Micsoda takaros füst csavarodott a kéményből. Itt legalább is kapptn levest
