Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-11-05 / 45. szám
Tizennyolczadik évfolyam. 45-ik szám. Szatmár, 1901. november 5. VB TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Rendkívüli közgyűlés. A tegnap délután megtartott közgyűlés tulajdonképpen az esküdtek évi lajstromának megállapításához szükséges 4 bizalmi férfi megválasztása czéljából lett összehíva, a főtárgya mégsem ez, hanem a tárgysorozatba felvett az a kérdés volt, hogy a tago- sicási ügyben mára kitűzött tárgyalásra a városi birtokok elhelyezésére nézve a hivatalos város minő álláspontot foglaljon el. Tudnivaló ugyanis, hogy a ta- <msitó mérnök elkészítette az elheo lyezkedési tervezetet, s e szerint a város rendezés alá jövő birtokait 3 helyen kapná ki. És pedig 80 k. holdat a Lókertnél, 240 k. hold kaszálót a Szökemocsárban és 450 k. holdat a Pap-mezőn. Egy tagban kiadni nem lehetj mert a város alatt szükséges egy nagyobb terület, a mit az esetleges terjeszkedés ipari vállalatok létesítése stb. ezélokra használni lehessen., de az egész illetőség e helyen nem követelhető | igy minden körülmények között legalább is két helyre kell jönni a városi birtokoknak. Hogy a mérnök mégis három helyen tervezte, magyarázata az, mert a Szőkemocsárban lévő nagyterületű kaszálót egyeseknek adni nem vplna méltányos, mig ha a város kapja, egyformán előnyös magára a városra is, a gazdaközönségre is. Legelője a gazdáknak nincs, a város tehát ezt, mint legelőt TAUCZA. Az apai szív. Irta: Miskolczl Henrik. Már kicsi gyermekkoromban ösmer- tem Antal Márton uramat. Közvetlenül a szomszédságunkban lakott. Igazi magyap. ember, jó hazafi, de a mi az én szemeimben értékessé tette őt, hogy kiváló apa volt. Gyermekeiért nemcsak éjjel nappal véres-verejtékkel dolgozott, de egyik- másiknak jólétéért életétét, vérét is készséggel feláldozta volna. Kicsi hentesboltjába még a középtermetű ember is csak meghajolva léphetett be. Kél krajezátkáért árulta a töpörtyüt, szalonét, zsiradékot és holmi egyább ételnemüt. Bizony gonddal, nehéz küzdéssel kaparhatta össze a forintokat. Házában még nagy ünnepnapon is ritkán került pecsenye asztalára. Erősen fogához verte a garast. Két tál ételnél, — de áz jó és ízletes volt — sohasem főzetett többet. A felesége, a derék Rézi mama, nem hiába élt Antal Márton urammal harmincz esztendeig egy kenyéren és ■ egy fedél alatt, de szája ize szerint főzött és gazdálkodott. Nemcsoda tehát, ha. mind a ketten szép gömbölyűre híztak. A megelégedés, a becsület és becsültetés, az egymás iránti tartód vonzalom tette őket piros pozsgássá. Es még egy. Sok örömet láttak gyermekeikben. Nem egy unokát ringattak térdeiken. Az egyik leányt, az első szülöttet, a pöszi Zsuzsikát feleségül vette Tényleg csak értékesítheti és ily módon lehetővé teszi, hogy a marhatenyésztést a birtokosság űzhesse. A harmadik helyen igaz, hogy a nyerendő birtoktest nagy hosszúságra nyúlik, de a város többi birtoka mellett van, s a mit eddig a város megszakítva birt, azt most egyfolytában kapja meg s igy a tervezett helyzet minden esetre jobb a mostaninál. A kérdés tanulmányozása czéljá- ból egy bizottság volt kiküldve, amely a mérnök tervezetét elfogadásra ajánlotta. Ezzel szemben a tanács javaslata az volt, hogy a tervezet semmi körülmények között el ne fogadtassák. Elénk vita fejlődött ki s végeredményében a közgyűlés dr. Kereszt- szeghy Lajos, indítványára kimondta, hogy a tárgyaláson a város kiküldöttei kövessenek el mindent arra nézve, hogy a város a tervezetnél kedvezőbb elhelyezést nyerjen, de ha az egyezség ezáltal akadályoztatnék, az esetre, miután a város az egyezséget maga is óhajtja, a mérnök által javaslatba hozott módozathoz is hozzájárulhatnak. A megoldást helyesnek tartjuk, mert bár kívánatosnak látszik, hogy a város minél kedvezőbb helyen és minél szabályosabb formában kapja meg illetőségét, első sorban azonban a nagy közönség érdeke veendő figyelembe, mert a tagosítás kérdésében az igazi közérdeket a sok magán érdek méltányos kielégítése képezi, s csak azután jöhet szóba a város, mint szintén egyik birtokos, érdekének a kielégítése. Az idei bortermés és az azután szedendő boritaladó. A szőlő felujitás kezdete óta a jelen év az, mely a többiektől kiválóan a legbővebb termést adta és minőségére nézve is kielégítő, hála a gondviselésnek, hogy a sok évi költséget, sok fáradságot bőven jutalmazta, mert sok év az, mióta erre költeni kell, többeknél egy évtized, másoknál kevesebb, a mióta a kipusztult szőlőterületeket felújítani kezdték. Sok kísérletezés, sok meddő fáradság volt eleinte a munkásság és a nagy tőke befektetés jutalma, de az erős akarat, a hangya szorgalom győzött és meg is hozta kellő jutalmát a fáradozóknak. Kiváló érdemei vannak ebben városunk több előkelő férfiainak, kik ve- zérszerepre vállalkoztak és ezen tisztjeiket ügybuzgón betöltve a legnagyobb elismerést érdemlik. Különösen kiemelendők ezen úttörők közül e nemes város polgárain kívül a városi törvényhatóság több tisztviselői, kik fáradságot és költséget nem kiméivé tudományos alapon álló tudásokkal kezdték meg az első szőlő beültetést, akkor a mikor a kipusztulás szomorú valóságából kiocsúdva lelkök egész melegével, anyagi és szellemi erejök latba vetésével megadták a jó példát Szatmárnémeti szab. kir. város nemesen érző közönségének, mint a jó hadvezér, ki kardját villog- tátva csak az ellenségre mutat és minden gondolata, tette csak annak legyőzésére irányul, úgy ezek a jó urak is nem kiméivé sem időt, sem költséget, sem fáradságot, egy szívvel, egy lélekkel azon voltak, hogy lehet azt az elpusztult, elárvult szatmári szőlőhegyet még egyszer beültetni, hogy az virulóbb, hogy az nemesebb, hogy az termőbb legyen n réginél is. És most ellehet mondani a költővel: »hogy a szatmári hegy nem volt, hanem lesz.“ Nyújtsuk tehát az elismerés elévülhet- len babérkoszorúját azon kezdeményező férfiaknak, kik azt megérdemlik méltán s ezek a következők voltak: e nemes város polgárai, polgármestere, főjegyzője, t. főügyésze, tanácsosa, kik a helyett, hogy távol szülővárosuktól, talán idegen országban utaztak, vagy valamely fürdőn időztek volna, a Szatmárhegyen töltötték napjaikat, ott pihenték ki fárasztó s lélekölő munkájuk után fáradalmaikat — azzal, hogy az elpusztult szőlőterületek beültetését eszközölték. Ők voltak a kezdeményezői annak, hogy a hegyre vasúti közlekedés Iétesittetett s ezzel a hegy köny- nyebben hozzá férhetővé lett. Legyen az Ur áldása rajtok e nemes munkájo- kért s általában vegye ki részét mindenki a dicséretből, illetve elismerés- — Feleség, jön a Zvornikné I A Réz: mama éppen kenyeret dagasztott, de bizony most nem bánta, ha el is kél a tésztája, kendőt vetett magára és az ura háta mögé állt a boltban. — Szerencsés jó reggelt kívánok, Antal Márton uram! — köszönt nagy alázatosan az anyóka. — Magának is hasonló jókat Zvornikné asszonyom, viszonozta barátságosan a hentes. Mi tetszik? — Budapesten jártam és . . . — Tudom, tudom lelkem. — Az örökségecském miatt mentem, de bizony hiába. Mem sok az egész, de rajtam nagyot lenditne. — Nem baj Zvornikné, nem baj, szólt jószivüleg Antal Márton. — Dehogy nem nagyuram, baj bizal Már erősen számítottam arra a pénzecskére. Tele vagyok adósággal. Itt öt piezula, ott hatpiczula. Csak egy forintocs- kára rúg az egész, de az is nagy pénz, ha nincs, sopánkodott az öregasszony. — Hát mit adjak? — Egy kis kolbászka kellene nekem csak néhány, krajezár áru. — Adok, adok izibe . . . Hát Budapesten járt ? — Ott én. — Szépül-épül az a Budapest, ugy-e ? — De mennyire 1 — Hol merre járt, Zvornikné? Beszélje el. — Hü! sok helyütt, lelkem. El se lehet azt egy szuszra mesélni. — Üljön oda arra a székre és vegye sorrendbe. — Jártam a múzeumba, a város- ligetbe, meg a színházba is, tette hozzá r szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású őszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltö^ nyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket, Szatxaaár, ^Deá/k:-tér_ "Váxosli.ázsép'ületegy derék géplakatos, kinek mindig volt tiszteséges keresete és mivel az ember nem volt préda, iszákos vagy kártyás: rövid idő alatt csinos Vagyonkát szereztek. A második gyerek az szabó lett. Jó családból nősült és Isten segedelmével ennek is növekedett a háztája, A vagyonával együtt a gyerekek is jöttek, kikkel Antal Márton uram nem egyszer játszott birósdit, meg lefutót. Az utolsó fiú a „vakaró“ a fővárosban élt.' Énekes volt a színháznál és töménytelen pénzt kapott fizetéssül. Erre a fiúra volt a két öreg legbüszkébb. Erről beszéltek legtöbbet maguk között, a szomszédokkal és minden ösmerősükkel. Tejbe-vajba fürösztötték azokat a jó lelkeket, kik Sanyiról hirt hoztak. Pedig minden héten kaptak tőle levelet. Azt irta, hogy fainul megy a dolga ; a mágnás gyerekkel pertu poharat iszik; a honatyákkal pedig komázik, közönséges emberekkel már csak lóhátról beszél. így irta ö maga tréfásan. Pénze az meg annyi van, miut nyáron a pipacs. Küldött is az öregeknek minden levelében egy-egy ropogós ötöst mutatóba. Zvornikné, a szomszédban lakó özvegy, a minap az ország szivében járt. Ügyes-bajos dolga akadt ott valami; kis örökségi ügye miatt zónázott fel. így beszélte a szomszédjainak nagy titokban. Ráfért volna egy kis pénzmag a jámbor özvegy asszonyra. Alig tudott megélni. Már a péktől kezdve az utolsó suszterig mindenkinek tartozott. Fel is ment és vissza is jött, de bizony pénzt nem hozott. ígérték, hogy majd egy pár hét múlva leküldik neki. Sok huzavonával élnek a törvény urai. Temérdek emeletet kellett megjárnia, sok szobába benyitni, hajlongani, köszöngetni. És mégis dolga végzetlen jött haza. De mégsem egészen hiába járt a fővárosba. Megnézte a múzeumot. Jó Isten! mennyi csodát látott ott. Olyan arany boglárok, kösöntyűk, gyémáritos övék, briliánt nyakékek feküdtek sorjában, hogy szeme-szája elállt. Ment a lónélküli vonaton. Ordöngős masina az! Sőt még a szinházban is járt! Ügy rokona van a színháznál, ki mindennap helyre igazítja a városokat, templomokat, erdőket és az adott neki bemeneti jegyet, Milyen pompa, uram Jézus! Csupa fény minden! sohasem látott ilyen csodát! így beszélte Csorba Ádámnénak, ki még azon nyomban visszamondta Antal Márton uramnak. Antal Márton melegében elmondta a hallottakat élete-párjának és alig várták, hogy a Zvornikné a boltjukba jöjjön. Mert régi időtől fogva apró szükségleteit náluk vásárolta. Nem egy forintocskája volt már rováson: De most nem az adóság miatt várták. Csorba Ádámné újságoló sa után nagyon szórakozott lett az öreg hentes. Aki sonkát kért az kolbászt kapott, egy cselédleánynak pedig szalona helyett füstölt nyelvet dugott a kosarába. Még a bolt ajtóba is kiállt lesni, várni Zvornikné érkezéséi. Végre nagysokára feltűnt a szemláthatáron csendesen a boltfelé tipegett. Antal Márton uramnak apai szive nagyot dobbant és a rán- czos képű anyókát mostani állapotában: valóságos angyalnak nézte. Hamarjában beszólt az anyjuknak is.
