Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-09-17 / 38. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Helyi jelölt.*)

Ismét napirenden van, hogy képviselőt válaszszunk, aki az ország érdekei mellett e város érdekét is a szivén hordja. Fontos kérdés tehát, ki legyen az, akit bizalmunkkal megtisztelünk. A választás ezen része nem politikai, hanem inkább helyi kérdés, a melylyel foglalkozni nekünk is lehet annál is inkább, mert azt, hogy minő pártállásu le^en az illető, egyáltalán nem tárgyaljuk. Legyen e város képviselője, akit az alkotmányos többség választ. Lehet felőlünk szabadelvű, függetlenségi, néppárti stb. a fő az, hogy helybeli és arravaló ember legyen!

Szatmár város közönsége a múltban mindig helybeli embert küldött fel követnek. A lánczolat akkor szakadt meg, mikor a székhelykérdés alkalmából felmerült elkeseredés kizökkentette a kedélyeket a rendes kerékvágásból, s minden küzdelem nélkül Ugrón Gábor nyerte el a mandátumot. A második eset a Chorin Ferencz megválasztása vott; de már akkor eröserr hangzott a jelszó, hogy nincs nekünk szükségünk idegen emberre, válaszszunk magunk közül. És azóta szakadatlanul lehet hallani, hogy vissza kell térni a régi gyakorlathoz, most tehát, mikor itt az alkalom érvényt szerezni ebbeli kívánságunknak, nem lesz érdektelen meghányni vetni a kérdést, mi

*) Ez a czikk a tegnapi értekezlet előtt íródott, a mikor még a Chorin jelöléséről szó sem volt. Nincs azonban okunk rajta változtatni, mert az ő jelölését az általa tett kijelentések után nem tartjuk véglegesnek. Szerk.

volna a helyesebb, idegenben keresni, vagy pedig magunk közül küldeni fel valakit.

Soha kedvezőbb nem volt a talaj visszatérni a régi gyakorlathoz, mint mostanában. A törvényhozás maga is arra az álláspontra helyezkedett, mikor a tiszta választást törvénybe ik- tatia, sőt a kormányelnök nyílt kifejezést is adott, mikor kijelentette, hogy olyanokat kell jelölni, a kiknek a választókerületben gyökerük van. De eltekintve mindettől, nekünk éppenséggel nincs okunk másként cselekedni. Annyit hangoztatjuk, hogy Szatmár város ilyen meg amolyan empóriuma Magyarország északkeleti részének, hogy valósággal szégyen számba megy és önmagunk meghazudtolása, hogy a mikor képviselőt kell választanunk, ez a fényes emporium nem talál arra való embert a saját fiai között, holott egy ilyen intelligens városnak önmaga iránt való erkölcsi kötelessége volna, hogy a törvényhozó testületben saját magát képviselje. Minő véleménynyel lehetnek rólunk, mikor minduntalan hallják önérzetes dicsekedésünket, és mégis azt látják, hogy még csak arra való emberünk sincs, akit képviselőnek választhassunk. Szegénységi bizonyítvány ez a szó szoros értelmében, amit ünnepélyes formában önmagunk állítunk ki magunkról* amelynek hiteléhez tehát kétség sem férhet.

Sok mindent hallottunk már arra nézve, hogy miért hasznosabb befolyásos embereket választani, de az élet még egyáltalán nem igazolta, mintha

az ilyen nagyságok csakugyan képesek volnának Szatmárból Eldorádót csinálni. A mi vagyunk, azzá a saját erőnkből lettünk, s az elmúlt öt év éppenséggel nem bizonyít, mert azok a vérmes remények, amelyeket némelyek hozzá kötöttek, egyáltalán nem valósultak. Volt nagy sürmölés, a benfen- tesek izgése mozgása, s haladt minden a maga utján épen úgy, mintha saját emberünk lett volna a képviselőnk. Pedig ha visszaemlékezünk azokra a jós- latszerü szavakra, amelyekkel annak idején, mikor öt évvel ezelőtt a szabadelvű párt a jelölést megejtette, a polgármester a jövőt festette, ma már itt kellene lenni a megyei székhelynek, s miután a Curiához mégis csak nagyobb igénye van Budapestnek, legalább is egy kir. ítélő táblának.

Kiváncsiak vagyunk, hogy az a gárda, mely úgy viseli magát választás idején, mintha a képviselőküldés kizárólagos privilégiuma volna, miféle argumentumokat fog összeszedni, a mikkel a hiszékeny H-od osztályú ben- - ismét meggyőzze, hogy a város érdeke parancsolja, miszerint újból más vidéken keressünk jelöltet. Mert a dolog úgy áll, hogy a vezérkar az I. oszt. benfentesek bevonásával először a, maga kebelében süti és főzi ki, hogy mi a teendő, azután nagy kegyesen bevonja titkába az u. n. II. osztályú ben- fenteseket, akik a személyük iránt nyilvánuló eme bizalom hatása alatt és a jövőbeni mellőzéstől való félelemben azonnal felcsapnak szövetségesnek s mikor igy meg van érve az eszme,

tálalják fel a nagy tömegnek, amely a maga tehetetlenségében aztán, még ha érti is, hogy nem jól van csinálva, nem bir azzal az erővel, hogy a nagy furfanggal elkészített művet leronthassa.

Ha mi súlyt fektetünk arra, hogy városunk érdekei a kormány részéről kellő támogatásban részesüljenek, akkor épen az kívánatos, hogy olyan embert küldjünk fel, aki ismeri a mi ösz- szes bajainkat, de nemcsak ismeri, hanem velünk együtt érzi és szivén is hordja, már pedig ilyen embert csak magunk közt fogunk találni.

Hagyjunk fel tehát az össze-vissza való kereséssel és nézzünk inkább szét magunk között, hogy ki is volna arra való, a kit bizalmunkkal nyugodtan megtisztelhetünk. És ha nem fog fájni egyikünknek sem, hogy miért legyen épen más az, a ki felé a bizalom fordul; ha a keresésnél kívül hagyjuk a saját személyünket és nem úgy tesz- szük fel a kérdést, hogy miért ő és miért nem én? akkor bizonyára megfogjuk találni az alkalmas jelöltet.

A függetlenség? amint a je* lek mutatják, nem kerekedik idegenben, annál kevésbé szu&séges, hogy a szabadelvű párt kereskedjék. A hangulat — és nem az, amit a vezérkar most tákolgat össze — már is két nevet emleget. A polgármester és a dr. Keresztszeghy Lajos ügyvéd nevét. Mindkettő olyan, hogy a párt habozás nélkül választhatja bármelyiket s tekintve, hogy az idő rövid, kívánatos is, hogy a választás mihamarább megtörténjék. —

TA&CZA.

A lexikon műveltségről.

Mióta a Pallas nagy lexikona egész terjedelmében megjelent és egy jókiné- zésü könyvtárnak nélkülözhetetlen díszét képezi, — nálunk is van már székiben hosszában lexikonmüvelstégü ember; van pedig a társadalom minden rétegében és minden nemben. — Hogy az első megszületett, nagyra nőtt és ezer követőt szerzett és hogy nálunk is van annak semmi esetre sem oka a Pallas nagy lexikona, hanem az ember. — A lexikon védtelen eszköz e tekintetben kevés energiájú és felületes emberek kezében, a kik, hogy valamit megtanuljanak, restellik azt az elemieken kezdeni.

A könnyűség a majdnem kész dolog csábit ilyesmire. -— Nem kell tanulni sokat, nem kell'sok évig tanulmányozni s mint érett gyümölcs potytyan bárki ölébe pár órai olvasgatás után, ismeretlen fogalmak sokasága.

Mire való hát a lexikon ? Kérdik sokan. — Felelem rá: arra hogy azt a mit sok tanulással összegyűjtöttünk, benne készenlétben tartsuk, — vagy a mit megakarunk tanulni arra utasítson, abban vezessen, de semmi esetre sem arra, hogy a lexikonnál kezdjük és végezzük tanulmányainkat.

Az utóbb emlitett mirevalósága a lexikonnak az, t. i. hogy az nem egy segédkönyv, hanem hogy ugymondjam alap

könyv a tanuláshoz, — az általánosan elterjedt meghatározása ennek a becsületes segítő társnak. — Ez teszi megmagya- rázhatóvá azt hogy a lexikon műveltségre predestinált ha egyszer bele kostolt a lexikonba addig tanulmányozza olvasgatja azt mig valami egészen különleges tudást el nem sajátít.

Ez a tudás mindenek előtt látszólagos, mert alapnélküli, hasonlít általánosságban a sokoldalúsághoz a mi természetes is, mert maga a lexikon is sokoldalú. Aiapvűtő kelléke rendesen a gyenge energia, melyhez rendesen a vágy járul társaságban forgolódni és ott esetleg tekintélyt gyakorolni. — Emberi gyarlóság, hogy az ösztöneink erősebbek, mint a gondolkozás rendszerűek, — kiki vágyik főlényt gyakorolni, tudásával embertársa felett s mert neki minden kell rögtön — várni nem tud és mert szerinte a czél szentesíti az eszközöket — jó a felületes tudás is, jó tudományt szerezni a lexikon is.; Ez az ösztön. —f Á mi az ez ösztön által elnyomott türelmet illeti, ez volna a rendszeres gondolkozás.

Azt a mit a megélhetésre begyakorol valaki évek hosszú során át: azt tisztán a kenyér keresésre használja s a mikor az ezen tanulás folytán megszerzett észbeli tevékenységből eredő képzeteket alkotja és alkalmazza, — gondolkozásának legcsekélyebb fárasztása alkalmával is a kiinduló pont a megélhetés. — Értem, hogy ha valaki a hivatalában dolgozik s ott a dolga felett gondolkozik, azok a gondolatok mindig bizonyos szeparált jeléggel bírnak s a kenyérkeresésen kívül

egyóbbre nem szolgálnak. — Ezeket a gondolatokat például ritkán szokták alkalmazni a közéletben, a társaságban. Ezeknek maga az egyén Í3 bizonyos ünnepélyességet tulajdonit, lehet mondani megbecsüli ezeket; profán társalgás tárgyává n$m teszi. — A tanult emberiség 9o#/0-a pedig nem tartja szükségesnek egyebet is tanulni, bár szabad óráiban a nagyobb rész iszonyú ürességet érez lelkében és fökép valami vágyat, tudni egyebet is. — Társaságban, casinoban, kávéházban más ember társával érintkezvén, — beszélgetés folyamán is akad — egyik-másik embernek — ismeretlen fogalom; az első érzés ilyenkor a szégyen, azért hogy nem tud, a második az irigység,, hogy más tud, a harmadik az elhatározás, hogy ő is fog tudni még pedig csak azért is és hamar. És itt a baj a mi a lexikonhoz vezet a csak azért is és a hamar. A csak azért is nem tekinti az eszközt a hamarnak pedig kész préda a lexikon.

Tény, hogy a társalgási főlényt gyakorolni nem kell feltétlen és alapos tudás. — Kevés tudással, brillians előadással, néma csendben beszélhet bárki nagy társaság előtt is, — de e fölény csak futólagos, mondhatni pillanatnyi, — a harmadik negyedik előadás már nem feltétlenül h'pdit, — kételyeket támaszt, miknek eredménye a kutatás a mely ilyenkor bizony szegényes állapotokat tár fel. Pedig a kevés energiájú ember a pillanatnyi főlény- nyel is Megelégszik, — csakhogy belekóstolhasson. — A mely kör napi rendre tér félette az neki többé nem hazája. — Megy babérjait aratni másfelé.

íme a lexikon műveltségű ember. — Megjegyez magának valamit a lexikonból s azzal elindul hóditó körútra. — Követi á második, a harmadik, a századik, az olcsó babért könnyűnek találja — már kezében van a lexikon. Mi kell azután ahoz, hogy kevés idő múlva maga is élő lexikonná változzék és hogy mikor már erősnek érzi magát, vagy mikor már beleizgatta magát a nimbusába, szembe merjen szálni a tudással, a szakemberrel — a szegény.

. A sok jellemző sajátság mely a lexikon műveltségű embert fel és kiismer- hetövé teszi, könyvet emésztene fel. Egy néhányra példát hozok.

Van a ki a sok oldaluságra törekszik. — Ez évek múlva tudni fogja az egész lexikont. — Most hogy még nem lehetett fizikai ideje a lexikon mind a 18 kötetét betanulni és legfeljebb az M betűnél tart, a figyelmes szemlélő előtt felismerhetővé teszi magát az által is, hogy az M betűig mindent tud az M betűn túl semmit. — Ez dühös alak. — A törekvése beteges hajlamú és mert a comicus- hoz is hajlik, közelebbi figyelemre nem érdemes és nem okoz semmi meggondolásra méltó zavart.

Van azonban ki már finom fifikával köti be a jámbor ember szemét; — ennek van egy kis megfigyelő tehetsége is.

— Figyel és kitanulja a társai gyönge oldalait és ha tudása a tekintetben hiányos lenne, hogy amazokat a kitanult téren bámulatra ragadja, — ott a lexikon;

— bújja két napig s meg van az eredmény két hétre.

szabóüzlétében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készit sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket. Szatmár, IDeáls-tér. ‘Vátrosliáziép-ü.letMM