Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-18 / 51. szám

Tizenhetedik évfolyam.

51-ik szám.

Szatmár, 1900. deczember 18.

Szegényeink.

■(***) A szegény-ügy minden kornak, időnek, országnak, városnak, sőt falunak is legégetőbb, legnehezebb kérdése volt.

Az maradt a mai napon is.

Országszerte hallatszik a panasz, hogy a szegény-ügy rendezetlensége, elhagyatottsága okozza a legtöbb bajt, adja a börtönöknek a legtöbb rabot. Azért egyes városok mostanában ugyancsak nagy gonddal igyekeznek valamilyen módon a szegény-ügyet rendezni: vájjon sikerül-e? 1— az a jövő titka.

Ez az oka, hogy mi is e néhány sorban meg akarjuk hányni vetni azt a kérdést: vájjon nálunk Szatmáron,

hogy és miképen ál a szegény-ügy?'

Hát átaljában kimondhatjuk, hogy városunkban a szegények gondozására, segélyezésére igen bő források vannak. Kevés város dicsekedhetik ilyenekkel, annyi bizonyos. A püspökség, káptalan, egyházak, jótékony intézetek, nőegylet, szent Antal persely, népkonyha, Ezres a'sZtal, irgalmas kórház, valósággal

vesenyeznek a jótékonyság gyakorlásában. Magának a városnak is tekintélyes szegény-alapja van, mint tudjuk, melyből tetemes összeg jut a szegényeknek.

Mindennek daczára ki kell jelentenünk, hogy a szegény-ügy nálunk sincs rendezve, illetőleg a jótékonyság gyakorlásának módja, iránya nem olyan, milyennek lennie kell.

Hogy a szegény-ügy rendezését megtehessük, mindenek előtt tisztába kellene-jönnünk azzal, hogy kik a valódi szegények, kik a munka, k e rés e t-h i á n y miatt szűkölködő k és különösen, kik amunka- k e fü lő, hivatásos koldulok.

A szegény-ügyi bizottságnak, melynek működéséről édes keveset hallunk, de melynek legalább is névleg léteznie kell: ezt a statisztikát mindenkor nyilván kellene tartani.

Mert csak is igy juthatna a valódi szegény igazán megérdemlett jótékonyságra, igy tudnók meg valójában, hány ember van munka nélkül és hány hivatásos koldust lehetne munkára és igy keresetre szorítani.

Ha ezt biztos adatokkal kimutatnánk, úgy nagyon hamar megérnék annak az eszmének gyümölcse, melyet évről-évre hangoztattunk a helyi lapokban, hogy t. ,i. a mi mostani erőnkkel, melylyel t. i. a jótékonyságot gyakoroljuk: egy munka-házat, egy igazi menedék-házat lehetne létesíteni és fen tar tani. Ez lenne ám igaz dicsősége ennek a magisztrátusnak, mely tagadhatlanul Szatmár város virágzásáért nagy szolgálatot tett. Sőt az volna koronája működésének, ha áz annyira megostromolt Vigadóval szemben ezt a munkás vagy dolog házat mielőbb felállítaná.

így aztán a szegény-ügyet valóban rendezni lehetne. És a mi fő, egy nagy szoczialis kérdést is megoldhatnánk. Azt t. i. hogy a munkaképes emberek nem szoknának a koldulásra, csavargásra és lopásokra, a titkos szegények pedig, ha különben munkabírók, önérzettel szerezhetnék meg kenyerüket — saját munkájukkal.

Természetesen ezt az eszmét csakis közös vállvetett erővel lehetne megtestesiteni. De lehetne ám!

Színház.

Kedden volt Hetényi Elemérnek, a a';színtársulat kedvelt tagjának jutalomjá téka. A nézőtér sziriültig telve volt közönséggel, mely az est folyamán elhalmozta elismerésével kedvenczét. „Tüzérek a hadgyakorlaton“ ez. mulattató bohózatot választotta s abban a tiszti szolga szerepét alakította jóízű humorral. A közönség az est folyamán gyakran adott kifejezést elismerésének, melyből a jutalmazottan kívül bőven kijutott a többi szereplőknek is. Ajánljuk az illetékes körök figyelmébe a színházi diszletet. Gyors intézkedést kérünk, hogy azok újra festessenek, vagy újakkal Pótoltassanak mert az a díszlet, melyet a Ilf felvonásba láttunk, valóban botrány.

A Karczag „Lemondását“ adták szerdán. A hatásos jelenetekben bővelkedő darab szereplői teljesen elfogadható jó alakítást nyújtottak. Kár, hogy üres ház előtt folyt le az előadás, mert az nagyobb közönséget érdemelt volna meg.

Csütörtökön. Az Eleven ördög, Konti jó hirü operettéje ment Szegedi Zelma jutalomjátékául — nagyon csekély közönség előtt. A művésznőt sok virág- és ajándékkal lepték meg tisztelői.

Az előadók — élükön a főszereplővel — mindent megtettek a darab sikere érdekében, mely ambíciójuk csak méltánylandó a közönség közönyösségével szemben. De összevágó az előadás már csak azért sem lehetett, mert nem volt rendező, s Hetényi csak a t2-ik órában vette át nehéz szerepét, melyet még sohasem játszott,

— az igazgatótól. A közönség tüntető távolmaradását nem akartuk s nem is akarjuk magyarázni, mert végre is kinek-kinek magán ügye, hogy melyik színész, vagy színésznő jutalomjátékára megy. Mivelazon- ben a „Szamos“ kritikusa illendőnek találta a magyarázgatást, neki felvilágosításul tudtára adunk egyet-mást. A kritikus a sorok között ujong a fölött, hogy e z a jutalomjáték nem sikerült, pedig a szerető unokaöccsnek búsulnia illenék afölött, hogy az igazgató — nagybácsi erre az előadásra busásan ráfizetett. Vagy tán a „Szamos“ kritikusa nem tudju, hogy a két első jutalomjáiékból, melyek bevétele meghaladta a 600 frtot, a „jóizlésű“ direktor

— nagybácsi összesen 75, mondd hetvenöt forintokkal kegyeskedett kitüntetni a két „jutalmazandó“-!? Talán ez is ok arra, kritikus ur, hogy a közönség a harmadik jutalomjátékra már nem ment el? Tán ebből következik az is, hogy egy elsőrendű tag ki sem veszi jutalomjátékát, mert nem akar a direktor szép jövedelméből ro% Alamizsnát kapni ? S még valamit. A „Szamos“ kritikusa vagy 10 nap előtt fülünk hallatára fenyegetőzött a színházban hogy „megfelelünk Spectator czikkére!“ mely az ő atyafiságos kritikáját egy kissé megpiszkálta. Emlékezni fog rá bizonyosan a kritikus ur, mert akkor történt, mikor önt egy művésznő a színház előcsarnokában udvar iasságáért letisztelte. És a nagy garral jelzett válasz elmaradt. Csodáljuk különben a „Szamos,“ mint komoly lap, t. szerkesztőségétől is, hogy a lap színUgyanis, ha a görögök és rómaiak történelmét olvassuk, amely nemzeteknél a szónoklat a legmagasabb fokig volt kifejlődve, — lapozgatva csakugyan rátalálunk azon eszme megvalósítása iránt történt törekvésekre is, hogy „az élő szó el ne röppenjen, de térhez igázva legyen.“

A hiteles história szépen vezeti le az „Írás“ történetét, — azon kortól kezdve midőn még a monda szerint Adám égetett téglára irt s Sethtel egy angyal ismertette meg az Írást, — egészen máig. Előtünteti, hogyan fejlődött maga a „közönséges írás“ azon fokig, hogy az irás gyorsításának, illetőleg rövidítésének eszméje fölüthette a fejét. Gazdagon tárgyalja a phoinikiaiak, egyptomiak, zsidók és perzsák e tekintetben eszközölt kísérleteit.

Persze ezen eszme csak ott élhetett meg az ókorban is, a hol a rhetorika virágzott. .

Ilyen nép volt a görög.

Diogenes Laertius (Kr. u. 200 körül) Xenophonról hitelesen állítja, hogy az Socrates beszédeit följegyezvén, nyilvánosságra hozta; nagyon világos, hogy Thuky- dides és Herodotos, történetírásuk kutfor- rásai gyanánt igen sok gyorsírással lejegyzett beszédet használtak föl. Kitűnő német kutatók 1883-ban, az átheni akropolison egy körülbelül Kr. e. IV. évszázadból származó kőfelirat-töredékre bukkantak, mely oldalain, még némileg olvashatóan, 26 sornyi görög szövegben egy gyorsirási rendszer szabályait közli.

A rómaiaknál is virágzott a stenographia. Erre vonatkozólag nagy számú hiteles adat áll rendelkezésre. Isidorus sevillai püspök (560—656) egyik művében Enniusra (Kr. e. 239—169), az ókor egyik kiváló és legelső római gyorsírójára ad hi

teles adatokat. Másutt Cicero remek szónoklatainak máig fönmaradására nyerünk megvilágító sorokat; ugyanis Tullius Tiro, Cicerónak szabadossá, föltalált gyorsírásával, urát mindenütt követve, följegyezte annak beszédeit s igy megőrizte azokat az elmúlástól. Határozott tény, hogy a gyorsírás a Kr. e. 60-as években hivatalosan a római senatusban is szerepelt; Cicero, midőn a katilinákat mondotta, a beszédek följegyzésére a tanácsülésbe gyorsírókat rendelt ki, — a mint Plutarc- hos írja. Diokletianus császárról (Kr. u. 103.) meg van írva, hogy a gyorsírást tanítókra vonatkozólag törvényt alkotott, a melyben fizetésüket, viszonyaikat szabályozta. A többek közt olvashatjuk, hogy Titus császár (Kr. u. 7i—79.) nem egyszer kelt versenyre a maga gyorsíróival, .stb, stb.

A középkor á gyorsírás hivatásának már részben szomorú szint kölcsönöz. Az inquisito idejében ugyanis az úgynevezett notarii ecclesiastic! jegyezték föl azon nyilatkozatokat, melyeket a vértanuk kőpadjaikon vallatásuk közben mondottak. — A középkorban a vallási viták nagymérvű kifejlődésénél különös szerepet játszott a gyorsírás ;. mert a felekezetek gyorsírókat tartottak, hogy papjaik beszédeit följegyoz- tetve, azokat hitelveik terjesztése végett közreadhassák. Az egész középkorban mindenütt, egyházi mint az állami életben rendkívüli nagy mértékben látjuk helyet foglalni és alkalmaztatni a gyorsírást.

Az újkori gyorsírói történelem tisztább, ezért sokkal élénkebb színben mutatja a stenographia használatát. Különösen Angolországban játszott nagy szerepet s játszik ma is. Az egész művelt világban,

fölismertetve nagy szellemi s anyagi haszna,

— rohamosan terjed.

Érdekes az a statistika is, mely a sok évszázadon át föltalált gyorsirói rendszereket részletesen mutatja be. Ezreit és ezreit látjuk a stenographiai rendszereknek, melyek fejletlen, tökéletlen s az elsajátítást illetőleg nehéz voltuk miatt a mint keletkeztek, úgy. tűntek el a használat teréről.

— A gyorsírás történelme igen bőven tárgyalja a rendszereket is.

Az újkorban leginkább három gyorsírói rendszer nyert létjogosultságot. A Gabelsberger, Stolze és Pitman rendszere. A Gabelsbergeré mindenütt leginkább el van terjedve, Pitmanét az angolok használják különösen; Stolze is eléggé ismert.

Nálunk, Magyarországon aGabelsber- ger, magyarra Markovics Ivántól átültetett gyorsirói rendszere van használatban. A középiskolák ifjúsága előszeretettel és buzgalommal sajátítja el, a közélet szinte nem nélkülözheti e szép, hasznos és nemes művészetet. — A magyar parlamentben is, mely tanácskozás tekintetében az összes parliamentek között a legkomolyabb és szónokiasabb, — jól fizetett gyorsírók vannak alkalmazásban. Állásokra hirdetett pályázatoknál a gyorsírást ismerők előnyben részesülnek.

A gyorsirási rendszerek föltalálását illetőleg sem áll hazánk hátrább a többi országoknál. Gáti István szatmári lelkész és Máramaros vármegye táblabirája volt,

— e század elején, — az első magyar gyorsíró, ki bár szintén kezdetleges, — de nagy elmére valló müvével a gyorsírászati rendszert alkotók sorában méltó helyet foglal el; igen nagy mennyiségű iratai, melyek a szatmári ref. lelkészt levéltárban és a főgymn. könyvtárban vanszabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva.

T Ál CZ A.

Pár szó a gyorsirászatról.

Irta: Csomay Gyízö.

..... Érdekes, ha egy kitűnő angol tudós szavait megfigyeljük: „A modern államok politikai életében, úgy alkotmányosságuk történetében: is mintegy üres lap támadna, — mihelyt, az országgyűlési tárgyalásoknak, az emberi szellem rohamosan fejlődött culturájának egyik hatalmas, hajtásával, a tökéletesedett stenographia segélyével csodálatos módon történő megörökítésében szünet volna; — ép úgy,

mintha a parliament igen hosszú- időre működésében megszakittatnék.“. -r- A mai modern államokban mondhatni minden intézmény kútfeje a parliament; a hivatalos állam sorsa, a nép jóléte, a nemzet leül - és belviszonyai mind a „politikai formalitások“ nagy színpadán, a parliamentben nyernek elintézést, nyernek irányt. Ez tény. Fontos tehát bizonyos tekintetben a fenti kijelentés bár némi elragadtatást tükröz is vissza; — fontos már .csak azért is, mert e tudós nem volt gyorsíró; ő csak a gyorsírásnak, szeme előtt történt nyilat- kozványai után ítélt, — csodálkozásában.

Akár hogy is, az angol tudósnak nagy mértékben igaza van, kétségtelen 1 Mert a . gyorsírás mindenesetre a legszorosabb viszonyban áll a parlament, a mint viszonyban áll a szónoklat fogalmával is.

Mert a mióta a szó bája csábit, ereje meggyőz, hatása elragad, szóval nagy szellemi hatalma az emberi szivén uralkodik, — egyidejűleg él az eszme a gondolatok élőszóban való közvetlen kifejezésének megrögzítését illetőleg is.

_________-