Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-30 / 5. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: 75 kr. 8 „ Effíaz érre . 3 írt. I Negyedévre . . Fél évre . . I „ 50 kr. | Egyes szám ára. Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frtSZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKKSZTŐ LAKÁSA: Eötvös-utcza 19: ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyii'tér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. Magyar nemzeti állam. A legutóbbi időben nincs eszme, mely többször említve, tárgyalva lenne, mint a magyar nemzeti állam megalkotása. A példa, mely a szomszédból tekint felénk, a legélénkebben dokumentálja, menynyire igaz a közszellem megnyilatkozása és mily égető a kérdés, melyet sokszorosan a nagy közönség elé tár. Képtelenség ma az oly állam, melynek nincs egységes társadalma. Hatalmi tényezők, dinasztikus tekintetek, a múltak hagyományai, nem elégségesek ma már arra, hogy az államok fenntartó alapelvéül szolgáljanak. A kor uralkodó eszméje a nemzetiség. Ma csak ez tudja egy állam társadalmát egygyé és épp azért erőssé tenni. A hol a társadalom tényezőit misem tartja össze, ott a feloszlás, a dissolució elkerülhetetlen. A magyar társadalom a kor uralkodó eszméihez nem volt előkészülve. Hirtelen rohantak azok reánk. Az állam itt nem volt magyar, nem volt nemzeti századokon át és csak alig félszázada annak, hogy az állam magyarrá lett, alig egy százada, hogy a társadalom a magyar kultúra jelentőségének tudatára ébredt. Valóban rövid idő arra, hogy nagy eredményeket érhetett volna el úgy az állam, mint a társadalom. A mi a múltban könnyű lett volna, ma már igen nehéz, sokhelyütt lehetetlen. A.latin állam, a latin társadalom mellett a magyar állam nemzeti jelleg? nemcsak ki nem domborodhatott, de határozottan háttérbe szorult. A tatár, a török pusztította a magyar elemet. Az elpusztult magyarság helyét elfoglalta a bevándorolt szerbség. Otthont talált itt a ruthén, a német. Hegyei körül lassankint a magyarok örökségébe bevonult az oláhság. És ezek a megtelepült uj hazafiak igen jó hazafiuknak, jó magyaroknak tartották magukat, ha tudtak latinul. A magyar nyelvre szükség nem volt. Sőt használni sem volt szabad. Tessék elgondolni, mi másképp lett volna, ha a letelepültek itt nem latin államot és társadalmat, de magyar nemzeti államot és társadalmat találtak volna. Akkor ma nincs nemzetiségi kérdés. Akkor ma itt egy egységes nemzeti állam és társadalom áll, mint van Francziaországban, Angliában, hol a nemzeti állam a kebelében élő összes különféle nemzetiségeket egygyé olvasztotta. A nyugati vezérnemzetek példáját kell követnünk. Megkéstünk. Adja Isten, hogy el ne késtünk legyen. A sajtó a hangoztatott eseményeket oly sokszor megtárgyalta és megtárgyalja, hogy azt kellene hinnünk nincs senki, ki azok életrevalóságát kétségbe vonná, kőtelező ereje alól magát felmenteni merné. De eredmény nincs. És ha van, nem olyan, a mely méltó volna e nagy horderejű eszméhez. Sajnos jelenség, hogy annyi kultur- egyesületünk van, holott csak egynek kellene lenni, és ha már több van, azok sem tudnak egymásról semmit. Megy mindegyik a maga utján. Egyöntetű -munkásság nincs és épp azért nincs kellő eredmény sem. Ha megfigyeljük, hogy a jelzett kul- turegyletek is miképen vannak elosztva, megtaláljuk azokat a vegyes nemzetiségű vármegyékben mindenütt, de a tiszta magyarság ilyen intézményt nem ismer, ilyet produkálni nem tud. Mit jelent ez ? Hogy a magyar társadalom, még most a 12. órában sem ébredt helyzetének tudatára, hogy nem vált vérré benne a gondolat, mely a magyar nemzeti állam létesítését sürgeti, hogy a múltak lethargiája megmaradt és épp a tiszta magyarságnál maradt meg és míg a nemzetiségek forrongva,erősen szervezkedve mindjobban kifejtik nemzetiségük egyediségének köziudatát, a magyar boldog abban a tudatban, hogy ő magyar és még erényének tartja azt, hogy ő nem akarja a magyar kultúra határait kiterjeszteni. Tanulhatnánk ellenségeinktől, ott a nemzetiségi köztudat fejlesztése az egész neipzettest erejére támaszkodva a végvárakban erős helyőrséget tud elhelyezni, mig a magyar nemzeti államért küzdenek magukra hagyatva a végvárak, a nemzettest nein emeli bizalmukat, nem ápolja erejüket nem vesz tudomást a sokszor kétség- beéjtő helyzetről, melyben a vegyes tájak magyarsága él. A legutóbbi időben a Nemzeti Szövetség az, a mely legtöbbször felemeli a sokszor hanyatlani látszó zászlót, felrázza itt; ott a társadalmat, de eredmény nincs. Tudjuk, hogy a kulturegyletek szövetsége meg lett próbálva, de nem sikerült. Pedig addig a szükséges haladást felmutatni nem tudjuk. Nevezzék aztán Nemzeti Szövetségnek, vagy bárminek, de érinek be kell következnie. Az ország különböző vidékein élő és működő kultur- egyleteknek egy egységes szervezet keretében kell elhelyezkedniök és be kell vonni az érdeklődés körébe a tiszta magyar vármegyéket is. Nem hiszem, hogy az eszme helyességét bárki is kitségbe vonná. Miért nem lehet azt mégis érvényesíteni? Hisz a ki e szép és nemes ligát megalkotná, a küzdelemben vezetné, sikereit biztosítaná, méltán oda állíthatná nevét a történelem Hunyadi Jánoséhoz a törökverő nagy hős nevéhez. Nem politikus kell e szerepre. Sajnos, de a p irtoskodás most is annyira vérünkben van, hogy politikai vezéreiuber alig kerüli el a meghurczoltatás értékcsökkentö procedúráját. Á tudomány, az irodalom, a közélet terén szereplő egyének között kell annak lenni, ki e magasztos feladatot megoldani hivatva van. Minél hamarább jő, annál jobb. Nagyon kár, hogy a Nemzeti Szövetség nem előzte meg az egyes kultur egyesületek alakítását és még inkább kár, hogy a meglevők egygyé kapcsolását meg nem próbálja, mert igy elforgácsolódik az erő. Mert ha a társadalom látná azt, hogy az egységesítés nagy műve akár helyi parti- kularismus, akár talán személyi hiúság miatt nem tudna létesülni, miután minden gondolkodó fő előtt az egységes működés okvetlenül becsesebb a széttagoltságnál, a Nemzeti Szövetség, mint az egész nemzettestre kiható szervezet előbb utóbb végre is felszívná a társadalom minden használható tagját és a nemzettest összes-érvényesülő tehetségét, úgy a szellemi, mint a vagyoni téren. Mikor lesz ez meg? Az bizony, nagy kérdés. Meghallják-e ezen kiáltó szózatot, azok, a kiket illet ? Lehet, hogy nem. De miután a s.tjtó feladata az ily eszméket forgalomba hozni;, felszínen tartani, diadalra segíteni, íme, mi megtettük kötelességünket. Annyira bizunk az- igazság mindenható erejében, hogy nem félünk lfitfíondani, miszerint az a hullám fodor, Artelyet e szerény sorok indítottak, nem-fog megállani; mindaddig, mig az egész magyar; társadat mat át nem járja, mert e kérdésnek győznie kell, győznie pedig csak ügy lehet, a mint kifejtettük, mert egységben az erő. TÁRCSA. Transzváli levelek. — Saját külön kiküldött haroztéri tudósitőnktől. — IV. Spionskop, 1900. január 25. T. Szerkesztő Ur! Itt ülök a Spionskop tetején egy tábori asztalnál s irom a tudósítást abban a percében, mikor az angol hadsereg hanyathomlak rohan aTugela felé. Kemény egy napunk volt, annyit mondhatok, de annál nagyobb a győzelem, a melyet arattunk. Könyökig véres vagyok magam is, és fekete a lőporfüsttől, ennek tulajdonítsa, hogy levelem tele van vérfoltokkal és össze van kormozva, de hát most nincs időm megmosakodni, mert azt akarom, hogy a „Szatmár és Vidéke“ az európai sajtóban a legelső legyen, a mely hiteles tudósítást hoz a spionskopi győzelemről. Az öreg Krüger, Joubert és Botha tábornok a hátam megett állanak és figyelemmel kísérik toliam haladását, s mikor kész egy mondaj, rögtön lefordítom nelciek búr nyelvre. Ők is azt akarják, hogy ez a tudósítás az utolsó betűig hű legyen, mert sokat adnak arra, a mi lapunkban megjelenik, miután hadi dolgokban a „Szatmár és Vidéke“ feltétlen tekintély előttük. Múlt levelemben leirtam a vezérkar által megállapított hadműveleti terveket, mely szerint én és Erazmus tábornok egy egy hadtesttel délen s Botha tábornok a repülő hadtesttel a Fokföld felé operáltunk volna, s tényleg ezek szerint történt meg a hadsereg felosztása, azonban a védelem rendszerint a támadáshoz képest módosulván, miután Buller egész haderejével a Tugelára és Ladysmith feszabaditására vetette magát, az én és Botha tábornok hadteste egyesült a Joubertével, hogy megállítsuk az angolokat előnyomulásukban. így kerültem én a Spionskopra, Sokért nem adom, hogy e véres ütközetben részt vettem. Sokat láttam, de ehhez hasonlót álmaimban sem képzeltem volna. Az angolok 7 napon keresztül egyebet sem csináltak, mint ágyuztak. Mi egyáltalán nem viszonoztuk, vártuk hogy mi fog történni, hanem annyit igenis megtettünk, hogy a mikor valamelyik angol csapat puskalövésnyire jött, hát füstnélküli lőporral töltött fegyvereinkből^ilaposan megtizedeltük. A visszavonuláskor bámulva néztik, hogy az emberek nagy része ott maradt, jólehet mi nem is mutattuk magunkat. Egy ilyen visszavonulás után, azt hiszem tegnapelőtt volt, Joubert tábornok, a ki egy tábori látcsövön figyelte, hogy mit csinálnak a derék angliusok, egyszer csak hányát vágja magát és óriási hahotába . tör ki s jó ideig tartott, mig annyira magához tért, hogy megtudhattuk tőle, min ; kaczagott olyan jóízűen. — Barátim 1 — mondta végre — nagyszerű dolgot láttam odaát. Bizonyosan azt jelenthette Warren tábornoknak az adjutánsa, hogy egy csomó angol megint a fűbe harapott, mert ő éktelen dühre fakadva elkezdett toporzékolni és ökleivel fenyegetőzve hadonászott ide mifelénk. — No már erre iszunk egy pohár mafekingitl — szólt közbe az öreg Krüger s tele töltvén négy poharat, ő, én, Joubert és'Botha körbe állva, rágyújtottunk a burok kedvencz nótájára: Bur, bur, búr, csakis az az ur, Igaz, hogy csak földet túr, De ha bántják oda szúr, Odaszur a bur 1 s a hogy elénekeltük, összekoczintottuk a poharakat és egy hajtásra megittuk a felséges mafekingit s azután az üres pohara- ka; feldobtuk magasan a levegőbe. Ez is egy búr szokás. A búr ugyanis háborúban állva iszik és mikor kiitta a poharát, azt felhajitja s ha nem tudja megkapni, többet nem ihatik. Mondhatom, hogy én még olyan búrt, mióta a háború tart, nem láttam, a ki a visszaeső poharat meg ne kapta volna. Mint mindenben, ebben is az öreg Krüger a legügyesebb, mert ő annyira gyakorlott, hogy behunyt szemmel sem hibázza el. A koczintást én honosítottam meg, s ha valaha elkerülök is innen, emlékem élni fog, mig búr és mafekingi lesz Transzválban. A mai döntő csata tulajdonképen éjfél után kezdődött. Már este tudtuk, hogy az angolok éjjel támadni fognak. Egy órakor jelentette adjutánsom, hogy egy ezred angol szétszórt csatárlánczban közeledik s utána zárt sorokban egy egész dandár halad. Rögtön menteni jouberthez s már ott találtam nála az öreg Krügert és Botha tábornokot, épen a reggeli zsoltárt énekelték, a mit elvégezvén, az öreg kihúzott zsebéből egy üveg papramorgót, a miből mindnyájan jót húztunk és azután megállapítottuk I csatatervet. Nem nagy munkába került, mert hiszen a terepviszonyokat teljesen ismertük és már előre ki volt számítva minden bekövetkezhető eshetőség, bármely oldalról történjék is a támadás. A nap még nem jött fel, de már tel~ jesen világos volt, mikor megdördültek az angolok ágyúi és elkezdődött részükről a tüzelés. Úgy hullott a puskagolyó, mint g jégeső, de mire felért a hegy tetejére, a hol mi voltunk, elveszett az ereje és ntm ártott senkinek. A mi részünkről még égy lövés sem történt, mélységes csend honolt a Spionskopon, hanem aztán, mikor az ellenség már nagyon közel volt, egyszerre megdördültek az ágyuk és gyilkos puska- tűzzel fogadiuk a támadókat. A három ezred két sortüzet csak kiállott, a harmadikra azonban megfordult s a ki a gyepen nem maradt, rémülten futott visszafelé. Újabb ezredek jöttek hasonló szerencsével. Három erős támadást próbáltak, de mind a hármat viszszavertük; az utolsó déli 12 órakor volt. Warren tábornok ekkor összevonta egész haderejét s maga állott az élére. Beszédet intézett katonáihoz s kiadta a jelszót: győzni vagy Tneghalnil Az ágyuk fedezete alatt lassú lépésben közeledett az ellenség s most az egyszer az angol tüzérség kitünően volt felállítva és hozzá lidit bombákkal dolgozott, úgy hogy Joubert rémült arczczal fordult hozzám és azt mondta, hogyha az ellenség ágyúit el nem hallgattatjuk, a Spionskop veszve van. — Légy nyugodt 1 — mondám neki — el fogom hallgattatni. Bámulva nézett reám, de mikor látta arezomon a szilárd meggyőződés kinyomatát, tudva azt, hogy a mit én mondok meg is szoktam cselekedni, nyakamba borult § a legmélyebb meghatottság hangján csak ennyit szólt: —- Akkor mentve vagyunk 1 Gyorsan magamhoz vettem egy szá- 1 zadot a legkitűnőbb ezéllövő ezredből, azINGÜK JÓZSEF szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Mühelyémben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva.
