Szatmár és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-16 / 3. szám

Tizenhetedik évfolyam. 3-ik szám. Szatmár, 1900. január 16. TÁRSADALMI. ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: . 3 fn. I Negyedévre ... 75 kr. . I n 50 kr. I Egyes szám ára. . 8 n Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 írt. Egész érre Fél érre SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája Eütvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZTŐ LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉS En* S * * e lap kiadóhivatalában a legolcstötoe fölvétetnek \/a' Nyiltlér garmond sorajfc Hirdetés és nyil'tér kincstári bélyegijJetéke minden beiktatásnál 80 A gör. szert. kath. magyarok helyi bizottsága. Vasárnap 7-ikén délután a város­háza nagy termében a helybeli két gör. szert. kath. hitközség tagjai népes értekezletet tartottak, melyen, mint a gör. szert. kath. magyarok országos bizottságának itteni közege, egy har- mincz tagból álló helyi bizottság lett ajakitva oly czéllal, hogy a magyar liturgia szervezése és törvényesitése érdekében az országos mozgalmat itt, mint helyi közeg érvényesítse, fejlessze, ápolja, közelebbről pedig, hogy e ténykedés kiegészítő része gyaránt a tervezett római zarándoklatnak pro­pagandát csináljon és résztvevőket szerezzen. Az értekezletet Melles Emil fő­esperes és Polyánszky Miklós hívták össze és az országos bizottság meg­bízatásából részt vett abban dr. Kom- játi Rabár Endre budapesti járásbiró. Kénytelenek vagyunk megismé­telni itt röviden azt, mit a gör. szert, kath. magyaroknak a magyar liturgia ’éreU&'éberí megindított mozgalmáról a napi sajtó annak idején teljes, részle­tességgel közölt. Az ezredévi ünnepélyek során a magyar gk.-ok Budapesten az egyetemi templomban magyar istenitiszteletet tartottak, egyúttal az egyházi főható­ságok és az országos komány utján lépéseket tettek, hogy a magyar litur­gikus, nyelv authorizáltassék és a ma­gyar gk.-ok a többi idegen ajkú egy­házmegyékből kivétetvén részükre I Hajdu-Dorogon külön püspökség le­gyen szervezve. E sok remény között létesült ak- czio nemcsak eredményt nem hozott, de provokálta a szentszék közbelépését is és Rómából kategorikus betiltás érkezett. E betiltás itthonn teljes zavart okozott. Erre a magyar gk.-ok el­készülve nem voltak, de szintoly nehéz helyzetbejutottak agk.püspökök is, kik egy már sokhelyütt erősen meggyöke­resedett gyakorlattal szemben a türe­lem megszakítását veszélyesnek látták. Voltak hangok, melyek a gk. magyarokat bátorították, biztatták, hogy lépjenek ki az egyházból és alakulja nak autocefal egyházzá, vagy legyenek tömegesen helvét vallásuakká, ha Róma erővel vissza akarja őket terelni a szláv vagy román istenitiszteletre és igy e nemzetiségek soraiba, kultúrájára. A( Debreczen-vidéki helyi lapok figyel­meztették is az ev. ref. papságot, hogy vétkezik, ha a mostani kedvező alkal­mat elmulasztván, nem siet az ott élő magyar őhitüeket Kálvin követői­hez csatolni. E válságos helyzetben alakult meg Budapesten az ott szervezkedett gör. szert. kath. hitközség kebelében a gör. szert. kath. magyarok országos bizottsága. Azzal a czéllal, hogy az elron­tott mozgalmat helyes alapokra fek­tetve újból kezdeményezze és bebizo­nyítsa, hogy ez a mozgalom nem akarja sérteni senkinek jogát, nem akarja sem a románokra, sem a rut­hénekre erőszakolni a magyar litur­giát, de a magyar híveknek is kéri azt a jogot, melyet élveznek a többi hittestvérek, nem azért, hogy azokat magyarrá tegye, de mert magyarok és sem románokká, sem szlávokká lenni nem akarnak, a mit kérni a magyar állam keretében valóban talán csak nem abszurdum. A helyes útra lépés, a mozgalom legitimálása során szükségesnek bizo­nyult a Szentszék kellő informálása. Rómában ugyanis ellenfeleink gondos­kodásából e mozgalom a magyar sovinizmus egyik kinövése gyanánt lett bemutatva. Be kellett tehát igazolni, hogy itt nem lázadó gyermekkel, nem is poli­tikai stréberekkel, de hithü katholikus hívekkel tárgyal, kik a mily hívek az egyházhoz, oly hívek magyar voltuk­hoz is és épp azért a görög egyház sajátos princípiumai értelmében csak jogukat akarják gyakorolni, midőn a magyar nyelv, mint liturgikus nyelv authorizálását kérik. így lett elhatározva a római zarándoklat, hogy egy minden rész­letre kiterjedő emlékiratban tárják fel a gk. magyarok Róma előtt kérelmük jogosultságát, annak szükségességét. Mielőtt az országos bizottság ak- czióba lépett volna, felkérte az összes magyar gk. hitközségeket a csatla­kozásra. E felhívás eredményes volt, a hitközségek csatlakoztak, igen sok helyütt papjaikkal együtt, másutt pap­jaik nélkül, sőt papjaik ellenére is. A helybeli két gk. hitközség szin­tén csatlakozott és ez volt az alapja annak, hogy az országos bizottság oly czélból, hogy eszméink terjesztése és az együvé tartozás érzetének fejlesz­tése során a vidékkel az érintkezést minél közvetlenebbé tegye, itt helyi bizottságot létesített és e végett megbízottját városunkba kiküldötte. Az értekezlet fényesen sikerült. Egyhangúlag hozzájárult az eléje ter­jesztett eszmékhez. Hisszük, hogy a szép lelkesedés nem lesz szalmaláng, de tettekben fog nyilvánulni. Hasonló helyi bizottságok alakul­tak már Miskolczon, Kassán, Eperje­sen, S.-A.-Ujhelyen és más vidéki góczpontokon és működésűk eredmé­nyes, mert nemcsak a híveket tömöri­tették, egységbe foglalták, de a társa­dalom érdeklődését is felköltötték oly mértékben, hogy a tervezett zarándok­latban az egyszerű földnépének sorai­ból résztvenni óhajtók számára tekin télyes összeget adományoztak tisztán társadalmi utón. Ha valahol ily helyi bizottság szükséges -volty a • legjobban- itt szük- szükséges az, általán Szatmárvár- megyében. E vármegye területén tekintélyes számmal és egy kontiguitásban vannak magyar gk. hitközségek, de egyhá- zilag három püspöki megyéhez van­nak beosztva, és igy eldaraboltan nem érvényesülhetnek. A munkácsi püs­pökség hívei, a mátészalkai és szat­mári járás területén a munkácsi egy­házmegye Szabolcs, Hajdú és Ugocsa TÁHCZA. —°-<x2ssG00m&©- ♦— Történet. Az idei nyarat ismét otthon töltöttem, tehát ünnepeltem. Mert az ám az igazi ünnep, mikor egy a dologtól s élvezetek­től kifáradt és agyongyötört nagyvárosi ember, lerázva magáról a főváros porát, elhagyja azt az örökösön nyüzsgő életet s a falura megy élvezni a szabad természe­tet, felüdülni, megnemesedni. A mint felültem a gyorsvonatra s el­futott szemem előtt a nagy Alföld végte­len rónája arany kalászaival, valami saját­ságos öröm lepett meg: a hazatérés édes Öröme. Fékezhetetlen vágy fogott el a sza­bad természet után, a mely egy évig el­zárva állott előlem,az erdő, mező, az egy­szerű, de jólelkü; egyenes parasztok után, kiknek vérejtékes munkája után élünk mi is boldog nagyvárosiak, i Megérkeztem az én kis szülőfalumba, a hol gyermekéveimet, életem legboldogabb, leggondatlanabb napjait töltöttem el. Min­den a régi, minden és mindenki bizalmas ismerős. Minden fához, minden bokorhoz kedves, gyermekkori emlékek kötnek, eszem- bejuitsitva egy végtelenül boldog kort, . a mely soha többé nem tér vissza. — Még a szomszédok kerítése is olyan mint régen gyermekkoromban, igazán csak a jó Isten őrzi I kidüléstől, az udvarunkon még most is ott dl! a vén eperfa, a melyre annyiszor fölmásztam eprészni. a miért mennyi jóindulatú apai intelemben része­sültem. És mindezeknek végtelenül tudtam örülni. Frissnek, ifjúnak éreztem ismét magam s kedvem lett volna újra lovasdit játszani a régi, már szintén nem fiatal paj­tásaimmal. Villámra vettem a puskámat s úgy barangoltam be erdőt és mezőt; elgyönyör­ködtem a madarak kellemes énekébe, elles­tem a csergedező patak csacsogását, s sok­szor órák hosszat elheverésztem az arany kalászos rónán s tele tüdővel szivtam az ozondus levegőt s csodáltam a végtelen teremtőt az ő hatalmas alkotásaiban. Mert a természet a maga egyszerű fenségességé­ben tanít meg bennünket megismerni a hatalmas Istent, a természet tanit meg Őt csodálni s leborulva imádni. S ilyenkor hálát adtam az égnek, hogy falusinak születtem, hálát, hogy a szabad természetet én is a magaménak mondhatom s elgondoltam, hogy mily végtelen boldogtalanok is lehetnek azok az elcsenevészedett nagyvárosi gyerekek, a kik a szabad természetből alig ismernek vala­mit, a kik nem tudják azt, hogy mily él­vezet a fára mászni egy rigó fészekért s kikapni az. első elszakított nadrágért. E barangolásaim között hű kísérőm volt az öreg János, apámnak egy régi hű­séges kerülője. Ragaszkodott hozzám na­gyon, hiszen 1 látott engem felnőni, végig kisérte egész eddjgi életem, oly hálás volt az évenkint neki járó tajtékpipáért, mintha legalább is egy országgal ajándékoztam volna meg. ________ , . Még gyermekkoromban ő tanított meg szeretni s megismerni a természetet, ő vele rendeztem első vadászataimat; szó­vaj bizalmasam volt. De azért is szerettem úgy, mert egy csendes elzárkózott ember volt, a mi előt­tem, a ki mindég szerettem a rejtélyek ^ megoldását, még érdekesebb szinben tün­tette fel az öreget. Már azóta ő is kün nyugszik a teme­tőbe. Nem lesz már a ki megmutassa ne­kem, hogy hol van a legtöbb vadjárás, a ki őszintén megmondja, ha elhibáztam a vadat, hogy nem a patron, hanem a lövés volt a rossz. Egy este, a mint ismét együtt vadász- gattunk, ő beszélte el nekem ezt a kis tör­ténetet, az ő élete regényét. Mintha csak érezte volna, hogv nagyon közel áll a sir­hoz, — elmondta, hogy könyitsen a lelkén s talán azt is gondolhatta, hogy én mint tollforgató ember feljegyzem az ö elbe­szélését. Legyen meg az ő akarata. * •* Nagyon régi történet ez, — Tekin­tetes urfi — kezdé az öreg a beszédet, — még akkor nem is laktam ezen a vidéken, pedig már van vagy húsz éve, hogy a Te­kintetesur kenyerét eszem. Túl a Dunán laktam s nem is vol­tam arra szorulva, hogy másnál szolgáljak, meg volt a magam kis gazdálkodása úgy hogy módos embernek tartottak a faluba. * Az első feleségem, — az Isten nyu- gosztolja meg, — korán elhalt s én özvegy maradtam két apró kis lányommal. _______ Hej uram keserves az özvegy ember­nek a sorja mindenktpjn, de ha még ott­hon apró pulyák is simák, a kiknek min­dennap kenyér és tiszta ruha kell, az már igazán olyan állapot, hogy csak az tudja méltányolni, a ki kóstolta is az özvegység keserves kenyerét. Nekem is asszony után kellett néznem. A gazdaságom is pusztult, a gyerekeim is rongyosodtak, úgy hogy siralmas volt rájuk nézni, de meg maga­mat is elég jó erőbe éreztem. Volt a faluba egy leány, Árva Zsu­zsinak hívta mindenki. Nem ismerték a származását, úgy találták egy hideg téli napon az utczára kitéve. A jó Nagy And- rásék, kiknek házát elkerülte a gólya ma­dár, meg könyörültek a félig megfagyott kis porontyon, felfogtak rajta s felnövelték mint a sajátjukat. De meg is jutalmazta jóságukat az Isten. Zsuzsa a hogy nőtt az éveiben, úgy nőtt a jóságban, a szépségben is. Dolgos munkás leány volt, a kit sohasem talált a virradat ágyban, a szépsége pedig olyan hires volt, hogy hét faluból jártak a legé­nyek I csudájára. Volt is irigység és ver­sengés a leányok között e miatt s a hol csak szerét ejthették, megbántották Zsuzs- kát s felhántorgatták neki a származását, hogy senki leánya. No de a legények egé­szen másképen gondolkoztak, mind Zsuzska körül legyeskedtelt s mindegyik örült, ha legalább egy mosolyt kapott tőle. Meg is sajnáltam, de meg is szeret­tem ezt a szegény árva leányt. Úgy érez- tem, hogy 6 épen bcleillene az én ház­r szabó üzlete Szatmár, Deák-tér, a városháza épületében. Készítek legjobb szabású polgári- és papi öltönyöket, reverendákat és katonai egyenruhákat. Mindennemű öltönyök saját műhelyemben készülnek. Műhelyemben csak gyakorlott fővárosi munkások vannak alkalmazva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom