Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-08-10 / 32. (511.) szám
1930. augusztus 10-én, SXITMll IS BEIEC 3-ik oldal. A szatmári egyházmegye Szent Imre ünnepe. Monstre-zarándoklat Máriapócsra augusztus 17-én. — Püspöki mise és katholikus nagy-gyülés Máriapócson. a nagy nűpod Két garnitúra fehérnemű, három f>ár harisnya é* u jj 34 fillére» Lux doboz teljesen elegendő a hét heti nyaralásra. Este langyos Lux szafjjjanjiehely dús habjában himosva, reggelre ismét tisztán felveheti azokat. Ma már minden johh szállodában csajból folyó meleg vizet kaphat. Egy dohoz Lux, a kis villanyvas aki mindenkor tisztaságban ragyogni fog. Szatmármegye róm. kath. közönsége méltó módon veszi ki részét az országos Szent Imre ünnepségekből, amennyiben augusztus 17-én, vasárnap Máriapócsra zarándokol a vármegye minden róm. kath, egyházközsége s ott az egyházi ünnepély, lezajlása után egy katholikus nagygyűlés keretében hódol Szent Imre 900 éves emlékének s tesz tanúságot katholikus meggyőződéséről. Mivel ugyanis a súlyos gazdasági viszonyok és a fővárostól való nagy távolság miatt vármegyénk kath. közönsége nem tudott volna megfelelően impozáns tömegben felutazni Budapestre s ott részt venni az Országos Szent Imre ünnepségeken, az egyházmegyei Szent Imre bizottság javaslatára, Székely Gyula apostoli kormányzó rendeletéből a szat- mármegyei katholikusság egységesen Máriapócson fog hódolni Szent Imre herceg emlékének. A már szétküldött püspöki körlevél értelmében a máriapócs/ ünnepségek programja a következő lesz. Augusztus 17-én, vasárnap hajnalban különvonat indul Zajta végállomásól és ezen utaznak Máriapócsra a zajtai, jánki, fehérgyarmati és mátészalkai hivek lelkészeik vezetésével. Ez a különvonat 7 órakor érkezik a mária- pócsi vasúti állomásra és innen rendezett menetben vonulnak be a zarándnokok a kegytemplomho, — A vármegye többi plébániáról a rendes vonatok igénybevételével, vagy gyalogos zarándokmenetben jutnak el Máriapócsra a zarándokok. A különvonat pontos indulási idejét Zajtában, Jánkon, Fehérgyarmaton és Mátészalkán az augusztus 15-iki Nagyboldogasszonynapján a templomi szószékről, vagy pedig az illető állomásokon tudhatják meg az érdeklődők. A különvonatra való Mit is keressen itthon az, aki már megpróbált előbb mindent. Sorba- állani, koldulni, irigykedni, verekedni a munkáért. Minden külföldi magyar, ha otthonival találkozik, első amit kérdez: mikor javulnak meg már otthon a viszonyok? Mikor lehet már hazamenni és munkát találni? Mert munka az itten sincsen, de legalább az otthoniak előtt nem kell szégyenkezni . . . Mondom a magyaromnak: bizony még minden nagyon szűkén megy nálunk, otthon. Nagyot sóhajt erre. Hej Istenem, de nehéz sor is magyarnak lenni. Mesélik sokat szenvedett magyarok, hogy a vándorlegények számára fenntartott menhelyeken — ilyen pedig nagyon sok van errefelé, hiszen minden céh fenntart egyet — s a munkás egyletek menedékhelyein s azokban, amelyeket jóléti intézmények s egyházak tartanak fenn, ha három ember meghúzódik, közöttük egy magyar, egy pedig feltétlenül orosz. A magyarok közül a legtöbb persze olyan, aki valahonnan a megszállott végekről indult neki a világnak. Nem védi ezeket semmiféle konzulátus. Nagyrészük hontalan. Sem ez, sem az az állam nem tekinti polgáraijelentkezéseket szintén az emlitett plébániák fogadják el. Máriapócson, a templomkertben lévő tábori oltárnál 8 órai kezdet- dettel a papság segédkezése mellett ünnepélyes főpapi misét celebrál Székely Gyula apostoli kormányzó. Ezen a misén az összes zarándokok a szentáldozáshoz járulnak, miután már odahaza az előző két nap valamelyikén gyónásukat elvégezték. Akiknek otthoni gyónásukra alkalmuk nem volt, ezek Máriapócson is meggyónhatnak. A főpapi mise közben alkalmi szentbeszédet mond dr. Schmiedt Béla, a kiváló szónoki képességeiről ismert nyirmadai plébános. A főpapi mise után szentséges köz menet tartatik, melynek végeztével, körülbelül 10 óra tájban ugyancsak a templomtéren kezdetét veszi a katholikus nagy-gyűlés a következő programmal: 1. Himnusz. 2. Megnyitót mond dr. Uhl Károly pusztadobosi esperes-plébános. 3. „A magyar katholikusság“ cim- mel beszédet mond Eötvös Sándor cs. és kir. kamarás, vásárosnaményi földbirtokos. 4. „Szent Imre és a kath. magyar élet“ cimmel beszél lovag Ortutay Gyula vármegyebank vezérigazgatója, a mátészalkai kongregáció prefektusa. 5. A Szent Imrés magyar ifjúságról beszél dr. Kasza István a mátészalkai kir. járásbíróság joggyakornoka. 6. Záróbeszéd Székely Gyula apostoli kormányzótól. nak. Magyarok, akik valamikor negyvenmillióan akartak lenni s ma feles számmal vannak. Nem kellenek sem itt, sem ott. Vannak azonban, akik nagyon jó körülmények között vannak. De hányán a sok közül ? Kemény, szorgalmas munkával megbecsültté teszik magyarságukat. Hazavágyó szomoruszemü magyarok azért ezek is. De örülnek, hogy idekint „vannak“ valahogy. Nem kell szaporítanak a budapesti munkaközvetítő irodák szomorú, hosszú embersorait. Magyarok maradnak e a magyarok külföldön ? Mind, mind. A leg- nyomoruságosabb helyzetben levők is. St. Niklaasban, kis flamand város Belgiumban, azt mondotta flamand házigazdánk, hogy vigyázzunk, nehogy „fasiszta“ propagandát akarjunk itt „csinálni“, mert beígérte magát előadásunkra két magyar kommunista is. Megígértük, Nem is volt nekünk szándékunkban politizálni. Jöhet mindenki, aki akar s ha magyar, még, ha kommunista is, szívesen látjuk. El is jöttek. Két fiatalember. 20—25 éve7. Pápai himnusz. A nagygyűlés után ebéd (tarisznyából), utána hazautazás. A különvonatot igénybevenni szándékozó községek lelkészei a jelentkezők körülbelüli számát szíveskedjenek közölni augusztus 14-ig Molnár Károly mátészalkai plébánossal az egyház- megyei bizottság titkárával, hogy a különvonat megfelelő számú kocsikból legyen összeállítható, illetve kérelmezhető. sek. Együtt énekeltük velük a magyar Himnuszt. Olyan kommunisták voltak. Odahaza ? az más ! Ott lehet. Ott szabad politizálni, de itt? Itt magyarok vagyunk, semmi mások, így mondották s meggyőződésem, hogy szívből mondották, mert azóta is összeköttetést tartok fenn velük. Az Isten adjon sok ilyen magyar kommunistát. Különben az egyik most azután érdeklődik, hogy miként intézhetném el neki azt, hogy katonai szolgálatot tehessen itthon, de csak majd az után, ha ottan bedolgozhatja magát annyira, hogy ha visszamenne, nem kellene ismét végigjárni öt országnak munkaközvetítőit, amig munkát talál. így van ez minden külföldre szakadt magyarral. Itt érzik igazán magyarságukat. Mert idegenek, akár- hová is mennek. így van ez jól. Talán eljön már az az idő, amikor ismét lesz a magyarok számára hely a Kárpátokon belül s akkor szükség lesz mindenkire, hogy újra megkezdhessük a munkát: felépíteni a negyvenmillió magyar hatalmas birodalmát. Dr. Puskás István. A gyarmati főutcán véges végig... Fehérgyarmat, 1930, augusztus hó. Gyönyörű napsütéses vasárnap délelőtt. Az ég felettem azúrkék. Kis felhőcskék kóvályognak széltől hajtottan rajta. Vidám az élet. Az utcán az emberek százai sétálnak. Vagy tiz kis gyerek összekapaszkodva halad el ellőttem. Arcukat felém fordítják és nagyokat kiabálva édes gyermekhangon éneklik: — Joó na-pot kívánok ! . . . — A sétáló párok összehunyoritják a szemüket, mert nem bírják a nagy fényességet. Bőrük alatt pirosán csillan a friss vér. — A szűk járdán a sétáló ember áradat az egyik sárgára meszelt ház oldalához szőrit egy csoszogó öreg bácsit, egy motorbiciklis lassít, ahogy a sétáló párok átvág- nab a főúton. Nem történik semmi baj. A református templom előtt megfordulnak a párok és folytatják útjukat visszafelé. A főút szinte árad, ifjúi, hévül és kitelik, mint egy szép lány. A levegő hamu- szinű az autók kerekei alól felcsapó portól- De azért a sétáló lányok, asszonyok harisnyája vakít. Egyet megszólítok: — Pardon. Ez a főutca? — Ugyan! Ez a Kossuth-tér. Nem látja- Nevetünk. — Igen, — mondom vígan — hogyne most már látom. Köszönöm. Milyen kedves. De csak azért kérdeztem, mert nagyon jól áll magának ez a barett, nagyszerűen, csak úgy ragyog maga. Kezétcsókolom. Ne haragudjék ... De le ne tegye a barettet... — Jó mulatóst — nevet vissza s lebeg tovább üdén. S valóban, e kis bolondság után vidáman vágok a riportnak neki. Csevegés a főút egyik ház- tulajdonossával. Öreg, sasorru, kékszemü emberke fogad. Konyhaasztalnál ül. Valami finánc nemlátta dohányt szív. Csak úgy kunkorodik a pipába az égő dohányerezet. Hogy belépek, kis koppanással épp akkor teszi le az asztalra.
