Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-05 / 18. szám

4-ik oldal.

IZlIMlK iS IIIII

1929. május 5-én,

szolt sajtó közlemény, jogában állott vádiratában a vádat az inditvá- nyi határidőn túl és a sajtó közlemény oly részeire is kiterjeszteni, amelyeket a vizsgálati indítványában nem jelölt meg és pedig annál is inkább,

mert ez a vádkiterjesztés a vádlottra joghátrányt sem jelentett, módjában lévén a vádlottnak a Valódiságra vonatkozó bizonyítékait az újabban vád tárgyává tett tényállítások tekintetében is a St. 53. §. szerint kellő időben érvényesíteni,

és nem áll ellentétben a kir. ítélőtábla jogi felfogása a Bp. 566. és 570. §§-ainak sajtó ügyekre vonatkozó rendelkezéseivel sem, mert ezekben csak az a jogelv van lefektetve, hogy a vádló úgy a vizsgálati indítványban, mint a vádiratban a nyomtatvány ama részeit, amelyekre a vádat alapítja, idézni köteles,

Ama további kérdést illetően, hogy helye van-e az állított tények valódisága bizonyításának és hogy az első fokú bíróság által ebben a keretben lefolytatott bizonyítás során felvett bizonyítékokkal bebizonyította-e a vádlott tényállításainak valóságát? — amely esetben a Bv, 16. §-a értelmében a rágalmazás

megállapítása ki lévén zárva, az e címen vitatott jogsérelem szintén a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján érvényesíthető semmiségi ok fogalmi körébe tartozik,

a kir. ítélőtábla figyelmébe hozza mindenek előtt a kir. törvényszéknek azt a perrendellenességet, hogy a valódiság bizonyítása kérdésében az 1927. május 27-ikí főtárgyaláson eljárt ítélőtanács alakszerű végzést nem hozott, a főmagánvádló sértettet, akinek nyilatkozatához pedig a törvény jogkövetkezményeket fűz (bv. 13. §. utolsó bekezdés) ebben az irányban meg nem kérdezte s az ítélet indokolása sem fejti ki azt, hogy a valódiság bizonyítása a Bv, 13. §., melyik pontja alapján és mely tényállításokra vonatkozóan rendeltetett el.

E szabálytalanság azonban az adott esetben azért nem lényeges, mert a kir. ítélőtábla jogi álláspontja szerint a valódiság bizonyításának nem is volt helye, annak eredménye tehát a bűnösség kérdésében közömbös és figyelembe nem vehető, miután a vádlott az alább kifejfen- dők szerint a valódiság bizonyítására irányuló kérelmével elkésett.

A St. 53. §-a akként rendelkezik ugyanis, hogy az erre irányuló előterjesztés legkésőbb a vádirat közlésétől számított 8 nap alatt teendő meg s ugyané határidő alatt köteles a fél a bizonyítékait is előterjeszteni; — a későbbi indítványt a bíróság figyelembe nem veheti.

A törvény szakasz helyes értelme szerint a félnek a valóság bizonyítását célzó indítványában meg kell tehát jelölni úgy a bizonyítandó ténykörülményeket mint a vonalközé bizonyítékokat.

E szabály alul a St. 54. §-ának helyesen értelmezett második bekezdése azt a kivételt teszi, hogy a már törvényes időben érvényesített bizonyítékokon kívül más újabb bizonyítéknak a beszerzését a már jelzett határidőn túl, a főtárgyaláson is megengedi, feltéve, ha emiatt a főtárgyalást nem kell elnapolni,

ha a bizonyíték beszerzése az előkészítő perszakban eredménytelenül kéretett, végül, ha a fél igazolja, hogy a kérdéses bizonyítékot előbb nem ismerhette.

A vádlott azonban a valóság bizonyítására vonatkozó a fentiekben kiemelt törvényes előfeltételeknek nem tett eleget,

mert a vizsgálóbíró előtti kihallgatásakor kívánta ugyan a valóság bizonyítást, de sem a bizonyítandó ténykörülményeket, sem a vonatkozó bizonyítékokat egyáltalán meg nem jelölte,

kifogásaiban kérelmét megismételte s a bizonyítandó ténykörülmények mellőzésével tanúkat is nevezett meg,

ugyde miután a kifogások a vizsgálóbíró 12 és a vádtanács 14 sorszámú végzéseivel elkésettség okából visszautasittattak úgy kell tekinteni, mint ha be sem adattak volna, következéskép a vádlottnak a kifogásokban a tényállítások valódiságának bizonyítására vonatkozó előterjesztése is hatálytalanná vált, a helyzet tehát az, hogy vádlott a törvényben előirt határidőben sem a bizonyítás tárgyává tenni kívánt ténykörülményeket, sem a vonatkozó bizonyítékokat meg nem jelölte.

Az a körülmény, hogy a vádlott a St. 53 §-ában előirt határidő eltelte után több, mint félesztendő múlva közvetlenül a főtárgyalás előtt beadott 19 sorszámú kérvényében a valódiság, bizonyítását a bizonyítandó ténykörülményekre és a bizonyítékokra is kiterjedően újból kérte, — mulasztásának jogkövetkezményeit nem szünteti meg, úgy szintén az sem, hogy a kir. törvényszék a hivatkozott tanukat kihallgatta azért,

mert a 19 sorszámú kérvénynek előterjesztése legnagyobb részében nem uj bizonyíték felvételére, hanem azokra a bizonyítékokra vonatkozott, amelyeknek törvényes időben való érvényesítését a vádlott elmulasztotta,

mert e bizonyítékok beszerzését megelőzően nem is eredménytelenül kérte, hanem önhibájából mulasztotta el,

mert végül nem is állítja azt, — sőt ennek az ellenkezője kétségtelen, — hogy e bizonyítékokat előbb nem ismerte, — következésképen a valódiság bizonyítása kivételes elrendelésének a St. 54. §. második bekezdésében irt feltételei sem állanak fenn.

Minthogy pedig a rágalmazó tényállítások és becsületsértő kifejezések a Bv. szempontjából csak akkor tekinthetők valóknak, ha a vádlott által a törvényben meghatározott határidőben előterjesztett indítvány folytán lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nyertek bizonyítást, a kir. törvényszék azonban a már kifejtettek szerint a bizonyítást a törvény rendelkezéseinek ellenére vevén fel, annak eredménye figyelembe nem vehető,

a panaszolt sajtó közleményeknek vád tárgyává tett tényállásait és sértő kifejezéseit összességükben valótlannak kell tekinteni,

a vádlott és védőjének a Bp. 385. §. 1. a. pontjára fektetett fe- lebbezése tehát minden irányban alaptalan.

De alaptalan a vádlott és védő

felebbezésének a Bp. 385 §. 1. c. pontjára fektetett része is azért, mert az orvosoltatni kívánt jogsérelem miben állása közelebbről nem jelöltetett meg s az e semmisségi ok keretébe vonható beszámítást bűnvádi eljárás megindítását kizáró okot, vagy büntethetőséget megszüntető körülményt a kir. ítélőtábla az eljárás anyagában nem észlelt. Ameny- nyiben e semmisségi ok a magán- índitvány hiányára, elkésettségére, vagy a sajtó jogi elévülésre vonatkoztatnék, a felebbezés e részben is alaptalan, mert a magáninditvány a már kifejtettek szerint mind a három vád eset tekintetében törvényszerűen terjesztetett elő, az elévülést félbeszakító bírói intézkedés pedig a St. 48. §-ában irt határidőn belül mindig megtétetett.

A most kifejtett okoknál fogva tehát a kir. törvényszék a vádlott bűnösségét helyesen állapította meg, tettét a törvény rendelkezéseinek megfelelően is minősítette, a tett megjelölése azonban törvényben megadott jogi ismérvek felvételével a rendelkező rész szerint helyesbítendő volt,

A büntetés kiszabása kérdésében a kir. ítélőtábla az elsőfokú ítéletben helyesen kiemelt enyhítő körülmények mellett további enyhítőként értékelte azt is, hogy a vádlott a sajtóközleményekben közölt tényeket jó részben tekintélyes, szavahihető úriemberek informálásából merítette s ezek mérlegelése után úgy találta, hogy a főmagán- vádlónak a Btk. 92 §-ának alkalmazása miatt és súlyosbítás végett érvényesített felebbezése is alaptalan. Az enyhítők számuk és nyomatéküknél fogva az egyedüli súlyosítóval a büntetett előélettel szemben a Btk. 92. §-ának alkalmazásába vételét a kir. ítélőtábla felismerése szerint is indokolják, s az e keretben kiszabott büntetés a bűnösség fokával s a tett törvénybeli súlyával egyébként is helyes arányban áll.

A büntetés átváltoztatásánál a Btk, már hatályon kívül helyezett 53 §-ának felhívása mellőzendő volt.

A nem vagyoni kárért járó pénzbeli elégtételt a kir, törvényszék figyelemmel a vádlott vagyontalan voltára és arra, hogy a bűncselekmény folytán a főmagánvádló a jelentősebb erkölcsi hátrányt az eljárás adataiból megállapíthatóan nem szenvedett, — helyes összegben állapította meg, a főmagánvádló ez iránybani felebbezése tehát szintén alaptalan,

ugyezért a kir. törvényszék ítélete a fentiek szerint helyesbített és kiegészített s azokkal nem ellentétes indokolásánál fogva helyben hagyandó volt.

Debrecen, 1928. évi február hó 28 napján. Dr. Perjéssy Mihály s. k. tanácselnök, Dr. Visky Sándor s. k. előadó. A kiadmány hiteléül: Csonka István irodatiszt.

B. í. 4399/52—1928. sz. A magyar állam nevében a magyar királyi kúria a sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt Karácsonyi Jenő ellen indított bűnügyet, amelyben a nyíregyházi kir. törvényszék 1927. évi május hó 27. napján B. 605—1927/40. szám alatt, a debreceni kir. ítélőtábla pedig a főmagán- vádlónak, továbbá vádlottnak és

......H!

•h

iimillll1

isisiisisisiisissiiswBiei

'un

védőjének felebbezésére 1928. évi február hó 28. napján B. I, 2483— 1927/48. szám alatt ítéletet hozott, a vádlott részéről használt és írásban indokolt semmisségi panasz folytán, az 1929. évi február hó 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson a koronaügyészhelyetíesének jelenlétében és a főmagánvádló képviselőjének meghallgatása után vizsgálat alá vette és meghozta a következő végzést:

A m. kir. Kúria a vádlott semmisségi panaszának a Bp. 384. §. 9. pontjára alapított részét visszautasba, egyéb részét elutasítja, a főmagánvádló 51.alszámu kérvényének figyelembe vételét pedig mellőzni, végül a Bp. 479. és 480. §-a alapján arra kötelezi a vádlottat, hogy a főmagánvádlónak mai tárgyalási költségei fejében 40 (negyven) pengőt 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizessen.

Ez a költség, mint bűnügyi költség, a St. 40. §-ában foglalt rendelkezés alá esik.

Indokolás’. í. A vádlott a Bp. 384. §. 9, pontja alapján bejelentett semmisségi panasszal ugyanazt az alaki semmisségi okot kívánja érvényesíteni, amelyet már a febbezés- ben felhozott, de a kir. ítélőtábla alaptalannak talált.

Minthogy az ilyen alaki semmisségi ok a Bp. 428. §. második bekezdése értelmében semmisségi panasszal már nem érvényesíthető, a vonatkozó semmisségi panaszt, mint a törvény által kizártat a Bp. 434. §. harmadik bekezdése értelmében visszautasítani kellett.

II. A Bp. 385. §. 1. c., pontjára alapított semmisségi panasz indoka az, hogy ez ügyben elévülés következett be azért mert a kir. törvényszéken 1925. évi junius hó 19. napján megtartott tárgyalástól a kir. ítélőtáblán 1925. (tévesen 1926.) december 21-én megtartott tanácsülésig — vagyis 6 hón és 2 napon át — bírói intézkedés nem történt.

Ezt a panaszrészt, mint alaptalant a Bpn. 36. §-a értelmében azért kellett elutasítani, mert a nyíregyházai kir. törvényszék ez ügyben 1925. évi november hó 15. napján B. 605—1924/22. szám a. végzést hozott (22. sorszám a.), amellyel a vádlott felebbezését elfogadta s a kir. ítélőtáblához fölterjeszteni rendelte azzal, hogy a felebbezést az ellenfél megtekintheti s azokra észrevételeket tehet.

Ez a végzés az eljárás előbbre- vitelét jelentő s igy végeredményben a terhelt ellen irányult oly bírói intézkedést tartalmaz, amely az elévülést a Btk, 108. §-a értelmében félbeszakította.

III. A Bp. 385. §. 1. a., pontja alapján bejelentett semmisségi panasznak indoka az, hogy a kir. ítélőtábla:

1. a valóság bizonyításának eredményét tévesen nem vette figyelembe;

2. a vádlott bűnösségét oly állítások miatt is megállapította, amelyek miatt a főmagánvádló följelentést nem tett, hanem csak vádiratot adott be,

3. a valóság bizonyításának eredménytelenségére téves következtetést vont és

4. végül a Bv. 18. §-át nem alkalmazta.

Ha írógépre

van szüksé e, csak

Remington!

vegyen és kérjen ajánlatot a

fiMTMÜR ifi Biffílífj könyvkereskedésétől.

5íii!lllll!ll!

^' 1^ :^ :Ir:r; 11'I:!;I, • !1 :i:i:!:A;1:1:i:iI;£!1;üt!.II.ii 1.1.Ii!.AS::nüt!.• <l:i;Iil't:Ül:Ü!;i!!.!iS,É:: 1 il:lAil!i• ív!,!,A:!i11• .................