Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám
Mátészalka, 1929. március 17 Ara 20 fillér, IX. évfolyam 11. szám, fiÉS Bcics r, l'S KÖZGA2DASÄGI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telefon 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54.003. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBJIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. Genf» Mátészalka, 1929. márc. 16. Churchill az angol háborús miniszter most megjelent emlékirataiban megállapitja, hogy a trianoni szerződés siralmas rendelkezéseinek legfőbb oka az volt, hogy Magyar- ország éppen akkor volt a leggyengébb, amikor sorsa felett döntöttek. Megállapitja továbbá, hogy a békeszerződést irányitó hatalmak képviselői belefáradtak a Németország jövőjét szabályozó versaillesi békeszerződés tárgyalásaiba és azután már nem sokat törődtek a többi békeszerződéssel, hanem egyszerűen teljesítették apró szövetségeseik mohó és kapzsi kívánságait. Hodzsa Milán, a legutóbbi időkig aktiv cseh miniszter, pedig legutóbb bevallotta, hogy ha az ügyefogyott Károlyi kormány nem üritteti ki az első szóra a Felvidéket, a csehek mindössze is csak 1150 katonával és csendőrrel rendelkezvén, nem tudták volna megszállni Felsőma- gyarországot. Ha pedig az antant ellenőrzése mellett népszavazást tartanak, valószinüleg a Felvidéken is úgy jártak volna, mint Sopronban és környékén. Ha mással nem, akkor ezzel a perdöntő fontosságú két vallomással, mely aktiv miniszterek szájából hangzott el, a trianoni békeszerződés már is elvesztette morális alapját. A Népszövetség, melynek feladatai közé tartozik, a népszövetségi alapokmány szerint, a békeszerződések által okozott igazságtalanságok jóvátétele, figyelmét még nem terjesztette ki arra a nyilvánvaló igazságtalanságra, amit a trianoni békemü képvisel, hanem most a kisebbségi kérdés körül keletkezett zavarok elsimításával bajoskodik. A kisantant államok körében a kérdés felvetése nyomán feltűnő kavarodás támadt, mert bár Németország a felsősziléziai német lakosság elnyomására célzott, mégis a kisantant* érezte magát legjobban találva. Érdekes, hogy amikor a békeszerződést aláírták, amikor a nekik juttatott területeket és az elnyert területek lakossága iránt rájuk rótt kötelezettségeket elfogadták, akkor nem jutott eszükbe, hogy ezek a kisebbségekkel szemben fennálló kötelezettségek sértik államaik szuverénitását. Most a kisebbségi kérdések elintézésére kéttagú bizottság van kirendelve, mely a hozzáérkező kisebbségi panaszokat véleményezés végett kiadja azoknak az államoknak, amelyek ellen a panaszt emelték és azok véleményét kérik. A beérkező véleményt azután csatolja a panaszokhoz és azzal irattárba teszi az ügyet úgy, hogy még a panaszost sem értesiti a panasz sorsáról. Ezt a rendszert támadta meg Stresemann javaslata, A kisantant- államok és Lengyelország azonban azzal álltak elő, hogy ha a Nép- szövetség elrendeli az egyes kisebbségek helyzetének megvizsgálását, akkor ezt a vizsgálatot terjesszék ki minden állam kisebbségének ügyére is. Ebben az esetben Belgium, Franciaország, Anglia, Olaszország is érdekelve lenne a fla- mand, a breton, az elsasi, a hindu, az egyptomi, az ir, a tiroli stb. kisebbségi területek révén. Igaz, hogy ez a kérdés a versaillesi és a trianoni békeszerződések területén kívül esik, mégis elég lenyűgöző hatással van arra, hogy a kérdés objektiv tárgyalását elgáncsolja. Fájdalmas valóság, hogy akkor, amikor nagy nemzeti ünnepünk évfordulóján a nagy történelmi múltból, nyolcvanegy esztendő távlatából, a 48-ás szabadságharc idejéből felidézzük a kedves és dicső emlékeket, ugyanakkor reá kell eszmélnünk arra is, hogy mi-mindent vettek el tőlünk átkos Trianonban. Hát hiába folyt annyi drága magyar vér a haza és a nemzet üdvéért és szabadságáért? Hát hiába küzdöttek legjobbjaink a haza becsületéért és haltak meg annak védelmében? Sohasem volt nagyobb szükség arra, mint napjainkban, hogy eljövendő küzdelmeinkhez a 48-as időkből igyekezzünk erőt és reménységet meríteni. A 48-as szabadságharc idején ugyanazért kellett a magyarságnak küzdenie, mint ma. Akkor is az elnyomatás és a megsemmisítés veszedelmesen fojtogató gyűrűjében kellett sínylődnünk. Él még azonban a magyarok Istene! Nem szabad felednünk a szürke Az ilyen kérdésnek minden részletét a legnagyobb figyelemmel, végtelen gondossággal és minuciózus pontossággal kellett volna megvizsgálni és szabályozni a békeszerződés alkalmával, nem pedig kifáradt és beteg ember nemtörődömségével odavetni a kapzsi tolakodóknak a jóhiszeműleg lefegyverzett népek sorsát. Azóta nem is egy, hanem az igazságtalanságok száz és száz esete nyert bebizonyítást, a Nép- szövetség intézménye azonban egy évtizeden keresztül egyetlen egy esetben sem érezte magát hivatottnak jóvátételre. Abban a vad versenyben, melyet az egyes elbizakodott népek rendeztek, hogy hátrasioritsanak másokat, ennek az igyekezetnek köny- nyen megadhatják az árát, A kimé- letlen előretörtetés után nem bírják majd soká az iramot és csakhamar végleg visszaesnek. Úgy látszik kezdenek már belefáradni az iramba, Ji inagyar nemzet pedig az ellenség okozta károkat megjavítva iparkodik mielőbb elfoglalni az őt megillető helyet a népek versenyében. hétköznapokon, a robotolás és gondok közepette sem, hogy a sok megpróbáltatásért, megaláztatásért és elnyomóinknak velünk szemben elkövetett tetteiért méltó elégtételt fogunk kapni, mert ezt követeli az igazság. Nem lehet, hogy elnyomóink tőlünk elszakított testvéreinket még sok ideig büntetlenül tarthassák rabságban. Ilyen és hasonló érzelmek gyűjtötték egybe március 15-én Mátészalka község hazafias közönségét, hpgy méltóan áldozzon a nagy nap, Kossuth és Petőfi emlékének. Már. a kora reggeli órákban a köz- és magánépületek lobogódiszt öltöttek. Délelőtt 9 órakor a templomokban volt ünnepélyes istentisztelet, melyen a hivatalok, csendőrség és katonaság képviselői is megjelentek. — Felvonultak az önkéntes tűzoltók, cserkészek és leventék is. Hogyan gondoljunk vissza 1848-ra?.*. Szamoskér, 1929 március. Kétségtelen, hogy még a mai sok vihart, szenvedést és megpróbáltatást látott nemzedéknek is nagyjelentőségű az ezernyolcszáznegyvennyolc, noha ma már nem igen élnek szemtanúi a negyvennyolcadiki eseményeknek. Aki a nép közt forog, lehetetlen, hogy meg ne lássa, milyen másképen gondol annak egy része vissza a szabadságharcra, mint a literatus ember és milyen más értelmezést ad a szabadság forgalmának az. aki csak az ökre szarváig és a faluja határáig lát, mint az, akinek európai perspektívája van és nemcsak a földesurak és a jobbágyok egymáshoz való viszonya megváltozásának a szempontjából bírálja az. eseményeket. A köznép körében még ma is sokan vannak, akik azt hiszik, 1 3gy a mai március 15-iki ün- r épségek annak a jegyében és e inak emlékére folynak, hogy a j bbágyok felszabadultak a robot é ; egyéb jobbágy sors alól, az l ak hatalma alól és azt hiszik, h így az egész 48—49-iki szabad- s tgharc ennek érdekében folyt. Viszont a műveltebb és emel- k idettebb világnézletü társadalmi o ztály egyáltalán nem gondol e re, mikor március 15-én nem- z ti ünnepet ünnepel, hanem d csőiti Kossuth Lajost, mint aki é áré állt az egész nemzetnek az e lyomó osztrák zsarnoki hata- Ic n és a reánk törő nemzetisé- g k elleni élet-halál küzdelméül n. Olvasóink nagy részének talán rr indanunk sem kell, hogy csak- u yan az ilyen értelmű ünnepié snek van helye, mert 1848-ban n m polgárháború kezdődött a m igyar és magyar közt, ur és p; raszt közt, hanem ezek mind ei yütt voltak a Kosuth zászlaja al .tt, abban a napok alatt támadt cí odálatos ifjú seregben, amely- n< k hősi tettei nemzeti történelmi nk legfényesebb lapjaira van- ni < írva és amelyek örök forrásai le znek a hazaszeretet és ön- fe áldozás csodálatos és dicső té yeinek. gy gondoljunk vissza 1848-ra! Kósa Béla. (Folytatás 2-ik oldal első hasábján.) S!!!!üü«!!l!!!!i!Äai!lij KÖNYVET, PAPÍRT, ÍRÓSZERT + + * ♦ A SlATMáR ÉS BEREfi KERESKEDÉS <BEN VÁSÁROLJON. Március 15. Mátészalkán.
