Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-10 / 10. szám

Mátészalka, 1929« március 10. 'vett; PO ef on Ara 20 fillér. IX. évfolyam 10. szám. is Sebek 3 KÖZGAZDASÄGI HETILAP. ) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklósit. S. Telefon 3S. Postatakarékpénztári csekkszámla: 54.003. Felelős szerkesztő : Dr. F Á B:I Á N SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Rés-zvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési díj; Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. kisslibsépk iip. Mátésalka, 929. márc. 9. Genfben a népszövetségi tanács­ülés tavaszi ülésszakán újabb alka­lom nyilt meg arra, hogy a béke- szerződéseket létrehozó hatalmak bemutathassák azokat a magasztos irányitó eszméket, amelyek vezé­relték őket a tiz év előtti tárgyalá­sok során. Mindig az volt ezeken a tárgyalásokon a messze hangozta­tott jelszó, hogy az elnyomott né­pek fölszabadítása és az igazság feltétlen érvényesülése cimén von­ják meg az uj határokat, úgy, hogy senkit sem érhet sérelem. Azt mon­dották, hogy a történelmi jogok nem védhetik meg a fennálló igazságta­lanságokat és az elnyomott népek íölszabaditását többé semmi sem akadályozhatja meg. Végül azt is megmondották, hogy az uj béke- szerződésekben gondoskodni fognak az uj határmegállapitások folytán idegen uralom alá jutott kisebbsé­gek jogainak, nemzeti fejlődésének, kulturális és anyagi érdekeinek biz­tosításáról. Az idő eljárt felettünk és körü­löttünk sok minden megváltozott, de egy megmaradt és állandóan erősödött: az elszakított területek elnyomott magyarságának kétségbe­esett küzdelme a kíméletlen elnyo­matással szemben. Hiába hivatkoztak eddig a béke- szerződések rendelkezéseire, mert az uj államok kimondották, hogy ezek a rendelkezések sértik államuk szuverénitásáí. A békeszerződéseket létrehozó hatalmak jóindulata a kisebbségek irányában csakhamar megmutatko­zott. A Népszövetséghez érkezett kisebbségi panaszok elbírálására egy háromtagú bizottságot küldtek ki, mely a beérkező panaszokat eljut­tatta azokhoz a kormányokhoz, me­lyek ellen a panaszok szóltak és a kormányok válaszát tudomásul véve, a panaszokat irattárba helyezte anél­kül, hogy a tanácsülés elé kerül­hettek volna vagy a világ más for­mában tudomást szerezhetett volna ezekről az ügyekről. A dolgoknak ez a kényelmes el­intézése eddig az érdekelt panaszo­sokon kívül semmiféle megütközést nem keltett és úgy látszik, mindenki azt hitte, hogy a dolog így teljesen rendben van. Talán azt gondolták, hogy a kisebbségek végül is meg­unják az örökös hiábavaló panasz­kodást, a népszövetségi tanács elta- nácskozza az időt, az utódállamok pedig lassan felőrlik a kisebbsége­ket. Végül is az asszimiláció és a kivándorlás utján a kisebbségek majd megszűnnek és igy rendbe jön ma­gától minden. Ez a számításuk azonban egyál­talában nem vált be. Azok a jóhi­szemű államférfiak, akik a béke- szerződések létrejövetelekor komo­lyan hittek az igazság érvényesülé­sére irányuló törekvések őszíatesé- gében elszörnyülködve látják azt a sok borzalmas igazságtalanságot, amit a hevenyészett békekötések máról- holnapra elkövettek. A cinikus el­nyomás, jogfosztás és vagyonelkob­zás, a vállait nemzetközi jogi köte­lezettségek semmibevétele pedig sok­felé egyenesen megdöbbenést keltett, A körülöttünk levő utódállamok­ban ugyanis a megállapodás és fej­lődés helyett egymásután nyilt vál­ságok ütik fel fejüket. A válságokat egyelőre külső formában sikerült elpalástolni, belsőleg azonban állan­dóan fokozódik az izzás. Ilyen körülmények között kezd foglalkozni a Népszövetség tanácsa az elnyomott kisebbségek ügyével. A kérdésnek a legnagyobb fontos­sága az, hogy épen most és épen a jelenlegi körülmények között kerül napirendre. Nyíltan felmerül most már az a kérdés, ami azt jelenti, elérkezett az ideje annak bevallá­sára, hogy egyáltalán nem sikerült a megoldás és most már elérkezett az ügy oda, hogy újra foglalkoznia kell a világnak vele. Az idő és az események megmu­tatták, hogy a megoldásra csak egyetlen módozat van és pedig az, hogy a békeszerződések igazságta­lanságait jóvá kell tenni és az el­szakított kisebbségeket vissza kell csatolni az anyaállamokhoz, oda, ahova tartoznak Isten és emberek előtt, ahova fűzi őket a közös sors, egymáshoztartozás érzése, az évez­redes történelmi mult, a földrajzi és gazdasági egymásrautaltság. Március tizenötödikét a nagy nemzeti ünnephez méltóan készül megünnepelni vármegyénk közönsége. Mátészalka község nagyszabású ünnepélyt rendez s az Iparos­kor is megtartja szokásos társasvacsoráját. A magyar törvényhozás ál­tal is nemzeti ünneppé nyil­vánított március 15-ikét a csonka haza népe egyre lel­kesebb felbuzdulással ünne­peli meg. Az 1848-as márciusi na­pokra való emlékezés hittel és reménnyel tölti el a tria­noni szerencsétlenségbe so­dort nemzet lelkét s a nem­zeti géniusz csodálatos ere­jének megnyilatkozását látja biztató ígéretként a márci­usi szabadság-eszmék meg­válásában. Vármegyénk minden vidékéről olyan értesüléseket kaptunk, hogy az idei március 15-ikét a nagy nemzeti ünnephez méltóan készül megünnepel­ni vármegyénk közönsége. A megyeszékhelyen, Mátészalkán az ünnepi istentiszteletek után, nagyszabású hazafias ünnepély lesz, délelőtt fél 12 órakor a megyeháza előtti téren. — A rém. kath. da­lárda énekelni fog, lesz két szavalat s egy ünnepi beszéd. JSiií!i»Bí(il!S»IÍ!«iS!i»Ri!i»!i!!B ___ ___ _______ Mi!ii0!íi!S!IBW!WiiiSi0rilii!b'!W!l!iH!ii0Siiii!j!Kli!!í8Sj KÖ NYVET, PAPÍRT, ÍRÓSZERT 4 4 Este az Iparos-Kör szo­kásos társas-vacsoráját fogja megtartani s erre társadalmi különbség nélkül meghívja a község közönségét. A nagy nap megünneplé­sében természetesen az is­kolák mindannyian részt- vesznek. Újdonság! Most jelent meg! Kizipzpiási Kis Lexikon. Hatóságok, közigazgatási tisztvise­lők és ügyvédek számára nélkülöz­hetetlen szakmunka. Feldolgozták: Dr. Blaha Sándor belügyminiszteri h. államtitkár, Dr. Csatáry Béla belügymin. tanácsos, Dr. Kovács Dénes belügymin. o. tanácsos, Nagy Valér rendőr taná­csos és Dr. Deák Andor rendőr- kapitány. A Közigazgatási Kis Lexikon hézagpót­ló mü, mert szakkörökben is régen hiányát érezték egy olyan gyűjteménynek, amely­ben a közigazgatásra vonatkozó összes tudni­valók tömören össze vannak foglalva. A Közigazgatási Kis Lexikon mindenkinek biztos Útmutatóul szolgál, mert az általános közigazgatási vonatkozású és a rendőri tárgyú szabályokat bőven tárgyalja emellett a szakhatóságokat érdeklő ügyekről is szól. Ezenkívül a jogkereső közönségnek és az ügyvédeknek is segéd eszközül szolgál. Fekete aranyozott egész vászonkötésben jelent meg, ára 18’— pengő, mely összeg háromhavi részletben is fizethető. Megrendelhető a „Szalmár és Bereg“ könyvkereskedésében. Vármegyénk törvésyhatsságáiak 204 bizottsági tagja lesz az uj közigazgatási törvény szerint. Érdekképviseleti tagok s vallásfelekezetek képviselői a bizottságban. A közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslatot módosí­tott formájában a közigazgatási bizottság jelentésével együtt most tárgyalja a képviselőház. A jelen­tés kiemeli, hogy a közigazgatás működésében tapasztalt zavarok, az eljárás hosszadalmassága és nehézsége miatt hangoztatott panaszok megkövetelték a közigaz­gatási eljárás egyszerűsí­tését, a hatáskörök szabá­lyozását s a jogorvoslati rendszerben észlelt hiá­nyok pótlását. A közigazgatás uj feladatok előtt áll s a tisztviselőknek fokozot­tabb elméleti és gyakorlati ké­pességekkel kell magukat fel­vértezniük, de viszont biztosítani kell számukra az állásukhoz és társadalmi terheikhez mért meg­élhetéshez szükséges javadalma­zást és a hivatal állandóságával járó megnyugvást. A vallásfelekezetek kép­viselői a törvényhatóságok­ban. A törvényhatósági bizottság­ban a vallásfelekezetek is kép­viseletet nyernek. A felekezeteket a legnépesebb egyházközségeik (hitközségeik) élén álló lelkészek képviselik, tekintet nélkül arra, hogy a törvényhatóság területén választók és választhatók-e. A vallásfelekezetek képviselőinek száma híveik számarányához iga­zodik. Ä felekezetek képviselői­nek bizottsági taglétszáma vármegyénkben hat lesz és pedig 1 róm. kath., 1 gör. kath., 3 ref. és egy . izraelita. Az érdekképviseleti, ügyvédi. ^ mérnöki, orvosi stb. kiküldötte^ száma vármegyénkben a követ­kező lesz: Ügyvéd 2, mérnök 1, orvos 1, kereskedő és iparos 6, mezőgazda 5, vitéz 1, társadalombiztositó-meg- bizott 2, vm. jegyzőegyesületi ki­küldött 1. A bizottsági tagok összes száma 204 lesz s igy számottevően kisebb, mint eddig volt. N ♦ ♦ 1 a is mm$ kereskedésében vásároljon. I .............................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom