Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1928
32 Szülőkön és testvéreken kívül csak azzal levelezhetnek a növendékek, akivel a szülők megengedik. Ez az engedély az igazgatónak írásban adandó át. Vidéki ismerősök az internátusi növendéket csakis vasárnap látogathatják. Helybeli ismerősöket az internátusi növendék csakis havonként egyszer, minden hónap első vasárnapján látogathat meg. Szülőknek kell arról nyilatkozniok, hogy a növendék kihez engedhető ki a városban. A tantervben megszabott tárgyakon kívül a növendékek mérsékelt díjért rendkívüli tárgyakban is nyerhetnek oktatást. Ilyenek: a különféle hangszereken való játék, német, angol, vagy francia nyelv. A tótnyelvi tanfolyamon való részvétel ingyenes. A fölvétel megtörténtéről a folyamodott növendékek körülbelül julius 15 táján lesznek értesítve. Sürgető tudakozódásokra nincs szükség, mert amint a püspök úr döntése megérkezik, az értesítések azonnal szétmennek, esetleg juh 15. előtt is. Minden fölvett növendéknek aug. 4. határidőig be kell fizetni az egész évi tandíjat és beíratási díjat. Aki ezt elmulasztja, iratait minden további nélkül visszakapja és helye mással töltetik be. A tandíj előzetes befizetése alól senki semmiféle címen nem menthető fel. Még azok sem, akik kedvezményért folyamodtak, mert ha a kedvezményt később megkapták, a befizetett összeget úgyis a kedvezmény értelmében számoljuk el. A tandíj előzetes befizetésére azért van szükség, mert kívánatos, hogy aug, 4-ig mindenki komolyan meggondolja, vájjon a fölvételt elfogadja-e. Későbbi visszalépések esetén ugyanis a pótlólag felvett növendéknek nincsen már elegendő ideje a tanévre előkészűlní. A befizetett tandíjat utólagos visszalépés esetén nem fizetjük vissza. Komoly megfontolásra érdemes, hogy a gyönge, otthon is folyton betegeskedő gyermek nem bírja az internátusi életet. E miatt többször megtörtént, hogy a sokszor mulasztó növendéket, az intézeti orvos véleményezése alapán, a rendtartás értelmében a szülők évközben kénytelenek voltak kivenni az intézetből. Az intézet orvosa és zenetanárai a beiratkozás előtt minden új növendéket megvizsgálnak általános egészségi állapot és zenei hallás szempontjából. A fogyatékosokat nem engedik beiratkozni. Kétséges esetekben a szülők szíveskedjenek háziorvosuktól és leányuk otthoni zenetanárától tanácsot kérni, nehogy hiábavaló költséget okozzanak maguknak. A jelen tájékoztató végén feltűntetett intézeti díjakat lehet